Mangaka: Matsumoto Leiji

Vannak alkotók, akik megkerülhetetlenül bevésték magukat egy-egy műfaj panteonjába. A japán űropera egyik ilyen meghatározó alakja Matsumoto Leiji, aki egy hatalmas világot teremtett a műveiben rendre visszatérő karakterekkel és azok minduntalan újabb kalandjaival. Ezt ma „Leijiverzumként” hívjuk, amelynek bemutatása önálló cikksorozat tárgya lehetne, de ez most nem az a rovat.

A korai évek

A Matsumoto Akira néven 1938-ban született alkotó előéletéről nem sokat lehet tudni, miután korai pályafutására, annak elindulására nem szívesen emlékszik vissza. Kezdő munkái meglepően nem a fiúközönséget célozták meg, hanem a hölgyeket és a lányokat. Az első munkáit még a saját neve alatt publikálta 1954-től kezdve, számos műfajban igyekezett alkotni, amelyek közé beletartozott a Laramie című 1959-es amerikai tévésorozat manga adaptációja, vagy a macskájáról írt történet (Torajime no Miime). Az első áttörést az Otoko Oidon mangával érte el 1971-ben, amely egy egyetemi felvételire készülő önálló fiatalember története volt. Nagyjából ekkor tájt jelentetett meg több egymáshoz nem kapcsolódó II. világháborús történeteit Senjō Manga Series címen.

1961-ben feleségül vette Maki Miyako shōjo mangakát, aki a japán Barbie babaként is felfogható Licca-chan megalkotója.

A science fiction bűvöletében

A science fiction felé viszonylag korán kacsintgatott: a szárnypróbálgatásai során az 1958-as Gin no Tani no Maria című munkája már több, később visszatérő témát és eszközt is előrevetít. A műfaj iránti érdeklődését mégis inkább a könyvillusztrálási felkéréseknek köszönheti, amelyek közül C. L. Moore Northwest Smith és Jirel of Joiry történeteinek gyűjteményes kötetei voltak a legmeghatározóbbak. Ezek révén figyelt fel rá Nishizaki Yoshinobu, aki 1973-ban felkérte az Uchū  Senkan Yamato sorozatának mechanikai és karakterdizájnjához, de végül jelentősen hozzájárult a sorozat teljes átdolgozáshoz, végül annak rendezője is lett. Három évvel később már két egyszerre indított mangasorozata is nagy népszerűségre tett szert: az Uchū Kaizoku Captain Harlock és a Ginga Tetsudō 999. Ez utóbbi és a korábbi Senjō Manga Series művéért megkapta a Shogakukan Manga Award díját a shōnen kategóriában.

Későbbi munkái főleg a Yamato és a 999-es űrvonat jegyében teltek, különféle spin-offok és újramesélések születtek. Ezen karakterei gyakorlatilag a védjegyévé váltak: 1999-ben Tsuruga belvárosában két tucat bronzszobrot kaptak, amelyek talapzatán Matsumoto aláírása is szerepel. Ezen kívül közreműködött a Daft Punk 2001-es Discovery album számaihoz készített videoklipekben is, amit végül 2003-ban Interstella 5555 címen egész estés mozivá fűztek össze.

 

Időközben beütött a krach is. Az 1995-ös Yamato 2520 OVA munkálatai során kreatív nézeteltérései támadtak Nishizaki Yoshinobu producerrel, és többéves jogi pereskedés lett belőle. Ennek következtében a Shin Uchū Senkan Yamatot át kellett neveznie, mivel a döntés értelmében nem használhatta a címeiben a Yamatot, sem annak történetét vagy karaktereit, ellenben a karakter- és hajótervek, a mechanikai dizájnok, illusztrációk felett a jogot továbbra is gyakorolhatta.

Az utóbbi évtizedek forgataga

Bár a pereskedést és az Interstellát követően kicsit hátrébb szorult, másképp hallatott magáról. Kisebb művek írása mellett elindultak a produkciós munkálatok a történeteinek filmre vitelében, amelyek közül eleddig egyedül a 2010-es Uchū Senkan Yamato készült el, és a legutóbbi (immáron pár éves) hírek szerint a Galaxy Express 999 live action castingja is lezárult.

2009-ben az egykötetes mangájához, a Gin no Koshikához készült reklám a Queen együttes Bohemian Rhapsody című dalának felhasználásával. 2014 augusztusában, a debütálásának 60. évfordulójára Shimahoshi Kōichi rajzolóval közösen újabb Harlock mangába fogtak, amely az eredeti történetet meséli újra. 2017-ben a Toei jelentette be, hogy 2020-tól hároméves időközökkel fog megjelenni a Zero Seiki mozitrilógia, amely újrameséli Emeraldas, Harlock és Maetel történetét.

 

Külön érdekesség, hogy a 2011-ben vízre bocsátott tokiói városnéző vízibuszok közül a Himikot ő tervezte, aminek egyik testvérhajója az ő egyik legtitokzatosabb karakteréről, Emeraldasról lett elnevezve.

A Himiko.

Tavaly november közepén a Harlock kapitány olasz vetítésének 40. évfordulójára szervezett torinói rajongói rendezvényen lett rosszul, és szállították kritikus állapotban kórházba, két nappal később pedig sikerült stabilizálni az állapotát.

A stílusának ismertetőjegyei

A gépek iránti érdeklődése két ágról eredeztethető: egyfelől apja a két háború közt Franciaországban agresszorszázadokban volt pilóta, másfelől testvérei a mérnöki pályán helyezkedtek el. Talán ennek köszönhető, hogy a mechanikai dizájnjaiban a rengeteg analóg mérő és panel látható.

A karakterei tekintetében elég jól meg lehet különböztetni szerepköröket. A nők nyúlánkak, törékenynek tűnnek, viszont rendkívül erős akarattal és kiállással rendelkeznek. A férfikarakterek rendszerint jól felépített fizikummal bírnak, és rendre oldalra fújja a hajukat a szél, gyakran letakarva a fél szemüket. Az idősebb karakterek a bohókásabb, egyszerűbb stílust képviselik: alacsonyak, tömzsik. A fiatalabbaknál is ez figyelhető meg: amíg esetlenek, hasonlítanak az idős karakterekre, de ahogy elindulnak a felnőtté válás útján, úgy veszik fel egyre inkább a jellegzetes férfialak formát. Az alkalmi szereplők pedig rendre groteszk módon ábrázoltak. Apróság, de a macskája is rendre feltűnik valahol a történetei során.

 

Panelkezelésben inkább szellős, gyakran egész oldalas állóképeket használ a kifejezésre, a feliratok pedig tömörek és velősek. Szövegírói stílusát nagyban meghatározta a japán sci-fi atyjának is nevezett Unno Jūza, valamint H. G. Wells. Történeteiban állandóan visszatérő és hangsúlyos elem a bajtársiasság, barátság és a felnőtté válás, valamint az ember és a technológia kapcsolata, viszonya, az elgépiesedés veszélye és a technológiai fejlődéssel járó fokozatos elridegülés az emberi kapcsolatokban. Ugyanilyen központi gondolat a férfilétről alkotott eszmeiség, miszerint attól lesz valaki igazán férfi, aki az álmait és a vágyait minden körülmény és viszontagság közt megőrzi és hajszolja.

Történetvezetését illetően a kaland és a cselekmény meghatározóbb a karaktereire nézve. Viszont a művei közti átjárás már nem ilyen egyszerű: rengeteg alternatív történet, spin off, más korszak, más időszak és hozzáállás közt menthetetlenül több ponton ellentmondásokba keveredik. Ennek az az oka, hogy szemben a népszerű rajongói elméletekkel, a történetei nem egy egyenes mentén helyezkednek el, hanem rengeteg idővonal létezik, amelyek időről időre keresztezik egymást, összeérnek.  Ezt a koncepciót ő “toki no wa”-nak nevezte el, amely a folytatólagosság és diszkontinuitás paradoxonja: egy szereplő halála esetén a kalandja egy másik idővonalon folytatódhat úgy, hogy nincs szükség a feltámasztására.

A cikk a 2020. februári Mondo Magazinban jelent meg.

 

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük