Manapság nem mondható el gyakran, hogy az ecchi-hárem műfaja mutatott valami újat nekünk. Egymást érték az utóbbi időben a sablonosabbnál sablonosabb történetek, karakterek, és egyik sorozat se tudta igazán túllicitálni a másikat. Ilyen állapotok közt az ember méltán vágyik valami újszerűre, amit még nem igazán látott, olyat, amivel ez a műfaj még nem foglalkozott… és most ránk rúgta az ajtót ez a sorozat, jókora patanyomot hagyva rajta.
Szörnyek szörnyű sorozata
A MonMusu történetének alapfeltevése, hogy a szörnyekként aposztrofált félemberi lények, a másfajúak egyidősek az emberrel, de legalábbis régóta velünk élnek ezen a bolygón. Azonban a japán kormány ezt régóta titokban tartotta a nép előtt, és csak a tényleges történetünk kezdete előtt 3 évvel fogadta el a Másfajú Kultúrcsere Egyezmény programot és a hozzátartozó törvényeket. Ennek következtében érkeztek Japánba a félemberi cserediákok, akik szigorú szabályok mellett tartózkodhatnak csak az országban. Ezen szabályok közé tartozik, hogy a vendéglátó család bármely tagja nélkül nem tartózkodhatnak egyedül a köztereken, valamint nem bántalmazhatnak embereket. Ez utóbbi a súlyosabb kihágás, amely végett kitoloncolással nézhetnek szembe.
A tényleges történetről igazából alig lehet beszélni, hiszen a sorozat és a forrása igazából egyetlen hatalmas, részenként mesélhető expozíció. Kimihito Kurusu, noha nem önszántából vált vendéglátóvá, hanem Ms. Smith által, aki téves címre hozta az ijedt és zavarodott lamialányt, Miiát. Hiába történt hivatali hiba, a fiú ennek ellenére befogadta lányt, aki hamarosan megszerette a vendéglátóját. Érkeznek hozzá további szörnylányok is, a legjavuk a körülmények vagy hivatali kényszerítés hatására. Mivel több különféle fajból érkeznek, és mind valamilyen szinten (többnyire romantikusan) kötődnek a vendéglátójukhoz, a harmónia és a csend lesznek az elsők, aki a házból kiköltöznek. Főleg akkor, mikor Ms. Smith közli velük, hogy ők lesznek a törvény módosításához szükséges kontrollcsoport, hogy emberek és másfajúak házasodhassanak.
Miből kúszott a képernyőnkre?
De honnan is indult az egész? Maguk a lények nem ismeretlen előttünk: mindegy, hogy a bolygó melyik táján keressük, a félemberi lényeket ábrázoló műalkotásokat fogunk találni. Ott vannak a mítoszainkban, legendáinkban, a fantasy irodalomban… De maguk a szörnylányok? Noha elvétve fel-feltűnnek egyes mítoszokban, legendákban, irodalmi művekben, a szerepük sok esetben másodlagos vagy alárendelt. A mangákban a kemono elterjedésével kezdtek el igazából feltűnni, és kiépíteni a maguk talán kissé bizarrnak tűnő rajongói bázisát (erről részletesebben Luggeriano cikkében olvashattok a Mondo 2013/01 számában).
A sorozat alapanyagát szolgáltató manga is ebből a közegből indult útjára, azonban nem előtörténet nélkül. Eredetileg egy webcomic-ként kezdődött 2009-ben Monster Girl Report címen. Ez egy pár oldalas, rendkívül tömör mű volt: egy-egy korai karakterre 1, legfeljebb 2, panelekkel telezsúfolt lap jutott, ugyanarra a sémára építve: az ekkor még John Smith névre hallgató szörnykutató főhősünk megismer egy egzotikus fajt, pillanatokon belül elcsábítja, majd olyat művel vele, amit csak bizonyos csatornák este 11 után kezdenek el sugározni. Ebből nőtte ki magát Tokuma Shoten kiadó Monthy Comic Ryuu 2012. március 19-i számában elrajtoló, a pornografikus oldalától megfosztott, de jelentősen erotikusnak meghagyott manga, amely azóta 8 kötetet élt meg, és a mai napig fut (az anime ebből 6-ot dolgozott fel az elejétől a végéig). Sikerét mi sem bizonyítja, hogy 2014. szeptemberéig Japánban több mint egymillió példányban keltek el a kötetei, míg az Egyesült Államokban mind a 7 angolul megjelentett kötet sokszor hetekig a New York Times Manga Best Seller-listáján dobogós helyezést ért el (a 4. kötet egész pontosan 5 álló héten keresztül vezette a listát). Ilyen fogadtatással csak idő kérdése volt az anime bejelentése, amire 2015 márciusáig kellett várni. És nem csak TV-sorozatot kaptunk: vele párhuzamosan egy 60 részes websorozat is futott, 12+1 külön résszel. Az idénre pedig még a DMM Games egy online játékot is bejelentett.
Mitől lesz illatos ez a széna?
Az anime minőségére nem lehet igazán panasz: az a Lerche stúdió készítette, akinek az Ansatsu Kyoushitsu, Danganronpa, vagy épp a Carnival Phantasm című Type-Moon paródia sorozatokat köszönhetjük. A grafika és az animáció kivitelezése hozza az elvárható szintet, különösebben nem tesz hozzá a saját műfajában, ligájában megszokott ábrázolásokhoz. A tévés változaton noha tetten érhető volt a cenzúra keze nyoma fénycsíkok, párafelhőcskék vagy jobban ráközelített kameraállással, a Blu-ray megjelenésre ezek eltűntek. Ennek ellenére több, alig észrevehető ponton eltértek az alapanyagtól, ami elsődlegesen a visszafogottságon mutatkozik meg. Nem vettek egy az egyben át egész paneleket, sokat inkább életszerűbbé tettek, amivel adtak egy olyan bájt a sorozatnak, ami könnyebben befogadhatóvá teszi.
Viszont az igazi zamatából nem vettek el. Ezt pedig mind az alapanyagban, mint a sorozatban nem az erotikusnak szánt jelenetekben kell keresni, hanem a koncepció által sugallt témákban: a rasszizmus, a másság és ennek elutasítása vagy elfogadása. Nem egyszer jelennek meg emberek, akiket erősen irritálnak a szörnylányok jelenléte, és készek ártani nekik nem csak szóval, hanem tettel is, miközben ezek szenvedő alanyai, „másodrangú polgárok” révén, nem alkalmazhatnak önvédelmet, csak tűrni kényszerülnek a megalázást. Ezt nem csak ember és másfajú közt vehetjük észre, hanem másfajúak különböző nemzettségei közt. Maguk a főbb szereplők is hajlamosak erre, hogy a másikat, vélt és valós riválisukat egy általánosító, becsmérlő sértéssel késztessék meghátrálásra, kilépésre a szerelmi sokszögből. Ugyan nem kezd el Andrzej Sapkowski legendás Vaják (Wiedzmin avagy Witcher) regénysorozatának kitaposott ösvényén járni, de érezhetően nyomokban jelen van a hatása.
Talán ez az a szempont, ami miatt elmondható, hogy ez a sorozat több a műfajához képest. Sem ecchiként, sem vígjátékként nem arra épít, hogy minél perverzebb, minél jobban szexuálisan szuggesztív legyen, miközben ehhez egyre infantilisebb, sablonosabb és „az örök véletlenre” épülő humort vegyít. Romantikus darabként semmiképp sem mutat túl a csoporttársain: Kimihito ugyanis nem dönt, hogy kit választ, miközben a köré épült hárem lassan ízekre szedi. Mentségére legyen, hogy ezek a lányok nem emberi mivoltuk miatt véletlenből is többet ártanak neki, mint a Mirai Nikki Gasai Yunója egy bögre Red Bullal ivott kávé után.
A sorozat zenei részéről nem sokat lehet elmondani: a háttérzenék szépen belesimulnak az eseményekhez, míg a betétdalokat maguk a szinkronhangok adják elő. A nyitódalt a főszereplők, a zárót pedig a Ms. Smith által vezetett, a másfajúakból álló TEK-egység, a MON szereplői éneklik el. Ezen kívül több karakterdal készült, amelyek külön CD-ken jelentettek meg. Mindkettő egy vidám felütésű, életerős és pörgős darab, ami manapság már szinte szériatartozéka az ecchi-hárem műfajpárosnak. A szinkronhangok közül többen noha régebb óta a pályán vannak, de igazán csak idén vagy tavaly indult meg a karrierjük, miután kisebb művekben (pl. OVAk), vagy más sorozatok mellékszereplőinek kölcsönözték a hangjukat. Igazi veteránnak köztük a Kimihito és Miia hangját adó Majima Junji és Amamiya Sora mondhatóak, akikkel már számos szerepben is találkozhattunk 2010 óta.
A női szereplők maguk két fronton is azért kilógnak a nagy átlagból: egyszer azért, mert másfajúak, másfelől egyikük sem tipikus karakter, hanem állati, mitikus oldaluknak megfelelő személyiségekkel rendelkeznek. Éppen ezért nem lesznek itt gyerekkori barátnők, cselekedni vagy lépni félő vakromantikusok, perverz beszólásokat rendszeresen megeresztő klisékarakterek. De maga a férfi főhős sem az a tesze-tosza, cselekedni félő mihaszna, még kevésbé buzgó perverz, mint akik a zsáner krémjét képzik: több ízben is tanúbizonyságát adja annak, hogy nem futamodik meg a kihívások ellen. Ha kell, megvédi a lányokat, ezzel pedig nem egyszer a saját testi épségét is veszélyeztetve. Mindeközben nem is az a romantikus idealista, hanem egy két lábbal a földön álló karakter, aki ismeri a saját és környezete korlátait.
Tiszta udvar, rendes fészek
Összességében elmondható, hogy üdítő és kikapcsoló sorozat mindannak ellenére, hogy alig több a manapság futószalagon érkező ecchi-vígjátékoktól. Nem szokványos darab sem a koncepciójának, sem a szereplőinek köszönhetően, nem is lesz forradalmi, újító szándékú, csak kissé öncélúan különc, ami sajátos bájjal ruházza fel. Egyszerre nyújthat kis kikapcsolódást annak, aki kissé beleunt a tipikus karakterekbe, a kliséket talicskaszám felvonultató, ám történetileg sablonos, egy kaptafára épülő, a mindennapi életet megjelenítő sorozatokba.
Monster Musume no Iru Nichijou (anime, 2015)
Eredeti alkotó: Okayado (Inui Takemaru)
Rendező: Yoshihara Tatsuya
Stúdió: Lerche
Hossza: 12×24 percMonster Musume no Iru Nichijou (manga, 2012 óta)
Szerző: Okayado (Inui Takemaru)
Hossza: eddig 8 kötetA cikk a MONDO Magazin 2015/11-12. számában jelent meg.
Hali,
Ez a cikk eszembe jutatta, hogy ezt az animét is megkéne egyszer nézni, bár tisztában vagyok vele, hogy ti sem vagytok végtelen szabadidővel rendelkező fordító robotok. Azért mégsicsak érdeklődnék, hogy MonMusu, és a Shimoneta projekteket tervezitek e befejezni, mivel ezeket a ti igényes fordításotokkal nézném meg szivesen.
Hali. Egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani. Van egy alkalmi munkám, ami sok időt felemészt a határidők végett. Emellett munkahelyet is váltottam, és még csak felmérem a terepet, hogy mit engedhetek meg magamnak.
A MonMusu egyébként már csak arra vár, hogy beformázzam és átnézzem, lecsiszoljam, és azzal a(z általam kedveltebb) HDTV-s verzióhoz elkészüljön. Tervek szerint azt adjuk ki előbb, majd Kuro átpöccint mindent BD-re. Ennél a késlekedés oka elég sok dologból tevődött össze korábban (Godzi, a fordító szintén munkahelyet váltott, Alibinek is volt egy ideje, amikor nem ért rá, illetve én is más projekteken dolgoztam főleg, mert begyűltek).
A Shimonetánál meg muszáj állnom. 6-ig vagyok meg, 9-ig van még mindig rendes alapanyagunk, mivel a Hiryuu egy ideje nem adott ki új részt. És inkább őket használjuk, mert a Funi (HorribleSubs) tele van félrefordítással, szó szerinti fordítással, a szóbeli humort kinyírta, és a többi. Annyira pro meg nem vagyok japánból, hogy bevállaljam a Funi javítását. (Illetve idézem a Hiryuu-sokat ebben: „Megtehetnénk, hogy újra kiadjuk a Funi szövegét feljavítva, kijavítva, de amennyi hiba van benne, sokkal egyszerűbb, ha újrafordítjuk.”) Ha ráugrok a 9. részig, akkor nem tudok mit csepegtetni addig, amíg nem adnak ki új epizódot, ami talán rosszabb felállás, mint a mostani helyzet.
Ezek közül annyi valószínű, hogy a MonMusut egy tiszta napomon befejezem, a Shimonetánál meg összerakok egy újabb részt. De ehhez előbb az alkalmi munkámban kell rendet tennem, mert a maival együtt 4 napom van 2 újabb anyagot leadni, és további 2 nap egy újabb duplázásra, és relatív lassú a haladásom.
Köszönöm a gyors visszajelzést, valamint egy kalappal munkáidhoz és kitartást a projektekhez.
Ez az animét elsősorban a humora miatt jött be nekem.
De amúgy igen, a hárem-ecchi műfajban egyre kevesebb az újdonság, ami meg van azt meg hadd ne kelljen részletezni.
Az egyész anime a legjobb anime címre küldeném, én nagyon megkönnyeztem, az utolsó részt csak kár hogy nincs rendes befejezés, amúgy ha van valamilyen infótok az anime-ról akkor léci írjátok meg, nagyon sokat jelentene
Nincs további infó a folytatásról, a manga most tart a 12-13. kötetnél durván, szóval alapanyag arányaiban nézve már van egy új szériához. A kérdés csak az, hogy mennyire termelt vissza a sorozat a produkciós bizottságoknak.