Egy ideje porosodik ez a szösszenet a vázlatok közt, és miután más(ik) film(ek)et nem tudtam mellé találni egy röviden és tömören bejegyzéshez, jöjjön önmagában.
Így került a radaromra
Épp a munkahelyemen dolgoztam, mikor jött egy kósza gondolat, hogy „de rég is hallgattam a The Exploited zenekart”. Perzse, nem teljesen véletlenül, mivel a munka mellett szól a telefon kihangosítva, és a Beat the Bastards! lemezről válogatott be épp egy számot a shuffle mód. Úgyhogy nagyon több se kellett hozzá: zene lekapcsol, YouTube fel, és keressünk egy teljes album összeállítást vagy egy lejátszási listát egészen a kezdetektől nézve.
Akármennyire is fel lehet szisszenni, hogy „YouTube-on zenét hallgatni”, de ha nincs nálad alkalmatosságon a sajátod, jobbára marad ez, ahol sok egyéb lehetőséget egyszerűen letilt a rendszer. Ugyanakkor van egy járulékos jó oldala is, hiszen a zeneszámokra lehet jó filmes összeállításokat is találni, többek közt a Sabaton „To Hell And Back” nótájára is így került elém az Osvobozhdenie (Felszabadítás, 1969) vagy a Horytnica „Honor Legionisty” dalára több lengyel film is.
Esetünkben az „UK82” dalhoz találtam a Made in Britainből összevágott jelenetekre épülő videót. Az alapján első blikkre egy Amerikai História X, Romper Stomper hasonszőrű társa lebegett a lelki szemeim előtt (egy Ádám almái magasságot már nem is feltételeztem tőle). Szegről-végről elmondhatom, hogy annyira lett igazam, mint amennyire nem.
Mi készült Angliában?
Tematikájában és stílusában egy state-of-the-nation filmről beszélünk a tévé képernyőire szánva. Ennek a műfajnak mondhatjuk, hogy lételeme a társadalmi realizmus ábrázolása, annak folyamataira való rávilágítás valamely aspektusból.
A várakozásaim a brit skinhead mozgalom hajnalának bemutatásáról, a fiatalos lázadásról szóltak, hogy aztán valamilyen elborult galiba kerekedjen belőle egy csapat fiatal és a gyarmatokról érkező bevándorló családok gyerekei közt. Ezzel szemben hangsúlyosabb volt a munkásosztályban emelkedő feszültségről, a thatcherizmus tekintélyelvűségéről, a brit ifjúságvédelmi rendszer hibáiról illetve a gyarmati bevándorlók gyermekeivel kényszeres koedukált képzésből fakadó elvi hibákról.
A film
Ez Tim Roth debütáló filmje (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, az 1995-ös Rob Roy, a 2001-es Majmok bolygója, A hihetetlen Hulk stb.), amiben egy Trevor névre hallgató skinhead fiatalt játszik, és aki magát a korabeli brit rendszer ellenségének vallja, közte az ifjúságvédelemnek is, ami a sorozatos stiklijei ellenére is szárnyai alá veszi egészen a filmkezdő bírósági eljárásig. A korábbi gondozója ezt a lehetőséget ki is használja a tőle való megszabadulásra, és egy afféle javítóintézetbe kerül 6 hétre.
Trevor abszolút antihős, rendkívül öntörvényű és vandalizmussal honorálja azt, ha valami nem úgy megy, ahogy az ő elképzeli. A fegyelmezettségnek még a szikrájára sem hajlandó dacból és büszkeségből, illetve mert a munkásosztályi háttere miatt az egész világot a f*sza végére kívánja. Mondhatnánk, hogy elképesztő méretű frusztráció és gyűlölet táplálja, amit az egybites gondolkodás alapján a saját körülményeit teljesen a szőnyeg alásöpörve alaptalannak is gondolhatunk.
Bár vannak nagyon érdekes mondatai és kinyilatkozásai, amik akkor csillognak igazán, amikor a film harmadánál lévő büntetés-kioktatás során összeszólalkozik a szociális gondozókkal. Gyakorlatilag ez az egész film legjobb és legjelentősebb jelenete, tekintve minden más azt a hatást kelti, hogy csak ennek a jelenetnek alárendelve, felvezetve és kibontva, árnyalva bemutatására készült el. Ebben a jelenetben elhangzik a skinhead pátosz alapja: a felsőbb hatalmakkal és „az országidegenekkel” való dac, hanyagolva a fehér felsőbbrendűség cukormázát. Bár a rasszista indíttatást nem csak elismeri és maga is vallja, azt nem genetikai vagy kulturális-vallási alapon teszi, hanem egy sokkal közvetlenebb élmény és benyomások hatására.
Ebben a jelenetben maga is rasszizmussal vádolja a hatósági személyeket, és a tiltakozásukra az álszent hozzáállásukat teszi szóvá, ami megvetésben egyenértékűnek kell lennie, de nem teszik meg az erkölcsi piedesztáljuk miatt, hogy ők ellenben nem teszik szóvá. Igaz, a kifejtést már nem teszi meg, de miután látunk a javítóban is fiatalkorú bevándorlókat, akik közül olyan is van, aki ott született Angliában, de még írni és olvasni sem tud, eléggé egyértelművé teszi a rendező és a vágó, hogy a hivatali plusz munka miatt van a hatóság részéről az ellenérzések java.
Ugyancsak a jelenet egy másik kulcsmondata, amikor a koedukált oktatás csődjét feszegeti, a különböző értelmi képességű és hátterű tanulókkal szemben. Mindezt úgy fejezi ki, hogy míg a bevándorló gyerekek – hol a frissen érkezésük, hol az otthon használt anyanyelvi túlsúly miatt – még angolul se tudnak rendesen, a kezükön számolgatnak elcsigázottan, ezzel visszafogva a jobb képességű és lehetőségben lévő társaikat Ennek a közvetlen élménynek a felidézése konkrétan bemutatja, jelzi azt az életképet, hogy a brit munkásosztály gyermekei részint a rendszer felkészületlensége miatt, részint pedig az integráció érdekében erőltetett pozitív diszkrimináció jegyében a társadalmi mobilitási lehetőségeik a stagnálásra vagy a lecsúszásra korlátozódtak, de előnyre semmiképp se tettek szert belőle.
Ámbátor…
Noha elkottyintottam fentebb a film egyik hibáját, hogy mintha egyetlen jelenetért készült volna a játékidő maradéka, azért itt nem áll meg a dolog. Elsőre kissé fura lehet a rasszista felfogás, az idegenellenesség és a leszakadástól való félelem miatt, hogy Trevor szobatársa és „ráfogható módon a barátja” egy fekete srác, akivel több közös stiklit visz végbe. A rongálások, a randalírozás, ragasztózás mellett nem maradnak el a betörések sem, úgy mint a javító irattárában. Ebben a jelenetben még úgy láthatjuk, hogy Trevort tényleg valami haveri dolog fűzi ehhez a sráchoz, hiszen azt ajánlja neki, hogy tegye a kiszabott feladatát, ami alapján kiértékelik és szabadjára engedik.
Azonban hamar rá kell ébrednünk, hogy az emberségnek szikráját olykor megcsillogtató főszereplőnk a korábbi ellenszenvességére még rá is játszik, lapot húz, hogy biztosan ne sajnáljuk meg és ne is szimpatizáljunk. A szobatársát felülteti miután kihasználja őt és ráken egy komolyabb balhét, majd korábbi gondozóját felkeresi a lakásán voltaképpen semmi másért, minthogy tőle vigyék el a rendőrök, ezzel hozva őt kínos, magyarázkodós helyzetbe. Mindeközben persze a zavargás és a köznyugalom megsértése sem maradhat el, illetve egyes snittek, vágóképek elejére egy-egy feltételezhető mozzanat az életéből felsejleni látszik, amit ugyanazzal a lazasággal el is dob magától.
Ha azt hittük, Trevor legalább olyan utat fog bejárni, mint Edward Norton az Amerikai História X-ben, hogy legalább a rasszizmusát és a dacát levetkőzi a végére, nagyot tévedünk. A film vége eléggé sehogy sem ér véget. Már annyi húzása van, hogy a javítóba sem térhet vissza, és így a rendőrségi fogdán idegesíti az őreit, kilátásban pedig a börtön szerepel. Amikor a film készült, ez még igen erősen kurrens problémának számított, így valamiféle kerek lezárást nem nagyon lehetett volna remélni tőle, de legalább valami zárógondolatra vagy summázásra szakíthattak volna némi időt. Ez a hiányérzet nem is véletlen, a film eredeti befejezése az lett volna, hogy a börtönben lyukakat ásatnak velük, amit aztán be kell temetniük. Elég konkrét, de legalább valamilyen irányultságú lezárása lehetett volna, ami kommentár fényében lehetne latolgatni, hogy megérte-e, nem érte, és a börtönőrök és felügyelők is mennyire örülnek, hogy gyakorlatilag „a semmiért” kerül be valaki hozzájuk parazitának, miközben gyilkosok és erőszaktevők vannak az utcán. Szóval igen, lehetett volna göngyölíteni valahogyan, de akkor most nem írnék róla, tehát… oké? Nem, nem igazán az sem. Inkább erősen meh.
Végszónak
Az sosem probléma, hogy mást kapok, mint amit várok, amennyiben megéri. Jelenesetben is így van, hiszen az átlagosnál jobban elmerült az okokban, nem maradt meg az egyszerű játékfilmes szinten, de nem is rágott mindent a szánkba. Sokat hagy a feltételezésnek, különösen, ha nem ismeri az ember a problémát, de ha már legalább valamicske rálátása van vagy csak simán használja az ember az eszét, a kimondatlan dolgokkal is értelmet tud nyerni a mű.
Ettől függetlenül még így is csak 6 pontra érdemes, mivel íve nem igazán van, sokkal inkább csapongott. Még maga a főszereplő is, mert hol képes volt a logikus belátásra és érvelésre, hol pedig ad hoc módon viselkedett, ahogy a kénye hozta. A végével így nem értjük meg, hogy mire volt ez végül is jó, mert csak az oktalan lázadás mindenkivel szemben érvényesül, amivel saját magát építi le Trevor. Hiába adják neki a lehetőséget, mivel sose úgy alakul a dolog, ahogy az ő elképzelte, akkor már nem is kell neki a lehetőség. (Ilyen volt például a munkaközvetítős jelenet.)