„A halál nem szembekerülés, hanem egy egyszerű esemény a természet folyamatos ritmusainak sorában. Nem a halál, hanem a betegség az igazi ellenség, az a veszedelmes kényszer, amely szükségessé teszi a szembekerülést. A halál csak a vég, amely akkor érkezik el, amikor a kimerítő csatát elveszítjük.” (Sherwin B. Nulland)
Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon miképp reagálnánk arra, ha életünk megszokott menete egyszer csak, derült égből villámcsapás módjára nem csak megváltozna, de halálunk pillanata bizonytalan, de igencsak belátható időn belülre kerülne? Azt a hátralévő időt az orvosi kezelésekre járás, és alávetés vajon mire fordítanánk? Igyekeznénk életünket teljessé tenni, hibáinkat meggyónni és beismerni másoknak, akikkel összekaptunk, vagy inkább teljesen magunkba fordulva várnánk az elkerülhetetlent néma elfogadással, egyfajta limbo állapotban?
Alighanem, történetünk fiataljai sose. Setsumi már hosszú ideje a kórház 7. emeleti részlegének lakója, Yu pedig nemrég szerezte meg a jogosítványát, mikor a hirtelen rátörő szörnyű fájdalmainak okát az orvosok képtelenek voltak kideríteni, így őt is beutalták. Az egyhangú, ólomlábakon járó időt, noha csak pár méter választja el egymástól őket, egyedül, magányban töltik. Aztán egyszer csak, egy hűvös téli nap Yu apja látogatóba jön, a srác pedig felkapja a kocsijának kulcsait, és elhívja a lányt egy utolsó utazásra.
A játékról
Mint a történetünk is jelzi, történetünk erősen épít az érzelmekre és a depresszív hangulatra. Ehhez pedig mindent elkövet, hogy lépten-nyomon ne felejtsük el. A szereplőink szenvtelenül beszélgetnek, kiégetten, valamelyest sorsukba beletörődött apatikussággal. Élet csak az útjuk megkezdésétől költözik beléjük, ahogy az utastérben hosszú kilométereken és pár napon át összezárva élnek. Ekkor kezdi a történet is szorosabbra fűzni az olvasó viszonyát, hogy a végén, a katarzis során kirántsa a lábunk alól a szőnyeget.
Mechanikailag döntésünk nincs, a történet egy mederben halad előre, mindenféle továbbjutási követelmény nélkül. Viszont a fejezetek felosztása érdekesebb: más játékokban automatikusan továbblépünk a következőre, a Narcissu viszont felkínálja az addig elolvasottakat. Ez azért is furcsa, mert a játékidő, ami alatt kényelmesen végig lehet olvasni, elég rövid: 2-4 óra közötti.
Megvalósításában a grafika minimalista. Csak pár teljes állóképpel dolgozik, a többit mind csak egy sávban láthatjuk, nem egyszer teljesen üres képernyőt is. Vagyis a visual noveleket meghatározó látvány itt inkább támogatószerepbe kényszerült. Amit viszont látni lehet, az máig kellemes, szemet gyönyörködtető.
A zenei aláfestés több szerző munkájának köszönhető. A szomorkás dallamok remekül illenek a szerény kinézet mellett a történet hangulatához is. Szinkronhangot viszont csak Setsumi kapott: egy lágy, kellemes, de mégis olyan távolinak ható. Mindazok alapján, amit megtudhatunk róla, kellőképp kifejezi a személyiségét.
Ugyanakkor érdemes kiemelni a játék egy érdekességét: kétféleképpen játszhatjuk. Van egy, amikor minden hanghatást és szinkronszöveget hallhatunk (voiced), és amikor nem, viszont ezeket halláskárosultak számára a program kiiratozza (non-voiced). Ezekhez két – többé-kevésbé – eltérő angol fordítás is található.
Pár szó a kiadásokról
Ha már szóba kerültek a fordítások, érdemes kitérni erre. A játékot 2005-ben adta ki a stage-nana csapata. Az angol fordításért az Agilis, valamint az Insani és Haeleth páros felelt, akiknek a munkáját pár éve felkarolta a Sekai Project, és Steamen is elérhetővé tették. Később az előzményeket és Setsumi előtörténetét elmesélő Narcissu Side 2nd-del együtt kiadták, jelenleg ez érhető el ingyenesen a Valve digitális áruházában és platformján. A játékot továbbá lefordították koreaira, kínaira, franciára, vietnámira, oroszra, németre, spanyolra, olaszra, brazil portugálra, és nem utolsó sorban magyarra is. Platformok terén elsősorban PC-n, Linuxon és Mac OS-en terjedt el, de találkozhatunk PSP, PS Vita és PS4 portok mellett Androidos és iOS-essel is. A fejlesztő számos későbbi játékához, kiadásához is hozzácsapták, mint az Ame no Marginalhoz vagy a Narcissu 10th Anniversary Projecthez.
Továbbá 2008-ban kapott egy 8 fejezetes light novelt, és egy kétkötetes mangát Pochi Edoya rajzolásában.
A játék tehát mondhatjuk, nem kis olvasótábort tudhat magáénak. Éppen ezért nem meglepő, hogy egymást érték a különböző Narcissu történetek, amelyek viszont már nem kötődnek szorosan Setsumihoz vagy Yuhoz.
Végszónak
Különösképpen ajánlom azoknak kezdésnek, akik még csak érdeklődnek a visual novel játékok iránt, de nem akarnak akármivel kezdeni, vagy túl hosszú sztoriba vágni. A történet a nyomasztó és szomorkás hangulata ellenére megható, kisebb érzelmi és gondolati hullámvasút, amit célszerű egyszer mindenkinek megtapasztalni, és olvasói élmény keretében átélni.
A cikk a Mondo Magazin 2017/04 számában jelent meg.