A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin márciusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva.
* * *
Ha azt mondom, hogy űropera, sokaknak felcsillan a szemük. Ki mire gondol elsősorban ilyenkor: Az űrszekerekre vagy a Csillagok háborújára? Tény, hogy ez a kettő a legismertebb s a legnagyobb rajongói bázissal rendelkező mű, több másik sci-fi sorozat, mint a Babylon 5 vagy a Csillagkapu mellett. Persze, a japánoknak is megvannak a maguk űroperái. Ennek két nagy jeles képviselője van: Matsumoto Leiji és Yatate Hajime. Az előbbi alkotót nehéz körülírni, mert egyetlen hatalmas és szinte rendszerezhetetlen történetegyüttest hozott létre a pályafutása során (ezek gyűjtőneve Leijiverzum, ami a rovatban sokszor vissza fog köszönni), míg az utóbbinak főműve a Mobile Suit Gundam. Mindkét művet egészen máig életben tartják, évtizedről évtizedre jelennek meg újabb változatok, előzmények, folytatások.
A Leijiverzum egyik legszerteágazóbb műve a Space Pirate Captain Harlock, aminek első sorozatát idehaza egy kis csatornán is vetítettek Harlock kapitány címen. A XXX. század végén játszódó történet mély benyomásokat hagyott az animés szubkultúrában és a sci-fi világában. A címszereplő, Phantom F. Harlock kapitányt a franciáknál valóságos nemzeti hősi tiszteletkör is övezi Albator néven, mivel egy korabeli rajzfilm hasonló nevű kapitánya miatt át kényszerültek nevezni a hőst. De ki is ez az alak, illetve az első, meghatározó sorozata miről is szólt?
A kapitány |
Harlock világa, avagy „az űr tengere az én tengerem”
A 2900-as évek végére az emberiség totális hanyatlása köszöntött be a technika hihetetlen arányú és mértékű fejlődése miatt. Az embereknek dolgozniuk már nem kell, a robotok mindent elvégeznek helyettük: bányásznak a koloniális bolygókról s elszállítják azt a Földre, ahol már az utolsó cseppnyi nyersanyagot is kitermeltük. A bolygó egyetlen globális államszervezetté vált, melynek vezetői szívesebben foglalkoznak golffal, lóversennyel, mint a felmerülő problémákkal, fenyegetésekkel. A hadsereg is elpuhult, s elvakultan igyekeznek elfogni egyetlen embert, aki megcsömörlött az emberiség puhányságától és az űrbe zarándokolva a XXX. század Robin Hoodjává vált Harlockot, az Arcadia űrkalóz-csatahajó kapitányát.
2977-ben a helyzet továbbra is változatlan. Harlock önkéntes és kényszerű száműzetésben fosztogatja a szállítóhajókat, amiről az ételt viszi csak el, a luxuscikkeket pedig szétszóratja az űrben. A Földön elfogatóparancs van érvényben ellene, mégis gyakran visszajár, halott barátjának árva kislányához látogatóba, vagy figyelmeztetni a minisztertanács elnökét, hogy milyen veszély fenyegeti a Földet…
Azonban egyszer egy hatalmas gömbszerű tárgy csapódik a Földbe, oldalán furcsa jelekkel, s valaki elkezd a csillagászokkal végezni, mielőtt azok megfejthetnék a titkát. Daiba és Cuzco doktorok még időben rájönnek jelek titkára, azonban hamarosan az életükkel fizetnek érte. Az egyetlen reménység az üzenet nyilvánosságra kerülésének Daiba doktor fia, Tadashi. Harlock, akinek a fülébe elért a rejtélyes gyilkosságsorozat híre, a fiúért siet és megmenti a rejtélyes támadótól, aki a lézerpisztoly lövésétől úgy ég el, akár a papír.
A kutatási anyagok alapján kiderül, hogy a gyilkosságok elkövetői már évezredek óta köztünk élnek, a Mazone népe, akik már az emberiség előtt a bolygó úrnői voltak. S most Rafflesia királynő vezetésével visszatérnének leigázni fajtánkat, s visszahódítani anyabolygójukat. A katonaság tehetetlenségében Harlock cselekvésbe kezd. Nem maradt sok idő: a hatalmas csillagflotta mozgásba lendült, s már közeledik a Föld felé.
Harlock és a Mayu (aki nem mellesleg Emeraldas és Tochiro lánya) |
Ettől kedvenc
A történet nem csupán Matsumoto Leiji egyik első és legmeghatározóbb műve, karaktere máig visszatérő hős (2012 végére ígéri a sorozatot készítő cég a teljesen számítógépes animációval és csodaszép grafikával készült mozifilmjét). Az individualista életfelfogású kalózkapitány alakja nem csak a kalózokról ismert kép ellentettje, hanem egyben a romantikus ideálok megtestesítője is. Talán ez volt az oka, hogy a franciák ennyire nagy tiszteletben tartják. A történet menete során többször tekintünk vissza a múltba, megismerve a legénység fő tagjainak történetét, miként kerültek az Arcadiára, valamint Földünk és egyes emberkéz emelte építményünk rejtélyéről is lehull a lepel.
A grafikán és az animáción meglátszik a régi, klasszikus stílus, gyakran látható a többszörös áthúzása egyes körvonal részeknek, máshol pedig ez vagy megszűnik, vagy teljesen elvékonyul. A színkezelésében főleg tompa színeket alkalmaz. A hátterek, főleg a víz, az űr és az égbolt különösen szépen festett darabok. A karakterek ábrázolás elég egyszerű, azonban a mangaka stílusának megfelelően a férfiak egyediek, de a nők már inkább sablonosak: a fiatalok magasak és karcsúak, vékony arccal, hosszú hajjal, míg az öregek jóval kisebb termetűek, kerekebb arcformákkal.
A zenéért Yokohama Seiji felelt, akit a rajongók a leginkább a Saint Seiya-sorozatok által ismernek. Egyszerre használta fel a régi tengerészdalok jellegzetes hangzásait, s komponált újabb, rapszodikusabb darabokat. Több betétdalt is ő koordinált, mint a nyitó- és záródalokat, illetve a sorozat részei során gyakran felcsendülő betétdalokat, amelyekhez a Tokiói Filharmonikusok is közreműködtek.
A sorozat az AniDB nevű külföldi adatbázisban bír egy érdekes témajelölő tárgyszóval: „must see classic”, vagyis olyan klasszikus mű, amit mindenképpen látni kell. Már azért is érdeklődve ültem a gépem elé, mert űroperáról van szó, így voltak némiképp magas elvárásaim a sorozattal. Ez körülbelül olyan szinten teljesült, hogy egyedül a fáradtság volt képes megszakítani az akaratlanul sikerült maratonomat. Egyszerűen lebilincselt a kapitány karaktere, taktikussága és elszántsága. Ezen felül nem traktált túlzottan elvont fogalmakkal, szuperfegyverekkel, hanem inkább az ész és a manőverezési képességek döntötték el a csaták, harcok kimenetelét, s mindezt élvezetes formában.
Indulásra készen az Arcadia |
A Harlock-franchiseról
Harlock kapitány első felbukkanása eredetileg a Matsumoto Leijiáltal átdolgozott tervű, Nishizaki Yoshinobu által producerelt Space Battleship Yamato-ban lett volna egy rész erejére 1973-ban, azonban az ötletet elvetették. Viszont a Yamato anime sikerének köszönhetően indult be a „sci-fi bumm”-ként is gúnyolt hullám, amelynek egyik tetőpontja a többi Matsumoto-mű meganimálása volt. 1978-ban egy másik sorozata is indult, a Galaxy Express 999, ahol szintén feltűnik, az ottani főhősnő, Maetel barátjaként (akinek ikertestvére, Emeraldas egyébként a Harlock-sorozatban is szerepelt), az űrbéli bajba jutottak megsegítőjeként.
1981-ben egy alternatív újramesélés keretében kezdődött meg az Arcadia-saga (Arcadia of My Youth mozifilm és TV-sorozat), illetve a 2002-ben indult OVA-sorozat, a The Endless Odyssey. Ezen kívül több másik változatban feltűnik (az amerikai vadnyugaton játszódó Gun Frontier-ben, vagy a Nibelungok gyűrűjének űropera-változatában, a Harlock Saga-ban).
Az idehaza (kalózkazettán érkezett nyugatról a ’80-as években) Időlovasokként elhíresült Space Three Musketeers című koreai animében is feltűnik az Arcadia 1978-as változata, némileg keresztezve a Yamato űrcsatahajóval, valamint Harlock öreg vámpíralakja. De erről a műről majd egy későbbi bemutatóban írok bővebben…
Amerikában is meghonosodott az Eternity Comicsáltal kiadott Captain Harlock képregény-sorozatban, amit Robert W. Gibson írt, Ben Dunn és Tim Eldredillusztrációival. Ennek a történet vonala az 1981-es filmhez képest 2 évvel később játszódik, teljesen hanyagolva a film folytatásának történetét, a TV-sorozatot, annak ellenére, hogy időről-időre kölcsönöz belőle motívumokat. A sorozat 1992-ben megszakadt, miután a felelős kiadónál kibukott, hogy a szerzői jogokat a karakterekre és a történetre nem vették meg. Ezen felül a The Misfits zenekaros évei alatt Glenn Danzig gyakran lépett fel olyan kalózmintás pólóban, mint amilyet Harlock kapitány is viselt.