A japán animációs ipar kényes egyensúlyozása (1963-1973)
A Tetsuwan Atommal megkezdődött a kereskedelmi televíziózásban komolyabban is az animék kora. Igen hamar megjelentek a rivális sorozatok, amelyek igyekeztek részesülni a sikerből. Ezek közül viszonylag kevesekről beszélünk manapság, hiszen a korszakalkotó klasszikus státuszt kevesek érték el. Azonban a 60-as évek második felében egy olyan irány is kialakult, ami talán meghatározóbb volt az anime fejlődésére, mint elsőre gondolnánk…

Az 1970-es évek ugyanis újabb változásokat hozott az animeipar számára. A Mushi Productions által alkalmazott finanszírozási módszernek köszönhetően a tulajdonosi viszonyokban a szponzorok és a hirdetőcégek is teret nyertek. Fejlődött a gyártástechnológia, valamint a közönség is jóval szélesebb lett. A kora 70-es évekre az anime, mint formátum, noha nagyon változatos felhozatalt vonultatott fel, azonban a stúdióknak egy általános recesszió miatt így is csökkenteniük kellett a költségeiket. A Mushi Productions 1973-as csődjével az animátorok az ekkoriban újonnan nyílt stúdiókhoz szegődtek el, mint az Office Academy, a Sunrise és a Madhouse.
Emellett Tōei Dōga is folyamatosan ritkította az állandó foglalkoztatásba felvett munkatársait, és a megüresedő pozíciókat alvállalkozói megbízásokkal helyettesítették. Az ipari óriás tette ezt úgy, hogy nem maguk bocsátották el az alkalmazottat, hanem csendesen megkérték a távozásra, ezzel is csökkentve az elbocsátással járó költségeket. Okuyama Reiko, aki ekkoriban animációs rendezőként és kulcskocka-animátorként dolgozott, hasonló ajánlatot kapott a stúdió vezetésétől. Egy interjújában később úgy emlékezett vissza erre, hogy a problémát részben továbbra is a szakszervezetekkel való viszony jelentette, akik leginkább az ellen emeltek hangot, hogy az állandó munkatársak teljesítménytől független kötött bérezésben részesültek, emiatt sokan visszavettek a tempójukból és szándékosan lassították a gyártási folyamatot, hogy csak napi pár celluloid képkockát készítettek. Emiatt a cég pénzügyi helyzete csak jobban romlott.
Okuyama állításai szerint Miyazaki Hayao is hangot emelt a vezetéssel szemben, ami még a saját szakszervezetében is visszhangot vert. Ugyanis azt találta mondani, hogy az embereket teljes mértékben a nyújtott teljesítményük és az elért eredményeik után kell megfizetni, ami miatt a szakszervezeti társai elitizmussal vádolták meg. Ezt követően Okuyama férje, Kotabe és Miyazaki otthagyták a Tōeit. A vezetés másokat távozásra késztettek és további 90 animátortól váltak meg. Ez volt „a stúdió történetének utolsó nagy diaszpórájaként” is emlegetett távozási hullám.
Ezen problémák ellenére a főbb gyártási folyamatok, a műsorsugárzási rend és műbemutatói kiállítások zavartalanul folytatódtak immár kényes egyensúlyban a régebb óta létező társaságoknál, miközben az újonnan alakult stúdióknak kiváltképp a „házon kívül” végzett folyamatokkal gyűlt meg a bajuk. Néhány stúdió külföldi kapcsolatokat tartott fenn, hogy szinten tudják magukat tartani kisebb-nagyobb munkákkal (úgynevezett „below the line”, azaz mérlegen kívüli megbízásokkal). A Tōei Dōga továbbra is filmekben gondolkodott, és új pénzforrás gyanánt az iskolai szünidőkre időzített fesztiválokon tartott mozis vetítéseket. Ebből született meg a Tōei Manga Matsuri.

Azonban ennek a rendezvénynek hamar riválisa támadt a Tōhō Champion Matsuri képében, ami a filmipari vállalat profiljából adódóan vegyítette az animációs és élőszereplős filmeket a műsorfelhozatalukban. Ezeknek a fesztiváloknak azonban volt egy komoly problémája: mivel az itteni animációs filmek gyakorta a futó sorozatból kiemelt jelenetek, ismert részek új jelenetekkel való megtoldásai voltak, ritkán érték el az egészestés játékidőt, így otthoni forgalmazásba is ritkán kerültek. Az egyik jelentős kivétel a Panda Go Panda sorozat 1972 decemberi és 1973 márciusi vetítései, ami összevágott formában részlegesen fennmaradt annak köszönhetően, hogy a cégnél lévők nem csak megemlékezni kívántak, de hasznot is húzni a később befutott két alkotójából, Takahata Isaoból és Miyazaki Hayaoból.

Hasonló kényes pénzügyi egyensúlyt igyekezett fenntartani a főműsoridős sugárzással az Eiken miután 1969-ban kiváltak a Japán Televíziótársaságból (vagy röviden TCJ), ahol korábban annak animációs részlegként működtek. Az ő nevükhöz fűződik az első mecha anime, a Tetsujin 28-gō sorozat, illetve a napjainkban is folyamatosan futó Sazae-san. Ez utóbbi sorozat érdekessége, hogy kidolgozásában egyszerűnek tűnik, ám az epizódok forgatókönyvei háromszor-négyszer hosszabbak, mint hasonló műsoridővel rendelkező műtársainak. Ez annak köszönhető, hogy mennyi minden történik az átlagosnál nagyobb japán család tagjaival a részek során, akik tudatos készítői döntés miatt megragadtak a 70-es években, ám az epizódok cselekménye mégis kortalan tud lenni.
A pénzügyi nehézségeket a stúdiók és a befektetőik igyekeztek a kínálat bővítésével ellensúlyozni, így magától értetődik, hogy különböző műfajok első és jelentős művei ekkoriban jelentek meg. Ilyen az első késő esti sorozat, a Sennin Buraku 1963-ban, amit a Fuji TV-n adtak nem sokkal éjfél előtt az enyhe fülledtsége miatt. A Tōei Dōgától került ki az első kalandsorozat, az Ōkami Shōnen Ken ugyanebben az évben. 1966-ban érkezett a Mahōtsukai Sally képében az első mahō shōjo sorozat. 1 évvel később a Mach GoGoGo, mint az első autóversenyzős, a Ribbon no Kishi pedig mint az első shōjo sorozat. Két korábbi filmet követően 1968-ban az első sentai (harci alakulatos) sorozat is megjelenik, a Cyborg 009 Ishinomori Shōtarō mangájának adaptációjaként, valamint a Kyōjin no Hoshi, mint az első sport sorozat. 1969-ben pedig az Attack No. 1 (vagy magyar címén a Mila, a szupersztár), mint az első shōjo sportsorozat. Ugyan mára inkább klasszikusok, mint elsők, de ekkor tájt jelenik meg először az Osomatsu-kun (1966), a Gegege no Kitarō (1968), és a Lupin III (1971). Ez utóbbi a mai népszerűségével ellentétben az első sorozatát a 23. résznél inkább elkaszálták.
Ezek a kockázatvállalások, valamint az animátorok vándorlása elősegítették azt, hogy 1973-tól kezdve „az első anime bummról” beszélhessünk.
Tudtad-e…?
- A Tōei Manga Matsurit 1990-ben átnevezték Tōei Anime Fairrel, hogy jobban elkülönítsék a tokusatsu hőssorozatos Tōei Super Hero Fairtől, ám 1995-ben a rendezvény visszakapta a korábbi nevét.
- A Tōhō Champion Matsuri mindössze 1969 és 1978 közt került megrendezésre? A megszűnésének fő okai közt az ekkori „anime bummot” és a külföldi filmek nagy arányú beözönlését szokták emlegetni.
- Az Eiken ugyan 1969-ben vált ki a TCJ-ből, ám 1973-ig még az anyacég nevét viselték TCJ Video Center Co. formában, és a TCJ 1973-as csődjével vették csak fel a ma ismert nevüket?
- A Sazae-san a legrégebb óta folyamatosan futó anime sorozat, amivel egyúttal Guinness-rekordot is tart. Ám a számozásáról folyamatos viták vannak: jelen cikk írásakor több mint 8000 epizódot számol, azonban a valós szám ennek a harmada, mivel minden leadott részt 3 külön, kisebb epizódra lehet osztani.