Hölgyeim és uraim, fiúk és lányok… politikusok és azok, akiknek van esze és gerince! A mai nap a hülyeség látványosan továbbgyűrűzött narancsszínű kis köntösében. Tegnap Navracsics Tibor tett szegényes történelmi, államjogi és erkölcsi bizonyítványáról tanúbizonyságot, ma Martonyi kollégája lobogtatta meg ugyanezt az ellenőrzőt, amitől a legtöbb jó érzésű magyarnak az fog kiderülni, hogy valaki alaposan belepisált, olyan ronda. A külügyminiszterünk ugyanis a legnagyobb nemzeti tragédiának nevezte a holokausztot és egyetértett Navracsics azon tegnapi kijelentésével, hogy felelős az államunk a holokausztért. Ez utóbbit tegnap alaposan kiveséztem, ellenben az előbbi esetében a történelem iránt legkevésbé érdeklődő is simán feltehet pár keresztkérdést. Lássuk ezeket.
Az első keresztkérdés a legnagyobb nemzeti tragédiákkal kapcsolatban:
1) Mi van a tatárjárással?
Valóban, a muhi csata után az ország bő 2/3-át feldúló és az ország népességének jelentős hányadát kiirtó tatár horda kismiska a holokauszt mellett, annak ellenére, hogy IV. Béla királyunknak, avagy a második honalapítónak nem kis fáradozásába tellett az országot talpra állítani, s telepeseket hívatni, hogy a lakosság elvesztett hányadát pótolhassa.
2) Mi van Moháccsal és a Török Hódoltsággal?
A politikai okokból is elvesztett mohácsi csata és a középső országrész 150 évig tartó török uralma sem fogható bármihez. Főleg, hogy a végvárak vitézei sem voltak fedhetetlenül jámbor lelkek: a Habsburgok kezére került Magyar Királyság karéjának és a Hódoltság határain rendre tivornyáztak, raboltak, fosztogattak. Ahogy a törökök is. Vagyis a határvidékek népe duplán sínylette ezt a kort. A Hódoltság visszaverésével egy másik politikai katasztrófa is színteret kapott történelmünkben. Az ország középső része megint kihalt, Mária Terézia és II. József, a kalapos király újabb betelepítést szervezett.
3) Mi van a Habsburgokkal, labancokkal?
A dualizmus koráig (1863-ig) nem igazán volt mondható a felhőtlennek a kapcsolat az új megszállókkal. Az államigazgatásukba olvasztották részint a Magyar Királyság és Erdély Fejedelemségének apparátusait, vagyis kulturális és közigazgatási dominanciát élvezhettek majdnem 200 évig. A reformkorban ez enyhült, valamennyire Hegel azon baljós próféciájának hatására, hogy majd a Hortobágyon is a juhász németül fog beszélni. Ezen idő alatt többször törtünk saját feleinkre, akiket a hatalom megosztott: a mindenkori lázadók, forradalmárok és a hatalomhoz hűek. Tényleg elég szörnyű.
4) Mi van a Tanácsköztársasággal?
Egy eszme miatt támadtunk nem csupán önmagunkra és feleinkre (pl. mikor a Vörös Hadsereg hagyta a székely hadosztályt a Tiszánál ott pusztulni), de ugyanakkor a belső ellenséget is kerestük. Ez volt a vörös terror kora.
5) Mi van Trianonnal?
Egy mai napig is tartó nemzeti szellemi sérülés, szindróma kapott nevet a hely után. A Trianon-szindróma körülbelül olyan jelentőségű, mint a lengyelek Katyn-szindrómája, ahol az értelmiséget fejezte le a társadalmi oszlopból a szovjet hadsereg. A mi esetünkben egy különösen kegyetlen és igazságtalan békediktátummal kellett szembe néznünk, ami a későbbi irrendenta mozgalmak (jelszavuk: „Mindent vissza!”) elterjedését jelentette. Valamennyire a Tanácsköztársaságnak is köszönhető, hogy nem lett nagyobb gond: mert mikor visszavágtak és az északi hadjáratuk (vezette: Stromfeld Aurél) sikeres lett, a tárgyalási pozíciónk is megerősödött Párizsban. Azonban Trianon után horthy kormányzó fehér terrorja jött, ami a kommunistákat menekülésre, bujdosásra késztette. Kellett a hatalom megszilárdításáért ez a válaszcsapás, viszont az irrendentizmus kezdte meghatározni a politikát (ami részben egy angol lord levelére is épült, hogy ez a békediktátum csak átmeneti), majd Hitler hatalomra jutásával erősebb teret nyerhetett.
6) Mi van a „felszabadítóinkkal”, a világháború mérlegével?
Az oroszok is végeztek nem kevés kegyetlenséget az országban. Kifosztották, a háborús sarcok mellett egy szó szerint romokba dőlt országban élhettek dédszüleink, nagyszüleink, szüleink. Ehhez még a hiperinfláció is hozzájárult, ami a történelemben egyedülálló értéktelenedés volt: a pénzed tört részét se érte délben, mint reggel. Ma 4,76 kvadrillió (10 a 26. hatványon) pengő ér egyetlen forintot.
7) Mi van a kommunistákkal?
Mi lenne? A szalámitaktika és a kékcédulás választások után hatalomra került kommunista párt által kiépített államigazgatás és állambiztonság sem volt elég kegyetlen a holokauszthoz képest, úgy tűnik. Még az anarchista állapotú 1956-os eseménysor sem, ami egyszerre volt forradalom, szabadságharc és polgárháború, azaz anarchia, de az is a köbön. A korai Kádár-korszak kegyetlensége is csekély volt (és ez tény, amennyiben Kádár helyett Münnich Ferencet kapjuk a székbe, egy fogoly se kapott volna amnesztiát, mindenki kivégeztek volna), de mégis: a rendszert megváltoztatni akarók öltek meg, nem egy olyan pesti srácot kivégezve, akinek ügyét addig halasztgatták, húzták, míg 18 nem lett, hogy kivégezhessék.
8) Mi van a kilencvenes évek privatizációjával?
Egy újabb gazdasági padlóra kerülést jelentett a rendszerváltást követő MDF kormány döntéssorozata, ahol nem csak politikai, de társadalmi feszültség is generálódott a korabeli baloldal ellen. Támadta a sajtó, a média és gyakran az Országgyűlésben is hangzottak el uszító dolgok. És politikusaink javában ekkoriban ezzel foglalkoztak, mintsem a talpra állítással, megnőtt az államadósság, s mikor 1994-ben Horn Gyula átvette a miniszterelnökséget, szembesült vele, hogy az ország a gazdasági és vele a társadalmi csőd szélén áll. Kellett valami megoldás erre és ez lett a hírhedt Bokros-csomag.
Hoztam fel elégséges példát nemzeti katasztrófákra gazdasági, politikai, de még társadalmi aspektusokból is. Most pedig mindenki döntse el, hogy melyik a nagyobb katasztrófa. Ha engem kérdeztek, első Trianon, ami gazdasági, politikai és társadalmi katasztrófa volt együtt (egy igazi traumát ha valami, akkor ez okozott), s őt követi a tatárjárás (ez is okozott némi traumát, hiszen 100 évig tartottunk a tatárok visszajöttétől, s közmondásaink, szólásaink is megörökítik ezt az aggályt). A holokauszt ezzel szemben csak megosztott helyet kap a kommunistákkal és a Tanácsköztársasággal valahol a 6. hely környékén.
Legnagyobb? Frászt. A nagyok közt is elenyésző szerepű.