Nomen est omen: Elkxrtuk

Sok kérdést fel lehet tenni mostanság ezzel a filmmel kapcsolatban, kezdve azzal, hogy mit vár az ember tőle, mi végre készült, hogyan gondolták és a többi. Meg kell hagyni, a egyikre sincs szép vagy megnyugtató válasz. A jelenlegi hangulatban az Elkxrtuk erős hátrányból indul, függetlenül a film várható minőségétől, ehhez pedig nem igazán szükséges a politika, bár az előbb vagy utóbb egyébként is az arcunkba mászik.

Kálomista Gábor filmje kapcsán kezdésnek legyen annyi elég, hogy a körülötte vert hírek és a “marketing” sem adtak jó benyomásokra okot: féléve még a forgatás hírei keringtek, aztán hirtelen kaptunk egy október 21-i premier dátumot olyan címek forgatagában, mint a Dűne, Az utolsó párbaj, Venom 2: Vérontó, Post Mortem, hogy csak párat említsek, amelyek vagy első vetítéseik alatt vagy hetekig nagy érdeklődések várományosai. Aztán következett a producer kirohanása, hogy “ellehetetlenítik a filmet”, a saját művének fennkölt felmagasztalása, majd jöttek “kiharcolásról” szóló, illetve az olcsó és ingyenes vetítések hírei, az artfilmes besorolás (ami így előre is egy hatalmas kérdőjel volt, hogy mire fel, mert a témája és az előzetese ezt nem támasztják alá). Hiába no, az utóbbi kettő semmi mást nem jelentett, minthogy mindenáron le akarják tolni az emberek torkán. Ezen kívül az időzítés sem a legmegfelelőbb, hiszen egy 15 éve történt eseménysorozatról készült, éppen túl vagyunk az előválasztásokon, fél év múlva meg már országgyűlést választunk.

A politikai becsatolódás igazából csak itt kezd el érződni, hogy a többi ellenszenvet keltő hír miért volt, és óhatatlanul is rábillogozza látatlanban a “propagandafilm” jelzőt. A vetítés előtti napokban pedig IMDB-n beindult a “review bombing”, péntek estére közel 1885 darab 10 pontos szavazatra jutott mintegy 11 253 darab 1 pontos szavazat, amivel már ideje korán elhódította az Álom.net által tartott 1,8 pontos átlagot tartó rekordot. És akkor még ott egy nem elhanyagolható tény, hogy azóta felnőtt egy olyan generáció, aki nem emlékezhet ezekre, vagy nagyon felemás emlékei vannak az eseménysorozatról, azonban ők közben felnőttek, választópolgárok lettek, sokuknak az első választása lesz és még politikai nézeteiket tekintve könnyedén befolyásolhatóak.

Félreértés ne essék, nem voltak elvárásaim egyáltalán a filmmel kapcsolatban – pont a fenti okok miatt és mellett, hiszen 15 éves távlatról beszélünk. Ma sem teljesen tiszta, hogy mi miért is történt abban a 37 napban, amiből aztán a 2006. október 23-i rendőrattak lett. Rengeteg kérdés megválaszolatlan, és egy csomó válasz máig titkos vagy titkok hada övez a közvélemény előtt (szemben Az elnök embereivel, ami az akkor 4 éves Watergate-botrányt dolgozta fel). Ráadásul máig egy meghatározó társadalmi trauma, amihez évekig tartó egybites berögződések, megítélések tapadtak, és tapadnak ma is. Túl friss az élmény, az esemény skálája és hatása pedig túl nagy ahhoz, hogy érdemi játékfilmet lehessen készíteni belőle ilyen hamar – pláne valóban művészien és objektív formában. Ehhez jön a polarizált bemutatásnak és egy nézői rétegnek, elvárásnak való megfelelés és kiszolgálás túlzottan is jelentős esélye… Ha ebből nem jön át az olvasónak, hogy a prekoncepcióim ellenére is igyekeztem a filmmel megértő lenni, akkor a továbbiakban semmiből sem fog.

Személyes partitúra és az előzmények

Azonban mielőtt belevágnék, egy kicsit szeretnék a múltba tekinteni – átadni a magam foszlányát. Elég élénk emlékeim vannak az eseményekről, hiszen ekkor voltam középiskolás. Emlékszem a híradásokra, a rendkívüli hírekre, a már-már révületnek is nevezhető közhangulatra, ami átitatta ezt az időszakot. Ekkoriban dúlt a “mélymagyar-korszakom”, amikor a leginkább olyanokat hallgattam, mint Kárpátia, Titkolt Ellenállás, Egészséges Fejbőr, Oi!-kor, Divízió 88, és a pólóim közt nem csak külföldi zenekarok (Slayer, Iron Maiden, Metallica, Nirvana), hanem ezek is álltak vagy nacionalista motívumok, Nagy-Magyarországos darabok. Tisztában voltam azzal, hogy mennyire visszás érzést keltett egyesekben, köztük az akkori osztályfőnökömben is, de azért igyekeztem nem adni a jelét sem, hogy igazoljam a félelmeiket. Ahogy azzal is, hogy a történelem nem fekete vagy fehér, vannak árnyoldalai, ahogy a személyeknek. Vagyis bár elég keményvonalasnak tűnhettem látszatra, nem értem be a dolgok felszínével, érdekelt a kérdések mélysége; és bennem volt az az ifjonti naivitás, hogy ez az irány és eszme tulajdonképpen jó.

Az Inconnu-csoport koporsós installációja.

Aztán jött az öszödi beszéd, ami sok mindent megváltoztatott. Az akkori híradások sem nevezték meg a forrását és máig nem egyértelmű, ki szivárogtatta ki a felvételt és adta közre a sajtónak. Az országgyűlési választások utáni zárt balatonöszödi frakciógyűlésen elhangzott záróbeszédnek csak részletei szivárogtak ki a sajtón keresztül, és ez elég is volt a lőporos hangulathoz. Szeptember 17-én megindultak a tiltakozások, tüntetések, és velük együtt a zavargások is – megalakultak a “Kossuth tériek”. Szeptember 19-én megtörtént az MTV székház ostroma, ami az első nagyobb összecsapás volt a rendőri alakulatok és a tüntetők, zavargók közt. Az ezt követő napokban esténként és éjjelente gyakoriak voltak Budapest belvárosi részein a vandál, kuka- és autógyújtogató menetek, amiket sok esetben rendőrök oszlattak fel. Voltak bombariadók, többek között az iskolánkban is, mert valaki(k) úgy gondolták, hogy jó hecc meglovagolni. A Kossuth téren sátortábor alakult, jelezve a tüntetők részéről azt, hogy nem tágítanak. Az október elsejei önkormányzati választásokon az akkor ellenzékben lévő Fidesz győzött. Az események gyorsan pörögtek, szinte minden napra jutott valami, míg nem elértünk a hírhedt október 23-i rendőrattakhoz, amikor is kiszorították a tüntetőket a térről, és az állami ünnepségből csak hamar felfordulás lett. A Fidesz az Astorián mondott beszédet, nem sokkal korábban a tüntetőket a rendőr sorfal a közeli Deák Ferenc térre szorította ki, és ekkor történt az a pillanat, ami akkoriban bekerült a nemzetközi sajtóba is. Egy kint lévő veterán beindította a kiállított tankot és a rendőrök felé vezette azt, ami miatt külön vizsgálat is indult. A kiállításnak szánt harcjárműnek ugyanis volt egy másodlagos indítási módja, amit csak azok ismertek, akik még foglalkoztak ezekkel a járművekkel, karbantartották azokat, és a pilótának beálló öregúr ezt használta fel – amire a kiállítók egyébként nem gondoltak. Jöttek a korábbi könnygázgránátok és vízágyúk mellé előkerültek már a gumilövedékek is, amelyek sokakat megsebesítettek, többeket közülük maradandóan is. A rendőri alakulatok megpróbálták lemorzsolni a tömeget, kisutcákba szorítani; akit lehet kergettek, földre tepertek, vertek, rúgtak, karlapoztak, pár esetben a tombolás hevében meggondolatlanul még arra tévedt járókelőket is – akkora volt a vörös köd a szemek előtt. Az attak éjszakába hajlóan tartott és az Erzsébet-hídon ért véget.

Egy ilyen is a birtokomban van 2006 vége óta.

Követtem a híradásokat nap nap után. A számítástechnika szakkört arra használtam ki, hogy zugoldalakon illetve a Szent Korona Rádió honlapján kerestem az anyagot. Megvannak az akkor írt nóták, dalok, hiszen több zenés is beállt ebbe a dologba. Adott ki ehhez írt számot az Oi!-kor “Gyurcsány takarodj!” címmel (amit aztán sokáig játszottak), Waszlavik “Gazember” László (övé a Kossuth tériek indulója). Október 23-án meg le se jöttem a TV-ről, ahol épp híradó ment, odanyomtam. Lázban tartott, hogy mi lesz, hova fajul még, hiszen akármi is alakul ezt követően, meghatározó eseménnyé fog válni a jelenkori magyar történelemben. Valahova ide teszem a naivitásom halálát és a patetikus hazafias érzelmeim erodálódásának kezdetét. Mert bár fontosnak tűnhetett akkor minden koncert, tüntetés, tiltakozás, amelyek aztán évekig folytak – utólag minden csak cirkusszá vált. Hallgattam beszámolókat, átélt élményeket rendőri és tüntetői oldalról is, követtem a későbbi híreket, a kivizsgálások eredményeit lestem, szajkózták az elszámoltatást is, amiből aztán nem lett semmi. A jobboldalon pedig egy idő után újat alig mondtak, minden válaszra, megoldásra elutasítás volt a felelet azért, mert kormánypárton lévő baloldaltól jön, és az egészet végsősoron már csak gyűlölet fűtötte. A politikai párbeszéd és a vitakultúra kezdett megszűnni, le lett rántva a sarki füstfüggönyös kocsma tivornyázóinak proletárosan kesergő, mocsárrészeg vagdalkozásaivá. Odáig is elmennék, hogy meg is szűnt. Az igazi tőrdöfést végül a 2010-es választások hozták meg, amikor először lett a mostan is kormányzáson lévő pártnak kétharmada. Nem örültem neki, mert addigra már tudtam, hogy ez komoly veszélyt fog ez jelenteni, és ez akkor nyert igazolást, amikor a semmiből hirtelen bejelentették, új alkotmányt írnak és rövidesen meg is lesz az.

A filmről

Na de, ennyi legyen elég a magánrészről és arról, hogy milyen volt az események vetülete és utózöngéje, legalábbis “gyors zanzásítás” keretében. Tényleg kíváncsi voltam erre a műre, hiszen az Elment az Öszödhöz képest mindenképp csak jobb lehet (amivel ha valaki meg akarja magát kínozni, rajtam ne múljék, tessék).

Mindenek előtt, kezdjük a pozitívumaival. Mind a teaser, mind az előzetes egy szépen beállított, jól kamerázott, fényképezett filmet sugall, ezt pedig meg is kaptuk. Jó volt ránézni a jelenetekre, és volt egy csomó nagyon jól eltalált, megkoreografált jelenet (a székházostrom különösen). A vágások, amikor a híradó jelenetekből váltanak ki a játékfilmesre, azokra jól ráéreztek. Szóval technikai oldalról a film minimum korrekt.

Történetileg valamelyest szerencsésnek nevezhető, hogy egy közvéleménykutató és egy sajtós játssza a főszerepet, a központi szálat. Maga a kiszivárogtatás az meglepően hihető előadást kapott, tényleg akár így is lehetett, és leginkább azt kapjuk meg válasznak, hogy az ellenzékhez került beszédet a kormánypárt előre kiszivárogtatja, mondván ezzel a megszorításokról elterelhető a figyelem, nem az ellenzék kapja igazán a kreditet érte az emberek szemében, csak hát ugye azok a fránya következmények, senki sem gondolt bele. “Ez is benne volt a tervben?” – ahogy kérdezik is a vásznon, nézve a székházostromot.

Viszont azért térjünk rá a negatívumaira is, mert bőven van belőle. Valahogy nem értem, hogy a szándékos fakítást miért kell valahogy a korszakos filmeknél erőltetni annak érdekében, hogy éreztessük, nem volt ez egy jó és szép korszak vagy, aki a vászonra jön, az ennek a hírnöke és baljós szereplője. Ugyanez volt az érzésem a kilencvenes évek hangulatát megfogó A viszkissel kapcsolatban – ott a romániai Ceaușescu-kori állami intézményénél vagy a magyar szocreál hatást keltő jeleneteknél. Értem, hogy a thriller és a nyomasztó érzet keltése valahol a végső cél ezzel (mint mondjuk az Isteni műszakban vagy a Kontrollban is), de ott egy ellenpélda, Bergendy Péter “A vizsga” című filmje, ami egy elég sötét időszakban játszódik, és az valahogy szép és világos, nem torzítja feleslegesen a színpalettát jelenetenként vagy snittenként.

A főszereplő párosunk.

Szerkezeti szempontból viszont inkább hasonlít egy kusza montázsfilmre, ami mindent is akar, de semmire sem képes. Az eleje különösen, mikor próbálja bemutatni a főszereplőinket, a motivációjukat, és ebben a karakterek csorbulnak. A közvéleménykutató lány hihetetlenül idealista, ahogy az elején az újságíró-gyakornok párja is, aki aztán egyszer csak harapós kutyába vált a karrierizmus érdekében, és ennek fényében fogja – SPOILER – elkövetni az árulást a barátnőjével szemben. A kettejük közös játék ideje kissé szirupos, ami a magánéletüket érinti, de valahogy nem igazán hihető, hogy egy párt alkotnának – annyira nem olvasnak egymásban, és leginkább a másik negatív felét fogják meg. És ha már súlytalan vagy elbaltázott jeleneteket akarunk említeni, akkor emiatt a filmvégi árulás jelenete tökéletes példa lehetne arra, hogyan öljük meg a katarzist. Mert egyik főszereplővel sem nagyon lehet együttérezni: a lány idealizmusa és naivitása miatt több ponton idegesítő jellem, a fiú meg sík és lapos, mint egy vasalódeszka. A lezárás pedig ezzel együtt lesz teljes mértékben semmilyen, hirtelen elvágott, egyetlen nagy nulla. Tanulságot ne várjunk, ne reméljünk, de a kisöpört és kirúgott közvéleménykutató elviszi a cuccait befejezést egyből követték az október 23-i események állóképei, amelyek sujkolják a rendőri erőszakot és az ujjal mutogatósdit. És nem azért, de 15 év múltán többre is futhatta volna.

Történeti szempontból a közvéleménykutatás és a választások elcsalása eléggé kulcspontot kap az elején, azonban mégéri mindkettőt óvatossággal kezelni. Míg feltételezhetjük, hogy 2006-ban történt választási csalás, addig a mostani kormányzatnál több mint bizonyos, és ezt a direkt lejtett pályásra állított választási törvénnyel legalizálták. A közvéleménykutatások esetében meg 10 ezer emberes mintát vesznek, és a statisztikai törvények alapján igyekeznek a választópolgárok országos véleményét ez által leképezni, még ha ez mintavételnek túl kevés is, és szerény véleményem szerint a háttérben van egy olyan kutatási praktika, amiről nem szívesen beszélnek vagy inkább tagadhatnak, ez pedig a válaszadók monitorozása, így “véletlenszerűen” ki lehet választani azokat a kitöltőket, akik jó eséllyel alá fogják támasztani azt, amiről a kutatás szólni kívánna. (És erre a gyanúm jócskán megvan, lévén a repülőgép-jegyárakkal és a webshop-készletekkel is hasonló machinációk szoktak zajlani, hogy minél inkább rávegyék az embert arra, hogy abban a pillanatban ott vegye megy azt, amit keres, ehhez pedig a böngészők sütijeit használják fel).

Egy másik probléma az egésszel az átaktualizáltság. Míg ugye azt hinnénk, Gyurcsány Ferenc játszaná a központi szerepet, lévén ő mondja a beszédet, őt alig látni – csak a tévés bevágásokon találkozunk vele, a jelenléte és a ráutalások végett olyanná válik, mint a Csillagok háborújában az Erő. Szilvásy Györggyel, az akkori Miniszterelnöki Hivatalt vezető (titok)miniszterrel (érthetetlen módon) Gyurcsány felesége, Dobrev Klára járkál össze megbeszélésekre, és a kettejük ámokfutásának igyekeznek beadni mindent, lévén ők találják ki az összes húzást és rosszat, amit a kígyók és békák közt csak akad. (Szilvásy György ugyanis a Wikipédia oldala állítása ellenére ekkor nem csak a Miniszterelnöki Hivatalt vezette, hanem tényleg titokminiszter is volt, de erre csak egy másik oldalon jön rá az ember.) Emellett megjelenik a jelenlegi budapesti főpolgármester is egyetlen jelenetre, akkor Horn Gábor egyik titkársági tanácsadója, Karácsony Gergely, mint a rezidens vagy ha jobban tetszik, a “token”-szerű ügyefogyottként beállítva. Erre az átaktuálizáltsági érzésre még rájátszik az is, hogy Orbán Viktor teljesen mellőzve van, ahogy maga az ellenzék is. Egyetlen alak se jelenik meg arról az oldalról egy pillanatra sem, legfeljebb névtelen statisztaként ráfogható a székházostromnál, hogy mikor látjuk véletlenül Budaházy Györgyöt vagy a most Mi Hazánkos, akkor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökét, Toroczkai Lászlót), és például a megrendezett bombariadó miatt lefújt Hősök terére szervezett Fidesz-nagygyűléssel erősen éreztetik az áldozati szerepüket. Illetve, egy fontos kérdés, mert ha már székházostrom, október 23-i rendőrattak, meg a közben zajló zavargások: hol van az akkori rendőrtábornok és budapesti rendőrfőkapitány, Gergényi Péter? Mert valahogy az ő szerepe és jelenléte totál elsikkadt, holott igen csak fontos összetevője a képletnek.

Harmadik problémának a hiteltelenséget lehetne említeni. Dobrev Klára karakterét a telexes kritika Darth Vaderhez hasonlította, bár az uralkodó, Palpatine talán jobban illene rá. Merthogy Darth Vaderre inkább Szilvásy Györgyöt lehetne húzni a film alapján, aki személyesen intézkedik, üldözi villogós szolgálati autón a főszereplőket Budapesten. Ahol titkosrendőr megjelenik a jelenet során, ő biztos ott van. Sőt, tudja ki a főszereplő párosunk, azt is, hogy mit csinálnak, holott a lányt leszámítva eléggé senkicskék, és emiatt nagyon furán veszi ki magát, mintha mindenki ismerne mindenkit. Emellett elképesztően fájt az, ahogy a rendőrökkel bántak a film során. Míg a székházostrom korrekt jelenet volt, és a felső utasításra történő cserbenhagyásuk szerepet kap a szövegben is, ahogy az elkeseredett próbálkozás is a hiperagresszív tüntetőkkel szemben, addig a folyományban rúgtak egy óriási ziccert. A következő kivezénylés jelenetében a “lelkesítő beszéd” olyan, mintha egy rosszabb komisszár igyekezne a szedett-vetett muzsikjaiból verbuvált toprongyos katonáiba lelket és életet verni. Aztán azt látjuk, ahogy hajnali 2 magasságában békés tüntetőket kergetnek az utcán, ártatlan járókelőket támadnak le és vernek meg, majd visznek be. Egyfelől baromság a dolog, mert hajnali 2-kor már nem igazán voltak békésnek mondható tüntetők az utcákon, másodsorban pedig azért, mert kihagytak egy lépést, hogy több összecsapás is volt addig az estéig, pedig pár nap már elviekben eltelt. És itt jön a ziccer része a dolognak: az erőszak ördögi köre, hogy a székházostrom és a zavargások szülték az erőteljesebb rendőri választ, amik újabb komolyabb és durvább tüntetéseket, zavargásokat hoztak magukkal, és ez öngerjesztő körforgásként tart majd október 23-ig, amit azzal intéznek el a zárt megbeszélésen a Hann Endre, Dobrev Klára, Szilvásy György és társai, hogy csapatszellemmel és vodkával elintézhető és megvehető. Ami már bocsánat, de rohadtul lealacsonyító.

Hasonlóan lealacsonyító volt a parlamenti őröket érintő jelenet, amikor a kártyával beslisszolt főszereplőnőnket üldözik, aki először magassarkúban, majd mezítláb rohan előlük, de képtelenek bekeríteni, sőt, úgy játssza ki őket vagy löki félre, mintha ott sem lennének. Mintha csak díszek volnának, de a munkájukra teljesen alkalmatlanok. (Amit a diktafon becsempészése is példáztat.)

Valahogy ugyanakkor hiányolom a sajtó felelősségének kellő firtatását. Elvégre ők vágták meg és hozták le úgy, hogy mazsolázgattak, a szenzáció érdekében feláldozták az öszödi beszéd teljes mibenlétét (amit most már aztán szögezzünk le: talán a valaha elmondott legőszintébb politikai beszéd, amely szembesítette a pártot a saját politikájának kudarcával és a hitegetéseinek súlyosságával, a következményeinek mellőzéséből fakadó problémákkal). Helyette a másfél évtizedes mantrát erősíti a baloldal hazugságairól, helyenként még rá is játszik direkt módon, amivel inkább egy memoriterként felmondott összeesküvés-elméletként, különösen amikor Hann Endre magyarázza a nagy tervet a főszereplőnőnknek.

Aztán jönnek az apróbb blődségek, minthogy egy diktafon kazettája képes órákig rögzíteni bármit, és kis visszatekeréssel pont a kiritikus megjegyzés lesz hallgatható. Hogy főszereplőnőnk még üvegszilánkokkal a talpában is rohan, sokszor teli talppal lép (az utcakövön elég szépen látni, hogy teljes a talplenyomat), vagy úgy kötözi be a lábát, hogy benne hagyja az üvegszilánkokat. És ezek után úgy lép, mintha semmi baja nem lenne. Úgy kéri magát az egyetemre, ahol tanít (vélhetően az ELTE-ÁJK kara, mert az Erzsébet-hídnál állva 10 percet mond), de a teljesen vadidegen taxis, akit a Stop Gyurcsány-kampány hangja, Kőszegi Ákos alakít, egyből tudja, hogy melyik egyetem a közeli sokből, mert ugye ott a Corvinus és a Műegyetem is nem messze. Vagy az, hogy egy 2006-os kamerás mobil egész részletes és olvasható képet készít kartávolságról fotózott papír apróbetűs részeiről. Vagy hogy 4 rendőr a bezáratlan székház ajtót hogy tudja tartani 40 tüntetővel szemben… Mert az ajtók noha nagyok, vaskosak, és nehezek, más jelenetben könnyen nyílnak, most ne adják magukat, amíg az őr nem jön a kulccsal. (Igen, olvastam a kritikákat róla telexen, HVG-n, Magyar Hangon, de ezek mind szemet szúrtak maguktól is, amiket eddig megfogalmaztam.)

Szakad a szalag

Hogy mit lehetne végeredményben mondani a filmről? Nagyon sok mindent, de az bizonyos, hogy pontokra átszámítani elég nehéz. Nem teljes mértékben moslék, noha a tálalás patikai precizitással azzá teszi. Ha a politikai maszlagot, habverést és körítést lefejtenénk róla, akkor is legfeljebb egy közepes filmnek felelne meg, de annak is a “futottak még” oldalán, azaz éppen hogy belecsúszik. Őszintén szólva, nem lett jobb, mint az Elment az Öszöd, de úgy semmivel. Szebben néz ki, jobb a technika, a fény, beállítás, fényképezés, operatőri munka, és meg merem kockáztatni, hogy nézhetőbb is. Már az egy jó pont, hogy nem annyira kínosan feszengős darab, mint az előbb említett film, de ettől függetlenül akad bőven felszisszenésre és fészkelődésre okot adó jelenete vagy sora. Ugyanakkor azt sem lehet elvonatkoztatni tőle semmi áron, hogy mennyire egy maffiaszerveződésnek mutatja be az akkori MSZP-t és a holdudvarát, amihez még a szerencsétlen milliárdos sikkasztással és jótékonysági ételszállítmányokkal seftelő csempész is relatív közel áll ehhez a körhöz.

Menthetetlenné teszi az is, ahogy nem találja a saját fókuszát. A film elejében még kissé talán megértő a rendőrökkel, aztán hirtelen vált a bemutatásuk ellenséges és vérengző, parancsra ugró vadászebek mintájára. A tüntetőket noha “fasiszta csőcseléknek” és hasonlóknak nevezik végig, ez csak a szereplők véleményét tükrözi. Egyszerre próbál megfelelni több oldalnak, miközben igazán senkinek sem képes, csak annak az egybites rétegnek, akik a vetítést követően biztos meg fogják tapsolni a filmet, mint azt tette a nézőtér mintegy fele-kétharmada azon, ahol én voltam. Mert azoknak már elég az is, hogy démonizálják a mai ellenzéki és az akkori kormányoldali szereplőket, de nem magasztolják az erőszakot sem. Miközben erőszakot a tüntetők részéről csak és kizárólag a székházostromnál látunk, az után egyszer sem, rendőrit annál többet, ami meg súlyos ténytorzítás. Ergo, a történtek feldolgozásához nem fog semmiben hozzájárulni, és tényleg csak arra volt jó, hogy felszaggassanak pár sebet, fokozzák a hangulatot, tudjanak ujjal mutogatni, jópofizgatva egymás gatyájában megrázni a másik pöcsét a gratuláció kifejezése gyanánt, és végső soron: az emberek beszéljenek róla. Csak nem az eseményekről fognak beszélni, hanem erről a cellulózhulladékról.

Műfajilag gyenge és jellegtelen. Inkább politikai, mint krimi vagy thriller. Libabőrzésnek és feszültségnek jelét nem érezni, a krimitől elvárható kérdésekre nem ad választ, a nyomozás nagy megfejtése az orrunk előtt zajlik, ezzel is szájbarágva mindent… Hogy mi marad végül mindebből? A politika, vegytisztán. Bár egyetértek azokkal az állításokkal, hogy ez az eseménysorozat filmre kívánkozik az elmúlt 30 év történéseiből, azonban ehhez annyi megjegyzést tudok csak fűzni, egy kissé átköltött Antall József idézettel: “Tetszettek volna ezt jobban is megmunkálni.” Így meg aztán végeredményben a legtömörebb véleményem csak annyi, amit már a címben is megírtam: “Nomen est omen”, vagyis “Nevében a sorsa.”

Oszd meg másokkal is:

2 thoughts on “Nomen est omen: Elkxrtuk

  1. Őszintén szólva már az elején erős fenntartásaim voltak ezzel a filmmel kapcsolatban. Mivel ironikus módon, akárhányszor akartak eddig ehhez a Gyurcsány témához hozzányúlni, mindig valami olyan kínos majomkodás lett a vége, amiket maga Gyurcsi szokott produkálni.

    Aztán kijöttek az első értékelések, és nagyjából bejött az amit sejteni lehetett. Persze voltak, akik védeni próbálták ezt is, mint a Honfoglalást anno, hogy “a ballibek össztüze alá került”. Csak hogy azok sem vélekedtek róla nagyon másként, akik pl. annak idején ott voltak az események alkalmával, és igen nehezn lehetne őket megvádolni azzal, hogy ballib érzelműek lennének.

    Ráadásul maguk a forradalmi események, amiket a trailerben is prómóztak, valójában valami 15 perc műsoridővel, vagy mennyivel bírtak? A többi meg elment a “nyomozással” meg a “drámával”.

    1. Azok a “forradalmi események” bár valóban olyan 15-20 perces játékidőt kaptak, kizárólag a TV-székházas jelenetet érintették. De úgy fest Kálomista meghallgatta a nagy sirámokat és folytatást akar, amiben már a 23-i események is benne lennének. (Uram, irgalmazz ezek után.)

      Ennél meg voltak érdekes kijelentések. “külföldi stáb”. Ja, volt három spanyol úriember a szakszékben, akik rátették a spanyol horror-thriller szűrőt a képre, ami gyakorta kissé húgysárga lesz, és ez a nagy hangulatadás. De a nyomozáson és a drámán kívül még kapott helyett pár éjszakai kergetőzés és egy elcsépelt autósüldözés, ami mellett a Viszkisben látott hasonló jelenet sokszoros filmfesztivál díjnyertes lehetne. Igaz, hogy azok az éjjeli kergetőzésekben is átlagpolgárok menekültek a vad rendőrök elől, nem a kopaszok és a sálas huligánok, akik anno is kinn voltak az utcákon, de ezen már kár meglepődni, mivel a székház után beállt nagyon arra, hogy rendőrellenes legyen az egész.

      Ami nekem az előkampányban fura volt, hogy se a Toroczkai, se a Budaházy nem szólalt meg ennek kapcsán. Mindketten ki is maradtak belőle, és míg az előbbi hangot is adott a film után a nemtetszésének, utóbbi még mindig hallgat. De legalábbis én nem futottam bele abba, amit mondott róla.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük