Az első „anime-bumm” 3. rész: Franchise-ok és klasszikusok nyomában
A 70-es évek animéit nem csak a sci-fi, a meisaku és a mecha műfaja határozta meg. Több igencsak patinás, nemzetközileg kedvelt, időről időre visszatérő franchise-ot is szült ez az évtized, amelyek mellett nem mehetünk el semmiképpen sem szó nélkül. Hogy ezeket érdemiben is említhessük, ezúttal a sorozat megszokott formulájától eltérő módszert alkalmazok.
Lupin III (1971-1972)
A Monkey Punch azonos című mangájából készült anime első évada eredetileg önálló filmként jelent volna meg a nagy költségvetéssel készült pilot epizód sikerét követően. Az adaptációt eredetileg Sugii Gisaburō vetette fel Fujioka Yutakának (a Tokyo Movie Shinsha alapítójának), aki értékelte az ötletet, bár pénzügyi hátteret nem tudott biztosítani. Maga a pilot is mindössze néhány befektetőt tudott szerezni a projektre az érett témák, az erőszak és a szexualitás ábrázolása miatt. Egy évvel később ennek ellenére megkezdték a filmtervek televíziós sorozattá átalakítását és a műsor sugárzását. Már a 2. rész megjelenését követően gyenge értékeléseket kapott, ami miatt komoly nézeteltérések alakultak ki a sorozatot rendező Ōsumi Masaakival. A hajthatatlansága miatt a 9. részre eltávolították a projekt éléről, és helyére Takahata Isaot és Miyazaki Hayaot nevezték ki, akik megkezdték a sorozat átszabását. Ennek ellenére a 23. részre a sorozatot elkaszálták. Második visszatérésére 1977-ig várni kellett, amely aztán 155 részt ért meg. Az eredeti szériát tartják a mai napig az első igazán felnőtteket célzó anime sorozatnak, ami érett, komoly és összetett karakterekkel és történetszálakkal dolgozik, különös figyelemmel az autók, fegyverek és a fogyasztási cikkek részletgazdag ábrázolására.
Devilman (1972-1973)
Nagai Gō azonos című mangája helyett eredetileg egy korábbi művét, a Maō Dantét adaptálták volna televíziós sorozattá. Azonban a producerek bizonyos elemeket tompítani kívánták, és főszereplőnek egy emberszerűbb antihőst képzeltek el. Ez szülte végül a mangát és a sorozatot, amelyek munkálatai majdnem egyidejűleg futottak. Míg a sorozat gyermekbarátabb hangvételt ütött meg „a hét ellensége” receptet követve, a mangát viszont nem csak Nagai, de Weekly Shōnen Magazine szerkesztője is horrorisztikusabb és érettebb műként képzelte el, erőteljes háborúellenes üzenettel. A sorozat 39 részt élt meg, de 38 került először adásba. A tényleges befejezést a közönség csak ismétléskor ismerhette meg. A franchise és karakter Olaszországban nagy népszerűségnek örvend.
Doraemon (1973 és 1979-2005)
Az évtized során Fujiko F. Fujio azonos mangájának két adaptációja is született. Az első sorozat 26 részt ért meg, és számos egyedi epizódot tartalmazott. Az évtized során számos alkalommal újravetítették, ám az 1979-ben elkezdett hosszabb változat miatt leszedték a műsorról. Az első változatot Nippon Television Dōga készítette, amely a gyártási folyamatok közben válságba került. A stúdió tényleges vezetője eltűnt, ami miatt az alvállalkozók közt pletykák kezdtek keringeni, aggódva a kifizetések okán. A hirtelen kinevezett új elnököt azonban nem érdekelte egy animációs stúdió vezetése, és a céget rövidesen feloszlatták és csődeljárást kezdeményeztek. Az utolsó rész még szeptember 30-án adásba kerülhetett. A stúdió egykori vezetőjét, Niikura Masamit 1986-ban fegyvercsempészet miatt letartóztatták, azóta ismeretlen a holléte. Masami Jun, a gyártási menedzser az Arakawa folyó partján elégette a sorozathoz tartozó – vélhetően az összes – gyártási anyagot, mint forgatókönyveket, színmintákat, karakterterveket, sztoriboardokat, de még a pénztárkönyveket is. A mesterpéldányokat eladták az anyacégnek, ami időnként kölcsönadta a helyi csatornáknak. A Nippon Television nagyjából 7 évig őrizhette, aztán raktárba került. Sokáig azt hitték, hogy a példányok elkallódtak, szétszóródtak vagy elégtek, azonban egy újságíró, Andō Kenji vizsgálata feltárta, hogy a filmet előhívó Toyo Development Company (ma IMAGICA Lab.) az 1995-ös yokohamai telephely bezárásakor felvett leltár szerint az utolsó 8 epizód, köztük a zárórész negatívjai a cég egyik Tokiói-öböl partján lévő raktárban pihen. Ezek tulajdonjogai azonban ismeretlenek. Ezen kívül Masaminál 5 rész anyaga található meg, amelyet önköltségen vásárolt meg, ám ezek számos hibát tartalmaznak.
A második változat eleinte 8 perces részekkel került műsorra 1979-től a Shin-Ei Animation készítésében, majd a kor haladtával lettek a részek egyre hosszabbak. Ez a változat összesen 1787 epizódot élt meg, és 2005-ben egy majdnem teljes stábcserét és vérfrissítést követően a sorozatot új címen folytatták.
Továbbá…
…ekkoriban készült a Shinzō Ningen Casshan (1973-1974), akinek története egy OVA formájában került 1993 és 1994 közt lezárásra, majd 2004-ben Kazuaki Kiriya rendezésében egy meglehetősen sötét tónusú és nyomasztó sci-fi live action keretében teret nyitottak a karakter újraértelmezésének, és vele a 2008-as Casshern Sins sorozathoz. A címszereplő egyszer együtt szerepelt a korábbi cikkekben említett Kagaku Ninjatai Gatchaman és a Time Bokan franchise szereplőivel. Ez utóbbinak több sorozata is megjelent 1975 és 1983 közt.
Ugyancsak ekkor virágzott ki a Leijiverzumként emlegetett űrwestern és űropera világa az Uchū Kaizoku Captain Harlock (1978-1979) és a Ginga Tetsudō 999 (1979-1981) sorozatokkal. Szintúgy Matsumoto Leijihez köthető az 1978-as Uchū Senkan Yamato: Ai no Senshitachi című film, amelyhez kötődik egy érdekes momentum is: az 1974-es sorozatot összefoglaló Masuda Toshio rendezte film folytatásaként szánták, ám az eredeti tervek szerint végképp be akarták fejezni a történetet. Viszont ennek a módja olyan szinten felháborodást keltett a februári premierű film kapcsán, hogy folyó év októberében sorozatként újragondolták és a film felétől kezdve átírták a történetet. Matsumoto Leiji műveinek az olasz és francia nyelvterületeken a mai napig hatalmas rajongótábora van.
Műsorra került a retrofuturizmus jegyében az eredetileg 1940 és 1944 közt ponyvaregény-ciklusként megjelent Captain Future animeváltozata, ami Japánban és Franciaországban szintén hatalmas sikernek örvendhetett. 1979 és 1980 közt futott az egyik legikonikusabb és nívósabb shōjo mangacímnek tartott Versailles no Bara sorozatváltozata, ami korában is hatalmas sikert tudhatott magának a szigetországban, és számos később sorozat szereplőjét is megihlette (közte az 1997-es Shōjo Kakumei Utenát, ami egy másik legendás cím).
Végül, de nem utolsó sorban szüleink és az idősebb animés generáció több gyerekkori kedvenc meséjét is ekkoriban készítik:
- a Panda no Daibōken (Panda Maci kalandjai, 1973),
- Ace wo Nerae! (Mila, a szupersztár, 1973-1974),
- Barbapapa (1974-1975),
- Chiisana Viking Vickie (Vicky, a viking, 1974-1975),
- Andersen Dōwa: Ningyohime (A kis hableány, 1975),
- Mitsubachi Maya no Bōken (Maja, a méhecske, 1975-1976),
- Candy Candy (1976-1979),
- Hakuchō no Ōji (Vadhattyúk, 1977),
- Arrow Emblem Grand Prix no Taka (Grand Prix, 1977-1978),
- Hana no Ko Lunlun (Lili, a virágangyal, 1979-1980),
- Mori wa Ikiteiru (12 hónap, 1980),
- Nils no Fushigi na Tabi (Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal, 1980-1981).
Kicsit rég jártam erre, de ahogy elnézem, te sem vagy már aktív. Azért sajnálom, mert jó kis sorozat ez az anime történelem. Amúgy a 70-es évekre már van egy halovány rálátásom, így ismerősként üdvözöltem a poszt végi felsorolást. 🙂 A felsoroltak közül egyedül a Lupin III olyan, amit nem láttam, de tervezem valamikor pótolni, a többi vagy nem izgat annyira, vagy túl sok dolog jelent meg már hozzá. Az viszont rendesen meglepett, hogy Isao és Hayao dolgoztak a Lupinon.
A felsoroltak közül amivel volt szerencsém találkozni: Barbapapa, Vicky a viking, A kis hableány (jobban is szeretem, mint a Disney-félét), Maja a méhecske, Candy Candy (ezt talán egyszer rendesen meg kellene néznem, mivel anno nem volt lehetőségem végig követni), Lili a virágangyal (bevallom, ez nem hagyott bennem semmilyen nyomot, tudom, hogy láttam, ha nem is teljes terjedelmében, de semmire nem emlékszem belőle), Nils Holgerson (mai napig rendre meglep a tény, hogy ez lényegében egy anime, viszont ezt már inkább a 80-as évekhez kellene sorolni).
Igazából, továbbra is két havonta jelenik meg a cikksorozat (páros hónapokban), és rá egy hónapra tehetem ki, de ha összefüggőbb a sztori, akkor várok vele előszeretettel. Itt már nagyjából beértem a lényegi részt, volt egy különálló technológiai darab, és aztán Korea. Csak hát szerkeszteni is kell…
Engem, amikor írtam, a Doraemon-sztori lepett meg jobban. Korábban én is abban a hitben voltam, hogy a teljes raktártűz áldozata lett, meg hogy az össz részlet, ami megmaradt, egy pornófilm hátterében bekapcsolt tévén látható. De hogy hanyag elkótyavetyélés és jogi problémák miatt a sorozat kvázi fele elérhetetlen csak, azt álmomban se gondoltam volna.
A felsoroltakhoz (talán nem meglepő módon) mindegyikhez volt szerencsém, hol gyerekként, hol tiniként (mint a Vicky), hol érettebb fejjel (mint a Barbapapa, amit lemaratonoztam egy éjjel). A Nilset azért vettem még ide, mert a nem igazán mondható élesnek a határ. Igaz, már a 80-as évek, de még az első bummhoz tartozik. A befejezte után, olyan ’82-től szokás mondani, hogy elkezdi az anime az aranykorát élni. Na, az viszont lehet hosszú és szerteágazó lesz, de még egy Kína hátra van az ezredfordulóig, mire ez lesz a téma.