Idén lesz 10 éves a Ricz’s Top 20 Worst Anime című bejegyzésem (akkor a 2500-at hagytam el, most épp a 4800-at, szóval, jesszus…), és több ismerős is kérte, hogy jöjjön…
Elég nehéz olyan sorozattól írni, amelynek a középpontjában az emberi érzelmek, kapcsolatok állnak egy igen csak megosztó tálalásban. Hiszen ezeknél feltétlenül muszáj a lélektanról is beszélni, hogy egyes karakterekre mi…
A macskák visszatértek miután a korábbi OVA (a Mondo Magazinos cikk itt olvasható róla) nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, sőt a visual novelekhez képest (amiket pedig itt összegeztem,…
A következő toplistát még az Animagazin 50. számába (2019. július) írtuk Katával, ami valójában diupla toplista, hiszen az enyém és az övé szerepel párhuzamosan egymás mellett, amolyan férfi-női, kezdő-haladó szint…
A magazin egyik korábbi számában (Mondo 2017/10) már bemutattam a Kickstarter kampány keretében indult projekt alapjául szolgáló visual noveleket, és most itt az ideje, hogy lássuk, mi is sült ki…
Van valami romantikus a poszt-apokaliptikus történetekben. Az összeomlott és kisebb túlélőcsoportokra bomlott modern társadalomban, a kegyetlenné vált környezetben, az üszkös városromokban, amiket lassacskán visszahódít a természet… Ez az a téma,…
Előrebocsátom, ez a sorozat nem csak a szezon, de még az év pozitív és kellemes csalódásai közé is tartozik, már több szempontból is. Elsőként, mert kíváncsian vártam mivé lesz és…
A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin júniusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva. * * * Egy…
A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin júniusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva. * * * 15…
A soron következő bejegyzésem a Konzol Magazin májusi számában jelent meg az Anime rovat berkein belül. A szöveget változatlanul hagytam, ellenben új képeket tettem be feliratozva. A cikket akkor egyetlen…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem