A soron következő anime nem szokványos darab, lévén bábanimációról van szó. A rendezője pedig nem kisebb alak, mint Kawamoto Kihachiro, a japán bábanimáció koronázatlan királya. Ez a rövidfilm az első munkája a kabuki, a noh és a bunraku stílusainak sajátos ötvözetében készült a Konjaku Monogatari(shu) című, klasszikus japán meséket összegyűjtő antológia egyik történetéből.
Mi is ez a történet? Egy családot ismerünk meg, ahol az anya idős és a fiai látják már el. A fiúk vadászok, s a házuk az erdő szélén áll. Egyik nap őzvadászat közben szétválnak: az idősebb a bokrok közé, a fiatalabb a fán bújik el, azonban a fiatalabb fiút a fán egy démon megtámadja. Az idősebb nyila leszakítja a démon kezét, s ekkor mindketten szörnyű felismerést tesznek. A levágott kéz nagyon hasonlít idős anyjuk kezére. Hazasietnek, ahol különös látvány fogadja őket…
A film utolsó másfél percében egy felirat magyarázza el a történések magvát:
„Úgy mondják, hogy mikor a szülők megöregszenek, de olyatán, hogy belefáradnak az életbe, démonná változnak, majd megeszik saját gyermekeiket. Milyen rettenetes. Így tartja a régi korok legendája.”
(az AnimeAddicts fordítása)
A végén lévő felirat a fent említett XII. századi Konjaku Monogatariból egy idézet. És gyakran ezt nevezik meg (tévesen) összefüggésnek az Onibaba című 1964-es fekete-fehér japán filmmel, amelyet hazánkban is bemutattak (1970-ben a Film, Színház, Muzsika című lap írt róla). Az Onibaba cím nem az öregek “démonná válásával” foglalkozik, hanem sokkal másabb szimbólumokkal dolgozik, bár kétség kívül, hasonló mese az alapja, de mégsem ugyanaz. Az angol nyelvterületen A Mask with Flesh Scared a Wife címen ismert mese a Bunmei-időszak 4. évébe, 1472-be helyezi a történetet, s ez a film alapját szolgáló “mese”. A Konjaku Monogatari régebbi viszont, s kortalan dologról szól, s az Onibaba esetében a démonná válás egy égi büntetés vagy mások általi látásmód. Az utóbbi értelmezés kivetíthető az Onira, amit a végén lévő sorok üzennek.
Mitől válna egy életbe belefáradt, idős ember “démonná”? Nem kizárt a metaforikus hasonlat, hogy mi magunk látjuk démonnak az öreget. De akkor is ott a kérdés: miért? Gondoljunk bele: éltük a magunk dolgos életét, örömmel töltött el, hogy felneveltük gyermekeinket, hogy mindent meg tudtunk magunk csinálni… aztán egyszer csak derékzsába, ágyhoz kötöttség, vagy valamilyen súlyosabb betegség. Egyszer fáj a dolog, hogy már nem vagyunk erre képesek. Másodszor fáj a dolog, hogy gyermekünknek vagy más idegennek (értsd ápolónak, gondozónak, nővérnek, orvosnak stb.) kell gondoskodnia rólunk, ami a legtöbb esetben szégyenérzetet vált ki. Ha ezeket egymás mellé tesszük, összekapcsoljuk, akkor meg érthetjük mi kezdheti ki egy idős ember elméjét, olyan szinten, hogy vagy “beleőrül” vagy depresszióssá válik. Ebben az esetben a “felfalja a gyermekeiket” állítás nem másra utal, mint ezeknek az érzéseknek felfogásáról, megértéséről, ami bennünk is hasonló érzelmi reakciókat vált ki (személyes tapasztalatom volt ebben, igaz, az idősgondozásból csak a felszínt sikerült súrolnom, de az is bőven elég volt, hogy megértsem, mi zajlik le ilyenkor az emberekben – és higgyétek el, nincs rosszabb egy depressziós öregembernél).
Talán a Konjaku Monogatariban a történet is ezekről az érzésekről, gondolatokról szól, aminek a fő motiválója a szeretet, nem úgy mint az Onibaba esetében, ahol ez az apró momentum sokkal inkább elveszik, ott az idős asszony démonná válásához az életében elkövetett bűn és a bosszú közösen járul hozzá, ami abban nyilvánul meg, hogy a démonmaszkot nem bírja levenni, akárhogy is erőlködik. Ebben inkább az isteni büntetés értelmezése érvényesül.
Az Oni végén a felismerést követően, a démonná vált öregasszony egy táncot jár, mintha csak ünnepelne, majd a sötétbe vész. Ez jelképezheti a halált, az elmúlást, hogy “feladta” emberi mivoltát már elkeseredésében és fájdalmában.