Lv. 32: Az élet egy háború

Általában rövid posztokat szoktam ilyenkor megereszteni. Most kiváltképp illő lenne József Attila „Születésnapomra” című versére utalni, hiszen korban is annyi vagyok, mint mikor ő írta, de valahogy nem megy. Sok…

Nomen est omen: Elkxrtuk

Sok kérdést fel lehet tenni mostanság ezzel a filmmel kapcsolatban, kezdve azzal, hogy mit vár az ember tőle, mi végre készült, hogyan gondolták és a többi. Meg kell hagyni, a…

Éves XP-farmolás

Valahogy így vagyok vele…

23,62 év + 27% áfa

  Akkor az idei szintlépést letudnám a középiskolai kémia-biosz tanárnőm, Halácsy Éva örök érvényű aranyköpésével: „Belőlem már nem lesz tinédzser kislány. Ha megfeszülök, akkor sem.”

A gyerekkor retrós videojátékairól

Aki egy ideje követi a blogot, illetve ismer, annak nem lesz újszerű a dolog, hogy másokhoz hasonlóan jobban oda vagyok a retro videojátszásért. Ennek a bejegyzésnek is már többször nekifutottam…

Top 10 hentai

A következő toplistát még az Animagazin 50. számába (2019. július) írtuk Katával, ami valójában diupla toplista, hiszen az enyém és az övé szerepel párhuzamosan egymás mellett, amolyan férfi-női, kezdő-haladó szint…

Az évenként eljövő lidércnyomás

Szokás szerint a hangulatom az ünnepnek megfelelően sötét és komor. Szóval ennyi. Az éves cikk termés péntektől indul heti eggyel, ameddig ismét bírom, és hátha lesz hozzá mellé még, mert…

Pár kedvenc korong II.

Az előző posztomban elkezdtem taglalgatni a kedvenc korongjaim egy részét, és hát… itt a folytatás.

Pár kedvenc korong I.

Igen, ennyire nincs ötletem annak ellenére, hogy bennem az írhatnék… Akik közelebbről is ismernek, azoknak nem újdonság, hogy nagy zenehallgató vagyok. Van egy rakat kedvenc számom, amikből egy rakás listát…

Szintlépés lv. 28

Mivel Magyarországon a level cap nem valami magas, az XP-t meg nem kapja az ember olyan arányban, amitől érzi, hogy haladna… De azért na… Egyébként, igen, kicsit eltűntem és el…