A kerekasztalos bejegyzésemben már elhintettem, hogy azt hittem, bővelkedni fogok a címekben és döntésképtelen leszek egyeseket illetően, addig eléggé meglepő volt, hogy az 5 cím is nehezen állt össze, amit egy 15 címet taksáló „támogató lista” egészített ki. Vagyis olyan címek, amelyeket tudnék mondani, de valami erős hiányossága vagy hibája okán mégsem emelnék ki. Szóval, lista, kezdésnek a top tierrel. A sorrend nem reprezentál semmit.
1. Gekijouban „Bungaku Shoujo”
Az azonos című light novel széria 5. kötetét részben feldolgozó filmet további 4 félórás kis epizód támogatja meg, amely kibontja a karaktereket, jobban bepillantást enged beléjük, különösen a konfliktusforrást jelentő központi figuránkéba. A film annyira nem is az ő lélektanában akart elmerülni, sokkal inkább a főszereplő srácéban (ahogy a regény is), és azzal foglalkozott, hogy az események milyen hatással vannak rá, illetve ez az abúzív karakter milyen sebeket ejtett rajta. Ehhez jön hozzá a biblioterápia, mint téma, aminek rivaldafényét Miyazawa Kenji „Ginga Tetsudou no Yoru” című 1934-es regénye élvezi.
Amiért ez helyet kaphatott a listán, egyfelől szól az alapanyagnak, másfelől annak a tragédiának, amit megjelenítenek benne. Ez a történet ugyanis a széria fordulópontja: a főszereplőnk és a konfliktusforrásként jelenlévő karakter gyógyulása ekkor indul meg, az évtizedes hegek itt szólítják meg komolyabban, aminek a kivitelezése megkapóra sikerült.
2. Kyousougiga (2013)
Avagy a vesszőparipám. Ha valaki nem fogékony a vallási témákra, gondolatokra, tanításokra, azok áthallásaira és megjelenítésére, az is megtalálhatja a maga részét benne egy kiforrott család- és karakterdrámával. Ennek ellenére megmozgatja a szürkeállományt, hiszen a sorozat első felében a jelenetek össze vannak keverve: a múlt, jelen és „jövő” nem egymást követi, hanem egy viszonyítási ponthoz mérten szerepelnek. Nagyon hosszan lehet róla beszélni a halni kívánó Életadóról és az élni kívánó Pusztításról, az egyes szereplők szimbolikájáról, amely attól tarto, egy szakdolgozattal is felérő műelemzés lenne.
A helye nem kétséges a számomra, hiszen egyike a pozitív csalódásaimnak (a ’11-es és ’12-es ONA-k egy FLCL- vagy Ninja Nonsense-szerű őrültséget sejtetett, amelyeket szintúgy kedvelek), valamint elég fogékony vagyok arra, amit fentebb vázoltam. A Toei legérdekesebb húzása volt már nagyon hosszú ideje.
3. Shimoneta to Iu Gainen ga Sonzai Shinai Taikutsu na Sekai
Az előző posztomban már szépen felvezettem, hogy miért tartom a kedvencemnek, aktuálisnak, és az évtized szempontjából reprezentatív darabnak. Ha nem jött volna le, akkor igen, a polkorrektségi kultúrszennyezésnek nem igazán vagyok híve, sem pedig más – a puszta logikával és kognitív kompetenciákkal ellentmondó – idealista maszlagnak. A sorozat pedig lényegében azt mutatja be, hogy mi történik, ha ezek lesznek a fősodorban, pont úgy, ahogy az utópiának eladott disztópikus Pusztító San Angeles városa. Emellett nem fél modern társadalmi problémákra is reflektálni.
A helye eredetileg nem volt biztos, a támogatói listára került volna be, ha az utóbbi időszakban ne lettek volna olyan visszhangok, amelyekre ne találtam volna rá a műben. Nyilván nem minden jelenik meg, és abból is inkább az erkölcshuszárkodást húzza pellengérre, de annak követői nem sokban különböznek a többi hasonszőrűtől a szélsőségnek azon és a másik végén egyaránt.
4. Steins;Gate
A Steins;Gate kezdésnek nehezen befogadható darab, de idővel kezdi csak megmutatni a foga fehérjét igazán. Emiatt nehéz is spoilertől mentesen beszélni, írni róla. Lényegében egy csapat tizenéves végeit taposó fiatalt követünk, akik közül egyiküknek a halála, a másikuknak pedig az ad hoc épített találmánya lesz a II. világháború kirobbantója, miközben a háttérben egy komoly összeesküvés is lapul. Az idő pedig kulcstényező…
Amikor elkezdtem, a szezonjában még, nem fogott meg. Ahhoz túl lassú volt, hogy hetente kövessem, illetve a főszereplő Okabe karaktere sem volt szimpatikus, többek közt annak okán, hogy chunnibyou-ként viselkedik eleinte, amit mint archetípust, rendkívüli módon idegesítőnek és irritálónak találok a mai napig. A helye annak köszönhető, hogy idővel a széria lezárta után, hosszú porosodás után vettem elő. Azzal, hogy jobban láttam folyamatában a fejlődést és az átalakulást, már jobban behúzott, meg tudott tartani, illetve Okabe is elhagyta ezt a személyiségjegyet (hál’ istennek).
A másik ok, amiért helyet kapott a listán: így kell rendesen visual novelt adaptálni. Ráadásul nem is egy nehéz darabról beszélünk, a sorozat egyes jelenetei olvasva akár félórásak is lehetnek, mivel sokkal jobban kibontja azokat, van ideje, eközben a sorozat tényleg a lényeget tartja szem előtt, és nem ereszti el.
5. Chouyaku Hyakunin Isshu: Uta Koi.
Az alap egy középkori versgyűjteményben szereplő művek jelentését és keletkezésének mikéntjét szabados formában elmesélő antológia, részenként egy vagy két történettel. Azon belül is elsősorban a romantikusabbakkal foglalkozik.
Ami végett a felsőbb helyre került, az elősorban a romantika maga. Ugyan sok romantikusnak kikiáltott műben már a puszta összenézéstől is pironkodnak a szereplők, ellenben itt folyamatos a felek közti kontaktus, a beszélgetés, olykor az incselkedés is. de nem megy át giccsparádéba. Másodsorban, a feldolgozás és az elmesélés szabados mikéntje miatt a Heian-kori Japán udvarpoltikája és kapcsolati rendszere is befogadhatóbb (már amikor ez jelenik meg).
Innentől már röviden jönnek azok a címek, amelyeket nevezni merek az évtizedből a jobbak terén, de valamilyen hiányosságot szenvednek, ami miatt nem tudnám feljebb tenni.
6. Uchuu Senkan Yamato 2199
Az egyik legjobban sikerült remake sorozat, amely kijavította az eredeti 1973-as hibáit, megtoldotta azt új elemekkel, izgalmakkal. Ami miatt mégis sajog valahol a szívem, hogy a Szivárvány-csillagköd csatájához hasonló ütközetet nem kaptunk az eredetiből (azt az epizódot több héten át rakták össze klasszikusnak számító háborús filmeket elemezgetve), így egy komoly katartikus pillanattól meg lettünk fosztva. Persze, a térkapuk közti összetűzéssel kaptunk egy hihetetlenül akciódús jelenetet, amelyből az élve kikeveredés esélyei baromi alacsonyak voltak, de kvalitásában sehogyan sem mérhető össze az eredeti szériával.
7. Shiki
Avagy Stephen King „A borzalmak városa” című regénye a Japán vidékre írva. Egy kimért, lassan felépítkező, részről részre tapintható feszültséget generáló horrorsorozat, amelynek vannak meghökkentő pillanatai is, és meglehetősen okosan, realisztikusan járnak el a szereplők is. Ami végett mégsem tudom kiemeltebbé tenni, az pont ez: nagyon sokan irtózatosan lassúnak fogják érezni, és az ember is hajlamos lehet elunni emiatt, ha nem hangolódik kellőképpen rá.
8. Psycho-Pass
A kerekasztalon elmondtam, hogy nem láttam és azt is, hogy miért nem, de megismételném: a karácsonyi szabadnapjaimba lett volna betervezve, amit nagyon könnyen áthúzott egy rakás minden, főleg a munka. Ettől függetlenül neveztem, mert a mozifilmhez volt szerencsém, és az alapján tisztán látszik, hogy ez Urobutcher hosszabb idő után azon műve, amit átgondoltabban alkotott meg holmi koncepcióknál, ahol a karaktereknek és a sztorinak van íve is, nem csak a látszata, mint azt láttuk „a szegény ember Gundamja” (Aldnoah.Zero) vagy a felejthető Suisei no Gargantia esetében, esetleg a destrukciónak szánt több résznyi rinyálásba és gondolatsulykolásba fojtott Madoka esetében (ami ugyanazt a hibát követte el a 3. rész után, mint a Black Rock Shooter vagy az Azur Lane: a saját témáját pöröllyel igyekezett átverni a karaktereken anélkül, hogy haladtak volna bármit is, de részről részre többször elő kellett adni a gondolati fővonalat. Az Azur Lane esetében ez a háborúellenesség és a háború értelmetlensége volt, a BRS esetében pedig az iskolai fizikai és pszichés bántalmazás. Igen, Junchi, rúgdalom még, mert ha másnál felrójuk, akkor ezt miért kéne babusgatva félteni ettől?) A Psycho-Pass témája szerint a bűn és a bűnösség fogalmát járja körül egy disztópikus, kissé a Judge Dreddre hajazó igazságszolgáltatási rendszer keretében, ami félúton találkozott a Különvéleménnyel.
9. Nichijou
A KyoAni egyik olyan címe, amire jogosan mondták, hogy egy második és talán gyengébb Azumanga Daioh!, ami egyfelől igaz, de ugyanannyira nem is. Az Azumangában rengeteg volt a kitartott jelenet, ami egy kissé bizarr helyzetet nyújtott el, míg a Nichijou rendre megfejelte, hogy ezt a bizarrságot mégjobban fokozza. Ilyen jelenetek voltak Mio szétszálló képregénylapjai, az összedőlő templom az esőben, vagy épp az iskolaigazgató viaskodása a szarvassal. Ami végett nem tudom ajánlani teljes szívvel, az a humora. Sokszor elvont vagy egyszerűen csak tömény, míg az Azumanga hagyott időt leülepíteni a látottakat és a poént.
10. Tsuki ga Kirei
Egy egyszerű romantikus történet két introvertált középiskolásról, akik ugyan elkezdenek járni, de egyik sem tudja pontosan, hányadán is álljon az érzéseivel, a felbukkanó, sok esetben ártatlan pillanatokkal, vagy egyáltalán a chat alkalmazáson kívül (amin belül szabadabbak annak személytelensége okán) egymáshoz tudjanak tartósabban szólni, beszélgetni, ne csak félmondatokban, amit ők maguk megértenek. Az ellenérzéseim pedig részint ebből fakadnak: egy olyan embertípust látunk, amivel csöppet nehéz azonosulni, ráadásul kettőt is kapunk belőlük. Így a történet és a romantika megjelenése akármennyire is realisztikus és igyekeznek minél több kezdőproblémát bemutatni, nem feltétlenül fogjuk ezeket átérezni sem, vagy számunkra triviális dolgok merülnek fel.
11. Usagi Drop
A manga első pár kötetét feldolgozó sorozat egy üde színfolt volt a 2011-es felhozatalban, amely a gyereknevelést helyezte realista közegbe egy egyedülállő nevelőszülővel, aki hirtelen felindulásból vállalta el a közel 6-7 éves kislány gyámságát, miközben ott leng a lehetősége, hogy valóban a saját nagynénjéről gondoskodik. Amit feldolgoz a mangából, az megkapó, elbűvölő, ellenben a rövidsége és a kissé hirtelen végződése okozta hiányérzet miatt kellett maradnia a támogatói listán.
12. Demi-chan wa Kataritai
Erről a címről régebben hosszabban is értekeztem a Mondo hasábjain, és abban lényegében benne van minden, amiért szeretem a szériát. Ami végett menthetetlenül a támogatói listára szorult, az a tény, hogy amikor elindult a sorozat, koránt sem volt elegendő alapanyag egy rendes sorozatra, és ez meglátszik rajta, hogy miképp próbálták a szerző elképzelései alapján kibővíteni a keretet.
13. Angel Beats!
A Key azon címe, amely után Maeda Jun elvonult hosszan tartó „szabadságára” a forgatókönyvek terén, hogy visual novel szövegkönyvet írjon. Az alapötlet érdekes a túlvilágképpel, illetve helyenként egyes gondolatai is nagyon jók, de ami miatt itt kellett maradnia az a rengeteg plothole, a sztoribeli csapongás, a kihagyott ziccerek sorozata… és mégis szerepelhet a támogatói listán. Ennek oka egyszerű: az első 4 rész még ösztökélő volt, de az utolsó pár rész már képes volt megmenteni.
14. Dororo (2019)
Egy újabb jól sikerült remake, amely az újraadaptálás helyett inkább újraértelmezte az alapművet is. Erről is megemlékeztem a Mondo hasábjain, ennél fogva nem mennék bele ebbe se. Igaz, a vége talán kicsit összecsapott lett, ahogy sokan mondták, én annyira azt nem éreztem rajta. Ami miatt mégsem tudom olyan jó szívvel kiemelni, az egyes lélektani folyamatok ábrázolásának a problémája, amely a sorozat második felétől már tényleg elsietett lett helyenként, de a végén a megoldás sikít egy félrésznyi-résznyi toldásért, amit nyugodtan elvehettek volna a PS2-es játékból vett történetszáltól.
15. Fate/Zero
Az összes Fate közül ezt emelném ki, mivel ez indította be a Type-Moon és a Notes közös gépezetét, amely miatt aztán évente egy sorozatot biztos kaptunk, nem beszélve az OVAkról, filmekről (amiknek a kapcsolódási pontjait, idővonalait az Animagazin 53. számában veséztem ki Sorskalauz címen). Ami végett nem emeltem ki mégsem jobban, az az aprócska probléma, hogy benne kell lenni eléggé már itt is a koncepcióban. Ennek az egyik oka Urobutcher írásmódja, a másik meg az ufotable adaptációs metodikája, amin azt a fura dolgot vettem észre az elmúlt időben, hogy kritikus fontosságú részleteket csapnak össze, kimaradnak a megértéshez fontos momentumok, sorok, amelyekhez már nem elég egy egyszerű „thought process”.
16. Danna ga Nani wo Itteiru ka Wakaranai Ken
A fiatal, még gyermektelen házaspár mindennapjaiba betekintést adó rövid részes sorozatpáros ugyan kellemes és szórakoztató darab, aminek a feliratát is élveztem fordítani, csak azért nem kerülhetett nagyobb rivaldafénybe, mert istentelenül rövid a 2×13 rész úgy, hogy azok hossza egyenként 5 perc. Az eredeti yonkoma mangához ugyan ez jobban illik, de bőven megérhetett volna még pár részt, vagy egy újabb sorozatot, folytatást, amelyben a már születőfélben lévő vagy már világra jött pici is szerepel, és hogy ez miképp hat ki a családi életre és a munkájukra.
17. Yosuga no Sora
Erről korábban a Konzol Magazin hasábjain eresztettem meg egy hosszú-hosszú értekezést, így röviden és tömören revideálva az abban elhangzottakat, máig tartom, hogy a szerkezete teret ad a nyílt okfejtéseknek, megadja a visual novelnek azt az alapot, hogy bizonyos dolgokra nem azok relevánsabb történetszálain tudhatunk meg, hanem egy másikon is akár, ha elég figyelmesek vagyunk, ezen felül az utolsó fejezet sokkoló, de van alapja, amit elmondanak, érintenek is részben, a másik részét pedig a környezete adja.
(Hasonló témában gyakorta van felháborodás, és itt elég gondolni az Usagi Drop manga végére, az UchiMusume light novel végére, vagy amit az Ore no Imoutonak szánt eredetileg a szerzője. Az Usagi Drop esetében ugyan nehezen magyarázható meg a húzás az alkotó részéről (Éjjeli Vakondot idézve: „Mi a f@sz? Mármint értem és elfogadom, de akkor is: mi a f@sz?”), az UchiMusuménél egyértelmű a kihagyott ziccer, ami alátámaszthatná a döntést, míg az Ore no Imouto eredeti, visszadobott vége esetében nincs az az Isten, mert az ténylegesen is egy öncélú fetisizálás volt.)
18. Ginga Eiyuu Densetsu: Die Neue These
Szeretem a szériát, a klasszikusnak számító OVA-t, a regényfolyamot, és valahol a remake-szériákat is. A politikai ármánykodás, játszmák, ideológiák ütközése, a világ reflexiója, egy értelmetlen háború, amit mindkét fél a saját fennmaradásáért vív… Minden ott van benük, amiért szeretni lehet. Viszont, hogy miért nem emelném kijebb, arról külön posztsorozatot lehetne írni összehasonlításban a regényekkel és a klasszikus OVA-val, de végeredményében egy dologban foglalható össze. Bár új látásmódot kap azzal, hogy a Szövetség hangsúlyosabb lett az OVA Galaktikus Birodalmához képest, de nem sokkal érdekesebb az elején. Ráadásul az OVA mer bővíteni a világon, helyzeten, karaktereken (helyenként a főszereplőket szerethetőbbé, megérthetőbbé is tette). Emellett elég sok ponton változtat. A remake-széria ugyan pótol elég nevetséges hiányosságokat, dizájnhibákat, de annak a problémája viszont a regényekhez való túlzott hűség és minimális változtatás. Sok vágás pont úgy van, ahol a regényekben is a jelenetek közt. Így sok pillanat elég összecsapottnak hat, emiatt pedig elég rossz az a szájíz.
19. Joker Game
Erről is írtam a Mondo hasábjain, és szerintem a sorozat így volt tökéletes a rideg távolságtartásával, hogy hűvösnek és idegennek tartotta meg a karaktereit, viszont a hibája ebben is rejlik. Is, mert a másik, hogy van hova folytatni, hiszen kaptunk egy konfliktust is a katonaság hagyománytisztelőbb ágaival, ami további lehetőségeket ad legalább egy félszezonos darabra.
20. Jinrui wa Suitai Shimashita
Az alapkoncepció is érdekes, hogy a folyamatosan csökkenő népesség miatt az emberiség majdhogynem teljesen kihalt. Utolsó képviselőik a poszt-apokaliptikus világ romjain élnek a technológiailag fejlettebb tündérekkel. A főhősnőnk egy ilyen ENSZ kapcsolattartó velük, aki azt hiszi, egyszerű lesz a munka, azonban a tündérek nem ismerik a munka- és környezetvédelmi szabályozásokat (és még sok minden mást sem), így krízishelyzeteket kell rendre megoldania, amelyek sokszor kikezdik. Amilyen kifejezetten érdekes az alapötlet, a közeg, az üzenetrendszer, sajnos azért szorul a támogató listára, mert nagyon maradandó nyomot nem igazán képes hagyni. Konkrétan, hátromszor siklottam el felette az összeíráskor, amikor olyan címeket kerestem, amik szintén nevezősek, de lehet elvesztek a tömegben (mégiscsak 1900+ címet láttam a 2010. január 1. és 2019. december 31. közt kijött darabokból, és nem volt lehetőségem szűretni).