Boncasztal: Egy új világ hajnala

Már hosszú ideje próbálok neki esni a jó barátom, Kagamin által kért Kyousougigát feltáró cikkemnek, de sehogy se sikerül. Két problémám van ezzel: az egyik, hogy maga a mű egy hatalmas kirakós játék, ahol nem csak a jelenetek sorát kell időrendbe tenni, hanem a különféle vallási utalásokkal tisztában lenni, távol-keleti kultúra néhány gyökeret képező részével. És persze nem utolsó sorban, erősen azon a véleményen vagyok (ami egyben vissza is fog ezzel kapcsolatban), hogy nem akarok senkit se megfosztani a felfedezés örömétől, illetve elspoilerezni a művet. Egyszer megpróbáltam írni róla egy ajánlót… de az eredmény maradjunk annyiban, több kérdést vet fel, mint választ, és még ajánlónak is vérszegény…

Éppen ezért egy huszárvágással inkább megfordítanám a dolgot, és az első és eleddig egyetlen AMV-men keresztül mutatnám be. Hátha több sikerrel jár, bár abban elég erős a saját szubjektív látásmódom, és az aláfestő zene sztoriorientáltságára fűzött jelenetek… ÉS INNENTŐL ÉL A SPOILERVESZÉLY!

Először is… maga a videó:

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=HgpV1iT7GQg&w=560&h=315]

Akkor lássuk sorjában az elemeket, kezdésnek a zenét. A Thy Majestie olasz power és szimfonikus metál banda 2008-as lemezének, a Dawnnak címadó számáról van szó. Mint az együttes többi albuma, ez is egy téma köré építkezik (volt már lemezük a Pendragon-legendakörről, Jeanne d’Arc-ról, Csin Si Huang-tiről többek közt). Ennek az albumnak az esetében kissé szakítottak ezzel a hagyománnyal, és a modern háborús témákat feszegetik inkább kissé bibliai áthallásos környezetben, amitől olyanná válik a korong, mintha egy modern kori Jelenések könyvét hallgatnánk, ahol az Ember szembe megy Istennel és Ördöggel, és mindhárom fél kétfrontos háborút vív a másikkal a kölcsönös pusztulásig, hogy majd stílusosan egy Új Jeruzsálem születhessen. Lényegében egy újrajátszott apokalipszist ismerünk meg. Maga a Dawn szám az első fejezet (Trapasso; olaszul: átmenet) vége.

És most térjünk vissza a Kyousougigához. A cím maga „Képes fővárosi őrületet” jelent, és eredetileg a Choujougiga nevét veszi át, ami az első valaha alkotott mangának is nevezhető alkotás. Egy hosszú tekercs a japán középkorból, tele állatoknak ábrázolt társadalmi szereplőkkel. Egy korabeli társadalomkritika a mű, méghozzá az egyik leggunyorosabb, pofátlanabb fajtából. A mű is egyfelől ezen a vonalon mozog: mai társadalomkritikát fogalmaz meg, hasonlóan tipizált karakterekkel, mint az elvárások és kötelességek alatt megroskadó ifjúság, a megcsömörlött, szenvtelen felnőttek, az esélyek meg nem becsülése, illetve, hogy a munka sokkal fontosabb a családtól is, és nyugati értelemben eléggé távolságtartóan hatnak egymással a családtagok is olykor. És még lehetne hosszan sorolni mi minden jelenik meg, mint probléma. Az AMV-t is (kissé viccesen a jelenetek közti „betöltő” képernyő után) ezzel kezdtem, amikor ebből mutogatnak képeket, miközben Lewis Carroll egyik verse szól az „Alíz Tükörországban” c. kötetből, és mélyebben az álmokról, az álmodás folyamatáról szól, és hogy az életünk nem más, mint egy álom.

Az ezt követő jelenet egy üveggolyót mutat, ami egy miniuniverzum Inari kezében. Ezzel a mű megüt egy olyan pontot, hogy vannak tőlünk felsőbb hatalmak, és konkrétan erre kívántam én is ezzel célozni. A gondolat nem egyedi, vannak elméletek arról, hogy a világunk mindössze egy szimuláció, de ha kicsit filmélményre gondolunk, ugyanezt hintették el poénból az első Men In Black mozifilm során és végén is. Előre túl fantáziadúsnak hat, de a multiverzum elmélet nem csak ebben a formában írható le, hanem a kvantumfizikai téren is. Az egyik ilyen elmélet szerint minden döntésünk befolyással van a térre és időre, és ehhez mérten tér el a másiktól. A Game Theory csatornán a Pokémon multiverzumos videóban ez az elmélet bővebben is ki van fejtve. angolul tudók előnyben.

Ezt követően egy világunk mása fölötti madártávlati képet vágtam be Tükör-Kiotóról, ami a mi világunk megfelelőjének torz, álomszerű mása. Ezt még Inari hozta létre Myoue szerzetesként, egy olyan világnak szánva, ami tökéletes, azonban apja, a Teremtő Isten és testvére parancsára a 12 (szándékosan) tökéletlen világ mellett nem létezhet ilyen, mert ennek szabályai megborítják a teremtés egyensúlyát. Mindegyik világ a maga módján tökéletlen, míg a Tükörvilágban nincs halál, az idő jóval lassabban telik, és a hatalmat birtoklók akarata szerint alakulnak a „játékszabályok”. Azonban miután a világ túl tökéletessé vált azzal, hogy Lady Koto és Inari Myoue együtt élhetett ebben a gondtalan Paradicsomban, megjelentek az első ómenek, ami miatt szét kellett válniuk, és ezzel a menedéknek (ami egyben a család nyugalmát szolgáló otthont is jelenti) szánt helyet is megóvni. Az egyik jelenetük (a kör és négyszöges ablak) sokat elárul, erről pedig részletesebben az 5.5-ös résznek számozott élőszereplős különkiadásban esik szó.

Ezt követően Inarit mutatom, illetve az ő teremtőképességét jelképező DNS-lánc feloldódását „az élet vizében”, ami – no shit Sherlock – nem más, mint a vér. A vér eléggé központi elem, hiszen összeköti a későbbi Myouét (aki az öngyilkos fiúból lesz az, miután Lady Koto és Inari Myoue feléleszti). A teremtés füzére is ilyen vérgyöngyökből áll, pont ennek az okán. Ez a feloldódós, majd a gyöngyfüzér az ifjú, immár feltámadt gyermek kezén megjelenésének jelenete egy kulcsfontosságú pillanat: Inari ugyanis itt lemond az apja örökségéről, és másra testálja a teremtőerőt. Inari feladata a teremtés volt, testvéréé pedig a világ rendszerének megalakítása, miután apjuk megfáradt attól, hogy létrehozta a nagybetűs Mindenséget. (Ugyanakkor jön az örökösen feltehető kérdés a metáknak: ha Isten teremtette a világot, ki teremtette az Istent? A teológia válasza erre az, hogy Isten mindig is létezett, ami ellentmond a konvencionális logikának. De ugyanez igaz az anyagra: hogy jött létre az anyag, ami olyan sűrű és nagynyomásúvá lett, hogy aztán egy hatalmas robbanás keretében megalkotta a világegyetemet? És anyag alatt itt ne a hidrogént, héliumot értsük, hanem a részecskéket és a különféle szubatomi elemeket.)

Inari megcsömörlött attól, hogy a testvére rendszerében a saját menedékvilágának sehogy sincs helye, és külön kell töltse élete párjától a napjait, és később úgy mozgatja a szálakat, hogy az egész teremtett mindenséget új alapokra fektethesse (ez a romba dőlős jelenet az AMV-ben). Ehhez jött Koto lánya, aki a kalapácsának ere miatt a pusztítás megtestesülése. Ugyanis a kalapács mindent véglegesen megsemmisít, amire lesújt, még az idilli Tükörvilágban is. Azonban a lány később apja közjátékának köszönhetően is (mivel ezen kívül a folyamatos sikertelenség, az elvárások súlya alatti megszakadás miatt depressziós énjét elfojtja, folyamatosan hárít, amit a vadócságában és erőszakosabb viselkedésében igyekszik levezetni, illetve látszólag semmivel sem törődni, igazi érzelmeit álcázni — ami az egyik lehetőség, miután mások hikikomorivá válnak hasonló okok végett) bekattan, és elkezdi az ómenek mellett szétzúzni az idilli világot, majd vele rántani a mindenséget. Mindezt a pusztulást bemutató jelenetek sokaságával igyekeztem vázolni, éreztetni, köztük Inari kezei közül kicsúszó tervet (a szétrombolt sakktábla).

Igen, érezhetően nyilvánvaló, hogy egyik karakterünk sem egy ép jellem, és ezt nagyon jól a törött üvegű képek jelzik a leginkább (ami egyébként az opening képsorai). Az összes jellem valamilyen szinten pszichiátriai eset, egy személyben vázolt életfelfogási probléma. Az idős báty, akit szintén Lady Koto és Inari alkotott az életétől megváló leendő Myouének, nem egyéb, mint a tudás, az intelligencia, az olvasottság okozta csömör és rezignáció mintája. Ismert mondás, hogy „boldogok a lelki szegények”. Na, ő már a tudása okán sem az. A világot feketében és fehérben, nagy ritkán halovány szürkében képes látni, szenvtelen, az érzelmeket a ragaszkodáson és a kötődésen kívül nem tudja kifejezni, megérteni. Ő mindenben az ésszerűséget keresi. Yase ezzel szemben a gondtalanság, az úriasság jelképe, aki bátyjával szemben túl érzelmes, és a határtalan ragaszkodása (nem egy jelenet van, amikor a saját tárgyaitól nem akar megválni, nem engedi el a feleslegessé vált dolgokat, féltve őriz szinte mindent). Az ilyen emberek az elválástól félnek, és a lassú reményvesztés csömörét ízlelik meg, ami lassan lélektanilag kikezdi a jellemet.

És a már említett fiú, aki megvált a fizikai világtól azzal, hogy eldobta az életét. Ő a veszteségek okozta feladás példánya. Későbbi szenvtelen hozzáállását a halhatatlansága jelenti, amivel Inari megáldotta és egyben megátkozta. egyszer már lemondott a világról, és konokul tartja is magát hozzá, egészen a végéig, mikor rá kell ébrednie: az egy dolog, hogy ő mindent eldob magától, de akkor mindenki más élni fog. Koto húga pusztítása azonban noha elhozza ezt a vágyát, viszont az elvileg szeretteit nem akarja önző módon beáldozni. Már az öngyilkosság is egy önző cselekedett, amellett hogy egyben a leggyávább, és a legbátrabb. Önző, mert magunkkal foglalkozunk, hogy nekünk, a saját lelkiismeretünknek jobb legyen. Gyáva, mert megfutamodunk a problémák elől. Végül bátor, mert meg merjük lépni azt, amivel a legtöbben csak szájhősködnek. Ennek megértése vezet odáig, hogy összeszedi magát, és erejét, hogy megállítsa a megkattant húgát, megmentse a világot a teremtőerővel (ennek jeleneteit egyébként a 0. részből emeltem át az AMV-be, mivel itt ez az elhatározás elég tömören megjelenik a tettében, arckifejezésében, mint a sorozat idevágó jeleneteiben). Ez az elszabaduló elemi teremtő erő helyreállítja a világot, és ahogy a pusztítás és a temetés kiegészíti egymást azonképpen plusz kifejezésnek bevágtam az openingben összekulcsolt kezeket: Inariét és Lady Kotoét, amiből egy dharma születik.

És egy pillanatra álljunk meg. Mi az a dharma? A hindu-buddhista vallás egy sokrétű fogalmáról beszélünk. Nem lehet elmenni mellette, hiszen a Kyousougiga rengeteget különféle buddhista tanítású iskolákból. Mivel ezekben nem vagyok annyira járatos, ezért inkább a Wikipédiára bízom a bővebb kifejtést. Viszont elmondom, hogy ebben a sorozatban egyszerre jelent dolgot, tudatot, igazságot és törvényt is, a sorozat külön-külön pontjain, de alle zusammen a valóságot felépítő (alkotó)elemként és törvényként szerepel.

Koto zuhanásának jelenete, ami kissé hajaz Az Ember tragédiájából ismert nihil színére, mikor Ádám az űrbe menekül utoljára, a saját revelációjának része, és az említett színdarabhoz hasonlóan, egy feleszmélés valami újra, a világtól elszakadtság után újbóli kötődésre (legalábbis az AMV-ben, miután átértelmeztem abban ezt a részt, a sorozatban ugyanis dimenziórést nyit az elzárt anyjához, akihez eljut végre és visszahozza a Tükörvilágba, így ott a pillanatnyi feladás momentumában bekövetkező sikert ábrázolja).

Koto a magához térése után konkrétan apja ellen vonul fel a többiekkel együtt (mint Aa és Uun, a két szentélyőrző-oroszlánszellem, akiknek egyébként a nevük jelentése „Igen” és „Nem”, ami egy zseniális kikacsintás a multiverzum elméletre). Ehhez méltó jeleneteket válogattam össze, amelyek kifejezik a végső harc érzést, ami egyébként az aláfestő zene ezen pontján felcsendül.

A vége részeknél, az utolsó húrba csapások alatt pedig a megoldás: a világ helyreáll, új rend alakul ki, amiben már a tökéletes világnak is helye van. Új egyetemes törvény (dharma) született, és most végre olyan dolgok kerülhettek előtérbe, mint a megbékélés és a család. Ezek a legfontosabbak, ugyanis Inari neheztelt a testvérére annak szabálymániája miatt, apjára a rezignáltság végett, magára a tehetetlensége okán, miközben elhanyagolta kicsikét a családját. A végső megoldás a sorozatban lényegében ez, ami kissé szembeköpte a modern japán társadalom ezen részét, hogy nem elvonultan kell tenni valamit a családtagokért, hanem velük együtt is közös erővel, ez az eset pedig elég ritkán fordul elő a szigetországi famíliák körében.

Lényegében ennyi a Kyousougigához kapcsolható feloldás az AMV nyomán. És pont ezért a rengeteg ponton önmagába visszaforduló elemekért, jellemtípusokért szeretem annyira. Igen, láttunk már ilyet, hogy defektesek segítenek egymáson (pl. az elviccelt ecchi, az MM!), de olyat nem, ahol azért komolyabb teológiai, pszichológiai és szociológiai összefüggések sora volt, főleg ha az valami erős erkölcsi, morális, emberi értékért zajlott (a barátság annyira nem mondható ennek, hiszen a vérségi kapcsolat, a család ettől jóval erősebb kötődési forma).

Az AMV szubjektív megítéléséhez annyit, hogy ha összeegyeztetjük a jelentek sorát, azok felépítését és a zenét, akkor kijön az az ív, amit borongósabb, befordultabb napjaimon el-elejtek olykor: ez a világ, ahogy az van, ahogy az létezik nem jó, el van b@szva. Helyrehozni már nem lehet, csak azzal, ha megnyomják rajta a reset gombot. Globálisan, legalábbis, hiszen ott a lokális megoldás, mikor az ember a maga közegében tesz valamit a változásért — mert ennél már képes változtatni, kitelhet az erejéből. És ilyen gyakorlatilag a hozzá legközelebb eső közösség, a család. Ebben a dologban gyakorlatilag összecseng az anime és az AMV konklúziója, annak ellenére, hogy a sorozat a világot is megmentette… miután a szereplőknek hatalmában állt.

Persze ez nem a teljes kirakós a sorozatból, hanem nagyjából a kép fele, amit leírtam.