Az év első felében még nem vezettem különösebben, hogy mit néztem, a javának az idejét sem tudom, hogy pontosan mikor, így maradnék a Letterboxdos naplóm bejegyzései mellett, azon belül is…
Megint kicsit variáltam a válogatáson, elhagyva ismét egy magyar filmet, mert nem igazán volt kedvem az utóbbi időben olyasmit nézni. Részint oka ennek a Hadik és az Aranybulla, amelyek egyenként…
A mozizgatás pedig folytatódik, jó hatalmas kihagyás után, aminek az egyik oka az összeállításban volt keresendő, mert megint rákaptam egyfajta zsánerre, inkább olyasmiket néztem, ha ugyan néztem valamit (általában újráztam…
A történelem tele van nagy alakok hosszú sorával. Olyanokéval, akiknek neve hallatán mind tudunk valami hozzájuk köthető dolgot említeni: Leonardo da Vinci, Bonaparte Napóleon, Otto von Bismarck, Julius Caesar, Nagy…
A tizedes meg a többiek (1965) Teljesen őszinte leszek, nagyon sokáig nem láttam a filmet teljes egészében. Olyan hiányosságot pótoltam most, amihez csak a Gyalog galoppos hiányosságom mérhető: ennél a…
Ha valaki mellett az elmúlt időszak elhunytjai közt nem szabadna elmenni, az határozottan a Golgo 13 mangakája. Bár elsőre úgy tűnhet, hogy más érdemei nincsenek, mint a legrégebb óta futó…
Az elmúlt időszakban egymás után mentek el a nagyobb nevek, akiknek több klasszikus vagy műfajformáló címet is köszönhetünk. Yamamoto Eiichi, ha műfajt nem is alakított a rendezéseivel, de határozottan az…
Vannak alkotók, akik megkerülhetetlenül bevésték magukat egy-egy műfaj panteonjába. A japán űropera egyik ilyen meghatározó alakja Matsumoto Leiji, aki egy hatalmas világot teremtett a műveiben rendre visszatérő karakterekkel és azok…
Talán nem is gondolnánk, hogy az animék és a mangák egyik atyja immár több mint 50 éve alkot. Az ő nevéhez fűződik a mecha műfajnak két komolyabb variánsa, a pilótavezérelt…
Meglehetősen rövid könyvrecenzió és véleményezés (ami tán kritikának is elmegy), és valljuk be: a sztorit már kiveséztem a filmnél. De azért foglaljuk össze. Volt egy Desmond Thomas Doss névre hallgató…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem