A filmes műfajban úgy szokás a blockbusterekre tekinteni, mint abszolút fejőstehenekre, szezonális zászlóshajókra. Hollywood rendre ontja őket, azonban a java körül csak a felhajtás nagy, miközben a kész termék igen erősen kérdőjeles a történet és a karakterek szempontjából, miközben minden a látványra fekszik. Ez a recept egy szezonális zászlóshajóra igaz és alkalmazható, mert az emberek már a látványért beülnek a moziba, akkor is, ha jó formán az ég egy adta világon nem szólt semmiről.
 |
| A felszerelésük elég jól néz ki, ez tény… |
Az animék terén is feltűnt ez a jelenség. Korábban ott volt jó példának az elmúlt évekből a Highschool of the Dead, Chuunibyou, majd a Sword Art Online, s most az Attack on Titan követte ebben a sorban. Noha maga a jelenség nem új, hiszen korábban is voltak hasonló szériák elvétve, mint az Elfen Lied, Code Geass, Death Note, de ezek mind egy dologban biztosan egyeznek: csak egy vagy két, esetleg három szezonra kiterjedő hajcihőt és fangörcs-áradatot eredményeztek. Lassan kihalnak a hosszú sorozatok, amelyek képesek hosszan fenntartani az érdeklődést (ilyen a Bleach, Naruto és a többi maratoni shounen), s ezek java (vagy az alapja) már megvan 10 éves is, vagy közelít hozzá). Ezen sorozatok lezárulásával a nyugati fandom egyre élénkebb érdeklődést kezd el mutatni az ilyen szezonális átütő-erejűnek szánt sorozat iránt. Most ősszel a Kill la Killen lesz a sor várhatóan.
 |
| Az elmaradhatatlan Gendou Ikari-póz! |
De vessünk alapos pillantást az Attack on Titanra, amely félévig tartotta lázban a rajongókat. Mi is volt a sikerének a titka? Elsősorban talán az, hogy régen kaptunk valamelyest borús atmoszférát teremtő, középkori tematikájú sorozatot, amiben nem sajnálják az erőszakot, a vért. Ilyen volt korábban a Berserk és a Claymore is, amiből az előbbi főnixként látszik feléledni és OVA formájában folytatódni az Eclipse-ívtől kezdve, míg az utóbbit kegyetlenül és menthetetlenül elvágták egy módosított véggel. Az Attack on Titan vajon hozza ezeket az elvárásokat? Azt kell mondjam, hogy igen, hozza, de sajnos nem ereje teljében. Ahogy Doug Walker, avagy Nostalgia Critic mondta egyszer: „ha egy mű pozitívumai képesek elfeledtetni a negatívumait, akkor már nevezhetjük a művet jónak”. Ennek az idézetnek fényében a Titan hogy teljesít? Sajnos nagyon rosszul: az egészet a grafikára, az animációra és atmoszférára helyezi, miközben a történetvezetés és az epizódrendezés az élményfaktoron rengeteget ront.
Titánokra támadás
Bizony, itt javítanám a magyar fandom azon marhaságát, hogy tükörbe fordította magának poén gyanánt azt az angol címet, amit a japánok adtak neki. Az eredeti cím Shingeki no Kyojin, azaz szó szerinti fordításban „Az óriások támadása”, míg az angol cím ezt a viszonyt megfordítja és a titánt, mint gyűjtőfogalmat használja (és akkor mondani se kell, az angol nyelvtan sajátossága, hogy minden szót az „on”, „the”, „of” és haszonszőrű szavak kivételével minden kezdőbetűt nagy betűvel ír). Az angol cím helyes fordítása pedig az lenne így, hogy „Titánokra támadás”. De hagyjuk az angol cím kérdését, van itt érdekesebb dolog is.
 |
| Szeva… sajnálom, de meg kell, hogy egyelek, mert … |
Miről is szól a sorozat maga? Nagyjából 100 éve az emberiség menekülőre fogta, ahogy az óriások (avagy a titánok) megjelentek, s elkezdték az embereket legelészni. Ezért az emberek emeltek három hatalmas falat, amelyek nem kis területeket zártak körbe. Ezekben a több méter magas falú kőketrecekben élnek már jó ideje, békében, miközben a felderítők gyakran kijárnak kicsit ritkítani az óriásállományt. Míg nem hosszú idő után először fel nem tűnik egy a falnál is hatalmasabb böszme kurafi és berúgja az egyik kaput és megindul az invázió és a kétségbeesett menekülés és a küzdelem a túlélésért…
A műről
A grafikáról azt kell, hogy mondjam, megnyerő volt a maga módján. A kisebb hibákat, elrajzolt kockákat elég nehéz volt kiszúrni, bár voltak érdekes helyzetek és kameraszögek. De itt most a Production I.G. a jobb formáját hozta (róluk meg tudni illik, hogy felemás stúdió: egyszer jót alkotnak, máskor úgy el tudják szúrni, hogy ihaj). Kifejezetten hangulatos lett a sötétebb tónussal és a több helyütt festett hatást keltő kitöltésekkel. Az animáció is rendjén volt, folyékony volt.
 |
| Cukcsi vagyok, nem…? Avagy Bambi-Titán támad. |
Itt megereszteném kis szúrkálódás gyanánt, hogy azért befigyelt fizikai buktatók, többek közt a gépészmérnökök rémálmai: a 3D Manouver Gear és az óriási sniccerkardok. Az előbbit magyarázni se kell, a működési elve és a navigálási lehetőségei technikailag elég kérdőjelesek, de mivel fantasy, ezért elnézhető (ahogy az is, hogy ez a high-tech cucc mellett, hogy-hogy kardokkal és kora újkori tüzérségi ágyúkkal szórakoznak ellenük, mikor legalább dumdum golyót tehettek volna melléjük, csak a hatás fokozásáért és a sebzés megnövelésének reményében). A sniccerkardra konkrétan viszont csak egyet kérdezek: minek szekvenssé tenni a pengét, ha egyben dobják el rendre? Mert ugye bár ha a sniccer éle tropára megy, elég letörni az elejét aztán folytathatjuk a melót vele). Szóval ez az apróság inkább a penge „csini dizájnjára” ment rá.
 |
| Óriás sniccer… APPROVED BY SAKAKI YUMIKO! |
Hangok terén az első opening egy felettébb hatásvadász darabra sikerült: kaptunk mindent, ami egy lakodalmas búcsúba illik. Volt itt kóruskar, kemény rock beütés, pörgős és pattogós ütem és szöveg, s mindehhez egy kifejezetten akciódús képsorok társultak. Ez a nyitány később számos formában, módosításban tűnt fel (My Little Pony: Friendship is magic, Touhou, Minecraft stb.), szóval igazán ütős belevaló darab született, ami megragadta az embert, felkeltette az érdeklődést és az izgalmat. Ehhez pedig egy kellemes záródal dukált az első 13 részhez. A második nyitódal viszont ezt a magasra tett lécet már csak alulmúlni tudta, a korábbi ütemesség lassabb, érvágós behatást keltő zenévé vált, amihez már a képsor már nem illett annyira. Disszonáns lett, na. Az utolsó 12 rész záródala pedig felejthetővé vált, egy fia dallam se maradt meg belőle, annak ellenére, hogy hétről hétre végignéztem, hogy valami maradjon belőle. Hát nem lett. A karakterek hangjai teljesen rendben voltak, bár Armin igen gyakran sikeresen az idegeimre ment.
 |
| Találjátok ki, hogy ki vagyok első ránézésre… csak nem An… |
Karakterek terén elég egysíkú szereplőket kaptunk, ahogy azt egy shounentől megszokhattuk. És itt egysíkú alatt azt értem, hogy a mű minősége, műfaja és témája megköveteli a komoly karakterábrázolást, ami kimerült abban, hogy mindenkit egy cél mozgat és jó napot. Egyedül a főszereplőink bírnak valami extrával, akikről elmondható, valami plusz hajtja őket. Viszont ettől még nem lesznek kiemelkedőek, sőt, annál szürkébbek. Az egyedüli érdekes karakter Zoë Hange volt, a Felderítő Osztag szakaszvezetője, aki bolondult a titánokért. Egy igazi flúgos forma a nagy emózás, depizés közben azért nem csak hogy kirívó, de legalább valami értelmet ad annak is, hogy miért nézze az ember még a sorozatot.
 |
| Ha már én vagyok a főhős, akkor miért ne lehetne valami faja képességem! |
A történet annál viccesebb témakör, mert bár a téma komolynak akar tűnni, elköveti az epizódrendezés azt a hibát, hogy egy az egyben adaptálja a történetet egy ilyen lassú folyású dolognál. Az egyik részben alig van valami szöveg, a következőben meg olyan hosszú belső monológokat nyomnak, hogy azt bármelyik drámaíró megirigyelheti. A manga is ebben a betegségben szenved: belőnek egy képet, jelenetet, majd elnyújtják ezzel az egésszel. A mangánál ezt az olvasással sikerül késleltetni az érzést, ami legalább egy aktív passzív tevékenység, de az, hogy már animálva látjuk viszont, az tisztán passzív, vagyis fennáll a veszélye, hogy elunjuk magunkat közben a „mi lesz már?” kérdésen izgulva. Az első részegység ebben a hibában erőteljesen szenved, főként hogy ezek a monológok kifejezetten nem építenek fel sem történetet, sem karaktert, se semmit. Tiszta üresjáratok, belső vacillálások, amelyek a legjobban egy shoujo mű „megmondjam-e neki, hogy szeretem?” című sokszor előadott hattyúhalálhoz foghatóak.
 |
| Run on the Titan! 80%-ban erről szól a sorozat! |
A történet második fele már kicsit felpörgeti a dolgokat, viszont a kilovaglást elnyújtja, az egész kísérlet a külső fal visszaszerzésére már sokkal inkább a „Run on Titan” alcímet viselhetné. Feldobták a magaslabdát, hogy mennek Erenék pincéjéhez, mert ott van valami sötét titok, ami segíthet eldönteni a harcot az óriások ellen. Tekintettel arra, hogy ismert volt a sorozat hossza, a nézők egyre jobban várták a végkifejletet, hogy esetleg megtudják mi is van a pincében, mert szabályosan annyit emlegették, hogy azt is kíváncsivá tették, akit egyébként nem érdekelt. A terv meghiúsult, az osztagnak vissza kellett térnie a még biztonságos falak mögé. Ez a mozzanat mondjuk szerintem jó ötlet volt az eredeti alkotótól, azonban sikeresen elodázta az egész kérdést. Maradt pár részünk, amiben kiderül a felderítő tervet szabotáló női típusú titán valódi kiléte ééééés… na itt már éreztem, hogy a rendező egy újabb baklövést követett el: kihagyott egy olyan ziccert a mangából, ami aztán tényleg felcsigázott volna mindenkit egy leendő második évadra. Ez pedig a falak rejtélye (a falak ugyanis tele vannak kolosszus osztályú titánnal és csak körbe vannak építve), amire igazán rááldozhatták volna az utolsó rész végét. Aki olvassa/olvasta a mangát, vagy kapott már belőle spoilert, az tudja miről beszélek. Ehelyett kaptunk egy olyan lezárást, ami sokkal inkább a következő évad elejének illene be – anno ezzel a hibával élt a Bleach is, mikor az anime utolsó ívét akár ki is hagyhatták volna, nem pedig belesuvasztják adalékként, mikor az egész sorozat Aizen legyőzésére ment ki. Helyette a rendező feldobta nekünk továbbra is a pince kérdését, befejezve a történetet a 34. fejezetnél (8. kötet), miközben a pincét a jelenlegi fejezetekre (50+) se sikerült elérniük megint, de már megint hullanak szereplőink, mint a legyek, a történet menete alig halad valamit és nem derült ki semmi igazán fontos a helyzetről, a világról, csak pár tüneti kezelést kapott. Ez rövidtávon izgalmas tud lenni, hosszú távon pedig felettébb idegesítő és unalmas.
 |
| Ez a kép sokat elárul, és az indítéka rá … |
Véleményezés
A sorozat, hasonlóan a többi mondvacsinált „nagy címhez” és mai blockbusterhez hasonlóan egyszer nézősre sikerült, ahol igazából csak igénycsillapítás történt egy műfaj-téma kapcsolat esetében, amiben rég óta nem született rendesen kivitelezett alkotás. A sorozat legfőbb hibája a rendezés, a hangsúlyeltolások, a ziccerek kihagyása és a rétestésztaszintű történetvezetés. A legidegesítőbb tulajdonsága mégsem ez volt, hanem hogy hagyta magát eladni egy „komor, drámai erőszakos-véres-kaszabolós” műnek, holott a tényleges potenciál meglenne benne, annak ellenére, hogy körülbelül hét rész után egyszerű logikával kisakkozhatóak a titánok eredete (körülbelül onnantól, hogy Erenről kiderül, hogy képes átváltozni – ez erősen indikálja azt, hogy a szaporodásra nem képes titánok valaha emberek voltak és egy elfuserált katonai kísérlet miatt váltak azzá, amikké. A sorozat, illetve a manga erre a feltevésre sorra-rendre ráigazol, anélkül, hogy az elméletbe némi cáfolatot, hibát csúsztatna, ami az olvasókat bizonytalanságba döntené.). Nyugodtan lehetett volna várni vele még egy-két évet, míg sikerül egy ténylegesen pörgős és ütős anyagot összehozni belőle. Így viszont az élvezeti értéke erősen konvergált az átlagoshoz, ami végeredményben a szériának 5,5 pontot eredményezett a 10-es skálán.
Jó kis cikk lett. Bár még nem néztem végig az animét, a mangát olvasom és tuti nem jutott el addig a feldolgozás. xD
Az animu valóban igazi rétestészta és dögunalom, azért se fejeztem még be. A látványra nem sok panasz lehet, de az említett logikai buktatók idegesítőek.
Meg a történet is. Túl sokat akar bonyolítani az alkotó, tehetné ezt kicsit okosabban is.
Részemről 3/10, így befejezetlenül. Bár ha befejezem, még mehet ez lejjebb is.~
Én a mangát csak végiglapozás szinten ismerem, amit még az anime indulásakor ejtettem meg, szépen egy spoilerezve magamnak (ez már úgy is bevett szokás nálam hosszabb műveknél… 😀 ) habár drága vizsgaidőszaknak hála még azt is elfelejti az ember, hogy fiú-e vagy lány (már ha komolyan veszi 😀 )
Szóval csak azt tudom, hogy az alapján a rendezés nálam egy WTF…. bár erre a barátnőim azt mondják, nem kéne kevernem az animét és a mangát, ha az anime rossz adaptációl, de jó, akkor adjak jó pontot (nem fogok! A Black Cat miatt a mai napig hisztizek! Ahogy pl. tavaly is a Code:Breaker ezért lett kb. a néző sz*patása egy az egyben… )
Én is elkezdtem a véleményem pötyögni, és kb. egy hete kotlok rajta, mert nem jutok egyről a kettőre… az első, amin kiakadtam, mikor az AA-s kommenteket olvastam… tényleg hányingerem lett attól, ahogy dicshimnuszokat zengtek róla… a másik meg hogy pl. nem egy barátom totál kiakadt arra, hogy én bizony nem fogok erre 10/10-et adni (hozzátok képest még nagyon is baráti a pontozásom!)
Az elején még nagyon érdekelt és tetszett, ám valahogy mikor képes lettem felhalmozni 2-3 rész, majd a sorozat második felét szinte egy az egyben félre is tudtam rakni… konkrétan egyben megnézni 10-11 részt… piszkosul úgy éreztem, hogy a dolgot nagyon is elnyújtják. És úgy, hogy alapból never ending shounen-eken élek… (pl. ezért nem kötöttem úgy Eren-be, mint a barátnőm, mert elkönyveltem a sablon főhősnek… meg Ichigo után, már nem kell meglepődni semmin se…) Bár nálam azért az betett, hogy a csapból is ez folyik, mind ismerősöm erről dumál, mindenhol paródiák… lehet, hogy más szezonos hype-okkal is így volt, de erre én nem voltam felkészülve…
Kíváncsi vagyok, ha nem kap ilyen animációt és OST-t, az első OP pedig nem lesz ennyire lendületes (nekem személy szerint a második is tetszett 😀 Éljen a disznóvágás! 😀 Bár a zene volt, ami elvitt…) akkor is ekkora égig magasztalást kapna a dolog?
Karakterek terén nekem Rivaille az egyik aki bejött, csak a grumpy cat fej 😀 És erre benyomták Kamiya Hiroshi-t ami nálam egy megvesztegetéssel ér fel. Női karakterek (és kb. az össze karakter terén) valóban Zoe vitte a pálmát, én is bolondultam érte, bár én imádom az ilyen szinten flúgos karaktereket. (És Paku Romi szintén megvesztegetés nálam).
Kíváncsi leszek, 5-10 évvel a manga vége után mennyien fognak erre az animére emlékezni?
Nálam 7/10-et kapott, és így is lelkiismeret furdalásom volt, mert egyesek agymosást tartottak nálam, hogy egy ilyen jó animét (köhöm…) miért pontozok le….
A Bleach-ről meg annyit, hogy kb. egy hatalmas baromság volt az utolsó ívet nem az újraindulás elejére berakni, amikor ott a 17hónap ugrás, amit röhögve ki kellett volna használni.
Illetve a másik: a futó never endingek közül se muzsikálnak mostanság jól a dolgok. Több totál One Piece fanatikus ismerősöm is azon kesereg, hogy nyújtják, mint a mákos rétes, ahelyett, hogy inkább azt is szünetre küldenék…
Tökéletes. Minden benne van, amit én is gondoltam csak nem tudok szavakba önteni 😀
Mondjuk csodálom, hogy végig tudtad nézni. Én 6 rész után dobtam. Annyira borzalmas volt. De igazából várható volt. Kb az anime bejelentése előtt félévvel kezdtem bele a mangába. Azt is néhány fejezet után ott hagytam, mert dögunalom volt. Aztán jött a bejelentés, nagy hype, meg minden, akkor adtam még egy esélyt neki. Ekkor valami 10-12. fejezetig jutottam, de végleg kukáztam. Élvezhetetlen volt.
Az animét 10/3-mal küldtem a fenébe…:D
Én a 2. résznél, azóta se jutottam tovább. =) Azért tervezem majd egyszer végignézni, de ahhoz még erőt kell gyűjtenem, mert fogalmazhatunk úgy, nem igazán fogott meg, pedig szeretem a dark fantasyt.
Önök kérem puhányok! 😀 Ha ennyitől kifekszenek, mit tennének hosszabb „művekkel”? 😀 Na meg ez még nem is egészen volt a totál K.O. kategória.
Kérem nézzék meg a Free-t! 😀 (Lány létemre már a sör a hűtőben, mert ezt nem fogok pia nélkül kibírni…)
Én 7.5/10 -et adtam neki mert az eső fele nagyon ütős de sajnos ebbe a 12 részbe belerakták az összes harcot így a 2.felére semmi sem maradt belőle,az Óriásnő-ből semmit sem hoztak ki és 5 részen keresztül kergetik egymást,na az végleg elássa az egészet. Eren-től én a falat kapartam annyira idegesítő volt,tipikus shounen karakter,Armin dögunalom úgy ahogy van ,Mikasa egy egész érdekes karakter volt számomra plusz biztos vagyok benne hogy az Óriások úgy lesznek megmagyarázva ahogyan leírtad,ez volt a Bountoknál is a Bleach-ben. Igazából van egy sejtésem hogy mit találnak majd a pincében (nem ,nem olvasom a mangát) de nem lövöm le az egészet 🙂
Nem nagy spoiler, de ahol tartok (50. fejezet) épp túl jutottak azon az erdőn, ahol rájöttek, hogy Annie a nőtitán, de a pincének a közelében sincsenek még, vagyis még a folyamatosan olvasók is spekulálnak mi van ott. Hogy egy munkatársam idézzem: „Elkapkodták, várni kellett volna még vele és úgy leadni egy tisztességes tempójú 26 részt.”
Azt hiszem erre mondják, hogy ízlések és pofonok, valamint kinek a pap, kinek a paplan. ^^ A sok negatív, valamint kevésbé negatív komment között úgy éreztem, hogy velem lehet a baj, amiért tetszett az anime. Aztán rájöttem, hogy ez abból adódik, ki hogyan él meg/át egy bizonyos sorozatot, miközben nézi. Bevallom a 22-23. részig meg akartam adni az animének a 9 pontot, mert utoljára 2011-ben volt olyan cucc, amit ennyire vártam minden héten. Maximálisan át tudtam érezni a szereplők helyzetét, izgultam értük, sajnáltam őket, amikor meghaltak és velük örültem, ha történt valami pozitív előrelépés. A hangulat elkapott és azt vettem észre, hogy máris vége egy résznek. Sokakkal ellentétben nekem úgy igazán a Trost csatától kezdett el tetszeni (a manga is), mert akkor láttam, hogy ez más irányba fog elmenni, mint amire számítottam. Ha valaki megkérdezi, hogy mit tudnék kiemelni az első 4 részből, leginkább csak a két óriás feltűnését mondanám, illetve a kiképzés alatti néhány poént, pedig azóta már BD verzióban újranéztem ezt az adagot. Ezzel szemben a későbbiekben vannak tényleg olyan részek, amiket már jó sokszor újranéztem, mert annyira tetszettek. A hype mondjuk maximálisan hidegen hagyott, annyiban érintett, hogy leszedtem youtube-ról néhány paródia videót az openingekkel. Igazából addig fogalmam sem volt, hogy létezik a Shingeki, amíg Junchi kolléga blogján meg nem láttam az aktuális charton. Aztán beleolvastam a mangába, ami nagyon tetszett, de az első kötet után félreraktam, mert arra gondoltam, inkább végignézem az animét és utána megyek tovább a mangában. Ez annyira nem sikerült, hogy mielőtt még jött volna az 5. rész, már nem volt több chapter, amit olvashattam volna. Azért azt megjegyezném, hogy a sok 10/10-et adok mindenre fan és úgy általában a Shingeki fandomja többször felidegesít. Nálam végül egy erős 8/10-et kapott, köszönhetően az utolsó másfél résznek, ahol a rendező úgy gondolta a hatásvadászat érdekében kidobja a karakterfejlődést az ablakon. Erent pont ennél a résznél kedveltem meg a mangában, mert bebizonyította, hogy képes hideg fejjel gondolkodni, ehhez képest az animében visszatért a kezdeti állapotához, amikor még esztelenül csinált mindent. Ezen kívül kihagytak pár fontosabb dolgot, amik szerintem kellettek volna bele. Ilyen pl. Eren és Annie második beszélgetése a kiképzés alatt.
Nevezzetek elfogultnak, de valószínűleg a Shingeki-t előbb fogom újranézni, mint bármelyik másik shounen cuccot. Annak meg külön örültem, hogy a csöcsök+seggek a képedbe fanservice ebből kimaradt. Bár a rendező miatt voltak kétségeim, szerencsére itt csak pár alkalommal élte ki magát, és ebbe nem rakott pluszban n+1 alkalommal ringó melleket, mert az milyen jó már. Az anime óta pedig Sound Horizon fan lettem, ők csinálták a két openinget, csak Linked Horizon néven.
A mangát viszont továbbra is nagyon csípem, tetszik, hogy másképp áll hozzá a katonaság kérdéséhez. Már kezdtem unni a főleg nyugatról jövő military propagandát. Btw, örülök, hogy a blogos közösségből sokan meg is tudták indokolni, miért nem tetszett nekik. Ugyan úgy tud idegesíteni az, hogy letudják egy „Ez szar!!!” mondattal, mint az „OMG, legjobb anime!!!!!” komment.
Még így végére, ha már úgyis tl;dr lett, most fordult elő először, hogy egy mangát elkezdtem nyomtatott formában is gyűjteni. Amik eddig megvoltak, azokat ajándékba kaptam a barátaimtól és a páromtól. Lehet, hogy a sok hype vonaton utazó el fogja felejteni, de nekem akkor is emlékezetes sorozat marad. Annak pedig örülnék, ha nem folytatnák az animét egy második évaddal, hanem bevárnák a manga végét, ugyanis 20 kötettel vége lesz és a FMA: Brotherhood-hoz hasonlóan feldolgoznák újra.
A hangulatát csak a téma/környezet adta (amire kapott tőlem +1 kegyelempontot), de azt is könnyedén haza lehet vágni, ahogy itt is tették. De nem tudok együtt érezni ezekkel a karakterekkel, mivel a problémáik inkább mondvacsináltak, mint valósak. Mind az animében, mind a mangában. Ha tényleg akkora lenne az adott baj, akkor nem teketóriázni kellene, hanem cselekedni, mert az általános jellemük ezt megköveteli. Kivéve Arminnál, ahol a dolog rosszabb lett folyamatosan az animében, a 8. részben már a legszívesebben felzabáltattam volna.
A történet meg… meh, tele van plothole-lal, egy részét a mangából tudtam pótolni, de még mindig abban is rengeteg a nyitott kérdés és az író-rajzoló már jó ideje nem válaszolgat ezekre. A drámafaktor meg pont a szereplők miatt van ott ahol: a mélyben. Mivel elég jellemtelenek, felszínesek ezek a karakterek, jó hogy nem élem be magam. A mangában még csak-csak sikerült, de már ott is kezd elegem lenni a legtöbbjükből és olykor a nyavalygásukból, sirámaikból, miközben játsszák a tökös legényt.
Túl korán lett felkapva a cuccos, az az igazság.
Köszi hogy ítál róla, pont abban vagyok, hogy cikket kell majd róla írnom…és hasonló érzelmek miatt dobtam anno az animesorozatot a 10. részénél (a héten lesz a big challenge, h befejezzem).
Az elmondottakkal egyetértek. A mangáját imádtam, faltam, még ha néha uncsi is volt. Ahogy mondod, mivel én irányítottam a befogadást, könnyen átszaladtam ezeken a részeken, aztán jöttek az izgi pillanatok. Tetszettek benne a fordulatok (mangában).
Az animét igazság szerint azért is dobtam, mert túl nagy volt a hype körülötte (ez vlmi burzsoá hozzállás lehet), lassú is volt, vágtam a sztorit, azon kívül hogy az akciójelenetek lélegzetelállítóak voltak, nem adott túl sok újat. Inkább néztem mecha-sorozatokat. Az én kedvencem Mikasa volt :3. Az ember feletti ereje miatt tuti hogy van vele is valami! Vagy titán ő is, vagy a doki apuka félresikerült kísérlete. A pince engem már nem izgat, oda sose fognak bejutni XD.
A manga végezetül: az amatőrsége ellenére is nagyon szórakoztató. Egyedi a grafika, ami elsőre csúnyának tűnik, de aztán beszippant.
Az animében a mangában meglévő amatőrségeket kiküszöbölhették volna, főleg ha egy ilyen tapasztalt stáb csinálja. Egyébként nem a P.I alfele, a Wit stúdió vitte elsősorban? Igaz, a P.I. is kooperált benne.
Heló! Nem nagyon jártam még ezen az oldalon, de imádom a Shingeki no Kyojin-t és nem régiben az első openingje hallgtása közben támadt egy ötletem, hogy mi lenne, ha lefordítanám magyarra. Meg is voltam vele, de aztán arra gondoltam, hogy megpróbálhatnám átültetni valami olyan formába, hogy magyarul is jól hangozzon és így lett belőle egy 6 versszakos mű. Ekkor jött az ihlet, hogy megosztom egy jó pár emberrel:
Míg ti a virágok nevét sem tudjátok,
Mit halálra tapostok,
Addig lezuhant madarak
Várnak a szél szárnyára.
Nincs ima, mi most segíthet rajtunk
Elég a szóból, irány a frontra,
A jövőnk harcunkon áll ma –
Oh, ti nagyranőttek
Csak nevettek rajtunk
Hős hallottaink nyomán járunk
Hogyan s mily lassan haladunk,
A békéitek hamis nekünk,
Mi nem vagyunk patások
Hogy karámba tarthassatok
Nekünk szabadság kell, előre farkasok!
Az uralmadat dícsérettel,
Nem illetem.
Várfalak közt most is
vadászatom élem!
Nincs szebb érzés, mikor
Erőtelten nézhetem
Veresre festett pengémet
A gyönyörű naplementében!
2018.02.13. – Bódis Eszter Zsófia versbe átírás
Javaslom irodalom órákra 😉
Ajánlok egy oldalt, ha még nem ismered: holnapmagazin.hu
Gyúrj erre. Szerintem megérné pallérozni és nem csak próbálgatni.