Tömör filmestrió 7.

Volt egy nap, mikor beültem az Anibarátok szerveren filmvetítésre. Három filmet néztünk meg egymás után, kisebb szüneteket beiktatva. Egészen megérte, azt mondhatom. House (1977) A történet hat lányt követ, akik…

Oszd meg másokkal is:

Tömör filmestrió 6.

Megint kicsit variáltam a válogatáson, elhagyva ismét egy magyar filmet, mert nem igazán volt kedvem az utóbbi időben olyasmit nézni. Részint oka ennek a Hadik és az Aranybulla, amelyek egyenként…

Oszd meg másokkal is:

Tömör filmestrió 5.

A mozizgatás pedig folytatódik, jó hatalmas kihagyás után, aminek az egyik oka az összeállításban volt keresendő, mert megint rákaptam egyfajta zsánerre, inkább olyasmiket néztem, ha ugyan néztem valamit (általában újráztam…

Oszd meg másokkal is:

#KillBacklogChallenge – 2023. szeptember

A szeptember általában nekem arról szól, hogy kezdek megélénkülni, mert már nincs olyan meleg, hűvösebb kezd lenni az idő… és mindig összeszedek ilyenkor valami nyavalyát. Ezen a téren most sem…

Oszd meg másokkal is:

#KillBacklogChallenge – 2023. augusztus

Az augusztus sem telt el komolyabb végigjátszások nélkül, szerencsémre, bár azért az egyiknél érezhető és érthető lesz, hogy miért ilyen rapszodikusan megjelenő ez a posztsorozat… (ha leszámítom az USB-men cipelt…

Oszd meg másokkal is:

#KillBacklogChallenge – 2023. június-július

Néha találok olyan koncepciókat játékok terén, hogy indokolt lehet a kérdés: vajon én űzök ezek előtúrásából sportot vagy ez ilyen ösztönös dolog? A válasz szerintem egyértelmű: is-is. Super 3-D Noah’s…

Oszd meg másokkal is:

#KillBacklogChallenge – 2023. május

Folytatódik a videójátékos backlog gyomlálása. Kicsit hamarabb, mert most több dolgot is sikerült befejezni, mert hosszabb ideje játszom már velük. Hexen: Beyond Heretic (PC) Megmondom őszintén, már gyerekként is találkoztam…

Oszd meg másokkal is:

#KillBacklogChallenge – 2023. január-április

Pár haver úgy gondolta, hogy bedobja a közösbe az ötletét: mivel elég sok játékot szokásunk venni digitálisan és fizikai példányban is (pláne bolhapiacokon), így ezeket idén lehetőleg redukáljuk, és a…

Oszd meg másokkal is:

Tömör filmestrió 4.

A filmekből úgy érzem, egy jó ideig nem fogok kifogyni, de azért igyekszem valamennyire érdekesen tartani a válogatásokat egy-egy ilyen poszthoz. Emiatt is van az, hogy ilyen hatalmasak a kihagyások,…

Oszd meg másokkal is:

Tömör filmestrió – 3.

A házi karanténban kicsit megtoltam a filmeket, de ugyanakkor egyik szezonális fordításom miatt több modern háborús filmet is elkezdtem nézni, mintegy ihlető anyagnak a szövegkönyvhöz. Viszont nagyon elrontaná a mókát,…

Oszd meg másokkal is: