A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

Konrad Lorenz “kis értekezése” ugyan 1973-ban látta meg a napvilágot, azonban meglepő módon, pár apróságtól eltekintve ma is aktuális és égető kérdések, közösségi kórismék tárházának nevezhető, amelyekkel a modern társadalmak képtelenek voltak szembenézni kellően, ehelyett két dolgot tettek: egyes esetekben ügyet sem vetettek az adott problémakör létezésére, más esetben pedig rá is erősítettek erre, abban bízva, hogy ez majd összességében nézve az ország, a nemzet, a gazdaság és a társadalom javát szolgálhatja. Ez utóbbi éppoly káros felfogásnak bizonyult a megfelelő belátás hiányában, mint Haarer nemzedékeket tönkretevő gyereknevelési tanácsai vagy a CIA által viselt kulturális hidegháború. Persze, fel lehet emlegetni, hogy ezekről akkoriban még különösebb fogalma sem volt sokszor még az adott szakterületnek sem, ellenben a negatívumokat firtató keresztkérdésekkel hamar ki lehet kristályosítosítani, mennyire is égető az adott terület felülvizsgálata és progresszálása.

A kötetben elég sok a jelenlegi politikai helyzetre való megfeleltethetőség, mind arra, amit Közép- és Kelet-, valamint Nyugat-Európában vagy az Amerikai Egyesült Államokban tapasztalhatunk, ám ebbe most nem mennék bele, hiszen akkor a bejegyzés egyfelől menthetetlenül több órára terelővágányra kerül, másfelől ezek a megfeleltethetőségek mindössze érintőlegesek, a társadalmat egészében veszi, nem téve különbséget annak csoportjai közt semmilyen arányszám fényében.

Ennyiből érezhető, hogy maga a könyv hiába rövid és látszólagosan emiatt egy könnyed délutáni olvasmánynak jó lenne (a 2019-es Helikon Zsebkönyves kiadás 114 oldalas), az élmény merőben másabb. Nem kell empatikusnak és más szentimentális maszlag hozzá, elég a vegytiszta racionalizmus is, hogy az első pár oldal után belássa az ember: ezzel bizony szenvedni fog. Ha nem annak a súlya alatt, amit a szerző papírra vetett, akkor sok esetben száraz és nyers kinyilatkozási forma miatt. Amennyiben ez a kettő találkozik, akkor bizony előfordulhat, hogy egyetlen fejezete elég, hogy hetekig félretegyük, ne folytassuk, mert még az életről is lehozza az embert.

De pontosan mi is az a nyolc halálos bűn, amiről szó van? Mivel ezek egymástól elkülönülő fejezeteket alkotnak, amelyek ráadásul gondolati síkon szerteágazóak., amennyire lehetséges, igyekszem tömören össze is foglalni az adott ívet.

  1. Túlnépesedés. Érintőlegesen ökológiai szempontból vizsgálja a kérdést, és a ma sokat hallott nyersanyag-készletek vészes apadásának, a populációrobbanással járó fenntartási és előállítási költségek emelkedésének (pl. az építőipar homok iránti szükséglete mellett az infrastruktúra, az agrár- és feldolgozóiparok keresletkielégítő szükségletei), a népesség lakhatásának (vagyis a városok terjeszkedésének) kérdéskörei jelennek meg. Több ember egyértelműen több nyersanyagot és ételt fogyaszt a területi eloszlásokban fellelhető egyenlőtlenségek ellenére is, hiába mutatnak fogyatkozó tendenciát a fejlett államok népességi mutatói, ha a szegényebb régiókban (mint Dél-Amerika, Afrika vagy India) a népszaporulat egyre nagyobb méreteket ölt és ezzel rontják a globális statisztikai értékeket egy sor esetben (gyermekéhezési, szegénységben élők, alultápláltsági stb.).

  2. Az élettér pusztítása. Az előző fejezettel szorosan összefüggő, kéz a kézben járó párja, amely tisztán ökológiai fejtegetés lesz az előző fejezetben leírtak alapján. A külszíni bányászat mellett nagy szerepet kap az agráripar termelőképessége, illetve miként próbáljuk meg az éghajlatot is befolyásolni vagy esetleg ellensúlyozni a termelés érdekében. Ehhez nem kell különösebben nagyot gondolni: az Aral-tó pusztulása mellett (amit az azt tápláló folyók vizének öntözésre való gazdaságtalan és nem túl hatékony felhasználása okozott) lehetne beszélni Majakról, vagy a Kaliforniában a temérdek víz felhasználásával öntözött hatalmas sivatagi mezőkről, esetleg hazánkban építőipar számára elhordott zalahalápi “bazalthegyről”, a 2010-es vörösiszap-katasztrófának hatásairól, az idei jenyiszeji vagy a Deepwater Horizon fúrókút olajszennyezéseiről… Hosszú a sor az ipar által okozott katasztrófákról amelyet számos tényező okozott a nem megfelelő fenn- és karbantartástól kezdve az adott terület nemismeretén át egészen a “juszt is megcsináljuk” mentalitásig.

  3. Versenyfutás önmagunkkal. Más szóval saját magunk hajszolása, amely előbb vagy utóbb kiégéshez, vagyis a burnout-szindrómához vezet. Ez a fejezet elsősorban lélektanilag vizsgálódik ebben a kérdésben a teljesítményorientáltság az elvárások kapcsán, hogy milyen csapdákba vezeti bele magát az ember a vélt vagy valós elvárások maximalista nyújtásával minden téren; a rendre megjelenő újabb célok, amiket mihamarabb el kell érni; a külső presszió, amit a korábbi nemzedékek gyakorolnak az ifjabbakra, mint “a te korodban már családom/gyerekem/munkám/saját házam volt” fajta kérkedés és büszkeség, és a szenvedő egyén által ezeknek tulajdonított jelentőség és teljesítési vágy fejezete lényegében.

  4. “Érzelmi fagyhalál”, vagyis a társadalom emocionális alapú széttagolódása, a társadalmi mobilitás megszűnése, az empátia halála, az emberundor megerősödése, és a nyers fellépésű tekintélyelvű és szélsőséges rendszerek újbóli megjelenésének táptalajt adó folyamatok lélektani hátterének boncolgatása. Itt lehet az egyik legtöbb kurrens politikai áthallást felfedezni, amennyiben csavarunk egyet a kérdésen: jelenleg az Amerikában és a Nyugat-Európában uralkodó mozgalom az észszerűséget a kukába hajítva igyekszik érzelmi alapú döntéseket és változtatásokat kicsikarni rövid távon, a problémakör felületes ismeretének fényében, tagadva annak bármiféle árnyoldalát, ezáltal a kegyeletsértőnek/nácinak/rasszistának/szexistának stb.-nek nevezve mindazokat, akik az ellenvélemény szikráját is megfogalmazzák a törekvéseikkel szemben, miközben ők maguk sem restek ezeknek a jelzőknek megfelelni a sajátos kettős mércéjüknek köszönhetően. A túlzásba vitt empatikusság ugyanis hasonlóan kiégéshez vezet: az egyik oldalon pont az érzelmek fontosságának tagadása fog fellépni, ellensúlyozandó a másik oldal szenvedélyességét, miközben a két oldal vitájában a probléma elsikkad vagy még inkább tovább romlik, magukat pedig teljes mértékben felőrlik, kiégnek.

  5. Genetikai összeomlás. A diverzitás hiányából adódó katasztrófa helyett teljesen másról van itt szó, ami sokkal elemibb: a karrierista felfogásból eredő kitolódó gyermekvállalás egészségi hátterét pedzegeti. Teljesen kézenfekvő, sőt, normálisabb középiskolai vagy gimnáziumi biológia órákon is elejtett dolog, hogy mind a nő, mind a férfi termékenysége a kor előrehaladtával csökken, a születési rendellenességek kockázata pedig növekszik. Ez a kérdés egyik oldala, a másik pedig a gyerekvállalás hiánya, a gyermektelenség. Azonban ez utóbbit nem úgy adja elő, hogy az ifjabb korosztály dacosabb lenne, hanem ennek a hiánynak igyekszik utána járni, hogy mi minden okozza (az egyértelmű meddőségen túl): így például előkerül a megfelelő támogatás hiánya, az egzisztenciális válság, a stabilitás és az anyagiak megteremtésének fontossága (amely manapság egyre nehezebb), illetve a párválasztásban felmerülő nehézségek, a kapcsolatok szétesésének és a csalódások gyakorisága. Ennek köszönhetően pedig felvezet egy olyan gondolatmenetet, amelyet akarva-akaratlanul a Hülyék paradicsoma c. film felvezetésével állíthatunk párhuzamba. Ekképp pedig a genetikai diverzitás beszűkül, a hátrányosságok felerősödnek.

  6. A tradíciók lerombolása. Könnyen tűnhet konzervatív felfogásúnak a fejezet, azonban szó sincs az ilyen irányú okfejtésről. A múlt kényszeres feledése vagy meghamisítása mellett az újkori felvilágosultság múlt iránti lenézése és megvetése jelenleg egy létező dolog, hogy nem vagyunk képesek szembenézni és feldolgozni a problémákat, kizárólag feketében és fehérben akarjuk látni a világot valamilyen felfogás mentén. Ezen a ponton most vissza lehetne kanyarodni a 4. bűnhöz, hiszen szorosan összefüggenek a kurrens helyzetben, azonban ne feledjük: a mű 1973-as, és 5 évvel járunk az 1968-as diáklázadásokat követően, aminek egyik gyújtópontja a felsőoktatás szűkössége és avitt tananyaga volt. Ekkor kezdenek megjelenni komolyabb mértékben a szubkultúrák is, amelyek igyekeznek magukat minél látványosabban megkülönböztetni nem csak egymástól, de az előző nemzedéktől is. Alapvetően ez az ifjonti lázadás, a generációk közti háborúskodás kerül kifejtésre, amely jelenleg a boomer-millenial-zoomer hármas felállásban nyilvánul meg, és a fiatalság nihilisztikus gyűlöletéről, ösztönös pubertáskori zavarból eredő harcáról szól, ennek motívumai viszont nagy általánosságban levonhatóak mindarra, amit az elején említettem.

  7. A dogmák ereje. Alapvetően a berögződések, a feltételezéseken és előítéleteken alapuló és a keresztkérdéseket hanyagoló megvalósítások, kivitelezések és a reflexszerű megnyilvánulások, reakciók elleni felszólalás a fejezet, azonban itt is egy másik axiómára húznám át a gondolatmagot, még pedig a fejezetet felvezető idézetre Oskar Heinroth-tól: “Amit az ember gondol az többnyire téves, de amit az ember tud, az igaz.” Igen, alapvetően az ideológiákra célzok ezzel, amelyek gyakorta utópisztikus lázálomként képesek megmérgezni az emberek nagyobb tömegét. Amennyire két külön vektornak tűnik elsőre a két gondolat, annyira a végtelenben találkozó párhuzamos vonalak.

    Itt kicsit érdemes a szerző múltját is megkapargatni, hiszen a fejezet kimondatlanul táplálkozik abból. Konrad Lorenzet ugyanis többször elővették a náci múltja miatt, amellyel több ízben szembesítették is. 2015-ben a Salzburgi Egyetem posztumusz megvonta a címzetes doktori státuszát a náci párti belépőlevelében, noha életrajzában úgy fogalmazott, félelemből tette és bánja már ezt a rossz döntését, hogy igyekezett a rendszer számára megfelelni, miközben a rezsim által elkövetett borzalmakról fogalma sem volt. (forrás: Wikipédia)

    Ebben a fejezetben ugyanis nem csak a behaviorizmust ekézi, de a korabeli szélsőséges ideológiák felfogását az emberről és annak manipulálhatóságáról, uniformizálásáról. Mivel 1973-as kötet, így Amerika, Kína és a Szovjetunió kerül megemlítésre, ellenben utaló módon a néhai náci rezsimre ráolvassa ezeket a bűnöket, kitekintéssel Huxley Szép új világ című művére.

    Bár a modern ideológiák szervezete megváltozott, alapjaiban ugyanazok a mechanizmusok mozgatják, úgy mint a divat, a státuszszimbólumok és a szubjektumok, azaz a személyes meglátás ereje, az önmagunkból való kiindulás által levont nagyívű konzekvenciák pszichológiai, szociológiai és filozófiai téren. Ehhez pedig komoly felületesség is társul mind az véleménynek alapot adó ismeretanyagok elsajátításában, mind hozzáállás tekintetében, mind pedig abban, hogy csak egyetlen vélemény lehet, az pedig a mindenkori egyéné, ezzel pedig az uniformitás egy másik szintje jöhet létre, ami által egy mozgalom – erős vezetőnek híján, aki terelgetheti és rendezheti annak az ügyeit – záros időn belül túlkompenzál vagy felfalja önmagát a szélsőség felé vezető útján.

  8. Atomfegyverek. Azt hiszem, ez igényel a legkisebb kifejtést bármi esetében is, különösen, hogy ez a legrövidebb fejezet: mindössze 2 oldalas. A klasszikus félelem jelenik meg itt attól, hogy bármely pszichopata mekkora hatalmat kap ezáltal a kezébe (lássuk Nixon vagy Trump első vagy második esetét), amit részben a hidegháborús félelem is táplál. A veszély noha nem múlt el, továbbra is valós, és bár közömbösíthető, a bevetésétől való félelem miatt nem törhetett ki még világháború, így a nagyhatalmak csak veszélyesen izmoznak egymással, hogy érzékeltessék, nem puhultak meg annyira, hogy bárki is kikezdve az alfahími pozíciójukat.

    Az atomenergia ma – a sötétzöld felfogással ellentétben – a leginkább hosszabb távon fenntartható energiaforrás a megújuló energiaforrásokkal szemben. Tetszik, nem tetszik – ezt sajnos el kell fogadni, mert a globális energia szükségletet nem képesek fedezni teljes egészében, rengeteg az elméleti megvalósítás, a környezeti körülmény vagy igénybevétel figyelembe vételével szükséges pénz-, idő- és humán energiaráfordítás, miközben az atomenergetika szabványai jelentős mértékben szigorodtak és erősödtek a különböző behatások által. Míg az örök példa, Csernobil egy rosszul kezelt kísérlet és műszaki hiba kettőse által jöhetett létre (nem említve az RBMK reaktorok sajátos tervezési és műszaki hibáit), illetve a reaktortípusából ma már csak egy maréknyi működik, az is szigorúan ellenőrzött körülmények közt. Minden más reaktor “nyomottvizes”, mégsem ez adja a legnagyobb aggodalomra az okot, hanem a szabványok tudatos és kényszerű semmibe vétele megszegése a nukleáris létesítmények biztonságát illetően politikai és pénzügyi okokból. Fukushimában is többek közt ez okozta a más ismert katasztrófát, illetve ha már ilyetén hiányosságokat említünk, az esetet követően az EU felméréseket végeztetett a atomlétesítményeknél, és rengeteg esetben találtak súlyos hiányosságokat, hibákat.

Mint mű, kifejezetten vitaindító témákat tartalmaz egy-egy fejezeten belül részleteiben is, mind a hátterét és a megírásának körülményei és korszakosságát illetően. Azonban a sok más társához hasonlóan nem foglya annak a kornak, amiben fogant, hanem képes túlmutatni azon, köszönhetően a levezetésekben fellelhető gondolatmintáknak, amelyeket párhuzamosítani lehet napjaink történéseivel… és rájövünk, hogy 50 év alatt sem változott semmi a jobb irányba, csak más a zászló és az utcanév, de minden más a régi. Nem csak itthon, nem csak Kelet-Európában vagy a Balkánon, de a világban is.

Oszd meg másokkal is:

7 thoughts on “A civilizált emberiség nyolc halálos bűne

  1. Jó kis összefoglaló lett. 🙂 Ebből a könyvsorozatból eddig csak Szun-Ce és Macchiavelli írását szereztem be, de nem is emlékszem, hogy láttam volna boltban ezt a könyvet.

  2. Sajna a Gmail nem érezte olyan halálosan fontosnak az orrom alá dugni ezt a posztot, pedig igenis érdekesnek találtam.

    Lényegében a felvetett témákról (főleg a környezeti részekről) hosszabb-rövidebb litániák erejéig tanultam már a földrajz BSc érában, még ilyen kivonatos formában is elég gondolatébresztők.

    Szerintem a legérdekesebb a “Érzelmi fagyhalál” és a Genetika összeomlása rész. (Utóbbit közvetve tapasztaltam, mivel anyai nagymamám 34 volt, amikor anyukámat szülte – cirka 70-es évek elején -, már akkor cukorbetegséggel, magas vérnyomással és epilepsziával küszködött. Emiatt anya meg is fogadta, hogy a 30. születésnapja után nem szül több gyereket és ehhez nagyon is tartotta magát.) Ezeket valamiért csak mostanában hallottam vissza a “dobozon kívül”, mégsem érzem úgy, hogy ezt és a műben felmerült témát kellően komolyan vennék a hétköznapi embertől a magasabb szintekig.

    Amint rámszakad az OTP, be kell ruháznom rá. 😀

    1. Szerencsére csak egy ezresbe fájt a Helikon Zsebkönyvek sorozatból, szóval nem olyan rossz árfekvésben van. Jó pár komolyabb darabot ebben a formában is meg lehet hasonló olcsón szerezni, szóval javallott böngészni a sorozat kínálatát.

      1. Kb 3 éve Szun-Ce: A háború művészetével próbálkoztam a sorozatból, de bevallom őszintén, hogy a nyelvezetével nem tudtam megbarátkozni.
        Azóta egy töri szakos haverom lett a boldog tulajdonosa. Meglepődtem, hogy amikor elkezdtem rotálni a gyűjteményemet, a Sztalker mellett sok ismerősöm ez iránt érdeklődött a leginkább.

        1. Kínait eleve nehézkes olvasni, szóval meg tudom érteni. A Szép asszonyok egy gazdag házban, ami egy Ming-kori gátlástalan kereskedő feleségeiről és ágyasairól, szeretőiről szól (kábé fél Shanghai nőállományáról) is olyan, hogy abból 30 oldal kikészített. A nyelvezet nagyon hasonló volt ott is-

          A Sztalkert talán azért is keresik, mert az újabb kiadások (90 utániak) már nem cenzúrázottak. A korábbiak nagyon erősen meg vannak műtve.

          1. A legújabb Galaktikás verziót vettem meg, abban ha jól emlékszem, Hartmondban játszódik a sztori… ^^”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük