Kerekasztal: Az erőszak evolúciója az animékben

A 2024-es tavaszi Mondoconon most a téma az erőszak evolúciója volt az animékben, ahol a szokottnál szűkösebb idő keretében kellett alkotni. Ehhez vendég volt Narez (Cinegore), Reject és Saci (Animológia), illetve jómagam is. A dolog apropója részint a februári Mondo számban is megjelent erőszakkal kapcsolatos cikk, amiről… hát… inkább nem nyilatkozok egyebet, mint azt, hogy tele van tárgyi tévedéssel.

Viszont, miután ugye rövidebb volt az időkeret, mint amit megengedhettünk magunknak, természetesen szorult az emberbe pár gondolat. A kerekasztalok szokás egy kördokumentumot kitölteni, amiben a műsor vázlatának pontjaira reagálunk, címeket írunk össze, hogy mi mindent tudnánk említeni. Ezt Narezzel alaposan megspékeltük, mocsok sokat sikerült lekörmölnünk. Viszont kiegészítő jelleggel a saját jegyzeteimet közzé tenném. Lesz közte egy csomó, ami a videóban is elhangzik, viszont a teljesség érdekében (és némi lustaság okán) inkább átmásolnám a „széljegyzeteimet” és a hozzájuk tartozó kérdéseket, illetve ezeket kicsit utólagosan kiegészíteném.


1.1 Mely művek alapozták meg az erőszak ábrázolását?

Mangák terén a Devilman 1972-ben és Nagai Go egyéb művei, mint amit úgy zárt le, hogy a szülői munkaközösség brutálisan kivégzi a manga szereplőgárdáját, mert azoknak nem tetszett a mű. Ezen kívül voltak kísérletek korábban is felnőtt alkotásokra, mint az első Animerama mozi Tezukáék stúdiójától, a Kanashimi no Belladona.

(Kiegészítés: Nyilván korábban is voltak ennek különféle formái, akár az 1963-as Tetsuwan Atomra gondolunk, akár a még régebbi háborús propagandákra, azonban míg előbbi inkább tematikájában hordozta magában a rasszizmus és rabszolgaság velejárójaként, utóbbi pedig slapstick és börleszk humorral prezentálta, ezek elég lágy kifejeződései voltak még csak.)

1.2-1.4 A korai animéket milyen erőszak ábrázolás jellemezte? A cenzúra milyen formában jelent meg ebben az időszakban? Ebben az időszakban a nézők mércéje szerint mi feszegette igazán a „túl durva” határait?

Általában hasonlóan a korabeli filmes megoldásokhoz nyúltak, mint amit a Psychoban vagy Peter BrookA legyek ura” adaptációjában is láthatunk. Operatőri és vágói ötletek, meg némi csokiszirup vérnek előadva, mert a monokróm felvételen úgyse látszik a különbség.

(Kiegészítés: Ahogy élőben is elhangzott tőlem, a lesújtó kés vagy a lándzsa és az elkapott snitt a szenvedő alanyra, a feszültséget keltő hatások összessége adta. Az eredeti „A legyek ura” filmben például Röfi halálakor mi nézők sem szembesülünk vele ténylegesen, vagyis hullát nem fogunk látni, míg a későbbi, ’90-es  amerikai filmváltozatban már igen. Nyilván ismerős sokaknak pl. „Az elveszett frigyláda fosztogatói” film is, ahol a melák náci repülőkarbantartót a légcsavar ledarálja, de nem látjuk. Ez egyfelől hű a 30-as és 40-es éveket idéző filmek hangulatához és megoldásához, de vérfröcsögést, 80-as évek ide vagy oda, nem fogunk látni. Egy másik, korábbi példa az operatőri és vágási technikák kiélezésére egyébként a német expresszionista filmművészet, amely olyan filmeket szült, mint Friedrich Wilhelm Mornau 1922-es Nosferatuja, a Robert Wiene rendezte 1920-as Dr. Caligari,  illetve ennek a korszaknak egy másik jelentős műve, az 1928-as Carl Theodor Dreyer rendezte „Jeanne d’Arc szenvedései„.)

2.1 Hogyan kezdték feszegetni az erőszak ábrázolás határait ebben az időszakban? [ 80-as és 90-es évek ]

Sokkhatással. A Gundam első sorozatában (1979) az első részben például civileket lőnek halomra a szemünk láttára. Aztán elkezdték pumpálni a dolgot, ahogy az amerikai horrorfilmek is ekkoriban.

(Kiegészítés: Fentebb említettem az Animerama filmek utolsó darabját, a Kanashimi no Belladonnát. Ez az állítás egyébként megállja a helyét lényegében erre a műre is, csak a megbotránkoztatás eszközével. Hasonló eszközhöz nyúlt egyébként az 1972-es Fritz, a macska, az 1976-os Once Upon A Girl vagy az Alice in Wonderland: An X-rated Musical Fantasy az erotika eszköztárával és kiaknázásával. Teljesen mindegy, hogy mivel érjük el: erőszakkal, erotikával vagy egy történeti csavarral, ha megbotránkoztat, akkor valamilyen szinten sokkhatást váltott ki az emberből, elvégre kirángatta a komfortzónájából és a művel kapcsolatos előzetes várakozásainak nyugalmából. Abban az esetben is, ha tudta, hogy amúgy mire vállalkozik.)

2.2 Milyen ikonikus animék jelentek meg, amik híresen erőszakosnak számítottak ebben az időszakban?

Hokuto no Ken, a Devilman OVA-k (mert a TV gyerekbarát, heti 1 szörny és világmentés), Genocyber, Angel Cop, amelyek nem kevés gore-t tartalmaztak. Violence Jackből is a második OVA, ami egy előzmény, tartalmazott némi nyalánkságot. Ha ilyen “A halál 1000 arcás” naturalizmust keresünk, a Hadashi no Gen eseténél nem találunk jobbat, és ahhoz az sem kell, hogy az erőszak megjelenjen – maga az eseménysorozat, amit feldolgoz, már önmagában is elegendő. A Shoujo Tsubaki például az eroguro műfaj egyik gyöngyszeme, amit egyetlen ember animált meg: az, aki a mangát is rajzolta.

(Kiegészítés: Nyilván voltak még olyanok, mint a Youjuu Toshi, Makai Toshi Shinjuku, a Demon Hunter Makaryuudo vagy az Urotsukidouji és társai, de itt a kérdést olvasva erre az időszakra ezek a címek jutottak eszembe.)

2.3 Mai szemmel milyennek látjuk ezeket az animéket?

Sokszor nagyon érezni rajtuk az amerikaiságot. Az Angel Cop például egy japán Robotzsaru, a Black Magic M-66 meg egy Terminátor japán módra. Viszont nem fukarkodtak vérrel, belezéssel, trancsírral, mikor épp mit kívánt meg a történet. A részletesen kidolgozott átváltozás-jeleneteken (pl. Call Me Tonight) érezni lehet CroenenbergtőlA légy” meg “Egy amerikai vérfarkas Londonban” filmeket.

(Kiegészítés: John Carpentertől „A dolog” is eszembe jutott egy ponton, mert a londoni vérfarkas átváltozásjelenetét ugyanaz animálta meg, mint aki az alakváltó idegen létformát is. Arra, hogy ez hangzott-e tőlem, azt már pontosan nem tudom. Egyes animékben, mangákban azért például George A. Romero zombitrilógiájának hatását is fel lehet fedezni, aminél az erőszakot igazán csak a második és harmadik film hangsúlyozta ki, különösképpen a végük felé. A Call Me Tonight ugyan nem egy combos és emlékezetes mű, ellenben a szörny kidolgozottsága messze kiemeli a posványból, ahogy egyébként a Makaryuudo esetében is van az a démonokkal, amikről máig nem tudom elfeledni, hogy a Toei Animation 1975-ös Andersen Ningyo Douwa, vagyis „A kis hableány” elején futó stáblista alatt is nagyon hasonló kidolgozottságú mélyebb tengeri rémséggel szembesülünk. És az ráadásul elviekben gyerekeknek van szánva.)

3.1 Milyen animék jelentek meg, amik nagyban építettek a túlzott erőszakra? [ a 2000-es évek után ]

Another, Elfen Lied, Corpse Party, Gantz, illetve szegről-végről a Higurashi. A Corpse Party ugyan játékadaptáció, de az első pár perce még hűen tükrözi az alapot, aztán nyakon önti arcba tolt ecchivel. A School Days befejező része mondjuk pont, hogy megmentette a sorozatot az abszolút nullaponttól. A Kiseijuu, mint lélektani dráma egyben elegyíti a body horrort is. A Highschool of the Dead ide vehető… lenne, ha csak a mangát nézzük, mert az animét annak idején szénné cenzúrázva adták egy adót kivéve (AT-X), illetve az előzeteseiben és TV spotjaiban is volt olyan jelenet, amit aztán kivágtak a sorozatból. A legtöbb erőszakosnak nevezhető cím egyébként megragad a kaszabolósdi és a “livi-lövi bumm-bumm” színvonalon, mint a Black Lagoon is. De napjainkban ha vegytisztán akarjuk a groteszket és az erőszakosságot, akkor a leggyakrabban az “avantgárd” kisfilmekben érjük tetten, sok esetben vegyítve a groteszkkel és az őrülettel.

(Kiegészítés: Ezek az avantgárd kisfilmek gyakorta őrzik még az erőszak ábrázolásnak azt a groteszk jellegét, amit sok esetben ma már erősen áramvonalasítottak megjelenítés tekintetében. Ezt a hatást leggyakrabban a nem éppen a tartós fogyasztásra alkalmas megvalósítással érik el, ami miatt jócskán elütnek a kurrens sztenderdtől. Ezek a kisfilmek korábban a MyAnimeListen „dementia” jelöléssel futottak, azonban pár éve átértékelték, és minden megszokottól eltérő, újszerű vizualitással vagy történetmesélési metódussal rendelkező, vagy éppen elvont művet belesorolnak. Beleértve ide a Serial Experiments Laint, a Kaibát, a Paprikát is, amelyek azonban nem említhetőek semmiképpen sem egy lapon az imént szóba hozott rövidfilmekkel.)

3.2 Van olyan ábrázolási mód / stílus, ami miatt egyes jelenetek megrázóbbak lettek?

Filmesebb vágások, operatőri technikák jöttek. Elég egy kitartott jelenet, karikírosabb atmoszféra, és a Higurashi körmös jelenete is közel olyan viszolygást tud okozni, mint az Oldboy “fogat a fogóval” pillanata.

(Kiegészítés: Ezen a téren, de a pörgősebb és akciódúsabb formában ott a Chainsaw Man, amit szívesen lehúzott a közönség, viszont a megvalósítását a sok helyütt gyenge CGI ellenére is nagyon éltem, mert filmtechnikai és kinematográfiai fogásokkal rendkívül szépen ellensúlyozta a problémáit, megtartva az eredeti alkotó cinefil kéznyomát.)

3.3 Létezik még olyan, hogy túl durva vagy már teljesen érzéketlenné válunk az erőszakkal szemben?

Inkább a dolog átcsapott a mimózasimogatásba. Egyfelől olyan magas lett az ingerküszöb, meg sok alkotás annyira művi, hogy már egy vacsora mellett sokak megnéznek egy élveboncolást, hála az internetnek és annak, hogy egy időben úgy terítették az Iszlám Államos lefejezős videókat, mint a cukrot. Viszont ez részben fordítva is elsült, mert nagyon sokan már a legenyhébb pillanatokat is durvának nevezik (Goblin Slayer, Another stb.)

(Kiegészítés: Nem én lennék, ha nem rúgnék a tömegekbe, különösen, ha megérdemlik – és mint tömeg, olyan nincs, hogy ne érdemeljék meg. Nyilván egyik véglet sem kifejezetten jó, de az érzéketlenedés legalább levezethető arra, hogy sok mű rendes hangulatot és atmoszférát sem képes teremteni, vagy alaposan mellélő, és a komolynak szánt jelenet oltári viccesen sül el. Ugyanakkor a prűd és erkölcshuszár kardlengetés is olyan, amit jobb mellőzni, és elfogadni a tényt, hogy az adott mű talán eleve nem az illető ízlésének megfelelően lett megvalósítva, vagy az alapanyag ismerete mellett sosem léteztek egy ligában.)

4.1 Hogyan befolyásolta a nézők igényeit, hogy könnyebben elérhetőek lettek ezek a tartalmak? Hogyan hat ki ez a fiatalokra? [ kulturális és pszichológiai hatások ]

Alapvetően érzéketlenítő az erőszakra, sokszor felhozzák egyes kommentek és leírások, hogy amúgy a világlátást is, mert nem érzik át, mit jelent pl. egy kibelezés. Volt egy hír arról, amikor a GTA5-öt VR-ba tolta valaki, és nagyon máshogy jött át az, hogy testközelből nézhette azt a tettét, hogy épp agyonlő valakit. Játékok terén vizualitásban ott a Succubus vagy a Scorn, amik sokaknak gyomorforgató darabok, de nem is tömegeknek vannak szánva.

(Kiegészítés: A videójátékok és az erőszak nyilván kéz a kézben járnak már a Space Invaders óta, amit aztán a Doom első megjelenése vésett kőbe, azonban ezek még inkább megmosolygtató összefüggés-keresések, mert ha tényleges és lehetőség szerint erőszakot akarunk keresni, akkor érdemes inkább a Hatred, Hotline Miami, Postal, Splatterhouse, Manhunt játékok táján keresgélni, amelyek vagy az erőszak naturalista és szadista jellegét lovagolják meg, vagy arra építenek, mennyire is vagy kreatív az ellenfeleid jobb létre szenderítésében.

A játékok interaktív élmények révén könnyebben befogadhatóak és közelebbiek, bár a képernyő előtti lövöldözés és szadizmus önmagában nem tesz erőszakosabbá, sem érzéketlenebbé. Ehhez érdemes a beleélés és az immerzió szintjét is vizsgálat tárgyává tenni pszichológiai szemszögből – ami a VR játékmóddal sokkal testközelibb élménnyé válik -, amiből egy-egy glitch, programhiba/bug, exploit felfedezése, balul sikerült megvalósítás, esetleg crash kivethet. A filmek ezzel szemben passzív élmények, és míg a beleélés inkább hangulati szempontból számít, nem igényel beavatkozást a néző felől. Bár voltak ilyen irányú törekvések is, mint a Végső állomás 3. filmje esetén, ahol a néző választhatott az áldozatok kimúlási módján. A filmek esetében a „lassú víz partot mos” formában lehet inkább személyiséget befolyásoló tényezőről beszélni. Nem rejtem tagadom az erőszakos művek lélektani hatását akár a fejlődő, akár a kifejlett szervezetre, hiszen hasonló tanulmányok szólnak a pornó személyiség-, érzelmi és világlátást torzító hatásairól is, és a kettő mechnikájában nem áll oly messze egymástól. Azt viszont az erőszakkal kapcsolatos kutatások esetében vitatom, hogy az immerzió és a beleélés fokai is kellőképpen és formában vizsgálat tárgyai voltak-e.)

4.2 Szerintetek mi okozhatta a nagy változást az erőszak ábrázolásában a 80-as évek fordulóján? (pl. Amerika hatása érződik, vagy Japánban is egyre növekedne az igény)

Alapvetően a “mindent lehet” mentalitás erősödése, ami a virágkorszakkal indult be, és persze a vietnami háborúval. Nem erőszak, de tabufeszegetés például az, hogy gyerekmesékből készültek pornóváltozatok vagy pornómusicalek. Amilyen viccesen hangzik az utóbbi, annyira vegyük komolyan, hogy mennyire nem volt szent semmi se. Elkezdtek virágozni az exploitation filmek is, mint a Salo, Elsa, Kannibál holokauszt és társai, illetve a trash filmek, mint az Evil Dead nulladik filmje, a Within the Woods is megjelent, igaz, mint Sam Raimi vizsgafilmje. A vietnami háborúból rengeteg szociálisan és mentálisan sérült ember tért haza, akiknek nem adatott meg az oldódás esélye, de olyan filmek voltak számukra a valóság, mint a Szakasz, A háború áldozatai, Apokalipszis most! vagy az Acéllövedék. Nekik több inger kellett, hogy meg tudják őket szólítani, illetve ő miattuk egy csomó olyan társadalmi probléma is felmerült, amik alapot adtak a fejlődő metál zenének (pl. a thrash négy ikonikus zenekara, a Metallica, Slayer, Anthrax és a Megadeth, de ott van még a Black Sabbath, Iron Maiden, Napalm Death stb.)

(Kiegészítés: Míg a II. világháborúban egységek szintjén mozogtak az emberek, így a háború lezártával egymás közt hajóztatták/vonatoztatták haza őket, volt idejük és lehetőségük az általuk megismert emberekkel együtt kibeszélni a közös élményeket, beleértve a borzalmakat. Ez napokat, heteket is igénybe vehetett, és kiváltképp igaz volt az amerikai katonákra. Vietnam ezzel szemben személyi szintű forgásban zajlott és repülővel hozták-vitték a katonákat, akik sokszor ismeretlenek közt és legfeljebb pár nap leforgása alatt kerültek haza, nem volt kivel beszélniük. Erről pont egy mindkét háborút megjárt veterán elmélkedését hallgattam, és enyhén szólva is, bőven volt ráció a szavaiban. A zenében pont a vietnami háború lezárása felé kezdenek megjelenni a nehezebb és súlyosabb témák, aminek egyik zászlóshajója pont az említett Black Sabbath volt, aminek hangzásvilágához és ütemezéséhez rengeteget ad Tony Iommi akkordfogó kezének sérülése, ami a gitárjának lejjebb hangolásával is járt.)

4.3 Van ennek bármilyen kulturális / pszichológiai következménye szerintetek?

Kulturális is van, mert Dante Alighieri Infernoja például amilyen grafikusan ábrázolja a poklot, évszázadokra, sőt ma is érezteti a hatását. Vagy Hieronymus Bosch festményei, aki szeretett bizarr és pszichedelikus dolgokat vászonra vinni. Viszont napjainkban már csak inkább oda-vissza gurigázunk ugyanazzal az ötletcsomaggal jóformán. Pszichológiai szempontból képes traumákat okozni, amik életre az emberrel maradnak, hiszen ha olyan korban fogyasztja őket az ember, amikor még a fikció és a valóság nem határolódik el élesen, elég destruktív a személyiségfejlődésre. A korhatár-besorolás sem véletlenül létezik, noha időnként már enyhén szólva is vicc kategóriájába csúszik az, hogy mit tartalmaz egyik-másik kritériumnak. Érdekességként, a Hadashi no Gen mangája, ami nem szerénykedik naturalistán bemutatni, milyen volt a túlélők élete az atombomba ledobása után, a kiotói Nemzetközi Mangamúzeumban a gyerekművek között található.

(Kiegészítés: A korhatár-besorolás rengeteget változott az évek során, így például a Watership Down, vagy magyarul a „Gesztenye, a honalapító” is volt már ajánlva kisebbeknek. Az Animals of the Farthing Woods, vagy magyarul „A Gyűszűnyi erdő lakói” és Felix Sälten Bambija is meglehetősen naturalistán képes ábrázolni a természet szépségét és vadságát, erőszakos mivoltát. Viszont ezeket gyakorta önkéntelenül is félresöpörjük, és inkább olyasmikre mutogatunk, mint az Indiana Jones és a Végzet Temploma, ami a saját idejében még eléggé feszegette azt a határt, hogy mit lehet a fiatalok számára eladni. Ma már a PG-13 jócskán szelídebb, és rengeteg filmproducer a nagyobb profit és szélesebb elérés érdekében a komolyabb műveit szánt szándékkal megcsonkítja és kiheréli, csakhogy ebbe a kategóriába beleférjen, a tényleges film rovására. Ilyen csonkításnak lett kitéve az Event Horizon, vagy magyarul „A halálhajó” című film is, noha nem ilyen drasztikus lépéseket követtek el ennek a filmnek az esetében. Aztán erre jönnek még a helyi szabályozások, az országok besorolásai közti különbségek, amiből a hazairól mondjuk érdemesebb nem beszélni, hogy mennyire is túltolttá vált.)

 

Oszd meg másokkal is:

3 thoughts on “Kerekasztal: Az erőszak evolúciója az animékben

  1. Még nem értem odáig, hogy meghallgassam a kerekasztalt, de nyugtass meg, hogy felemlegettétek a JoJót… Ugye felemlegettétek a JoJót?! ‘:D

      1. Vártam volna. Egyrészt azért, mert a JJBA-t a Hokuto no Ken szellemi utódjának szántak a Shueisha Weekly Shounen Jumpnál, amit a kezdetek kezdetén még fogjuk rá hozott is. Kalandozás, végtagröptetés, stb.
        Másrészt az első OVA ahhoz képest, hogy „rajongóktól rajongóknak” jellegű kezdeményezésnek lett hazudva, nagyon leegyszerűsítették a Part 3 történetvonalát az egyiptomi csatározások legizgalmasabbjaival Nem úgy a 3 részre kitolt Jotaro vs DIO párbaj! Több brutális OVA-only pillanatot is kapott, ami sokkal durvább és kevésbé teátrálisabb az eredetinél – és bevallom férfiasan, sokkal jobbnak is tartom annál. Az már más kérdés, hogy így kiherélték az egész Part 3-at és kb senki nem értette meg a sztorit, aki nem olvasta a mangát és utólag csinálták meg a prológus epizódokat, amik meg semmitmondóvá degradálták Jotaro stand userré válását, ami a kezdő fejezetek sava-borsa, túlzottan is.
        Harmadrészt a David Pro feldolgozás a legjobb példa arra, hogy mennyire megérett a közönség arra az abszurd baromkodásra, ami a mangát jellemezte. Az már más kérdés, hogy a Part 4 inkább a Yu Yu Hakusho szellemiségét nyúlta le és a rá következő történetívek a vanilla közönségnek próbáltak kedvezni…
        Sajnos be kell ismerni, hogy a Jojo a Part 4 után nem igazán találta meg a helyét, menthetetlenül elfáradt a Stand-formula (mert MUSZÁJ lett minden részben kiemelni, hogy „mEgh KeLl KerEsHNi a ZelLEnFél GyENghePontYÁt, gyaaaa”) és a kvázi-kánon részét képező Steel Ball Run, Jojolion és Jojolands sztorikat már nem veszi be a gyomrom…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük