Az augusztus sem telt el komolyabb végigjátszások nélkül, szerencsémre, bár azért az egyiknél érezhető és érthető lesz, hogy miért ilyen rapszodikusan megjelenő ez a posztsorozat… (ha leszámítom az USB-men cipelt…
Néha találok olyan koncepciókat játékok terén, hogy indokolt lehet a kérdés: vajon én űzök ezek előtúrásából sportot vagy ez ilyen ösztönös dolog? A válasz szerintem egyértelmű: is-is. Super 3-D Noah’s…
Folytatódik a videójátékos backlog gyomlálása. Kicsit hamarabb, mert most több dolgot is sikerült befejezni, mert hosszabb ideje játszom már velük. Hexen: Beyond Heretic (PC) Megmondom őszintén, már gyerekként is találkoztam…
Pár haver úgy gondolta, hogy bedobja a közösbe az ötletét: mivel elég sok játékot szokásunk venni digitálisan és fizikai példányban is (pláne bolhapiacokon), így ezeket idén lehetőleg redukáljuk, és a…
Ez az elég érdekes és rövid indie játék már korábban is felkeltette az érdeklődésemet, de kijátszani csak a karácsonyi időszakban sikerült. A címe és a premisszája már eleve vonzza az…
Előre bocsátom, nem különösebben fogok szemérmes szende szűz lenni, hogy kerülgessem a szavakat, mint macska a forró kását. Az már egy ideje megy a magyar Twitteren, hogy az Otherworld vezető…
Aki egy ideje követi a blogot, illetve ismer, annak nem lesz újszerű a dolog, hogy másokhoz hasonlóan jobban oda vagyok a retro videojátszásért. Ennek a bejegyzésnek is már többször nekifutottam…
Hosszú ideje nem értekeztem a SAO-ról, és ennek igazából annyi oka van, hogy nagyjából elengedtem ezt a franchise-t. A lenyomatát sikeresen meghagyta az újabb felvonásaival, és bár az Ordinal Scale…
Nem hiszem, hogy írtam volna már a sétaszimulátorokról, noha korábban volt már bemutatva egy ezen a blogon (az Eleusis), illetve azóta kijátszottam a kultstátusznak örvendő Firewatch-ot is, ami szép volt,…
Magát az eredeti játékot Éjjeli Vakond bemutatta, és bár a „Mi lesz most Janival?” Felelős Vakondban elmondta a véleményét a Remastered verzióról röviden és tömören, úgy éreztem a végigjátszásakor, hogy…