Mert van, amit már az égben megírtak…: Yosuga no Sora

Elég nehéz olyan sorozattól írni, amelynek a középpontjában az emberi érzelmek, kapcsolatok állnak egy igen csak megosztó tálalásban. Hiszen ezeknél feltétlenül muszáj a lélektanról is beszélni, hogy egyes karakterekre mi hogyan és miért úgy hat, ahogy azt látjuk. Mindeközben lehetőleg minél kevesebbet feltárni a sorozatból, hogy a nézőként is élvezhető maradjon és tartogasson meglepetéseket. Ez különösen akkor problémás, ha a mű sem könnyen emészthető, mivel jócskán képes arra, hogy kimozdítson a komfortzónánkból.

Történetszálak

A Kasugano testvérek, Haruka és Sora frissen árvultak el, nagybátyjuk vette magához őket. Amíg a nagyvárosban a közlekedési balesetben elhunyt szülők temetéséről a gyámjuk gondoskodik, a korábbi lakást eladva gyerekkoruk helyszínére, a nagyszülők vidéki házába vonulnak vissza, hogy egyenesbe tudjanak jönni. Az álmatag kis vidéki településben régi barátok és új arcok fogadják őket…

És ez a kerettörténet, innentől fejezetes felosztásban követjük az eseményeket, amit sokszor egy-egy visszajátszott jelenet segít érzékeltetni, hogy Haruka hol dönt másképpen, ezáltal merre tereli az cselekmény folyását. Az első ilyen szegmens (1-4.) a helyi gazdag lány, Kazuha gondoskodása és féltése kerül kifejtésre a (fél)testvére(?) iránt, miközben a második fejezet (1-2., 5-6.) a testvér, Akira háttértörténetét bontja ki. A harmadik etapban (1., 7-9.) a gyerekkori barát, Nao bűntudata és emésztése körül zajlik, míg az utolsó felvonás (1., 7., 10-12.) Haruka húgát helyezi előtérbe. Ezen kívül a a részek végén extra, rövid történetek formájában megkapjuk Motoka, a cselédlány kissé kínos önparódiába forduló epizódját.

A szálak elvarrása

Hogy mitől fontosak a szegmensek, és miért így követik egymást? Meg miért hoztam elő a lélektant? Nos, Haruka oldaláról nézve így nehezedik a kapcsolatépítés a lányokkal, miközben ő mindvégig egy aktív és támogató szerepben lép fel az életükben. Míg Kazuhánál a probléma kibeszélése oldja fel a gondokat, Akiránál ehhez az érintettek beavatása is szükséges. Mindkét lány számára ő az, aki kimozdítja a fennálló holtpontot. A gyerekkori barát, Nao önmarcangolásának megoldásában már egyenrangú fél, mivel ő az érintett és egy nem túl szép közös emlék adja ennek a fejezetnek konfliktusát. Mindhárom lány kapcsán a tévedéseikre, hamis vélekedésükre kell rácáfolnia, és éreztetnie velük azt, hogy a fennálló problémák ellenére szereti őket. Ez utóbbi formája – miután tinédzserekről beszélünk – leginkább szexuális úton fog lecsapódni, „a tettlegesség a legékesebb bizonyíték” elvén. Ha ezen az apróságon túl tekintünk, akkor igazából egy fontos motívumot fedezhetünk fel, amely minden párkapcsolatot jellemeznie kellene: a közös problémamegoldás szükségét és a hajlandóságot a megoldás kieszközölésére.

Aztán ott a húgi. A gyerekkora óta rendszeresen beteg leány több időt töltött kórházban, mint a családjával, így az ő esetében nem fejlődött ki a testvér fogalma, a vérrokonság jelentette gátlás. Számára a bátyja egy közelebb álló idegen valaki, aki valami számára felfoghatatlan gondolat okán akar gondoskodni róla. Míg a másik három történetszálon mindössze frusztrálja az osztatlan figyelem hiánya, ebben a fejezetben sarokba szorítja a bátyját egy morális dilemmával és felőrli az ellenállását. Haruka vezető szerepe elvész és a húga prédájává válik, miközben arra próbál megoldást találni, miképp utasítsa vissza a szexuális közeledését úgy, hogy az ne akarjon hisztéria vagy dac miatt magában kárt okozni.

Mindeközben érdemes figyelni az apró részletekre is, hiszen egy-egy apróságot valamelyik karakterről nem feltétlenül a saját történetszálán tudunk meg, hanem egy másikon. Hiszen egyes kulcsesemények nem fejezet specifikusak. Van, amiről lekésnek, lemaradnak, mások pedig másképp alakulhatnak, akár többféleképpen is.

Így teljesít a sorozat

Történetileg összetett, finoman megkomponált darab, aminek el lehet veszni a részleteiben, ha erre fogékonyak vagyunk, és nem utolsó sorban kíváncsiak. Nyilván a fejezetenként egyre több erotikus jelenet elég eltántorító és öncélú jelleget láttat, különösen az utolsó etap vérfertőzős cselekményével, ettől függetlenül egy elég komoly és ritkán hallott üzenetet is hordoztat magával. Ez pedig nem más, minthogy a problémáktól nem szabad elmenekülni, hanem szembenézni velük, vállalni a konfliktust és a bűnnek minden egyes gramm terhét. Ezt mindegyik fejezet sugalltatja, hogy ne úgy éljünk együtt ezzel, mintha a gond az életünk része és meghatározója lenne, de itt válik a leghangsúlyosabbá. Ez egy olyan vonal, ami felett nagyon könnyű elsuhanni, vagy észre se venni, ha leragadunk annál hogy mik zajlottak a képernyőn a sorozat legutolsó percéig.

A szinkronhangok hozzák a kötelezőt és nagyon jól megválogatottak, mint a húgit alakító Hiroko Taguchi (Grisaia-trilógia Amanéje vagy a Fortune Arterial Yuuki Harunája), Shimono Hiro a báty szerepében (rengeteg mellékszerep mellett a Kimetsu no Yaiba Zenitsuja), esetleg a Naoként játszó Inokuchi Yuka (Zero no Tsukaima Charlotte-ja). Külön érdekes, hogy a női szinkronszínészek hagyományos sorozatokban nem a legfoglalkoztatottabbak, valamint mindegyikük repertoárja rövid és legalább 2-3 pornografikus mű egész biztos található. (Ami nem újdonság, a legutóbb a Nekopara OVA esetén láthattunk ilyet – és ott költségvetési okai voltak ennek, majd akiket a TV-sorozatra teljesen lecseréltek.)

Az opening egy kellemes, kissé szomorkásan szerelmes hangulatú melódia eufoniustól. Az első záródal, ami elválasztja az érdemi epizódot és az omakét pedig egy ehhez hasonló szám lett, ami nem igazán okoz maradandó emléknyomot. A második záródal, ami az omakét követi pedig egy vérbeli, ütemes, kicsattanó és vidám nóta a Momoiro Clovertől. A képsoraik szépek (bár a köztes ending, vagy inkább insert song) elég minimalista a rajzolt családi fotók mutogatásával, viszont a legnagyobb baklövést a második záródal követi el: célszerű ezt a sorozat legvégén megnézni, mert nagyon sok részletet nemcsak előrevetít, de bemutat, lelő, megmagyaráz.

Maga a rajzolás és az animáció viszonylag szép és a szemnek kellemes, hozza a korabeli színvonalat. Mindemellett nem fél élénk színeket, kifejező effekteket használni, noha többször fogjuk úgy érezni egy ponton, hogy azért erősen középszerű még így is.

Zárásul

Egyértelműen nem a széles közönségnek javasolható és ajánlható mű, a téma pedig érettebb hozzáállást kíván, amely nem ragad le egy (vagy kettő) megdöntött tabutéma kapcsán. Ettől függetlenül nem hibátlan, sok helyen bele lehet kötni a történetbe, logikájába is. Ennek egy része magyarázható a játékidő szűkével, a rendezési megoldással, és szó mi szó, elbírt volna egy hosszabb formát, hogy jobban kibonthassa saját magát.

A cikk a digitálisan megjelentetett 2020. áprilisi Mondo Magazinban jelent meg.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük