Ez akár jó is lehetett volna… Vagy ha az első felvonás alapján az nem is, de minimum érdekes.
Előre bocsátom, valahol nagyon sajnálom ezt a játékot. Egész érdekesnek ígérkezett már a koncepciójában is, még ha célműfaját nem is fogja megváltani érezhetően. Aztán jöttek a gondok, ami oda kötött ki, hogy 2016 szeptemberében a fejlesztői felhagytak a projekttel munkaügyi okokból (ketten dolgoztak rajta, mindketten egy VR fejlesztő stúdióba kerültek, és időhiány miatt elvetették). Így örökre early access-ben ragadt, ezért sem írok kifejezett kritikát vagy bemutatót, inkább amolyan elmélkedést felette. Pedig gondoljatok el egy II. világháború burmai dzsungelében játszódó túlélő-horrort… És azt, hogy eddig a témában hogyan muzsikáltak más, hullámzóbb kedélyű címek.
Ez elég rövid bemutató lesz a részemről, lévén a játék jó, ha egy óra alatt kipörgethető. A kezdeti ígéretek nem voltak hangzatosak, de annál érdekesebb történetet és hangulatosabb játékot sejtettek. Ott vagyunk, egy szál pisztollyal, angol katonaként a japánoktól hemzsegő délkelet-ázsiai őserdőben, és ezek a húzott szemű sárgák, naná, hogy nem érték be a 731-es egységgel és a háború amúgy sem könnyen elviselhető poklával, de mellé még valami misztikus dolgot is a felszínre ástak, ami elég fenyegető. Ősi buddhista múmiák és zombik, és egy régi legenda újjáéledése. Ebből, ha más nem is, egy visszafogottabb küllemű, ám annál hangulatosabb cím születhetett volna.
Mert a mai túlélő horrorok javában véleményem szerint nincs semmi igazán ijesztő. Az Evil Within’ se lenne rossz játék, de az nem horror, amiben hordószámra fröcsög a vér és omlik ki a másik bele. A Dead Space ugyan nem mai cím, de ékes bizonyítéka a kiszámítható és olcsó jumpscare-eknek. A Resident Evil a 4. rész óta inkább akciójáték (és abból is egyre mélyebbre süllyedő), mintsem horror . A Silent Hill meg egy hullámvölgy-szimulátor: hol jó, hol nem. A Dead Effect játékok lényegében egy űrben játszódó Resident Evil-klón. Egyik sem volt képes komolyabban hangulatot teremteni már jó ideje. Ugyan voltak olyan címeink, mint az Amnesia, ami a régi Penumbra-trilógián alapszik játékmenetileg, de a második része (A Machine for Pigs) már elég banális lett. A Slender is egy ideig-óráig volt jó, de igen hamar idegtépővé vált. A Five Nights at Freddy’s-t lehetne még mondani, ami ilyen volt. Voltak jó ötletei, de ahhoz nagyon szétszórt, hogy a felépített történetét rendesen elmesélhesse (anélkül meg voltaképp egy casual ijesztgetés az egész). A Layers of Fearről pedig rendes konfiguráció hiányában nem tudok nyilatkozni.
Persze, így is megvolt az esélye a játéknak, hogy a Dead Effect hibáit halmozza sorra, ami jórészt sikerült is. Lassú lett, hosszú szakaszokig nem történik semmi, és a korábbi játékverziók közt sok volt a különbség. Ha tavaly ilyenkor kellett volna írnom erről, akkor jó eséllyel a fegyverkezelés hanyagságát emelném ki, mikor közvetlen közelről is mellé ment a golyó. Mostanra ez nagyjából ki lett javítva, nagyobb a találati arány, pontosabb a fegyver, de ugyanúgy igaz, hogy ha az ellenség a közeledbe áll és megüt, hiába van 100 életerőpontod, meghalsz. Ahogy akkor még elég ritkán szerezhettél lőszert, nagyon be kellett osztanod, a véglegesen megvehető változatban már jó, hogy nem a zombik dobálják utánad. Ez a ló egyik feléről a másikra esete. A pályák lineárisak, gyakorlatilag akkor is csőben mész, mikor egy kicsit nagyobb arénának ható térbe érkezel. Valamint, ezen az úton csak néhányszor találkozol zombival. Egészen a végéig, mikor a kijátszhatatlanság, vagy inkább a gyors elvarrás miatt bevet neked egy amolyan „last stand” pillanatot, és elkezdenek özönleni a mocskok. Pedig ha valami szépség volt addig a pillanatig, akkor az a történetet adó papírok olvasgatása az elhagyott bunkerekben, járatokban, örsökön, de azokból se tudunk meg sokkal többet annál, mint amit korábban leírtam ezzel kapcsolatban.
És a kezelés mellett most tényleg, minden el lett rontva ebben a címben, amit csak el lehetett rontani. A csalódottságot pedig csak a játék már taglalt helyzete súlyosbítja. Annyi ötlet és lehetőség volt benne a háborús relikviák gyűjtésének, háborús bűnök bizonyítékainak keresésének és titkos helyek felderítésének lehetőségétől kezdve az ellenfelek variálásán át, a még élő japán katonákkal való harcig, hogy csak na. Nem beszélve a grafika csiszolásáról, a hangok feljavításáról, pár textúra lecseréléséről. De attól még csak túlélő lenne, nem pedig horror. Az Eleusis is ebbe a hibába esett annak idején, csak ott, ha levetted a nehézségi fokozatot, senkivel és semmivel se találkoztál, az útról letérve nem jöttek rád farkasok, az úton pedig nem járőröztek a véredre szomjazó kultisták – ezzel pedig a játék háromnegyedét kinyírhatta magának a játékos, mert nem volt ki ellen védekezni azzal, hogy felvehet kavicsokat, és azzal dobálózhat.
Steamen továbbra is elérhető, de aki nem akarja megbánni, jobb, ha az olcsón osztogatott kulcsos csomagokig (bundle-k) vár. A jelenlegi teljes árat ugyanis nem éri meg semmilyen formájában.
A bemutató az Animagazin 35. számában jelent meg.