Narancsos cenzúra

Röviden és tömören vázolom a helyzetet: volt ugye tegnap egy tüntetéssorozat, amely nem csak az internetadó, hanem más közterhek és a megkérdőjelezhető intézkedések ellen szólt. A naptól is világosabb, ez már nem csak egyszerű elégedetlenségi tiltakozás volt. A tüntetők bejutottak a Fidesz székházába, és kicsit átdekorálták a belső teret, amiről Deutsch Tamás a Twitterjén, és a Fidesz FB-oldala önsajnáltató módon írt. Persze, hogyhogy nem, elég jelentős számú ellenvélemény gyűlt össze tegnap este, amelyek közül rengeteget töröltek, a szerzőit meg letiltották. Részben azért, mert a tüntetőkkel értettek egyet, illetve megkérdőjelezték, hogy a „rezsicsökkentés” ellenére miért emelkedett a lakbérük, vagy a részmunkaidős keresetük egyharmada mire fel megy el adóba (mert ugye TB már nincs az alaptörvényben (lánykori nevén az Alkotmányban), így voltaképp nem is kötelező fizetni, de a járulékot azért szépen levonják.) De ugyanúgy kérdezték egyes fiatalok, hogy miért van az, hogy a „fiatalokat munkához juttatjuk” kampány alatt végig munkanélküliek voltak, illetve közmunkára kényszerült ismerőseik képtelenek elhelyezkedni, mivel az a munkatapasztalat nem számít bele semmibe. Valahogy érthető innen fogva, hogy a választás idejére a foglalkoztatási statisztikát hamisító párt miként reagált erre.

De vajon honnan is ismerős ez a fajta moderálási elv? Azaz ha ellene beszélsz a vezetőknek, fejeseknek, hogy amit ők csinálnak, az nem csak ellent mond a józan paraszti észnek, de mindennemű logikának ahelyett, hogy felhasználva javítanák az esélyeiket és helyzetüket? A kérdést nyitva hagyom, nem adok rá választ, mert őszintén megmondom: nem ez az első, de nem is a második esetem ilyen moderálási elvvel találkozni.

Oszd meg másokkal is:

3 thoughts on “Narancsos cenzúra

  1. „De vajon honnan is ismerős ez a fajta moderálási elv?” + „nem ez az első, de nem is a második esetem ilyen moderálási elvvel találkozni.”

    Eme jelenséggel mindenhol lehet találkozni, főleg politikai orgánumoknál + fansite-oknál.

    Ami a tegnapi tüntetést illeti, legyünk őszinték: ha nem az internetadóról szólt volna ELSŐSORBAN, hanem valami értelmesebbről, ami hosszú távon mind az embereknek, mind az országnak fontos lett volna (pl földtörvény), akkor negyedannyian sem jöttel volna össze. Hol voltak pl, amikor az egészségügy kezdett tönkre menni? Hol voltak akkor, amikor áprilisban leválthatták volna őket? Ja, persze, a „zinterneten” facebook-oltak!

    Member-t is kérdeztem, hogy miért érdekli az embereket jobban a net, mint hazájuk földje, de ő csak annyit mondott, hogy az emberek önzők.

    Emellett nálam az internetes moderáció annyira sérti a sajtószabadság hatáskörét, hogy semennyire, mert nálam ott kezdődik, hogy ha betiltanak ellenzéki lapokat és csatornákat – ezek viszont szemmel láthatóan épp hogy szaporodnak. Tudom, internetes pornó meg játékletöltés igen fontos, de hogy az egészségügy javításáért kiálljanak az már nem!

    1. Igazság szerint egyes újságoknál is, amennyiben lehúzod a cikkírót, akinek halovány lila gőze nem volt arról, amit írt. Ilyen volt a 444 és a GameStar az esetemben, akikre részint utaltam is. Persze másutt is megvan a jelenség, de attól még ez a „nem tetszik az ellenvéleményed, menj a pi**ába” módszer elég nagy gerinctelenségre vall, mindegy ki alkalmazza/alkalmaztatja. És akkor csak ellenvéleményről, helyesbítésről és kiigazításról van szó, nem arról, hogy szabályosan beugatsz, hogy „te, Taigetoszról menekült senkiházi paraszt barom állat” és egyéb nyalánkságok.

      És Member a lényegénél ragadta meg a kérdést, mert ez többeket érint, mint a földtörvény. A magyar ember annyira belefásult a saját megélhetésének védelmébe, hogy a nagyobb kérdésekkel nem látja értelmét foglalkozni. Pláne mindaddig, míg a fizetésének egyharmada durván, elmegy adóba, a többiből meg meg kell élnie. Kaja, (megemelkedett) rezsi (mert a csökkentése csak humbug volt), ruházkodás és ha esetleg valami bekrepált volna, akkor vagy újat szerezni, vagy javíttatni. És mellé még tartalékot is képezni a hónap végére valahogy. Pontosabban valamiből.

      Amit én látok, az nem az, hogy az ellenzéki lapok szaporodnak, hanem az ilyen szabadonebredok.hu és egyéb agysorvasztó társai, a konteó oldalak, amelyek próbálják bemagyarázni, hogy az oltás autizmust okoz, mert a reptiliánok chemtrailezik a földet és az Illuminati vagy a Szabadkőművesek esőtáncot járnak Cthulhu ősi isten feltámadásáért… Aha… Én meg a dalai katolikus lámaisten vagyok és a magasságos spagettiszörny az örök ellenfelem…

      1. Én mindenesetre amíg tudok venni bármelyik boltban ellenzéki lapot vagy olyan lapot, ami az aktuális kormányt fikázza/elemzi, addig nem igen lehet sejtószabadság sárba tiporsásáról beszélni.

        Valamint lehet, hogy a földtörvény kevesebb embert érint, de ott van például az egészségügy is, ami már 1989 óta csak romlik és romlik, de elmenttek valaha tüntetni azért, hogy jobb legyen? Elmentek tüntetni azért, hogy ne legyenek több évre szóló várólisták? Megmozdult ekkora tömeg azért, hogy a kórházak korszerűebbek legyenek és ne pedig romokban heverjen? Nem. De az, hogy most az amúgy kb 7000-15000 forintos netjük drágább lesz majd max 700-2000 forinttal (ami valljuk be az alapárhoz képest semmi), az fontosabb, minthogy az egészségügy fejlődjön! Nekem ez ba***a a csőrömet igazából.

Hozzászólás a(z) Mangekyo022 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük