Túl a varázslatos álmokon: Fate/Kaleid Liner Prism☆Illya

Bevallom becsülettel, nem vagyok oda a mahou shoujo műfajáért. Nem szeretem a csillogást, a díszes ruhákat, és a nyafizós hangokat. Azonban volt egy sorozat, ami képes volt elérni, hogy 6 éves kislányként üljek törökülésben a gépem előtt, és énekeljem a nyitódalt. Pedig 24 éves vagyok… és fiú…

Ez pedig nem volt más, mint a Type-MOON méltán klasszikus és egyben kultikus címének, a Fate/Stay Nightnak mellékszálából készített anime, a kegyetlenül elhanyagolt Illya főszereplésével. Itt ugye többen húzhatják a szájukat, hogy a Fate és a mahou shoujo nehezen ereszthető össze egy ernyő alá, holott a valóság az, hogy már elég rég benne van a címben ez a vonal, egész pontosan a Stay Night folytatásául szolgáló visual novel, a Hollow Ataraxia óta. Ezt azért fontos kiemelni, mert több történeti elem innen fog visszaköszönni. Ebben látott lehetőséget Hiroyama Hiroshi is, aki korábban főleg Stay Night doujinshikat írt és rajzolt. Mangaként 2 kötetet élt meg 2007-2008-ban, és azóta két külön sorozattal bővült 2wei! és 3rei! alcímmel, és azóta is töretlenül folytatódik.

Fate/Alter

A sorozatról meglehetősen nehéz beszélni úgy, hogy ne csapjak át a folytatásokba, vagy rohanjak neki egy jól megtermett spoileroszlopnak: több példán keresztül lehettünk tanúi, hogy 12 rész során átlag 5 kötetnyi mangát lehet hűen adaptálni, minimális kihagyásokkal és megfelelő feszességgel tálalva. Itt viszont egy rövidített évadról van szó, ugyanis rendhagyó módon 10 rész hosszúságú – és ennyiben kell 2 kötetet feldolgozni. Így persze elkerülhetetlen a filler, hogy kitöltse a játékidőt, még úgyis, ha szó szerint panelről panelra adaptálják a művet. És tudjátok, hogy mi az érdekes? Hogy még így is feszes tempójú sorozat tud maradni. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen magáról a sztoriról se ejtettem szót. Még…

Egy alternatív Fate-valóságban járunk, ahol Emiya Kiritsugu és Irisviel von Einzbern még a Fate/Zero eseményei előtt képes volt megakadályozni a Szent Grál háború kitörését, százak életét megkímélve egy fékevesztett pusztítástól. Illya két dadájával, Sellával és Leysrittel, valamint bátyjával, Shirou-val él együtt Fuyuki városában. Iskolába jár, szórakozik, éli az átlagos kislányok életét, amíg be nem üt a krach. Ugyanis a Mágusszövetség két tanoncát küldi ki Londonból, hogy szerezzék vissza a környék varázserő-áramlását zavaró osztálykártyákat. Azonban a két tanonc összeférhetetlensége miatt a varázsbotjaik fellázadnak és új gazdát keresnek. Így kerül Illyához az egyik, aminek korábbi parancsolója – aki nem más, mint Tohsaka Rin – arra kényszeríti a lányt, hogy segítsen neki a feladatában…

Szóval az alkotó csavar egyet a világon. Behozza a Cardcaptor Sakurából ismert kártyákat, amikből áradó varázserőnek köszönhetően ölt testet egy-egy hősi lélek. Ezek legyőzésével szerezhető meg csak a kártya, amiknek funkciója a kezdetekben nem ismert, de a megkaparintásuk koránt sem egyszerű. Némelyik kifejezetten szivatós, és komoly harc árán győzhető le. Feltűnik köztük True Assassin (akit a Fate/Zeróban láthattunk először animáltan), Berserker, Rider és Caster, de még Saber Alter is tiszteletét teszi a Fate/Stay Nightból (ez utóbbinak ez az első ilyen jellegű debütálása meganimálva, legközelebb már csak a Fate/Stay Night: Heaven’s Feel mozikban láthatjuk viszont). Archer és Lancer nem, csupán utalás történik rájuk, hiszen ezt a két kártyát Rin és tanonctársa, Luviagelita már megszerezte.

A kártyák mellett a Cardcaptor Sakurából ismert beszélő varázsbotok is átkerült ide, immár Kaleid Liner néven. Ezek segítségével alakulhatnak át a lányok mahou shoujo formájukba, ami egy mágus esetében erőtranszformátorként működve felerősíti a támadásainak erejét. Szokás mondani, hogy jótól lopni nem bűn, amennyiben az eredményünk is jó, de legalább elfogadható lesz. Igazából itt nem mondható el egyértelműen: a működésükről nem árulnak el többet, mint ami lényeges, de cserébe sokszor többet pofáznak, mint a többi szereplő, amitől viszont kissé idegesítővé válnak.

Varázslatos vonalak

Ehhez a műfaji irányváltáshoz persze új küllem is dukál. Elfelejthetjük a Studio Deen naturalista ábrázolását, vagy az ufotable látványorgia animációját és letisztult formáit, és szokjunk hozzá a csillogó, kerekített, modernebb slice of life, shoujo és shoujo ai (amiből egyébként a későbbi évadokra lesz elég) műfajokhoz társítható látványvilágát a Silver Linktől. A korábbi művek elég behatárolható színskálán mozogtak, itt viszont igazi színkavalkádot is kapunk matt felületekkel, némi CGI-támogatással. Ugyanakkor a látványorgia hiánya nem teljesen állja meg a helyét: ugyanis olyan harcokat kapunk, amiket élvezet nézni, és a sorozat felénél található ütközettől garantált, hogy a néző úgy teszi le a haját, mintha csak parókát hordana. Szóval, ha megerőlteti magát, akkor olyat alkot a saját súlycsoportjában, amit utoljára talán csak a Nanohákban láttam viszont. És ezt megtámogatja a remek zenei aláfestés, ami harcok alatt nagyon jól megteremti az izzó levegő és a misztikum érzését. Egyébként az akciómentes részeken már inkább mintha egy átlagos vidámabb slice of life zenéje lenne, de semmi egyéb – holott Tatsuya Katou inkább elegyítette a korábbi komolyabb Fate-művek aláfestő zenéit egy szokványos mahou shoujo művéével. Az opening egy pattogós és ütemes darab ChouChotól LiSA nyomdokain (aki az ufotable Fate-sorozataiban hallhatunk viszont), ugyanakkor képes ötvözni a Deen-korszakból Tainaka Sachi vidámabb kicsengésű dallamaival. Ezzel gyakorlatilag nem csak egy felemelőbb, hanem a műhöz (és az opening képsoraihoz) egy igen frappánsan álló zenét rakott össze, amit külön élvezet hallgatni. Az ending ezzel szemben – már nem is tudom hogyan jellemezzem – szürkébb. A StylipS mutatványa nem rossz ezen a téren, tulajdonképpen illik is a műfajhoz, de annyira nem érződik kiemelkedőnek, mivel már számos hasonlót hallhattunk már.

És akkor lássuk a történtet. Semmi mély tartalma nincs, amire ki lehetne térni, pusztán a szórakoztatás a célja. Egyedül háttértörténete van, meg amit előresejtet az elkövetkező évadokra, amit a hardcore Fate-fan már egész biztos jobban ismer álmából is felébresztve, mint a másodfokú egyenletek megoldó képletét. Éppen ezért ők messze jobban tudják élvezni, amennyiben nyitottak az irányváltásokra, hogy melyik karaktert vagy korábbi elemet látják átdolgozva egy – a franchise számára ilyen mértékben új és idegen – műfajban. Ez persze nem rossz, mert mint írtam: működik. Kellően időzik a felvezetés, a harcok feszes tempót diktálnak, a szereplők építenek a taktikákra, a problémáik is hitelesnek hatnak a körülmények közt. Még a fillerek ellenére is, amelyek a manga eseményeinek megtoldása, kikerekítése, mintsem üresjáratok sokasága, vagy sehova se tartó jelenetek sora. Ilyenek az iskolai órákat és szüneteket mutatók, ami inkább a karakterek jobb bemutatását célozza meg, akik egyébként a mangában és annak folytatásaiban alig szerepelnek, és általuk megkapjuk a sorozat komikumát is. Így valamelyest mondhatjuk, kellően balanszírozva vannak a műfajok és az elemek.

Varázslány-paródia a cuki felszín alatt

Szereplőinket pedig ki kell vetkőztetni a megszokott Fate-köpönyegből, mert – mint az eddigre kiderülhetett – csak halovány foszlányaikban lesznek önmaguk, és inkább a saját sztereotípiájuknak adnak testet. Illya a naiv kislány, aki nagy bajba csöppen és ezt nemigen tudja feldolgozni, Rin ad a külsőségeire és noha sokszor mogorvának tűnik, valójában kimondottan törődő alkat. Ruby, a bot egy vérbeli dumagép, „akinek” „testvére” Sapphire inkább a visszahúzódó és csendes karakter. Luviagelita az arrogáns nemes kisasszonyt hozza, aki ha úgy tartja kedve, mindenkin gátlástalanul átgázol. És ott van új karakternek Miyu, akiről szándékosan nem ejtettem szót eleddig, mert a sorozatból semmit se tudunk meg róla komolyabban, csak félmondatokat. Az ő karaktere továbbra is a nagybetűs TITOK, és bár elismerhetően vannak kötelékei a cselekményhez, és valamelyest fontos ponton, nem tudunk meg ezekből semmit. Ő hozzájuk jönnek az újabb és a Fate-világból származó másodlagos karakterek, akik inkább a támogatói szerepet, vagy az éppen aktuális ellenfelet jelentik.

Verdikt

Tulajdonképpen megértem azokat, akik hardcore Fate-fanként tartanak a címtől és azokat, akik komoly mahou shoujo rajongóként kimondottan megvetik többek közt a könnyelműsége miatt. Tény, hogy a franchise többi tagja komolyabb (kivétel, amelyik paródia, mint a Carnival Phantasm vagy a Fate/Tiger Colosseum játék), és vannak kimondottan mélyebb tartalmú mahou shoujo-k (mint a Madoka Magica), vagy látványosabbak (mint a Nanoha), amiket a zsáner megkövetel manapság. De aki még nem igazán nézett ilyen műfajú darabokat, vagy inkább retrót vagy retro alapúakat (mint a Sailor Moon), annak remek kezdés. Kimondottan meg tudja hozni a kedvet ehhez, szórakoztató, és ezt nem lehet tőle komolyabban elvitatni.

Fate/Kaleid Liner Prism ☆ Illya (anime, 2012)
Eredeti alkotó: Hiroyama Hiroshi
Rendező: Oonuma Shin
Stúdió: Silver Link
Hossza: 10×24 perc

Fate/Kaleid Liner Prism ☆ Illya (manga, 2007-2008)
Szerző: Hiroyama Hiroshi
Hossza: 2 kötet

A cikk megjelent: MONDO magazin 2015/03-04. szám