Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár a világban láthatja azt a fertőt, amit napjainkban társadalomnak gúnyolunk. A társadalom hanyatlása és a napjaink politikai irányzatai általi lassú öngyilkossága már evidens és már-már kézzel foghatóvá vált. A demokrácia utópiájáról kiderült, hogy egy szörnyű disztópia, valamint az eddigi hajtóerők lassú kifulladása megindított egy olyan folyamatot, amit talán még meg lehet állítani, de ehhez minimum egy forradalom kell, ami nemzetszinten alapjaiban elsöpri a fennálló korrumpált rendet és újat tesz meg az élre, új eszményekkel és régi-új erkölcsökkel. Egy francia filozófus a XIX. század végén azt mondta: „A XX. századra az emberek nem fogják érteni a körülöttük lévő világot, így megjelennek majd olyan hízelgő mítoszok, amelyek közül az emberek majd választhatnak.”Majd erre alapozva, a II. világháború után egy német társadalomkutató a következővel egészítette ki ezt: „A 21. századra pedig az emberek elfelejtenek majd gondolkodni.” (ezeket a sorokat Péter blogján találtam) Elég körbenézni, olvasgatni az I. világháború utáni történelmet, hogy belássuk: van, ami félelmetesebb, mint egy kilátásba helyezett nukleáris háború.
A téma nem elég egyetlen blogposzthoz, ebből minimum egy könyvet lehetne írni – így csak megkapargatom a felszínét annak, amire jutottam.
Hogy mitől is élünk „a groteszk aranykorában”? A művészet egyértelműen leegyszerűsödött és napjainkban már nem is nagyon számít művésznek az, akinek ne lett volna legalább egy botránya – főleg azoknak, akik még művésznek is vallják magukat, az egyszerű munka keretében dolgozókat ne értsük ide természetesen. Itt van az az egyre jobban igénytelenedő műsorkínálat és tendencia, amit a kereskedelmi televíziózás, meg már lassan az államilag finanszírozott televíziózás is átvesz: az egyre igénytelenebb műsorokkal minket tesznek egyre igénytelenebbé, hogy még igénytelenebb műsort gyárthassanak, mert születik rá kereslet. De tegyünk egy hosszú sétát a város forgalmasabb részein vagy amikor valamilyen nagyobb rendezvény van.
Rendezvényről érdemes a hazai conokat és anime meeteket megemlíteni, ami pár konkrét szubkultúrát tömörít magába. A szubkultúra lényege, hogy az ember menedékre leljen a valóság elől, ahonnan az őrület elől bújhat el és pótcselekvésekbe fogjon – az otakuknál ilyen az animenézés, mangaolvasás, a játékosoknál (gamer) pedig a videojátékok an blokk. Értelemszerűen túlzottan elmerülni épp oly káros az ember pszichéjére, mint a média követése és a világ figyelése, így tudni kell leküzdeni a menekülőutakat és a bizalmi embereinkre támaszkodni. A hazai otaku kultúrában elég sok depresszióra hajlamos, lelkileg valahol sérült egyén tömörült, akik valahol a kibertérben egymásra találtak – azonban saját bajaik leküzdéséhez elegendő lenne az, hogy maguk lépjenek ellene.
De itt vannak a tömegjelenségek. Gondolok ez alatt a plázacicákra, a metroszexuálisokra, az alkoholistákra és más szenvedélybetegekre és az eltorzult eszmék vak követőire. Kifejezetten irritáló tud némelyek megjelenési színvonala, de ha valamelyik kiderül, hogy a szellemi szintje se terjed tovább egy köbméter betonnál. Ez megfigyelhető politikai szinten is, ahol mindenképp az ellentétek szétfeszíteni akarják a fennálló rendszert, mintsem összefogni. De vegyük sorjába: a plázacicák és a metroszexuálisok megjelenése a jóléti társadalomnak köszönhető, azok egyfajta melléktermékei. Míg a plázacicák önzőségből fakadó szenvedélyekkel (főként boltkórság), a prostituáltakra jellemző erotikus, kihívó megjelenéssel és a kicsiny cuki csetreszek iránti kitörő rajongással körülírhatóak és megbillogozhatóak azzal a fémjellel, hogy ennek az oktatására is kár volt adózni, addig a metroszexuálisok kifejezetten értelmesnek mondhatóak, annak ellenére, hogy az ízlésük egy hangyányit elferdült, amivel önmagában nincs gond. A gond a tömegben van – mindig (lásd Karinthy Frigyes: Barabás).
Az alkoholisták és a szenvedélybetegek a saját kudarcaikba megrökönyödött, pszichés gondokkal depressziós emberek. Gyakorlatilag a hikikomorikat is ide vehetnénk, azonban a hikikomorik kiterjesztett bűnbak-keresést folytatnak, míg a szenvedélybetegek főleg egy pontra fókuszálnak. De a lényeg mindezeknél, hogy komplex pszichiátriai esetek, akiknek segítség kell, ami elsősorban nem csak saját akaraterő kell, hanem támogatás is, aminek a kulcsa a probléma felismerésében rejlik.
Az eltorzult eszmék hívői pedig elég tág fogalom. Ott vannak a zsidóvédők, akik már-már magát a zsidó szó leírását, kiejtését is antiszemitának billogozzák, holott ez a vallási, felekezeti és etnikumi név is, ami nem feltétlen takar pejoratív tartalmat. A zsidókkal kapcsolatban egyszer már kifejtettem az álláspontomat, valamint saját történelmi múltjukat mennyiben írják át, s lesz igaz, amit Nietzsche is mondott róluk Az Antikrisztusban: miként fordulnak magukba, torzul el az önmagukról alkotott képük és válnak az életet tagadóvá. Ahogy a vallásuk is, ami az Ótestamentumban hamis alapokra helyezkedik a Genezis könyvében, s az igazi képet csak az apokrif iratokkal együtt olvasva kapjuk meg, elvonatkoztatva a vallási halandzsától.Itt vannak a skinheadek, akik alapvetően egy letűnt rendszer hű követőinek mondhatóak, akik csak felszínesen értették meg a nemzetiszocialista eszmét, ami egyszerre egy társadalmi és gazdasági rendszer is, nem csak politikai. Gyakran a hazafiakat, nemzeti érzelműeket is az ő szintjükre degradálja a közvélemény. Aki ismeri a Jobbikot, mint a hazai „nácipártot” (ami voltaképp nem igaz, mert ezt a szerepet a néma kussban figyelő, tetszhalottivá süllyedt MIÉP tudhatja magáénak), az tudja, hogy van bennük egy szakadás, a centralista, józanabb gondolkodásúak és a radikálisok közt és a média persze ez utóbbiakat használja fel előszeretettel. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy magyarhonban nácizmusról beszélni elég durva csúsztatás, lévén Szálasi hungarista eszméje közel áll hozzá, de az nem kívánt senkit se megsemmisíteni (ellenben gazdaságilag egy csődtömeg gondolatmenet volt, meg úgy egy az egyben is, mivel nehezen értelmezhető volt sokadik olvasásra is, Szálasi pedig megkövetelte ennek a zilált, kiforratlan eszmének a beható ismeretét).
Az eltorzult eszmének még a melegeket is fel lehetne hozni. Nem kívánom őket se kiközösíteni, hiszen több meleg ismerősöm is van, de érdekes mód, a meleg büszkeség napján felvonulókat még ők is elítélték. Az ő felfogásuk, hogy nincs miért büszkének lenniük erre, mert ők is emberek, csak más a szexuális beállítottságuk. Persze, ettől még tisztelendő, ha valaki bevallja, hogy ő más, de erre talán nem a legjobb színtér az országos és a világi nyilvánosság. Hiába ismeretes, hogy Freddie Mercury is meleg volt… Bár érdemes megjegyezni, hogy Mercury sose volt más, ő a nőket szerette, csak a menedzser kényszerítette ebbe a szerepkörbe. Ezt egykori barátnője tálalta ki még az év elején, azonban a közhiedelemben továbbra is él ez a téves gondolat.A melegek elítélése egyébként ugyanolyan érdekes témakör, mint a rasszizmus. Míg ez utóbbiról Morgan Freeman mondott egy érdekes sort (konkrétan: „Nem kell róla beszélni.”), az előbbiről nem valószínű, ugyanez a megoldás működhetne, elvégre sokak vakon a Bibliára hivatkoznának, hogy Isten szerint elítélendő. Ehhez pedig elsősorban ezeket a korlátokat kell leküzdenünk.
De most térjünk konkrétan a tárgyra, miért kell a rend? Egyértelmű, hogy ezek a társadalmi kérdések önmagukban nem váltanak ki semmi olyan reakciót, ami miatt rendszerellenes érzések szülessenek, viszont elkezdik irritálni a társadalmat. A többit jogi és politikai színtéren kell keresnünk – a visszásságok, elmaradott gondolkodás, inhumánus rendelkezések és ítéletek, ítélet-végrehajtások, korrupció, a lobbi-érdekvédelem… Röviden szólva, a demokrácia elindult a túlzott szabadság felé, ami apránként szüli meg a káoszt, túl nagy teret engedett bizonyos dolgoknak, amelyek kiváltották az emberek haragját, felcsigázta őket, hogy ehhez hasonló képek szülessenek, amik összefoglalják összes:
Pár fentebbi képen még az oktatás mai helyzetéről is van gúnyrajz, ami sajnos sokszor igaz, meg úgy a szülő-gyerek és a gyerekek közti kapcsolatra is.
Jó ízű nosztalgia? Nos, a nosztalgia érzése talán abból fakad, hogy valami nagyon el lett rontva a világban, az életünkben, életünk körülményeinkben. Be kell látni, hogy a kisember kiszolgáltatott. Nincs létbiztonság, sokan 8 óra munkányi bérből dolgoznak 12 órát és a fizetésük nem éri el a minimálbért sem… De a munkaügyisek nem csinálnak semmit, csak bírságolnak (ha bírságolnak egyáltalán), és feketelistáznak, de kifejezett ellenlépést nem tesznek. Üzemek zárnak be, viszonylag kevés nyílik, de úgy beszélnek róla, mintha ezzel mindenki más baja meg lenne oldva…
Komoran látom a dolgokat? Lehet. Nem egy szívderítő a látvány se így, se úgy, hogy a hamis szólamokra verik egyesek a tamtamot, hogy ez így jó és minden rendben. Akkor miért törnek ki zavargások, emitt-amott ha tényleg minden ilyen jó?
Csodálom, hogy nincs vélemény a cikk alatt, mikor rendkívül színvonalas és tartalmas. Kérdésem: 2 éves a cikk, most is így gondolod?
Az oktatásról mondjuk bővebben is kifejthetted volna a véleményedet, mert érdekelt volna,
Mindenesetre az enyém elég szkeptikus:
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/07/habony-arpad-gimnazium-es.html
http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/08/nehany-gondolat-az-oktatasi-rendszerrol.html
„Kérdésem: 2 éves a cikk, most is így gondolod?”
Csupán annyira, hogy egy lektorálás és pár apró javítás, kiegészítés (pl. megjelent a Magyar Hajnal is a „náci párt” színében) ugyanolyan aktuális.
Az oktatásról nem kívántam akkor véleményt mondani, mivel a megírásakor nem csak még benne voltam – és a végét látni akartam, mi van az után -, hanem egyben elkezdtek valami reformot, amivel egyébként se voltam jó véleményen. Most a legutóbbival meg végképp. De ez egy külön cikk témája lenne már.Illetve van még olyan térkő ebben, ami még nem találta meg a helyét.
Lehet felelevenítem és sorozattá teszem, de jelenleg erre nem igazán van erőforrásom. De addig is egy pozitív elmondható: gyűlik szépen az anyag.
Hülyék mindig is voltak, és ezután is lesznek. Vagy ne nevezzük őket hülyének, legyen átlagember, és akik alatta vannak. A probléma inkább az internet, ami garantálja ezeknek az egymásra találását.
Tudod Ricz, eléred egy idő után már azt a kiégési faktort, hogy egyáltalán nem szereted megosztani a véleményed, mert már három lépésre előre tudni fogod, milyen szokásos, már-már programozott beszólások és kötözködések következnek ezután. Én régen egy nagyon társasági ember voltam, mára ez már jelentősen beszűkült – most vonatkoztassunk el az adminisztrátori duty / „civil” szereptől.
Amióta ez a tetves Facebook megjelent, azóta az emberek folyamatosan veszítik el az egyéniségüket is. Régen is volt sok hülye, de legalább voltak egyedi dolgai, még úgy is lehetett vicces és érdekes. Ma már kurva ritka, hogy egyéniséget találsz. 😀 Köszönhetően annak, hogy a közösségi portál ki KÖVETELI (!), hogy úgy viselkedj, mint a többi, mert ha nem az aktuális falkavezéred / trendet követed, akkor nem kapsz lájkot, talán még le is szólnak, majd másnap a suliban megaláznak. Márpedig a lájk az fontos a mai embereknek, az jelzi vissza nekik, hogy a falkában igenis fontos szerepük van, és hogy ezt megszerezzék, addig adaptálódnak, tüntetik el egyéni jellemvonásukat, és deformálják az eredeti énüket, amíg el nem érik a célt. Gyűlölöm a Facebookot. Az MSN-es időkben sokkal jobb volt. *le wild nostalgia*
A melegek… Na itt is megkülönböztetném azokat, akik az értelmesebb csoportba tartoznak, meg azokat, akik lájk kurvásodnak / sérültek / hülyék, és a pridera járnak. Vannak nekem is meleg ismerőseim, akik a büdös életben nem kötnék más orrára ezt olyan módon, hogy abberált öltözködésben az utcára vonulnak riszálni, mint a hülye. Ha megfigyeled a Prideos meleg között sok az értelmi fogyatékos is, akinek a beszédén + az ábrázatán látod, hogy nincs valami rendben. Ez egy betegség, nem pedig kiváltság, amit gyógyítani, nem propagálni, sajnálni, és nem ünnepelni kell.
Politikába annyira nem mennék bele, mert meggyőződésem, hogy a pártok nem mások, mint egyszerű cégek, ahol a profit és a marketingszöveg a lényeg. Nem a sátánt látom bennük, hanem egyszerű üzletembereket, akik teszik a dolgukat. Feladatuk minél több profit termelése, úgy, hogy közben a nép ne lázadjon fel.
Zsidókkal nincs bajom. Előítéletes vagyok, a cigányokkal és az arabokkal, de az egyén mindig meggyőzhet arról, hogy az ő esetében erre semmi szükség. Erre is van példa az életemben.