A boldogság kulcsa: Happy World

Hittan órákon biztos elhangzik az az állítás valamilyen formában, hogy Jézus kereszthalála egy új szövetséget, testamentumot teremtett Isten és Ember közt, feloldozva az utóbbit az eredendő bűn terhe alól. De mi van azokkal a részekkel, amikről nem szól az írás, mert még a papok sem ismerik?

A Megváltó megfeszítését követően Isten szétválasztotta a boldogságot és a szerencsétlenséget. Míg az előbbi mindenkinek megadatik, addig az utóbbi terhét valaki magán viseli másokért, hogy csökkentett mértékben részesüljenek belőle. Majd Isten úgy látta jónak, hogy nincs több helye a mennyországban, és távozott onnan. Azóta pedig senki se látta…

Oomura Takeshi egész élete ellenben Murphy törvényének önigazolásában zajlik: “ami elromolhat, az el is romlik”. Akár egyetlen elrúgott kavics pillangóhatásként elsöpörheti az egész reggelét, vagy mint történetesen a manga elején, az egész életét. Miután a fejére esett az egyik villanyoszlop tetejéről a transzformátor dobozostul, mindenestül, feltűnik a színen az amúgy is késésben lévő őrangyala, aki visszaszuszakolja Takeshi lelkét a testébe. Mint az hamar ismeretessé válik, ez a természetellenes balszerencse egyedien őt jellemzi: magán kell átokként viselnie az apja jóvoltából ezt az isteni terhet. Kis közjáték keretében végül is elfogadja a helyzetet, és az angyalka is vele marad a továbbiakban, akinek nincs más feladata, mint főhősünket életben tartani.

A sztori persze itt nem áll meg, relatív hamar eszkalálódik: feltűnik egy régi barát, a démonok is tiszteletüket teszik, terebélyesedik a család, kiderül az átok mibenléte, és miért kell főhősünknek az apjától ily örökséget cipelnie. Bár kisebb döccenések mellett elég könnyelműen indul el és tart fejezeteken, köteteken át kisebb-nagyobb íveket írva le. A közepe táján azonban már érződik, hogy a szerző sem tudja hova nyújtani, és jelentősen felpörgeti az események folyását, így megnövekszik az igény némi háttérismeretre az Újtestamentumban foglaltak iránt. Amikor lassan halad, hagyja kibontani a főbb szereplőinket, akkor sok több érzelmes, vicces pillanattal dolgozik, hogy a végén egyetlen nagy fináléban a katarzis le tudjon sújtani.

Egy 2000-ben indult mangához képest a rajzolása egész szép, és idővel fejlődik, egyre sötétebb, szebb és részletesebb lesz. Ami elsőre szemet szúrhat, az a karakterdizájn kissé gyerekszerűen ábrázol: kerekded fejformák, magas homlokok, és a legrosszabb arcú egyénnek is eléggé babszerű az arca.

Az utóélete azonban nem volt mozgalmas. 2002 és 2003 közt kapott egy három részes OVA-t, ami feldolgozta az első kötet eseményeit.

Összegezve egy egész kellemes olvasmány a kikapcsolódást keresőknek, viszont sokkal többet nem szabad tőle várni. Ebben bizony nincsenek hatalmas megfejtések az életről, vallásról, nincs mögöttes filozófiai vagy teológiai tartalom. Nem akar tanítani, sem felnyitni a szemünket, nincsenek a mangán kívülre nyúló kérdések sem, amiket magunk felé feltehetünk. És ez jelen esetben így van jól…

A cikk a Mondo Magazin 2019. decemberi számában jelent meg.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük