Space Battleship Yamato 2199 – A modern űrháború

A filmek világában ma már megszokottak a folytatások, remake-k. Az újabb alkotók gyakran nyúlnak a korában kultikus darabokhoz, mint az Evil Dead (ami felemás végeredményt szült) vagy a Stawka większa niż życie (ami egy röhejesen bugyuta filmet eredményezett a sűrítésnek köszönhetően). Animék terén sincs ez másként: ott vannak Anno Hideaki új Evangelion-filmjei, amiből a harmadik film felkorbácsolta a kedélyeket, vagy a szeptemberben mozikba került, s február végén BD-n megjelenő Space Pirate Captain Harlock mozifilm, amiről elég nagy a hallgatás a szigetországban, miként is sikerült. És ha már Harlock, akkor érdemes megemlíteni Matsumoto Leiji másik kultikus eposzát, a Space Battleship Yamatót, aminek remake-jére 2012-ig kellett várnunk.

A Space Battleship Yamato előtörténete egészen vicces, ugyanis az eredeti tervekben nem szerepelt konkrétan az űrháború lehetősége. A sorozatot arra építették volna, hogy a világ minden tájáról összegyűjtött gyerekek egy aszteroidából űrhajóvá alakított járművön kezdték volna az Iscandar bolygóját keresni, és ennek a hajónak a legénysége saját maga ellen fordul, így egy Golding-átiratot (konkrétan A legyek urát űrbeliesítve) kapva. Ellenségük is lett volna, a Rajendoora népe. Ez a koncepció azonban nem volt teljesen megfelelő, majd mikor Matsumoto Leijit is bevonták a készítésbe, az ötletek java a kukába került és az új sztorit is sebtében kellett írniuk, ami végeredményben hibás anyag lett (tele volt lyukakkal, kérdésekkel, következetlenséggel). Eredetileg az új sztori 39 részes lett volna, azonban a magas produkciós költségek és a sietség okozta alacsony értékelés miatt meg kellett vágni a sorozatot. Az utolsó 13 részben tűnt volna fel Harlock kapitány, mint a sorozat egyik szereplője (ami később persze nem maradt el: a Fire Force DNA Sights 999.9 OVA-ban az Arcadia is feltűnik a Yamato mellett). Ennek ellenére mégis korának egyik epikus alkotása lett.

Értsétek ezt úgy, hogy 1977-ben mikor először újradolgozták mozifilmként a sorozatot, ezek egy részét lecsiszolták, ám érdemi változást nem eszközöltek, majd kiadták a második mozit 1978 elején, a Farewell to the Space Battleship Yamatót, ahol úgy gondolták, ezzel lezárják az egész franchise-t. A rajongó tömeg fel volt háborodva ezen, így a készítőknek újra kellett gondolniuk az egészet. A film elejének sztoriját kibővítették és októbertől már sorozatként adták, azonban a második szinte teljesen átírták. Ezt követte a The New Voyages és a Be Forever Yamato filmek, majd a harmadik évad és a kényszerűség és a kifulladás izzadtságszagától bűzlő Final Yamato mozi. A sztorihoz két spin-off készült később: a ’90-es években a Yamato 2520, ami 3 rész után abbamaradt köszönhetően Leiji és a producer Nishizaki közt dúló feszültségnek, ami egy évtizedes pereskedéshez vezetett. A 2000-es évek közepe táján jött ki a Dai-Yamato Zero-Gou, ami már a franchise megtökösítését tűzte ki célul, szintén felemás eredménnyel: az eredeti készítők csődbe mentek, és pár évvel később egy másik stúdió megvásárolta a jogokat és befejezte a művet. 2009-ben az eredeti sztorivonal folytatást kapott Resurrection alcímmel és XXI. századi elvárásoknak feleltette meg a franchise-t. Azonban ennek a szálnak egyelőre úgy néz ki nem lesz további haladása: Nishizaki ugyanis nem sokkal később a Yamato névre keresztelt kutatógőzöséről részegen a tengerbe esett és megfulladt Chichijima szigeténél. A remake előtt még egy élőszereplős mozi is készült, ami ugyan elnyerte Matsumoto tetszését, de a rajongókét már kevésbé.

Majd 2012-ben kezdetét vette a mozis elővetítésekkel egybekötött remake OVA, amelyet egy évvel később a TV-ben is műsorra tűztek.

Az új sorozat szinte teljesen újragondolta magát a sztorit, megőrizve az alapokat. Sok új elemet vontak bele, miközben rendkívül hűek maradtak a lehető legtöbb dologhoz. Az első néhány rész hellyel-közzel tartalmazott az eredeti sorozathoz képest változtatást, azonban ahogy haladt egyre jobban előre, annál jelentősebb és merészebb lépések következtek. Hogy jó volt ez? Igen, jól sikerült, hiszen több remek helyzetet kaptunk, valamint kitekintést mi is folyik a galaxisunkban.

De mielőtt belemerülnénk az új sztoriba, lássuk az alapokat. 2190-ben az emberiség egy új fajjal találkozott, amely háborúba kezdett velünk, és nukleáris meteorbombákkal szórta meg szülőbolygónk felszínét, míg az nem egyetlen sivatagos, radioaktív fertővé nem vált. Az emberiség a föld alá menekült, azonban a sugárzás egyre jobban elhatol az óvóhelyekre. Az emberiség látván, hogy ez nem mehet így tovább, új űrhajót épít a korábbiak roncsaiból, így lesz a Yamatóból is űrcsatahajó, noha eredetileg Noé második bárkájának szánták. Ebben az áldatlan állapotban egy másik faj is felveszi velünk a kapcsolatot és arra kér minket, hogy menjünk el hozzájuk a sugártisztítóért a Nagy Magellán-felhőbe, cserébe kapunk egy technológiát, amivel a naprendszerünk és a cél közti táv megoldhatóvá válik záros időn belül. Mert mint megtudjuk, az emberiségnek már csak egyetlen éve maradt, mielőtt végleg kipusztul…

Az új sztori beemelte, elénk tárta alaposabban a gamilasziak (itt már garmillasziak) társadalmát, világát, amely a náci Németország módjára működő katonai diktatúra. Látjuk, ahogy seregeik lerohannak más bolygókat, ezzel formálva egy új galaktikus birodalmat. Természetesen nincs diktatúra ellenzők nélkül, így lesznek olyan elemek is, akik a regnáló rendszerre törnek. Emberek, garmillasziak és más népek fiai-lányai. éppen ezért jelentős és meglepő változást hozott az is, hogy sikerült barátságot, de legalább ismeretséget formálniuk egy-két katonájukkal, akiket a Yamato legénysége így vagy úgy megmentett. Az eredeti szériában Desslert lenyűgözte a Yamato és annak apránkénti sikere, a kapitány és a legénység rátermettsége, agyafúrtsága, harci tudása, azonban itt egyre jobban kezdi aggasztani, majd megőrjíteni és olyan démonikus magasságokat ér el, aminek az eredeti karaktere a közelébe sem került, alapvetően sem.

A karaktereket jobban árnyalták, többek kaptak stikliket, formáltak a nő-férfi arányon is (az eredeti sorozat 11. részétől Mori Yukin kívül nincs más nő a fedélzeten), a végén pedig egy esküvőre is szer kerül az egyik főbb karakter és az egyik lány közt (amire az eredeti sztoriban a 2. évad végéig kellett várni, hogy legyen valami utalás legalább erre). Az új szereplők nagyobb és megfelelő mértékben kaptak hangsúlyt, többeket egyéniséggel is felszereltek, aminek jelentősége igazából csak későbbiekben lesz. A hajó is felszereltebb lett, lehetőségeit jobban ki is aknázzák, noha egyik-másik képességét viszonylag ritkán használják (mint a főágyút, a hullámhajtómű kivezető csövét, amit mindössze párszor sütnek el, akkor is, ha épp a nagy gázban vannak). A csaták látványosak, lenyűgözőek lettek, izgalmas volt, az új sztori miatt is, hogyan fogják ki alakítani.

Persze, van egy kicsit rossz szájízem is a dologgal, mert vannak dolgok, amelyek menthetetlenül elsikkadtak a vége felé. Ilyen volt a Szivárvány csillaghalmaz ütközete, ami az eredeti sorozat 22. részében történt és az eredeti kánonnak mondott széria legepikusabb félórája volt és ami a leginkább katartikus élményt volt képes kihozni. Ezt a részt ugyanis heteken át készítették az eredeti alkotók, tanulmányozva a klasszikus háborús filmeket és aszerint írták a csatát. Az ütközetben a Yamato kis híján megsemmisült, a legénységének nagyját a csillagtenger hullámsírjába eresztették egy hangulatos temetkezési jelenettel. Sajnos ez elmaradt, másra helyezték a hangsúlyt: az epikusság átkerült a Csillagkapura hajazó féregjáratkapuk két oldalánál kitörő harcba (itt a Yamato belerohant egy teljes csillagflottába és csak a nagy számok törvénye és egy csipet lelemény mentette meg), míg a csillaghalmazban a szabotázs lett kiemelve. Viszont hasonlóan jó, kiélezett harci helyzetet egy katartikus lezárással egyik részben se kaptunk, ami egy súlyos kihagyott ziccerré vált.

Szoktam mondani, hogy „Yamato-kánon”, ilyenkor az eredeti sztoriszálra (az évadok, mozifilmek sora) szokásom gondolni, mivel eredetileg animében indult útjára, Leiji maga nem rajzolt Yamato mangát eredetileg, csak az első sorozat után kiadott 3 kötet mangát (ami a sorozatot mesélte újra pár új szereplővel pluszban), majd 2000-ben 2 kötetben újragondolta azt. Nos, aki ismertebb a „Yamato-kánonban”, annak a Sasha név nem ismeretlen: Kodai Mamoru és Starsha lányáról van szó eredetileg, akinek nagy jelentősége csak a 4. mozifilmben (Be Forever Yamato) lett. Sasha itt viszont Mori Yuki hasonmásaként van jelen a hajón. Hogy ez miért fontos? Eredetileg Starsha elmondja Kodai Susumunak az első évad végén, hogy ő az utolsó élő iscandari, ezzel adva a születő lányának hangsúlyt (aki megint egy átgondolatlan plothole – a 3. és a 4. mozifilm közt ugyanis kábé egy év telik el, de Sasha ennyi idő alatt földi körülmények közt 16 éves leánnyá érik). Bár enyhe utalás a remake-ben is volt, hogy terhes, azonban a pár hete bejelentett új Yamato-projekt miatt kétséges, hogy ki lesz ez aknázva, átgondoltan egyeztetve az eredetivel.

Amit még sajnálok, hogy az eredetileg az emberiségen uralkodó káoszt nem mutatják, mint az eredeti sorozatban kitörő lázadásokat, vagy a pesszimisták bojkottját a hazaindulás előtt. Ellenben azért jó pont volt, hogy magának a háborúnak a kezdetét is sikeresen megkavarták, árnyalták az eredeti „mindenképpen-hódítani-jöttünk” felfogást és sokkal taktikusabb lépésekkel vezették fel, amiből a háború lett.

Alapvetően ugyanúgy le tudott bilincselni, izgalomban tartani, ahogy az eredeti sorozat is, amiről valljuk be, hogy ahhoz kellett egy szint. A rostámon mindenképpen átment, pár apróbb fennakadással, mert valóban: a grafika gyönyörű (és a BD-vel nézni nagy képernyőn, na az orgazmikus tudott lenni), a zene egyszerűen fenomenális (az eredeti zenei rendező fiának a munkája, aki újrahangszerelte az ikonikus dallamokat, aláfestéseket és nem átallt egy kis újdonságot is mellé tenni – így például a The Universe Spreads Into Infinity című szám felújítva egyszerre lett andalító és mennyei). A sztori is megállta a helyét, mind sci-fiként, mind mélyebb tartalmú műként, ugyanakkor szórakoztató, székbe préselően izgalmas és látványos volt. Ebben a tekintetben elképesztő munka és siker. Ugyanakkor ott vannak a rosszallásaim. Sok hánykódás után végül is megadom neki a 9 pontot a 10-ből. Bátran ajánlom bárkinek, mert megéri.