A jelenlegi posztom válaszul szánom -Haseo- magyar animés közösség lehetséges jövőjéről írt blogposztjára, ahol 3 lehetséges kimenetelt sorolt fel: kismértékű változást, nulla szintű változást, vagy a posztja végett még több utálója lesz. Saját korábbi példából kiindulva (ami az aktuális helyzet leírását, bemutatását és jellemzését célozta meg, nem burkoltan provokatív módon, hogy egyesek rájöjjenek mit rontottak el, ámbár a felismerés valahogy messze elmaradt) a végkimenetelt tudjuk: a mai animés kultúra színe-java a harmadik lehetőséget választja, ami részint magában hordozza a második lehetőség automatikus térnyerését is.
Azon posztom után kaptam én is hideget-meleget alaposan felváltva. Egyesek további hírnévszerzési és hatalomakarással is megvádoltak, holott a mind a hírnévről, mind a hatalomról alkotott nézőpontom szöges ellentétben áll azzal. És azóta ez mit sem változott, annak ellenére, hogy egyesek szívesen így szűrik le. Lehetne mondani, hogy merő irigységből, mert én legalább tudom mit akarok és azt hogyan akarom, ami lényegében nem lenne másabb, mint egy élhetőbb közösség, mind a nézői szinten, mind a fansub téren. Főleg, hogy a híres-neves fansub etikett is több ponton hézagos: nincs preambulum, ami nyilvánvalóvá tenné, hogy ez egy nem kötelezően betartandó gyűjtemény, ámbár aki úgy dönt, hogy betartja, az azokkal szemben is cselekedjen úgy, akik nem fogadták el és ne akarja másokra rákényszeríteni. Mert végtére is, mi az etikett, ha nem országonként illemgyűjtemény? Mert bizony hogy az. Ehhez képest az elmúlt hetekben is azt láttam, hogy pont az ellenkezője zajlik. Hozhatnék példákat, de akkor neveket kellene mondanom, és most attól tartózkodnék hazai s(z)intéren, ha nem muszáj. Ezen kívül maradt pár kiskapu, kimaradtak ajánlások és kommentárok, amelyek még befoltozásra várnak, mert megtapasztaltuk már korábban, hogy idővel sokan másképp értelmezik az adott pontot. A véleményem pedig azóta sem változott a jelen helyzetről (apróbb pontokban talán, de nem jelentősen), lényegében még mindig fenntartom.
Haseo kollega az első nagy degradáló dolognak egy műfaji túlsúlyt nevez meg. Shounen, hárem, ecchi – ezek gyakorlati túlsúlya, míg más egyébiránt remek címeket nem karolnak fel. Ne felejtsük el, hogy az animeipar nem a nyugati kultúrkört tartja elsődlegesen szem előtt a számára hazai fogyasztási trendet és alkalmazkodik hozzá. Shounen animék régebben is nagyobb, valamelyest jelentősebb nagyobb számban és sűrűbben mentek és ezek java ma már retro klasszikus: Go Nagai (Mazinger Z, Getter Robo, Devilman, UFO Grendizer) mangáinak adaptációitól Leiji Matumotóén (Space Pirate Captain Harlock, Galaxy Express 999) és Akira Toriyamáén (Dragon Ball, Dr. Slump) át egészen az eredeti ötletekig (Space Battleship Yamato, Thundersub, Mobile Suit Gundam, Neon Genesis Evangelion). Konkrétan a ’70-es évek óta folyamatosan tartó shounen-láz megy megállás nélkül, rendszerint valamilyen köntösbe bújtatva: sci-fi, sport, ecchi… A cél így is a jobbára 11-15 éves korosztály rendületlen kiszolgálása, néha komolyabb felhangot megütve. De tegyük hozzá, hogy ebben a korszakban átlagban jóval hosszabbak is voltak a sorozatok, mint 26 rész.
Napjainkban sem változott a felállás, ám nem csak Shounen Jumpos címekből készül shounen anime (pl. One Piece, HxH, Fairy Tail – amelyek a szubkulturális fősodor darabjai, a több éve futó zászlóshajók, amelyekhez gyakran jár kíséret (pl. Attack on Titan, SAO), de például a Detective Conan is szépen tartja magát, vagy a Doraemon 2005 óta futó új szériája (ami részben kodomo, részben shounen), illetve időről időre feltűnik egy-egy teljesen függetlenül érkező darab (pl. egy-egy Type-MOON adaptáció vagy az Inazuma Eleven). Az egyetlen különbség, hogy lényegében kevesebb sorozat éri meg a 26 résznél több epizódszámot és többen már a 100 környékén kifulladnak, részint anyaghiányban és nem akarnak fillerezni, vagy már eleve szétfillerezték (pl. a Beelzebubot is, aminél ildomos megjegyezni, hogy a körülmények nagyobb szerepet játszottak, hiszen akkor kezdték el sugározni, amikor a nagy tohokui földrengés is volt). Ami viszont tény, hogy az ecchik és a hárem animék száma megszaporodott és kazalnyi címet lehet már említeni. Ezek java 12-13 részes, nagy ritkán 24-26 is megvan, de itt általában az a séma mutatkozik meg, hogy nagyot nem lehet bukni. Mert az ifjan érő korosztály (de még az idősebb is) jelentős része vevő arra, hogy szegről-végről fedetlen női bájakat lásson.
A miérteken kár csámcsogni még egy kört, hiszen hiába vannak többen a nyugati rajongók összesen, mint a japán otakuk, a nyugatiak jelentős része ugyanis továbbra is kalózforrásból jut hozzá imádata tárgyához. Ennél fogva, mivel a japánok már többször bebizonyították, hogy a szerzői jogaikat nagyon szigorúan és komolyan veszik, gyakorlatilag mi olyanok vagyunk nekik, mintha nem is léteznénk. Ignorancia? Lehetséges. Pénzhajhászat? Megint csak lehetséges, de kár is boncolgatni mi járhat a fejükben az iskolás lányok és a különféle csápos pornók kivételével.
Ezen felül következő pontként megnevezi a köztudat képet, ami az animésekről dívik idehaza. A múlt század végén se volt jobb, csak akkor a Sailor Moonnal és a Dragon Ballal azonosították (utóbbit ahogy egy volt osztálytársam anyja nevezte: „üvöltő banánhajú krapekok verik ki egymásból a sz*rt még az űrben is”), ma a Bleach híján a még sugárzott Naruto viszi a prímet. Az, hogy valaki ezzel ismerkedik meg elsőként mint tudatos animéző, még nincs is gond, a probléma ott kezdődik, ha leragad ennél a műfajnál, mert más preferenciái jobbára nincsenek. Annak idején én is tudatosan a sci-fivel (és valamennyire a horrorral) kerültem be, a Blue Gender, Blood+, Jigoku Shoujo és a Kiddy Grade révén, amelyek eléggé elütnek egymástól komolyságukat tekintve, de mivel kaptam egy teljes fakkot, gondoltam miért ne? Azóta a kedvenceim közt van a Love Hina és az Erementar Gerad is. Az előbbi egy ecchi-hárem, csipet romantikával felöntve, míg az utóbbi egy shounen. Akkoriban én is ezt ettem jobbára, ahogy az Elfen Liedtől kezdve a Blood – The Last Vampire-n át a Trigunig és a Cowboy Bebopig. Ma meg? Mindent, szó szerint és válogatás nélkül (maximum annyi, hogy ha valami koncepcióhoz nincs kedvem, akkor csúsztatom, vagy mert ki akarom várni a végét).
Elismerem, tény, hogy idehaza pont a Narutót mondják sokan elsőnek és táptalajt ad a sztereotípiáknak. Na meg az ilyen stand-up comedy-nek. De miért? A „hangos kisebbség” végett, és most direkt használtam idézőjelet, mert valójában ők a „kisebbségi többség” (hú, ez most nagyon Divízió 88-as számcímként hatott…). Őket látják sokan, de ez nem csak ebben szubkultúrában van jelen. Morognak a japán-koreai zenekedvelői a hasonlóan fiatal újoncokra, akik sokszor elég ignoránsak és erőszakosak a saját ízlésükkel kapcsolatban. De az anime már ismét kikerült a mainstreamből az Animax haldoklásával, és Péter elemzése alapján beléptünk a hanyatlás érájába, ami inkább egy poszt-mainstream állapot, „szubkulturális restauráció”… vagyis kikerültek a fősodorból a japánközpontú érdeklődési körök közösségei. Utolsó bástyák még vannak, a kérdés pedig áll, hogy meddig bírják még? Aztán mi lesz? A meddig kérdésre választ senki sem tud adni, de ha meg is szűnnek, akkor is mi lesz? Jelentősen megcsappan az utánpótlás, ugyanakkor kevesebb nagyszájú csimóta fog firkálni sokszor nyelvtant, helyesírást, jó modort nem kímélve (na nem mintha a legtöbb „veterán” nem hasonló szinten lenne). Jó ez? Igen is és nem is, de utánpótlás mindig lesz. Kívülről nézve a főkérdést, pedig lehet vitatkozni, hogy mi rombolja jobban a szellemiséget: az Éjjel-nappal Budapest, a Való Világ sokadik inkarnációja és a hasonszőrű műsorok, vagy a temérdek shounen és ecchi-hárem anime?
A fansub csapatos kérdéskör, hogy (idézem):
„van amit 25 csapat fordít, mert mainstream és azt hiszik hogy nyernek vele nézőket… és van olyan anime amit meg még utólag sem szarnak még le sem, és ez nekem fáj mert ha azt nézem elég sok olyan anime van ami megérdemelne egy feliratot. „
Azért nem ilyen durva a helyzet, bár mióta vezetjük a „ki mit kíván szezonálisan fordítani” topikokat (2010 őszétől), talán két alkalomra emlékszem, hogy egy animénél elértük a 8 csapatszámot. A topikok java elveszett viszont, másolat nem maradt fenn (sajnos). A legtöbbször tényleg nézettségcsalogató egy-egy ismertebb cím projektként vitele, ami ott kezd el csak igazán megcsappanni, ha a minőségről kiderül, hogy tizenkettő egy tucat, vagy valami ordináré nagy hibái vannak. Akkor is megcsappan a nézettség, ha telnek a hetek, mert egyre többen állnak meg rövid időre a nézésével, illetve kivárják a sorozat végét. A rutinosabb néző pedig már tudja hova forduljon, melyik csapat munkájában bízhat.
Régi animék feliratait pedig sok esetben anyaghiány okozza. Még régebben (talán 2-3 éve) a Gegege no Kitarou 1968-as sorozatát említettem egy fórumbeszélgetésben, aminek azóta (pontosabban idén) a teljes sorozata kijött rawban, a felirat viszont erőteljesen áll 13 résznél és nem halad. A másik eset, hogy nagyon sokan nem látnak bennük rációt, mivel ha azt szeretnék, hogy amit csinálnak, az valamennyire kifizetődjön az elismeréssel, akkor érdemesebb szezonálist vinni, mivel nagyon kevesek képesek arra, hogy leülnek régebbi művek elé, de akkor is inkább ajánlásra teszik vagy mert „nagyon ismert”. És régebbi alatt ne az elmúlt 5-8 év termését értsük, hanem évtizedekig visszamenőleg, akár a ’60-as évekig is. Sokan ezért is akadnak meg, mert nem érzik a kifizetődést, illetve a fordítójának más elfoglaltságai (más projekt, ami iránt jobban érdeklődnek vagy IRL dolgok) vannak. De olyan is van, hogy nem hallott róla, vagy éppen nem vág az ő érdeklődési körébe. De lényegében, meg lehet egy fordítás animénél lektor nélkül is, de egy mangánál szerkeszteni is kell tudni és nagyon erősen megszólják az embert, ha úgy áll neki, hogy azt se tudja mit csinál.
De ez annyira nem is befolyásolja a jövőt. Mármint a fansub csapatos. Aki lényegében szeret retrózni, az már régebbi motoros. De ahhoz, hogy fordítson, elszántság kell és nem kétely. Sokaktól hallom, hogy érdekli, nekiállna, de vagy fél belekezdeni, vagy rögtön hárít, hogy „úgy sem tud fordítani”, vagy „nem beszéli olyan jól a nyelvet”. Szóval ahhoz, hogy egy retro mű fordítása dübörögjön, nagyon sok metszéspontnak kell találkoznia, nem véletlenül nem dolgoznak olyan sokan rajta. Sokan mire eddig elérnek, hogy régebbi dologba is belevágnak, már a kiégés szélén vannak vagy afelé tendálnak (van, aki már csak megszokásból űzi még ezt a hobbit, mert amit élvez benne, az a kreativitással való játék). Kimondott retrós csapat meg nincs igazán idehaza (talán YumeGamit tudom mondani hirtelen a régi Gundamekkel, amiért messzi csókolom jár már most neki), mivel mindenkinél van egy kis vegyes felvágott.
Végeredményben: rossz a helyzet? Rossz, de nem reménytelen. Egyik részén lehet korrigálni, de az lassú folyamat. Nagyon lassú. Ahogy a való életben, itt sem oldódik meg minden csettintésre, akármennyire is szeretnénk. A műfaji és a emberanyagi részen javítani nem lehet, csak morogni. De minden szubkultúra megteszi ezt valamennyire, de főként az újhúsok végett. A sorozatjunkie-tól a japán zeneisen át a gamereken keresztül a fantasy-sci-fi világig…
Ez az írás jobb, mint amire reagálsz vele, de szerintem Haseo posztja eleve túl széteső volt ahhoz, hogy komoly reakciót érdemelt volna, ráadásul ő maga pl. torrentoldalas meghívót kínált pénzért és a blogolást és a fórumozást is etikailag vitathatóan vegyíti.
Én úgy vagyok vele, hogy tanulni ebből is tud. Meg kicsit hosszú volt ez a G+-hoz, főleg hogy a felvetett kérdések is elég érdekesek, hogy a rá születő válasz, vagy levezetések csak úgy kommentársorban ragadjanak.
Nagyrészt osztom a véleményed. Az hogy a shounenek előtérben vannak, úgymond „viszik a prímet”, az még alapvetően nem probléma. A gond azzal van, amikor emellett a többi műfajt teljesen hanyagolják, és a shounenek közül sem vesznek jobbakat, csak az olcsó, végtelenített fillereket, mint a Naruto, Bleach, és a többi.
Az ecchivel egyszerűen az gond, hogy ezt meg a moe-loli fojtotta meg teljesen, az utóbbi 10 évben. Szóval az, hogy van egy pedók kedvence kis csaj is a hölgyek között, az még úgy elmenne, de amikor csak az van, ráadásul úgy alapjáraton nem túl szexi, ízléses az amit elénk tárnak, na akkor lesz elegem piszok hamar.
Az is igaz, hogy a kiélezett versenyhelyzet, és a piac telítődése is csak rátesz minderre. Illetve az se túl jó hír, hogy manapság már nem nagyon készülnek jelentős, műfajt formáló művek. Mindezek ellenére, én mégis azt mondom, hogy annyira azért nem vészes a helyzet, hisz ha csak magamat veszem alapul, évente 2-3 olyan cím azért csak ki jön még mindig, ami érdekel, és kis szerencsével még tetszeni is fognak. Manapság ennél többet elvárni, nem azt mondom, hogy nem lehet, inkább azt, hogy a körülményeket elnézve, nem reális. Szóval inkább azt lássuk, hogy félig tele van a pohár, ahelyett, hogy félig üres. =)
„a probléma ott kezdődik, ha leragad ennél a műfajnál, mert más preferenciái jobbára nincsenek.” -> Ezzel megint csak egyetérteni tudok.
A hazai szubkultúra eltűnni biztos nem fog, de a jelenlegi állapotában én spec nem sok esélyt látok arra, hogy belátható időn belül újra piaca lesz. Ahhoz ritka nagy szerencse, de legalább is hozzáértő emberek kénének, tőkével, kapcsolatokkal, és médiafelülettel.
Ja, a moe/loli-fétis… Hát igen, ha meg loli nincs, vagy nem épp moe, akkor jöhet a húgkomplexus. To Love-Ru első évada például. Igazán lolit nem tartalmaz (csak a Darkness, mikor visszafiatalodnak egy időre). De mit várunk, mikor az ecchi tulajdonképpen manapság igazából kimeríti a „klisétárház” fogalmát. Nem tudom mivel lehetne ebben igazán újítani. Időről időre előkerül egy-két dolog, pl. a NouComében is voltak szerintem jó (ám kiaknázatlan) ötletek rá (annak ellenére, hogy a sorozat rémesen kínos és fájó volt nézni is), vagy a KissXsis, ami már kitolja a hentai határáig a dolgokat. Az OVA a 3. rész után már bekeményít alaposan ezen a téren, de maradandó csak a pár jelenet lesz, ami már elég határeset, hogy „na most lesz 18+ a cucc”.
Igazából már nem tudom mivel is lehetne robbantani a műfajok közt, hogy valami tényleg zseniális legyen. Nekem az utóbbi időben a Kyousougiga sorozat volt ilyen, de az történetmesélésben és a nézővel vívott puzzle játék miatt lett, mert mire összeállt a kép, hogy miről is van szó, mi a háttér és mi a sztori, mert a kettő együtt elvegyült… Komolyan napokat tudtam vele foglalkozni a megnézése után is. Azon kívül? Talán a Harlock, ami a franchise-nak és a karakternek adott egy nagy sallert és vitte el a Nolan-szintű borús és depresszív hangulat irányába, ami azért nem is állt rosszul neki. Szóval érted, ha mással nem is, a sztorival tudnának durrantani, vagy olyan mindfart comedy-t alkotni, mint a Panty and Stocking vagy néha a Namiuchigiwa no Muromi-san (ami ugyan nem kimondottan mindfart, de beteg „a való világunkban élő mítoszok” terén). Sz’al igen, a mai cuccokat is meglehet nézni, de hogy mi kap megérdemelten kultstátuszt… Na az a neccesebb kérdés. De dobok neked egy gondolatot: mit gondolhattak annak idején hétről hétre nézve pontosan az animézők mondjuk pár rész Evangelion vagy Cowboy Bebop után? Mondhatták-e, hogy ez 10 év múlva kultstátuszban lesz? De még jobb példa a Tenshi no Tamago, ami elég megosztó és egyes réteg odaemeli, míg másoknak egy merő katyvasz és unalom az egész.
Az „eltűnésben” én sem hiszek, ahhoz jóval több kell. A fősodorból kiesett, apró hivatalos szigetek maradtak, amelyek képesek egy szélesebb közönséget lefedni és fizikai forma lévén nagyobb eséllyel bevonzani, érdeklődést keltetni, mint az, hogy „most átlesek a gépedre számtech órán, hogy épp milyen kecskepornót nézel” (nálunk ez volt a divat legalábbis, de minden nem az óra anyagához tartozó oldalt „kecskepornónak” hívtunk).
Remek írás, jobb és összeszedettebb is, mint Haseo-é.
Az Animaxes dologgal kapcsolatban anno kifejtettem már a véleményem (orrba-szájba shounen-fight, indirekt módon rászoktatták erre a népet, ebből még több kellett, majd kialakult az az ördögi kör, ami végül kiherélte az egész csatornát…), hogy hová tart a hazai fanbase, az kérdéses, de egyértelműen nem a helyes irányba (már ha lehet beszélni egyáltalán alternatívákról), a fansub téma meg sosem érdekelt annyira, hogy érdemben is foglalkozzak vele.
Amiben most látok én is halovány potenciát, az a Viasat 6 kezdeményezése(i), bár van egy olyan érzésem, hogy ez is csak egy hirtelen fellángolás.
(Közben elolvastam Haseo bejegyzésénél Ágoston, alias tomoya8, alias pályaördögei RAGE-lavináját [legalábbis egy részét] és továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy ezt a csávót kezeltetni kéne. Én már igazán sok gyökérrel összefutottam a neten, de ő közülük is kiemelkedik. Bár valahol önszórakoztatás is néha, mikor beszólok pölö a Clannadnak és ő egyből azzal jön, hogy, idézem: „nincs agyad, hogy felfogd”, meg hogy ő van annyira intelligens, hogy megértse, miről van szó. Milyen kár, hogy az egyik hsz-ében épp az ÉN elemzésemet nyúlta le és fogalmazta át, amit előtte pont leszólt, hogy nem is úgy van. xDD Önellenmondás rulz!)
Milyen jó volt nekem, hogy A+-on „nevelkedtem” és a korai Animaxon. Így kimaradt a rettentő nagy shounen fight túlsúly. Most azokat az időket pótolgathatom, amelyek onnan kimaradtak (Gankutsuo, Honey and Clover 2, Romeo X Juliet, Nodame Cantabile stb.). A Viasat 6 mellett azért tegyünk ki egy bizonytalan zászlót a Mirax kiadó mellé is. Jó, igaz, vagy 4 éve hallottam egy akkor saccper 3 éves hírt, hogy a Grenadiert is kiadják. És hol is van a Ghost Hound utolsó lemeze? Na jó, Mirax zászló sztornó…
Elhiheted, ha nem csinálnám puszta kedvtelésből és élvezett hobbiból a fansubot, engem se érdekelne. (Igen, a „van, aki már csak…” résznél főleg magamról beszéltem.)
„(…) Közben elolvastam Haseo bejegyzésénél Ágoston, alias tomoya8, alias pályaördögei RAGE-lavináját [legalábbis egy részét] (…)”
Jaj ne, ne, ne idézd fel… Nem tudom melyik féregjáratból csöppent át a sliderekkel együtt a kölyök, de kétlem, hogy ezen az OPNI utódai sem tudnának érdemien segíteni.
És érted, én akarok mindenkinek ellentmondani, akit utálok (ahhoz képest, hogy nálam közismerten az utálat kiérdemléses cím, de Isten kegyelmezzen annak, aki megkapja), holott pont ő… á, hagyjuk, nincs jó szó/kifejezés rá. 😀
A LOL-faktorban ott van a forma (szinte meglepő, amiért Péterre nem talált rá), ha Haseo nem a gmailes kommentelést választotta volna, én is odaírnék. Ennyit egy tagon évek óta nem röhögtem.
Kezdő blogger, nézzük el a hibáit. Én se úgy kezdtem, hogy már mindent tudtam. Péter és Junchi blogjait is közben találtam meg, meg a többi régebbit velük együtt.
Remélem nem értetted félre: nem Haseo erősítette a tüdőmet, hanem a komment-marci.
A blogger maga csak remélhetőleg átvált szabadabb kommentezésre.
Részben igen, de a komment-marcira, csak 3 szót tudok mondani: „Széna, szalma, köpönyeg…”
A blogger meg nyitott WP-fiókot.
A téma jó, csak éppen felesleges beszélni róla. A magyar közösségnek nincs jövője, legalábbis ebben a formában, ebben az ütemben, ahogy most halad. Magyarán drasztikus változás nélkül marad ezen a szánalmas és mocskos úton, ahol perpill van. És ki merem jelenteni, hogy NEM fog változni. (Igen, nagyon lesújtó véleménnyel vagyok a magyar társadalomról, erről a szubkultúrkörröl meg már nem is beszélve.)
Magyar fansub? Meh… MEH….
A shounen vs. más műfajok összehasonlítása meg felesleges. Kifejtették már előttem, hogy miért a shounen van túlsúlyban. Valamint azt is, miért nincs rengeteg kiváló cím adaptálva, animálva. Én is tudnék mondani rengeteg címet, ami nem kapott/nem fog kapni/kapott, de az förmedvény. Erre a műfaji elferdülésre japánban keresendő a bibi, szal erről amúgy is felesleges beszélni, mert egyáltalán nincs beleszólásunk a dologba. Főleg ugye, mert nem úgy szerezzük be a néznivalót/olvasnivalót, ahogy illene. Szóval ha így nézzük, egy szavunk se lehetne, örüljünk, hogy egyáltalán van.
Változott azóta valami? Hogy látod 2 év után?
http://boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2016/09/ingovany.html
Ha valamiben tévedek, szólj! Te jobban benne vagy a szubkultúrában, mint én – így jobban is ismered nálam. (Daisetsu – Tudom, hogy az egyik barátod. Személyesen nincs is vele problémám, sőt, jó arcnak tűnik, de az ízlése szerintem nem a legjobb. 🙁 )
Van valami lehetőség a fejlődésre? Miként látod mindezt ennyi év után?
Sok minden nem változott, szerintem, de jobb aligha lett.
Dairól tudjuk (mármint a kerekasztalosok), hogy nem rossz srác, csak nagyon könnyen kielégíthető az ingerküszöbe. Emiatt a kerekasztalokon kapja is a baráti íveket, nemcsak tőlem. Attiláról ez már nem igazán mondható el, de legalábbis nem hagyja annyira egyértelműen. A kerekasztalon vannak freudi elszólásai, a videóban pedig inkább csak rájátszik erre.
Mivel kettejükről írtál elsősorban, maradok is abban a mederben. A kritikáik alapja direkt nem szokásom darabokra szedni. Nem mindenki ismerhet fel mindent sem elsőre, se másodjára megnézéskor. Mást talál benne abból, ami megfogta, felismert (történeti elemet, motívumot, üzenetet). Na már most ehhez egy dolog kell nagyon: háttértudás. És ez az, ahol mindketten menthetetlenül megrekednek egy szinten, és inkább rájátszanak a nézőközönség csalogatásra, és az elemi ösztön megszólítására, hogy „már csak azért is nézd meg”. Nem hibáztatom őket ezért, és tulajdonképpen a kritika is, hiába akarja az ember objektívre írni-alkotni, szubjektív marad, csak kevésbé lesz személyes töltettel átitatva.
Néha én is beleesek ebbe, hogy elidőzök egy nekem tetsző karakter felett, de az sem a puszta külcsín miatt, hanem azért, amit csinál vagy azért, mert az, aki (é.: jellem). Csak ezeket rendszerint kivágom átfutáskor, hogy ne boruljon a szerkezet. 😀
Tulajdonképpen a helyzet közel sem siralmas, javítható. Igen, lesz sok „vasárnapi író”, de nagyon sokan úgy kezdik. Az már rajta áll, hogy mikor, hogyan, mi által szakít ezzel a „szép hagyománnyal”.
Azt lehet tudni, hol tart mostanában az Issho Toshó?
Hughes leírása nyomán: http://forum.isshotosho.info/viewtopic.php?f=3&t=4&start=230#p8676