Alapvetően fáradt vagyok, mert hajtom magam, mint a fene, hogy tudjak haladni a dolgaimmal, ezért túlzottan nagy évösszegzőre ne számítsatok. Eszembe se jutott írni bármit. De azért ami történt, azt azért amennyire lehet, összefoglalnám.
Maga az év eleje még viszonylag unalmasan és lassan telt. A japán útra készülődés több időmet emésztette fel, mint vártam vagy reméltem, hiszen én írtam a tervet, a helyszíneket, gyűjtöttem, hogy hova érdemes menni, mely városokba és miért. Ennek a feldolgozását már elkezdtem a Japán megszállása szériában, kicsit jobban kifejtve a helyeket, látottakat, megélteket. Még mindig a 4. nap az utolsó, amit lekörmöltem, és lassan nem ártana folytatnom is.
A hazatérést követően pedig egymást kezdték el érni az események. Igaz, már korábban le lett beszélve az online Japán Filmfesztiválos és a Budapesti Comic Conos előadás, de dolgozni rajtuk kifejezetten csak ekkor kezdtem el. Párhuzamosan, bár az egyik nagyobb figyelmet kapott az idő közelsége miatt eleinte. Azt már megírtam, hogyan sikerült szerintem, szóval nem tenném meg újból. Viszont az előbbiről nem különösebben esett szó. Hiánypótlásnak legyen annyi elég, hogy úgy érzem, elég jól. Másfél órás lett végül az anyag, amit előadtam, és a szövegem nagy részét előre megírtam egy TXT-ben, és abból is olvastam fel helyenként, máskor a megszokott improvizálós megoldással kötöttem össze a gondolatokat. Így sikerült a szokásostól egy kicsit nyugodtabb állapotot elérnem. Ugyanekkor történt, hogy előkerült egy újabb 100+ éves anime, ami kapcsán írtam kiegészítést, segítettem a hír megírásában, majd ezt a Leet.hu is átvette, így szélesebb közönséggel sikerült megismertetni (nagy meglepetésemre) az immár 4. éve futó cikksorozatomat is. Ekkor úgy éreztem, túl jól értékelték a shinto istenek azt, hogy 5 meg 50 jenes érmék helyett általában 100 jenessel áldoztam nekik.
Szintén ekkor történt, de ez már kellemesnek semmiképp nem nevezhető pillanat volt, hogy apám húga is elhunyt. Két év volt köztük, két év különbséggel is távoztak az életből. Előbbi májcirrhózisban, mint azt 2 éve megírtam, utóbbi másfél évet küzdött a rákkal. Amennyire megtudtam, nem is egy daganattal, mert bár átesett egy műtéten, áttétes volt. Fura egy pillanat volt, aminek leginkább ez az egy apró, gyakorlatilag jelentéktelen tény adta meg az alaphangulatát, és a temetés maga már erre építkezett. Nagyon nem mennék bele, mert az elmúlt években gyakorlatilag semmit sem beszéltünk, utoljára is akkor, amikor apám meghalt és nekem le kellett adnom a halotti anyakönyvet a munkahelyemen, mintegy igazolást, hogy jogosan vettem ki rendkívüli szabadságot a temetésére — és az sem volt hosszú, lévén mindketten elég sűrű időszakunkban voltunk.
Visszatérve az isteni áldásokra – mert hát a leginkább azért imádkoztam, hogy az akadémiai oldalon teljesíteni tudjak, így a kutakodásomhoz az anyaggyűjtés, a Kiotói Egyetem interjúja, az előadások sikeresek legyenek – a nyár ehhez képest nyugalomban telt. A nyári Mondoconos jelentkezésről előadásra lecsúsztam, hiszen minden másról a Tezuka előadás után voltam hajlandó beszélni vagy foglalkozni, de egy tematikai váltás miatt az eredetileg kigondolt terv sem jött össze, ami pont Hiroshimához lett volna köthető. Nem magához az atombombához, inkább az esemény egy olyan, kevésbé ismert szelete lett volna, ami hasonlóan iszonytató, mint maga az egész. Ez lett volna az Akatsuki ezred története, akik fanatizált fiatalokból szervezett kamikaze ezred volt, de az atomcsapás után nekik kellett kitakarítani a várost, elszállítani a hullákat. Hogy mi lett velük, mit éltek meg – ezt dolgoztam volna fel 13 túlélő elbeszélései alapján. Helyette lett a Fantasy Expós kör Tsurugával és „az emberség kikötőjével”.
Ez utóbbit fejelte meg nemrég egy felkérés Telkiből, ahol a helyi Japán Napra kerestek előadót. Kicsit hosszú úton, de eljutottak hozzám is, és mivel egy általánosabb témát kellett az anime-manga kultúrkörből feldolgozni, ráadásul nagyon vegyes közönségre szabva, így a régi települési kalauzkönyves megoldással éltem, mintegy átvágva a dilemmát. (Erre mondjuk legalább volt egy értelmes megoldás, nem úgy, mint a BCC-sre szerintem.) Így lett szó kicsit az anime múltjáról, ami a szárazabb rész volt, de azért tartottam szükségesnek, hogy a laikus lássa, ez nem valami új keletű dolog, aki meg jobban benne van, annak is kicsit szélesedjen a látóköre. Innen kötöttem át a hazai megjelenésekre, hogy mennyi régi mese volt, amit az idősebb korosztály is ismerhet vagy ismer, ahol picit megélénkült ez a réteg a nosztalgiától. Erről tovább haladva a szubkultúrára Akihabarán és Dendentownon keresztül a különféle kreatív hobbikra, amik kapcsolódnak hozzá, hogy egyfelől az ifjak kapjanak távlatokat, másfelől az idősebbek lássák, hogy egy-egy ilyen tevékenység vagy érdeklődés mennyire mély is tud lenni, képes előrevinni az embert, tehát mindenképp megéri támogatni az érdeklődő fiatalságot. Igyekeztem minél átfogóbb lenni, amennyire egy órányi lehetőséget adott. Az előadás utáni érdeklődésből én azt tudom leszűrni, hogy ez a része sikerült.
És most jutottunk el oda, hogy itt a mai nap, jönnek a tervek és a kilátások. A leghamarabbi jövő hétvégén lesz a Mondoconon, ahol megismétlem a Tezukás előadást, így aki lemaradt róla és a videóról is, annak lesz pótlása és nyilvános videóval együtt. Annyi különbség lesz a két fellépés közt, hogy a conos verzióból mellőzve lesznek a művek bemutatása és gyors elemzései, lévén egy kevésbé laikus közönséggel leszek megáldva – így az a plusz félóra lazán lecsippenthető. Tervben van télre Matsumoto Leiji munkássága, tavaszra meg az idei japán út érdekességei, hogy valami kevésbé felkészülős, anyagdús előadásom is legyen. Főleg, hogy nyárra már összebeszélt terv Dózsa Gergővel, hogy a hiroshimai atomtámadás 80. évfordulója miatt egy kettős témát tartunk. Hasonlóan a Levelek Ivo Dzsimáról/A dicsőség zászlaja testvérfilmek felállásához. Fantasy Expora viszont egyelőre nincs semmilyen terv.
Gyors zárszónak így tehát legyen egy József Attila idézet:
S „dolgozom”, imhol e papírhalom –
a működésben van a nyugalom.
Látom azért te is régóta űzöd már az ipart. =) Lassan nekem is közeledik az évforduló, de inkább tudnék én is IRL dolgokról írni, mint konkrétan bármi bloggal kapcsolatosról. Hiába no, felnőttünk. =)
Sajnos egyre többször járok manapság én is temetésekre. Idén még szerencsére nem, de tavaly pont így év vége felé kettőn is voltam, viszonylag kis különbséggel a kettő között. Az első rokon volt nekem is, igaz nem túl közeli, de szerencsétlen alig tudta kiélvezni azt a pár évet, amit friss nyugdíjasként kapott. A másik meg egy volt gimis osztálytársam volt. Na az már keményebb volt, baleset után ottmaradt a felesége, két kis gyerekkel, egy frissen felújított házban, amin ott a hitel.
Hát, mondjuk a blogról én speciel abszolút nem tudnék semmit se írni, ugyanis nem végzek telemetriát. Konkrétan semmit nem mérek: se oldallátogatottságot, se a posztokét, se a keresőket… Így meg tényleg elég nehéz, főleg, hogy voltaképpen az esetek minimum felében a blog inkább a cikkeim, szerepléseim ingyenes dumpja lapszám megjelenést követően 1 hónappal, és már az egy csoda, ha valami egyedibb kontent születik, vagy egy megkezdett folytatása, mert volt időm megírni, kiforrasztani. Ez pedig elég nagy különbség kettőnk közt. =) (Azt mondjuk nem említve, hogy szintre valahol a tied és Fomáé közé lőttem be az irányt. Vagyis az érdekeltségeim [film/játék/anime stb.] és a konkrétan kutatható, komolyabb témák afféle kettőse.)
Temetésekre még nem járok olyan gyakran, ez számomra inkább még csak kilátás. Elvégre most apám húgának, illetve előtte apámén voltam, és mindketten 56 évesen távoztak. Előtte meg összesen 3 temetés egy durván 10 éves időszak alatt. Ez még nem olyan vészes, de jelenleg hirtelen 5 olyan családtagot tudok említeni, aki közelebb van már a 70-hez, mint a 60-hoz, ha még ugyan meg nem haladta az előbbit. Na, azt előrelátom, hogy durva kör lesz, ha náluk pereg le a homokóra…
Látom, nem unatkoztál idén. 🙂 Valóban jó ideje blogolsz már, bár nekem annyira ez nem tűnt fel. Talán azért, mert nálad volt blog költözés is, meg arculat váltás is.
Részvétem a veszteségeidért. Sajnos nálunk sem ritkák manapság a temetések.
„Vagyis az érdekeltségeim [film/játék/anime stb.] és a konkrétan kutatható, komolyabb témák afféle kettőse.”
Nálad azért ez annyiban hangsúlyosabb, hogy én inkább hobbiból foglalkozom a kutatósabb témákkal.
Ritkán unatkozom, és az is olyan, mint a kétállású kapcsoló: vagy sehogy vagy nagyon. Utóbbi kapcsolóállásnak szoktak érdekes eredményei lenni. Bár igaz, volt itt minden. Még beolvadás is, mert egy másik blog anyagát is őrzöm, amit eredetileg egy barátom írt.
„Nálad azért ez annyiban hangsúlyosabb, hogy én inkább hobbiból foglalkozom a kutatósabb témákkal.”
Jogos, bár én is hobbiból csinálom… Fura lehet elsőre ennek nevezni, de gondold el úgy, ahogy általában ez le szokott folyni: meghallok, meglátok, megtudok valamit, amitől kicsit felcsillan a szemem a kíváncsiságtól, és már hozom is a csákányt, az ásót, a kést és a festőecsetet. :’D Néha jó lenne egy kisebb Indiana Jones jellegű kaland is ezen a téren, de az már inkább telhetetlenség lenne a részemről.
Közkeletű toposz, hogy a régészek ecsetet használnak. 🙂 Jó, előfordul, de a kis seprű sokkal praktikusabb eszköz, az ecset csak szétkeni a földet, sarat, plusz a szőre is hamar szennyezetté válik. 🙂 Száraz talajon, szűk helyen jól jön (de még erre is ott a morzsa seprű), ahol a kis seprű már nem fér el, amúgy nem bátorítjuk a használatát.
Meg az ecset hegyesebb fa vége laposabb, és a finomabb kiemelésekhez jobban jön, ahol a fém már esélyesen „sebet” ejtene a leleten. Pláne, ha egy kicsit kényesebb dologról van szó. Bár jó ideje nem jártam ásatáson, utoljára is unokanővérem vitt el, mikor letette a szigorlatikat.
Érdekes technika, ilyennel még nem találkoztam. Meg olyan leletkörülménnyel sem, ahol ennyire kényes lenne a helyzet. Spaklival elég jól alá lehet nyúlni mindennek, ha kell, bő ráhagyással, aztán utólag le lehet fejteni a leletről a földet. A vas így is, úgy is szétmorzsolódik, a bronz elég strapabíró, az állatcsont sok esetben nem akkora szakmai érték, de általában a csont amúgy is hajlamosabb eltörni, mint azon aggódjunk, hogy a penge tesz benne kárt, vagy az ecset. Jól megszikkadt talajon meg mit sem ér a finomkodás.
Most látom, hogy Bocchi tematikájú a borítókép. 😀 Érdekes, hogy Yoyoko is szerepel a három idősebb karakter köreiben. Kíváncsi lennék, egy esetleges második évadban milyen zenei stílust adnának neki a készítők? Persze ahhoz lehet meg kéne kurtítani a mangát a második évad érdekében, vagy az évadot nyújtani ki húsz epizódra.
Az első évad úgy másfél kötetet dolgozott fel, és 2017 óta fut, szóval anyag az van bőven. Nem hiszem, hogy megkurtítanák, inkább lesz bővítés az (a már megjelent, de lemezes megjelenésre váró film meg csak a sorozat összevágása lesz). Yoyokót valszeg azért tette oda a készítő, mert nagyon felnéz Kikurira, akinek épp a szülinapját ünneplik. Amennyi gyertya van azon a tortán, szerintem úgy volt vele a rajzoló, jobb, ha ő lepődik meg ezen.
Beleolvastam a mangába, úgyhogy nagyjából képben vagyok azzal, hogy Yoyokó rá van csavarodva Kikurira. Csak a másik három lány ugye a felnőtt mezőnyt képviseli, azért találtam érdekesnek, hogy ő is rákerült. Ami meg a lehetséges második évadot illeti, én úgy vettem észre, hogy a második story arc kicsit nagyobb lélegzetvételű, mint az első volt, ezért gondolom úgy, hogy az nem feltétlen férne bele 12 epizódba. Persze Yoyokót még be lehetne illeszteni, de úgy a 8-9. rész környékére voksolnám a debütálását. Addig még ott van, hogy Bocchi elszórja a pénzét, meg Ryo-nak alkotói válsága van, meg ott az a lepukkant rock klub, ahova válogatás nélkül hívják meg a bandákat. Utóbbi akár két epizódot is felölelhet. Minden esetre itt remélem a készítők nem bliccelik el a zenei felhozatal kérdését, mert az első évadra azért arányaiban kevés dal jutott, ahhoz képest, hogy egy zenei társulat a központi szereplő.