Kommentár: Az OSZK költöztetéséről és a Hauszmann Bizottság céljairól

Az elmúlt hetekben kicsit jobban próbáltam figyelni a saját szakmámban szálló híreket és fejleményeket abban a témában, ami nyár vége óta megborzolta a kedélyeket. Kíváncsi voltam, hogy akkor az csak kamu volt, vagy nem. Sajnos azt kell, hogy mondjam, az eredménye ennek egy órahosszas fejtámasztás volt, tenyérbe temetett arccal. Pláne, hogy három látszólag külön téma ütközik össze, a könyvtárosi szakma érdeke, a városfejlesztés és a műemlékvédelem. A téma pedig nem más, mint az Országos Széchenyi Könyvtár, avagy a magyar nemzeti könyvtár elköltöztetése a budai várból, ahova 1985-ben költöztették.

Aki járt már ott, tudja, hogy egyszerre milyen jól és milyen nehézkesen lehet megközelíteni az épületet. Jól, mert viszonylag központi fekvésű, az Döbrentei tér felől a vár felé indulva liften érhetjük el, amit a könyvtárosok és a beiratkozott, aktív olvasók használhatnak, illetve némi díj ellenében bárki. Rosszul, mert a Déli felől hosszas gyaloglás, lépcsőzés során érhetjük el; a (most már, hajdanán Moszkva) Széll Kálmán tér felől vannak BKV-buszok, de nem jelentős sűrűséggel jár az. Észak felől közelítve főképp a Bécsi kapun át tud az ember csak bejutni, autóval és gyalog.

A költöztetés, amiben a Magyar Nemzeti Galériától kezdve pár múzeumig és intézményig sok mindenkit érint, nem lesz olcsó mulatság. Csak a miniszterelnökség intézményének átköltöztetése és újbóli berendezése 1,4 milliárd forintos beruházás. És akkor még nem beszéltünk a nagy tételes OSZK anyagokról, mert nem csak könyvtárként funkcionál az intézmény, hanem egyben diafilmek megőrzésével, levéltárat tart fenn, egyben múzeum és szakkönyvtár is (főképp a hungarikumok szakkönyvtára, azaz minden magyarsággal és országgal kapcsolatos anyagot gyűjt külföldről, illetve a magyar kiadványokból köteles példányszámot kell beszolgáltatni). A több kamionnyi könyv mellett rengeteg más adathordozó is szerepel, többek közt azok a szerverek, amelyekről a Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK), a Magyar Országos Közös Katalógus (MOKKA), a Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisa (MATARKA) futnak többek közt. A költöztetés idejére ezeket le kellene kapcsolni, ami egy időre megbénítaná a legtöbb könyvtár munkáját, egyes szolgáltatásait is. Éppen ezért már nyáron alakult egy csoport, ami elsősorban passzív ellenállást hirdet, arra hivatkozva, hogy a hatalom már készül átlépni egy bizonyos határt (bővebben erről lentebb). A 444-es „cikk” feltűnt egyébként a Könyvtárosok csoportban is, ahol annyiban maradt az egész (azon kívül, hogy a poszt semmi újat nem mondott), hogy a költöztetés nem a legjobb ötlet jelenleg és senkit sem érdekel, hogy az ott dolgozók, meg az intézmény mit szeretne (mivel ez a szakma képes a legkevésbé érvényesíteni az érdekeit).

Elmondhatjuk, hogy igen, méltó helyen van a nemzeti könyvtár, mind területileg, mind szakmai szempontból, de attól még semmi nem indokolja a költöztetéseket a jelen helyzetben. Össze lehet kapcsolni, és az ember nem is járna messze az igazságtól, sőt! Ugye bár itt van ez a Hauszmann Bizottsági terv, ami már egy ideje a Várkert Bazár miatt köznevetség tárgya. Szép és jó a felújítás, de rendkívül haszontalan, hiszen már sokadjára sem sikerült rendesen átadni és a századelős tervek kidolgozásába nem kalkulálták be a környéken azóta rendszeresen járó csuklós 86-os buszt sem. Az egész Bizottság terveinek a lényege az, hogy az ország fővárosát megszépítsék, élhetőbbé és élettel telibbé tegyék. A szörnyű igazság ezzel szemben az, hogy rengeteg nagy csarnokú épület áll elhagyatva (például egy közülük akkora, hogy a Néprajzi Múzeum 3x elférne benne, pedig az nem kis múzeum), többek közt példának okáért a Széna térről elbontott Kohászati Minisztérium épülete mögötti raktárház a Millenáris mellett. Ezek kihasználatlanul állnak, holott temérdek potenciál van bennük. Csak fel kellene újítani őket. Az igazsághoz pedig még pár dolog hozzájárul az is, hogy a Múzeumi Negyed névre hallgató projekt a Városliget megsarcolásáról szólna főleg. Számos példa van, hogy más államok fővárosi múzeumai is elszórtan vannak, nem tömörítve (egyedül Berlint tudom kivételnek mondani, ahol a múzeumi sziget a császári parancs ellenére is 100 évig épült). Továbbá elég csak a Nagykörút és a Duna közt járkálnunk, és számos utcát találunk elhanyagolva, életveszélyes homlokzattal, amelyekkel nemhogy az önkormányzatok, de a főváros és az állam sem foglalkozik.

És akkor kérdem én, a drágalátos miniszterelnök úr milyen esztétikai rombolásról, értékvesztési folyamatról beszél? A háború során, az amerikai és az angol terrorbombázások és a szovjet ostromgyűrű alatt temérdek ház megsemmisült, megrongálódott. Ezek egy részét helyreállították, másokat lebontottak és az újabb irányzatok szellemében építettek helyettük másikat. Így van az, hogy a történelmi hangulatú utcákban járkálva olykor-olykor egy üvegpalota, vagy egy betonkockára hajazó épület töri meg a sort. Érdekes módon nem ezek retusálásával, hanem inkább a sziszifuszi, inkább szimbolikus mintsem épkézláb módon valamire hasznos terveket vázolja fel. Noha ezek egy részére szükség is van, de az biztos nem a nemzeti vagyon költöztetése, a várba telepített kormányzat vagy egy múzeumnegyed lenne. Ehhez nem önkényes, felsőbb döntés kellett volna, hanem konszenzusos beszélgetés a szakmákkal elsősorban. De jó magyar politikai szokás mostanában, hogy előbb cselekszik, aztán ha nagy a morgás, reagálva korrigál majd eltusol (lásd internetadó ügye).

És akkor háborognak, hogy azt mondják külföldön, hogy itt bizony diktatúra van. Miért, mi másnak nevezzük? Az, könyörtelenül az. A 20. század nagyon jó példákkal szolgál a diktatúrák alapjaival kapcsolatban: a saját embereiddel töltsd fel a hivatalokat, üldözd vagy legalább járasd le a másként vélekedőket, vesd irányítás alá a médiát (a reklámadó, az internetadó is részben ezt tette volna lehetővé) és tegyél minél több szimbolikus és magasztos gesztust. Ahogy régebben egy kommentben mondtam, hogy a választások Gyurcsánya a Göebbels-féle erőteljes propaganda és szónoklati fogásokat használta, szemben azzal a tutyi-mutyi miniszterelnökkel, akit miniszterelnökként megismertünk 2004 után, azonképpen mondom, hogy Orbán egy mini-Hitlert alakít: csak azon csodálkozom, hogy nem akar Hungária néven új fővárost építtetni, olyan hatalmas és monumentális épületekkel, mint azt a náci vezetők képzelték (ennek megvalósított verzióját láthatjuk a Harmadik Birodalom filmben és a Wolfenstein: New Order játékban). Monumentális számokkal, tervekkel dobálózik, jószerével zsebből kirántva azokat, vagyis teljesen átgondolatlanul. Emlékszünk a sokat módosított új Alkotmányra (vagy Alaptörvény, kinek mi tetszik) és törvénykönyvekre? Az sem volt épp a tervekben, és az átmeneti alkotmány és amiket eddig használtunk törvénykönyv gyanánt is láthatóan jobban működtek, mint a mostaniak (csak a dolgozó embereknek említve: a munka törvénykönyve kezdésnek).

Vagyis a jelenlegi kormányzat és annak sleppje már átlépte azt a határt, amit a költöztetés-ellenes csoport adminja kiírt. A passzív ellenállással kapcsolatban meg csak annyit, hogy nem igazán vezet semmire, ha mellette végzik a munkájukat. A könyvtári-levéltári és információfeldolgozási szolgáltatások ideiglenes leállításával sem lehetne elérni, amit viszont a passzív rezisztencia megkövetel. Deák és társai sem csak otthon ültek nemesi birtokaikon malmozva a kandalló előtt, hanem azért megtagadtak bizonyos apparátusi dolgokat, gyakorlatilag szabotálva az állam működését. Az aktív ellenállástól pedig még messzebb vagyunk, ahhoz már legalább épületfoglalásokról kell beszéljünk.

 Ami kétségtelen, hogy az OSZK kinőtte az épületet, újat kéne kapjon relatív belátható időn belül. Ehhez pedig kellene egy hely, ami nem csak relatív központi fekvésű, kellően kiterjedt, tágas, hogy csarnokkal, fogadóval, raktárakkal, termekkel és különféle kisebb „körletekkel” legyen felszerelve, több emelet magasan. Csak összehasonlításul, a Ksiaznica Pomorska vajdasági könyvtárként akkora, mint az OSZK épülete egymaga: 3 felvonásban épült 100 év alatt, és most a föld alatt és a föld felett is több szintes raktárral bírnak, számos részlegük van (a külön gyűjteményektől kezdve a német nemzetiségi könyvtáron át az audiokönyvtárig, folyóirat-olvasóval, szokványos felnőtt- és gyerek-, valamint ifjúsági könyvtárral, tartományi/vajdasági archívummal; mindeközben múzeumként is funkcionálnak, egy óriási feldolgozó mellett, saját PR és művészeti részleget tartanak fenn. És még akkor azt mondom, hogy koránt sem láttam minden egyes zegét-zugát annak a könyvtárnak 2 hét leforgása alatt. De egy olyan méretű könyvtár (egy teljes utcablokk, 5-6 emelet magasságban és 2-3 szint mélységben!) szerintem bőven kimerítené az OSZK igényeit. Csak hát ugye azt fel is kellene építeni valahova előbb…