7. rész: A propaganda árnyékában I.
Változó szelek
Mielőtt elmerülnénk a korabeli japán animációs művek politikai hátterében, hogy miként kezdték el kiszolgálni az egyre jelentősebbé váló militarizmust és imperialista törekvéseket, először kicsit tekintsük át, mi is történt Japánban a harmincas évek elején.
A történelmi háttér
Az 1923-as földrengést és annak pusztítását követően nem csak a nyugatosodás folyamata lendült fel, de az 1925-ös slendriánul megfogalmazott békemegőrzési törvény kiadása (aminek értelmében bármely államellenes tevékenységgel vádolt vagy merényletben résztvevő egyént, esetleg cinkosait 10 évre bebörtönző) megkönnyítette az ultranacionalista és a militarista mozgalmak dolgát. Az 1927-ben bekövetkező gazdasági lassulás, majd visszaesés következtében kialakuló pénzügyi válság alkalmával, amikor több kisebb bank összeomlott, mert a lakosság igyekezett kivenni a megtakarításait, csak a kormány közeli cégkonglomerátumok (zaibatsu) maradtak jóformán a piacon. Az ekkori miniszterelnök lemondásra kényszerült, helyére pedig a hadsereg egyik volt tábornokát választották meg, aki ezernyi ismert és vélt kommunistát tartóztattatott le az országban, és elődjeivel ellentétben sokkal agresszívebb intervenciós politikát folytatott Kína ellen.
1931 márciusában az egyik szélsőjobboldali titkos társaság, a Sakurakai rosszul szervezett puccsot és zavargásokat kísérelt meg, amit a hadsereg eltusolt és a felelősöket enyhébb büntetésben részesítette. Folyó év szeptemberében a Japán által Dél-mandzsúriai vasútvonal egy szakaszát a katonaság pár tisztje szabotázsakció keretében felrobbantja Mukden mellett, majd megszállta és bábállamként kikiáltotta Mandzsúriát. A katonaság eközben irányítást szerzett a sajtó felett, és sorra hallgattatta el a katonai beavatkozásokat kritizáló, szükségét kétségbe vonó publicistákat és újságírókat, miközben megrendezett felvételeket vetítettek a filmhíradókban a hősies mandzsúriai beavatkozásról. Egy hónappal később az „októberi incidens” során Tokióban újabb puccskísérletre került sor, amelynek célja egy katonai diktatúra létrehozása volt. A híreket elfojtották és a katonai résztvevőket enyhébben büntették meg (10-20 napi házi őrizet), ellenben a Sakurakai feloszlatásához vezetett.
Megszaporodnak politikai indíttatású és összeesküvésektől fűtött merényletek és merényletkísérletek (többnyire egy ultranacionalista titkos társaság, a Ketsumeidan Jiken, azaz a Véreskü Szövetségét vezető buddhista pap uszításának hatására), a katonaság pedig a nyilvánosság támogatásával egy nem hivatalos három hónapig tartó háborúba kezdett Shanghaiban (első shanghai incidens, 1932). 1932 májusában egy újabb puccs keretében 11 fiatal haditengerészeti tiszt meggyilkolta az akkori japán miniszterelnököt, Inukai Tsuyoshit. Médiacirkusz alakult ki a merényletek elkövetőinek perei körül, és mindkét oldal a saját meglátását igyekezett hangoztatni, tovább radikalizálva a közhangulatot. A titkos társaság perét eredetileg tárgyaló bírát kommunista szimpatizánsnak kiáltották ki, aki a kialakuló nyomás hatására ejtette az ügyet és másnak adta át: olyasvalakinek, aki teret engedett a nézetek hangoztatásának és készségesen segédkezett a per által azokat terjeszteni. A tisztek perének esetében a bírót a szimpatizánsok igyekeztek megfélemlíteni, aminek hatására nem gyilkosság, hanem lázadás miatt vonják felelősségre, az ügyész pedig a haditengerészet nyomására lemondásra kényszerült.
Kína a Népszövetséghez fordult Mandzsúria ügyében, hogy Japán a bábállam létrehozásával a térség békéjét fenyegette. A Lytton Bizottság kivizsgálta az ügyet, és 1932 októberében egy olyan javaslattal állt elő, mely szerint a bábállamnak kínai fennhatóság alatt kell működnie. Japán elutasította a vizsgálat eredményét és a javaslatot, majd 1933 márciusában a világ megrökönyödésére bejelentette kilépését a Népszövetségből. A kínai fellebbezések ellenére a szigetországot nem szankcionálták, ez pedig nagyban aláássa a globális szervezet hitelességét.
Az árnyékból, elvek mentén irányítva
Mint az előbbiekben olvasható volt, a japán közhangulat szinte pár év alatt nagyot fordult, és a média könnyedén a hadsereg és a haditengerészet szolgálatába került. A vezetők noha korábban is felismerték a film és animációk propaganda jelentőségét, ebben az évtizedben kezdik el igazán kiaknázni a lehetőségeit. Míg a hazai piacon igyekeztek a műveket leszabályozni, amit a „kazoku kokka” (szó szerint: családállam) elvét támogatta, és a császár befolyását és hatalmát erősítette a nép szemében, ugyanakkor az épp regnáló kormányzat és eluralkodó ideológia érdekeit is igyekezett kiszolgálni. A korábbi megrendelők közt így már nem csak magánvállalatok és minisztériumok kerültek ki, hanem megjelent maga a katonaság mind a két ága is: a hadsereg és a haditengerészet.
Már korábban vezérelvvé vált, hogy a külföldi piacra szánt audiovizuális termékekben lehetőleg az ország imázsára pozitívan ható, az elismertséget növelő művek kerüljenek ki, ám ez látszólag a Népszövetségből való kilépést követően mellékessé vált. Látszólag, ugyanis a közvetlen befolyási övezetre, kiváltképp a koreai és tajvani gyarmatokra, a frissen megszállt Mandzsúriára és a kínai partvidékre továbbra is igaz maradt. (A japán politika ugyanis a térség koloniális urának tartotta magát, amelynek kötelessége uralkodni annak népei, nemzetei és – korabeli megfogalmazáshoz hűen – fajai felett.)
Ugyanakkor a külföldről behozott filmek terén is szigorodtak a követelmények, igyekeztek kiszűrni minden veszélyesnek tartható elemet, vagy átkölteni úgy, hogy hazai célokat szolgálhasson. Ilyen elemnek számítottak a cigarettázó, könnyűvérű nők ábrázolása, vagy a földi örömök kifejeződései (nemiség, alkohol, dohány, drog, mértéktelenség stb.).
Egy 1936-tól kezdve a kisebb filmszínházakban napi 90 perces programok indultak, amelyek új igényeket szültek az animációkra. Különösen újév tájékán, amikor nem egy filmszínház egész héten át rajzfilmeket vetített gyermekprogram címszó alatt.
Érdemes külön említést tenni az 1939. áprilisi filmtörvényről, amelyet folyó év októberében további 58 kiegészítő rendelkezéssel toldottak meg. Ez többek között előírta a színészek és a stáb munkaengedélyét, a kormányzati cenzúrát a poszt-produkciós fázisból át helyezte a gyártás megkezdése elé, és biztosította a hatóságoknak az aktív beleszólás vagy beavatkozás jogát a készülő műnél. A békemegőrzési törvény nyomán kifejezetten tiltottá váltak a császári család hatalmát vagy az ország alkotmányát kétségbe vonó, a birodalom érdekeit sértő témák és elemek, illetve támogatta „a gyarmatokon élők felvilágosodását” (értsük: a kulturális és nemzeti identitásuk elnyomását) és a japán kultúra fejlődését. Ugyanakkor meghatározott egy minőségi minimumot is, vagyis a japán filmeknek nem csak nemzeti irányelvet kellett szolgálnia, de valamiféleképpen „jónak” is lennie.
Habár ennek hatására a hazai animációknak biztos közönsége lett a filmszínházakban, még azoknak a kifejezetten szórakoztatásra készült műveknek, amiket Yamamoto Sanae animátor korábban elképzelhetetlennek tartott pénzügyi fenntarthatóság szempontjából. Mindössze a katonaság kritériumainak kellett megfelelni hozzá.
Megjelent a Mondo Magazin 2022. februári számában.