Jöjjön talán a kedvenc Árnybíró kötetem, a Gaiden. Ez a kötet melléktörténeteket tartalmaz az Árnybíró (Shin Am Heng Eo Sa) szereplőivel kapcsolatban: megtudhatjuk mitől olyan erős Chun Hyang, Won Sul történetét, hogy miként találta meg azt, amiért megéri neki harcolni, s a Bang Ja története korábbi árnybírája alatt, illetve Kye Wol Hyang, Hae Mo Su és Munsu közös gyermekkoráról, Munsu családjának elvesztéséről, s a banditák elleni bosszúhadjáratáról. S itt van a Japánban bemutatkozó művük, a The Fools is, amiről Nero Blanco blogján találtam egy összefoglalást.
A tovább gombra kattintva olvasható az idézet, valamint a The Fools elemzése vallási, történelmi és filozófiai szempontból. Lehet kicsit hosszúra sikerült, ellenben elég sok mindent sikerült kihámozni ebből a jó néhány oldalas egyfejezetesből (oneshot).
„Kezdem az utóbbival, amelyet feltehetően amolyan belépőnek szántak a japán piacra. A bevezetőben a rajzoló lelkesen meséli, hogy mennyire fontosnak tartotta ezt a projektet – de utólag már kifejezetten cikinek látja. Sajnos, igaza van, noha a grafika szinte kifogástalanra sikerült. Viszont a történet leginkább bosszantó, hívő keresztények számára pedig valószínűleg súrolja az istenkáromlás határát. Az elvileg a 10. századi Európában játszódó, enyhén alternatív történelminek gondolt sztoriban semmi sem stimmel, sem a díszletek, sem a jelmezek, sem a megidézett szereplők nem korhűek, a felmerülő gondolatokat és a beszédstílust pedig inkább ne is említsük. Maximum stílusgyakorlatnak lehet tekinteni, és azt valóban megtudjuk belőle, hogy a rajzoló remekül tud rajzolni, az író pedig képes olyan sztorit megalkotni, aminek van eleje, közepe és vége – még ha értelme nincs is.”
Nos, nem lehet ilyen kritikusi lehúzással élni valami iránt, aminek a műfaji meghatározásában ott a “fantasy” jelző, akkor sem, ha azt történelmi alapokra helyezik. Ezt láthattuk az Árnybíróban, hogy évszázadok és egymástól távoli helyek csúsztak össze. Illetve idézem egykori középiskolai magyar tanárom, Nagy Mária szavait: “Minden regény fikció, hivatkozzon, vagy helyezkedjen bármily’ mennyiségű történelmi alapra, mert ugyanúgy egyetlen dolog jellemzi: az író fantáziája alkotta”.
Nos a “The Fools”, azaz “A bolondok” a X. század végére helyezi a történetet, amikor a keresztény világ az “lekövetkező” apokalipszistől félt a legjobban. Az elülső leírások valóban jellemezték a IV. század után elintézményesült egyházat: a hitre alapozva tartották rettegésben az embert. A kiátkozás volt az egyik legszigorúbb dolog: akit a pápa kiátkozott, bárki büntetlenül megölhette. Jelen volt az egyház körében a szodómia, a megújítási törekvések a szerzetesrendeknél (pl. a bencések), a fegyverek megáldása (pedig se Isten, se Jézus nem kért ilyet!), “eretnekvadászat”…
Visszatérve a The Fools-ra, két tarot kártya lapra helyezi a hangsúlyt: a Bolondra és a Pápanőre/Nőpápára. Ezek jelentése csomagfajtánként más, ám a közös vonások megvannak. A Nőpápa az intuíciót és az inspirációt jelenti, vagy annak hiányát, míg a Bolond a sorsot, szerencsét és végzetet jelent. A Nagy Árkánumban a Nőpápa jelentése kiegészül az érzés és érzékeléssel, a Bolond pedig átszellemül, olyan lesz, mint a világba lépő, újonnan született gyermek: tiszta, ártatlan és nem tud magáról mint különálló lényről, még be van burkolva a tudatalatti tekervényeibe. A kombinációk variálhatnak ezzel, alapvetően a kettő együtt az oda-visszahatást jelentik, a Nőpápa inspirálja a Bolondot, hatással van rá. Ezzel szemben Youn In-Wan azt írja, hogy egy értelmezés szerint egy nehéz helyzet megoldására használja fel a Nőpápa a Bolondot. Biztos így van, tarot kártyákkal még nem jósoltam.
Történetünkben a Kr. u. 999-et írunk VIII. Johanna nőpápa uralkodása idején. Ez volt az, ami egy hívő kereszténynek istenkáromlás lenne? Nos, még nem egészen. De tegyük hozzá, hogy a történelemben valóban volt egy Johanna nőpápa, aki Johannes Anglicus (Angliai János) vagy Johanna papissa néven vonult be a köztudatba. Egy francia krónikás legendája a IV. Leó és III. Benedek pápa közti időkbe (855-858) kalauzol el minket. Vannak más változatai a legendának, s most azt írom le, amelyiket én ismerem. Harmadik éve uralkodott már a trónon Johanna nőpápa, akiről mindenki azt hitte férfi, míg nem egy római körmenet során egy a Colosseumhoz közeli sikátorban meg nem szülte a fiát. A fiú belehalt a születésbe ám a pápanőt helyben megkövezték és elföldelték. Azonban van egy “hivatalosabb verzió”, hogy mindketten belehaltak a szülésbe, egy másik verzió szerint kolostorba száműzték, megint másik verzió lincselésről és gyilkosságról ír. Szóval konkrét történet nincs, csak a több változatos legenda. Feltételezett nyomai a létezésére a Sella stercoraria, azaz egy lyukkal ellátott trónus, amelyen át ellenőrizték a nemi identitását, valamint, hogy nem-e kasztrált vagy zsidó. Viszont a római körmenet során mégis notóriusan a Szent Kelemen templom és a Colosseum közti sikátort (Via Sacra) kihagyják, pedig ezen a körmeneten Róma minden utcáját érintik. Ez ugyanis az a sikátor, ahol állítólag megtorpant a körmenet és a skandalum megtörtént, s erről a sikátorról ír Martinus Polonus 1274-es krónikájában is. A sienai katedrálisban a pápák mellszobrai között több mint kétszáz évig látható volt egy szobor ezzel a felirattal: Johannes VII, Femina ex Anglia, azaz “VIII. János pápa, egy nő Angliából”. VIII. Kelemen pápa rendeletére 1601-ben a szobrot Zakariás pápa képére alakították át.
Ellenérvek is vannak szép számmal, például az 1415-ös konstanzi zsinaton megpróbálták megdönteni a legendát, kevés sikerrel. A XIX. században is megkérdőjelezték a hitelességét, így a mai tudósok nagy része elveti a létezésnek a valószínűségét is. Többen is próbálták megmagyarázni, de hiába, a legenda él továbbra is. Hogy igaz volt-e vagy sem, nem tudni. Mindenesetre furcsa, hogy miért kerülik el a Via Sacrát, ha minden római utcát érintenek, illetve kinek állhatott az érdekében, hogy ne derüljön ki a dolog, ami mégis balul sült el, mert a gyermek minden bizonnyal nem szeplőtlen fogantatásban részesült.
A “The Fools” története szerint egyesek (a sanyargatott nép) felbéreltek egy bérgyilkost, hogy öljék meg a gyengekezű nőpápát, akit a bíborosai irányítanak, vezetnek félre jóhiszeműsége miatt. A bíborosok ugyanis emeltetik a pápai államban az adókat, amely lassan ellehetetleníti a megélhetést, miközben a főpapok harácsolják a befolyt pénzt. “Eretnekeket” égettetnek meg máglyán (akár a homoiusion/homousion vitatása miatt is. A homousion azt jelenti, hogy “egylényegű”, azaz Krisztus és Isten azonos; míg a homoiusion azt jelenti, hogy “hasonló lényegű”, vagyis Krisztus nem azonos Istennel, csak hasonló hozzá), s a nőpápa ugyan együtt érez a szenvedésükkel (a füstfelhők láttán sírásba tör ki), de a bigott hit miatt úgy véli, hogy a gonosz kísértette meg őket. Felbukkan a “paráznaság”, vagyis jobban mondva egy orgia, ahol rengeteg nővel élvezkednek a férfi bíborosok, amely a történeti egyházra ugyanúgy igaz volt (a reneszánsz idején is dívtak a nagy pápai udvari orgiák), s a bérgyilkost (akit plusz 5 millió pénzzel megnyertek maguknak) egy kevés bortól kidőlve a tömlöcbe csukják. Ekkor indul meg a napfogyatkozással egybekötött apokalipszis, az emberek angyalokat látnak a földre jönni, amelyek azonban nem mások, mint démonok, a Sátán szolgái. Élükön pedig egy angyal áll, olyan kis puttó, amelyeket a reneszánsz-barokk időkből ismerünk. Ő mondja el a nőpápának, hogy az emberek 1000 évre megkapták a Földet, ám ha méltatlannak bizonyulnak, akkor 1000 évre visszaadja a démonoknak (akik már önfeledt pusztításba és káoszszításba kezdtek). Azonban Isten úgy látta, hogy az emberek nem érdemlik meg az utolsó esztendő élvezését, parancsa volt, hogy a Vatikánban kezdődjön (“Kezdjétek azokkal az álszentekkel, akik hozzám imádkoznak!” – idézem az angyalt). Azonban megjelenik a bérgyilkos és kisebb felfordulást okoz, a nőpápa ekkor megöli az angyalt.
“Pusztulj és adj át egy üzenetet Istennek: az ember olykor rossz útra téved, de pont attól ember, hogy képes megbánni bűneit. Nézd csak, hogy teremtményeid, akikkel az élet titkait megosztottad, bátorságuk és akaraterejük révén, hogyan győzik le önnön gyarlóságukat!”
Ez a nőpápa üzenete Istennek, amiben van egy kis bibi: az eredendő bűn kifelejtése (amiért Jézus viszont megfeszült értünk a kereszten, ezt eltörölve. Mégis ezzel tartották az egyszerű népet sakkban a papok). Isten nem önszántából adta a titkokat. A titkokat és vele együtt a tudást a tiltott gyümölcs fája adta, amelyet a kígyó szavára szakasztottunk. Isten azt mondá ugyanis, hogy “éljetek a Paradicsomban gondtalan”. Önnön gyarlóságunkra valóban a bátorságunkra és az akaraterőnkre kell támaszkodnunk, de először el kell döntenünk: hiszünk-e Isten létezésében vagy azt állítjuk, amit Nietzsche is, miszerint “Isten halott. És mi öltük meg.” (Igaz, tegyük hozzá, filozófiai vonatkozásban a nietzschei “halott” szó egy korszak lezáródását jelenti -például az Istenbe vetett hit túlzott háttérbe szorulását a tudománnyal és az ésszerű gondolkodással szemben-, mintsem a tényleges enyészetet.). Ez a kissé túlzott üzenet a nőpápa részéről mégis igaznak bizonyul: az ember képes megbánni dolgokat, megbocsátani másoknak, feledni és semmissé tenni olyan megtörtént eseményeket, amelyek egykor a dühét váltották ki. Van is a mondás, hogy akkor leszünk igazán felnőttek (régies átvitt értelemben: emberek), ha erre képesek vagyunk, vallási és politikai nézetünktől függetlenül.
Ugyan a szerző az üzenetet elnagyoltnak, a történetet cikisnek érzi így utólag, de ennek legfőképp egy oka van: a mérce változása. Az Árnybíróval ugyanis ugyanezt az üzenetet közvetítette jobban kibontva, kifejtve (lásd a Mandragóra-álmok köteteket), lényegében annyira letisztítva, hogy nem ilyen szinten tovább gondolva kell rájönnünk a valódi tartalomra.