Idén lesz 10 éves a Ricz’s Top 20 Worst Anime című bejegyzésem (akkor a 2500-at hagytam el, most épp a 4800-at, szóval, jesszus…), és több ismerős is kérte, hogy jöjjön…
Kategória: érdekesség
Fansubber Kerekasztal (Őszi Mondocon 2022)
Az ősszel megrendezésre került Mondoconon ismét előkerülhetett a téma a kis előadói színpadra, így igyekeztünk a kapott egy órás keretbe mindent, amit lehet és fontosnak tartottunk megemlíteni. Az egészet árnyalandó,…
A Vuk japán kiadásáról
Ugyan nem új a dolog, hiszen április 22-én vettem észre, majd legkésőbb másnap a Mondo Magazin Facebook oldalán is lehoztuk Garai Timivel (lévén ő a hírkezelő, én csak a szöveget…
Űrutazás a filmkorszak hajnalán: Le Voyage dans la Lune (1902)
A soron következő bejegyzést Fomának ajánlom, miután felvetette a Verne regényről és az új, Hachette Fascicoli kiadásról szóló bejegyzés alatt, hogy érdemes lenne a mű és a némafilmes adaptáció összehasonlítása.…
Űrutazás egy korszak hajnalán: Utazás a Holdra
Jules Verne nevét aligha kell bemutatni, lévén az egyik legnagyobb hatású, korszakalkotó sci-fi írója volt (gyakorta emlegetik annak az atyjának is), akinek a könyveiben szereplő találmányok javát mára megvalósították. Úgy…
Animációs ipari körkép koronavírus idején
A jelenleg is zajló járvány nem csak a közéleti híroldalakat, de bizony a szubkultúra hírportáljait is megszállta. Tavasszal sorra jelentették be az éppen elstartolt vagy indulásra, premierre váró művek vagy…
Mangaka: Matsumoto Leiji
Vannak alkotók, akik megkerülhetetlenül bevésték magukat egy-egy műfaj panteonjába. A japán űropera egyik ilyen meghatározó alakja Matsumoto Leiji, aki egy hatalmas világot teremtett a műveiben rendre visszatérő karakterekkel és azok…
Top 10 hentai
A következő toplistát még az Animagazin 50. számába (2019. július) írtuk Katával, ami valójában diupla toplista, hiszen az enyém és az övé szerepel párhuzamosan egymás mellett, amolyan férfi-női, kezdő-haladó szint…
Toplista a 10-es évek jobb címeiből
A kerekasztalos bejegyzésemben már elhintettem, hogy azt hittem, bővelkedni fogok a címekben és döntésképtelen leszek egyeseket illetően, addig eléggé meglepő volt, hogy az 5 cím is nehezen állt össze, amit…
5 magyar és külföldi ajánlott Youtube-csatorna
Egy kicsit megjött a kedvem ahhoz, hogy a Youtube feliratkozásaimat számba vegyem és osztályozzam, és az az igazság, lenne kiket ajánlanom. Bár nem szeretnék mindegyiknek külön bejegyzést tenni, hiszen többek…