Komoly pszichológiai tanulmányok szólnak arról, hogy aki rendszeresen vezet naplót, vagy a modern szférában személyközpontú blogot, az sokkal hajlamosabb az önmagába fordulásra vagy éppen a depresszióra.Talán ez járhatott a jelen játékot (?) fejlesztő Locked Door Puzzle gárdájának fejében, mikor előálltak ezzel a kalandelemeket használó casual indie játék (?) ötletével. Szándékosan tettem eddig kétszer is zárójelek közé a kételyt jelző kérdőjelet, mert valahogy ezt a műfajt, ilyen alapokkal már nem nevezném játéknak.
Persze ebbe a csapdába a legtöbb indie játékfejlesztő belefut, hogy ha van egy remekbe szabott története, akkor azt szeretné elmesélni, és éppen ezért megköti a játékos kezeit, nehogy esetleg keresztül húzza a sztorizgatási szándékot. Mert mi játékosok már csak ilyenek vagyunk: szeretjük kihasználni a szabadságot, az open-world nyújtotta élvezeteket az elmúlt több, mint egy évtizedben, viszont nem szeretjük, ha újabban gyakorlatilag hülyének nézve minket dróton vezetnek, vagy épp egy olyan (még ha szörnyen botrányosat is) rail-shootert kapunk, mint a Rambo videojáték volt. A Journal ez a két véglet közt lőtte be magának azt az aranyközéputat, amit jónak ítélt. Csúnyán megkötötte a kezünket, de azért hagyott valamennyire elmélyülni a világában.
Ugyanakkor felvetül a kérdés, hogy hol feszül emiatt a határ művészet és játék közt. Egy biztos: nem a grafikán és a megjelenésen fog csak eldőlni, vagy egyedül magán a történet mivoltán.
Mint az látható, egy rajzos naplószerű ablakot kapunk magunk elé, amelyre gyerekrajzszerűen vannak rajzolva a történések. Mivel így már biztosra vehető, hogy a történeten van a főhangsúly, magától értetődik, hogy némi narratíva lesz, a párbeszédeket feltehetően olvasni fogjuk, és csak durván korlátozottak lesznek a lehetőségeink. Meghatározott tárgyakkal léphetünk csak kapcsolatba, és egyedül karakterünk – aki egy általános iskola felső tagozatos, de legfeljebb kezdő gimnazista lány – fog tudni mozogni.
A sokat emlegetett történet felütése nagyon egyszerűen indul: belenézve az asztalunkon lévő naplóba észrevesszük, hogy öt napnyi bejegyzés üresen áll. Ami elég furcsa az egészben, hogy elvileg ezeket megírtuk már, annak ellenére, hogy azok a következő napok eseményeit tartalmazza. Így feladatunk magától értetődik: ki kell alakítanunk ezeket a bejegyzéseket. Napról napra haladva folyamatosan kapunk tippeket, hogy mely nap mi a dolgunk, hova térjünk be. Egy részüket nagyon könnyen össze fogjuk tudni szedni, és amint egy nappal végeztünk, az előtűnő majd elhomályosodó, égen úszó naplóoldalak jelzik, hogy menjünk haza megnézni az eredményt. Ilyenkor kapunk egy-egy kis történetet, amelyet minden egyes alkalommal végig kell ülni és hallgatni. Elsőre sok értelme nincs ezeknek, de a valódi tartalom csak a játék (?) végén lévő csavar adja meg, és ad választ arra, hogy miért emlékszünk megírt naplóbejegyzésekre, illetve napról napra miért tűnik a világ egyre szürreálisabbnak, szétesőnek.
A csavart, a végső löketet nem lövöm le, mindössze annyit árulok el, hogy az általunk irányított kislány egyre komorabban kezdi el látni a világot, gyakorlatilag csendben tapasztalja meg a bűntudatot, a veszteséget, a fájdalmat, sodródva a depresszió felé. Ez igazán a szerdai nap kezd el kiütközni, amire újabb adalék lesz a csütörtök, míg nem végül az i-re a pontot a péntek teszi meg, ahol már csak jóformán egyesen kell oldalra haladnunk, egy egyenes úton, jelezve, ez már a dedukció, a nagy levezetés.
Éppen ezért nem tudom hova tenni, mert gondolatilag elég érett annak ellenére, hogy kissé közhelyesnek találhatóak egyes részei, de ez csak a történet. A megjelenés az elején nem takarta azt a szomorú végkifejletet, a végén meg ehhez a kezdetihez igazodott a sötétség, inkább művészien lett kifejezve, mutatva, mintsem a tényleges súlyosságát jelezték a kialakult lelki állapotnak. Bár játéknak nevezhetjük, mert azért interaktívabb, mint egy mezei visual novel, valahogy mégsem az. Inkább egy művészies megjelenésű interaktív történet, amelyet nagyjából 1,5 óra alatt végigvihetünk. Viszont azért így azt a 10 eurót, amit Steamen alapvetően elkérnek érte, sehogy sem éri meg. Érdemesebb csomagokban gondolkodni (most pl. a Bundle Stars kínálatában egész jó áron hozzá lehet férni többedmagával, de még a mostani Steames őszi leértékelés is már méltányos árkategóriába szorította).