Nettó piszkos játszma a színfalak mögött: Joker Game

Van valami csábító a hírszerző- és titkosszolgálatok munkájában. Az évek során rengeteg történetet láthattunk ezekről, amelyek közül a leghíresebbek a Mission: Impossible, a James Bond és Jason Bourne filmek. A Joker Game is ezek közé tartozik, de nem olyan akciódús, mint nyugati elődei.

Szituáció

Az első világháborút követő időkben jobban számított a háborúban szemben álló felek társadalmainak hangja, véleménye, gazdasági helyzete. Az információszerzés és –manipulálás kulcsfontosságú tényezővé lépett elő, ahogy az üzenetek rejtjelezése is. Ekkortájt alapították a mai híres titkosszolgálatokat vagy azok közvetlen elődszerveit. Hogy Japán se maradhasson le, a katonai rendőrségek mellett civil besúgóhálózatot, kémeket is alkalmaztak az általuk uralt vagy megszállni kívánt területeken, vagy azok anyaországaiban.

A Távol-Keleten 1931-ben a japán Császári Hadsereg megrendezett szabotázsakciót hajtott végre Mukdenben, majd bevonult, megszállta Mandzsúriát, és bábállamot hozott létre a területén. Az ezt követő mandzsúriai válság és az 1937-es Marco Polo-hídi incidens a második kínai-japán háború közvetlen előzményévé vált. Ezt követően kapcsolódunk be a történések sorába, és kezdjük el érezni: közel a következő világháború pernyétől terhes szele.

Eligazítás

A sorozat maga epizodikus, komolyabban összefüggő történet nélkül. Az első két rész adja meg a felütést: az animében megjelenő titkosszolgálatot létrehívó kémfőnök, Yuuki alezredes összeválogat több fiatal férfit, akiket komoly kiképzésnek vettet alá, mind szellemi, mind fizikai értelemben. Különféle képzéseket szervez nekik: nyelvi, titkosítási, besurranás, tolvajlás, zártörés… Mindent, amire egy hírszerző kémnek szüksége lehet. Azonban a Császári Hadsereg nem igazán nézi jó szemmel az újdonsült szervezet ténykedését, egyszerűen elvi szinten: a hadseregben még a szamurájok becsületkódexe a legfőbb iránymutató, míg a „D-ügynökség” névre hallgató titkosszolgálat viszont nyugati, árnyékban ténykedős elveket vall, az öngyilkosság és az emberölés tilalmával egyetemben.

A széria során időben és térben mindig máshol járunk: a hazai terepen túl láthatjuk Londont, a francia vidéket, Mandzsúriát, Kínát és a Hawaii-szigetek közelségében is, mindezt 1937 és 1943 közt, egyre jobban megismerve a hírszerzés világát, a kémkedést és az álcákkal való piszkos játszmákat.

Bevetés

A sorozat alapjául egy 4 kötetes regényciklus, ami idén márciusban kapta meg 3 év kihagyás után a befejező részét. Kōji Yanagi eredetileg 2008-ban kezdte publikálni, de a könyvbe szerkesztett kiadásra 3 évet kellett várni. Ennek angol megjelenéséről semmi hír egyelőre, így csak remélhetjük, hogy nem sokáig kell rá várni. A regényciklus utóéletét elnézve, hogy kapott 2 mangaverziót, egy élőszereplős filmadaptációt, a cikk tárgyát képező sorozatot, és a hozzá készülő kétrészes OVA-t, elég jók erre az esélyek.

De akkor ebben az esetben a történet kifejezett hiánya, epizodikussága mennyire megy vajon a sorozat összképének kárára? Meg lehet nyugodni, semennyire. A különféle esetekből válogatott, szemelvényes forma kifejezetten jót tesz neki. Minden egyes történetre így könnyen fejleszthető egy feszes, krimihez méltó hangulat és légkör. Gyakorlatilag felfogható, mintha egy novella-gyűjteményt olvasnánk.

A másik, amin kiütközhet a dolog, hogy – mint azt a bevezetésben is írtam – nincsenek kifejezett karakterek, és nem is teszi a téma szükségessé. Mindenki számító, hidegvérű, higgadt túlélő ösztönlény. Nincs moralizálás, erkölcsi dilemma, hogy mi a jó, és mi rossz; csak a színtiszta cselekvés. Nem tudunk meg egyikük múltjáról se semmit, vagy ha igen, akkor is csak sejtéseket. Itt nem fogunk együtt érezni senkivel, viszont szorítani és aggódni egy-egy szorultabb helyzetben a hőseink iránt biztosan.

A sorozat látványvilága elég érdekes kettősséget mutat. A Production I.G.-től (pl. Jin-Roh, Cromartie High School, Psycho Pass, xxxHOLIC, Junketsu no Maria és még megannyi más cím) megszokhattuk, hogy az egyszerűbb, szelídebb költségvetésből is egész hangulatos, és szemkápráztató dolgokat tudnak összehozni. Itt a kettősséget voltaképp a hangulat okozza: a békebeli idők nyugalmát idéző pillanatok, jelenetek színesek, élettelinek és pozitívnak tűnnek, míg az éjszakai és a sötétebb környezetek olykor kifejezetten nyomasztóak tudnak lenni. Ehhez pedig rengeteget tesz hozzá a lassú és kimért mozgásanimáció.

A hangok is ott vannak a szeren. Több szereplőt neves, bejáratott szinkronszínészek szólaltatnak meg (pl. Fukuyama Jun, Kaji Yuki, Nakai Kazuya), és bizony, ahogy az elvárható, brillíroznak, lubickolnak a szerepükben. A nyitó- és záródalok már ütemesebbek, pattogósabbak talán, mint a sorozat egyébkénti hangulata. Ezzel az elején volt egy kis bajom, és az is inkább annyiból állt, hogy úgy éreztem, kilóg mindkettő a hangulatból. Nem hangolnak rá a sorozatra, még kevésbé vezetnek ki a heti rész élményéből. Ettől függetlenül instant kedvencgyanús dallamok, bár személy szerint inkább hallgattam volna valami korhűbb zenét a heti rész elején és végén.

Jelentés

Kicsit meglepő a számomra, hogy idén ez már harmadik olyan cím, ami kifejezetten erősnek mutatkozott a seinen műfajban, általában véve komor ábrázolással. A téli szezonban ott volt az Ajin, ami elég komolyan elővette a terrorizmus, a társadalmi kirekesztés, szegregáció témáit. A mostani nyári szezonban a 91 Days a történelmi-gengszter műfajban fog domborítani az amerikai szesztilalom idején, és elég nagy benne a potenciál. Ha ez utóbbi be is váltja a hozzáfűzött reményeket (nem beszélve a Berserkről), akkor az idén kifejezetten jó évjáratunk lesz.

Regényciklus:

Joker Game (2011-2016)
Írta: Kōji Yanagi
Hossz: 4 kötet

Anime:

Joker Game (2016)
Rendező: Nomura Kazuya
Eredeti szerző: Kōji Yanagi
Stúdió: Production I.G.
Hossz: 12×23 perc

A cikk a MONDO Magazin 2016/07-08. számában jelent meg.