12. rész: A hatvanas évek Dél-Koreája
Bár az előző felvonásban érintettük a két Korea létrejöttét, az korántsem volt része a teljes képnek ahhoz, hogy megértsük, miért is lesz a déli országrésznek végül animációs ipara, térségét tekintve a legkésőbb. Illetve kissé előrevetítve, miért is zuhan meg alig pár évvel az indulását követően.
Egy viharos évtized fordulóján
Bár a Korea kettészakadása, a politikai hovatartozáson alapuló megkülönböztetés és a koreai háború együttesen kellő indok lenne egy animációs ipar teremtésére vagy pénzelésére, mint az történt például Kínával a világháború után. „A politika diktálja a kultúrát, a kultúra pedig formálja a politikát.” körforgás nem valósult meg kellőképpen, ellenben az oktatásba fektetett komoly erőfeszítések hozzájárultak Rhee Syngman autoriter kormányának bukásához. Az 1956-os választásokon másodikként befutott Progresszív Párt független aktivista jelöltjét, Cho Bong-amot 1959-ben az új választások közeledtével kémkedés vádjával kivégezték. A következő évben az elcsalt választások miatt először békés tüntetések kezdődtek Masanban, amit a rendőrség véres eszközökkel vert le. Április 11-én egy halász kifogta az egyik diák holttestét a városi kikötőben, a halál okát feltáró boncolási eredmény pedig megrázta a fiatal nemzetet (a fejébe ékelődve egy könnygázgránátot találtak), és hamar újabb tüntetéshullám indult meg.
Az áprilisi forradalomként elhíresült események eleinte erőszakmentesen kezdődtek, azonban a fizetett kormánypárti csőcselék és a „véres csütörtöki” (április 19.) rendőrségi tömegbelövés és oszlatás során meghalt 180 tüntető, és több mint ezer sérült, illetve ez utóbbi okán meghirdetett statárium olyan politikai válságot idézett elő, amelyben belügy- és a védelmi miniszter mellett Rhee Syngman is lemondott hatalmáról. Új kormány alakult, kikiáltották a Második Koreai Köztársaságot, ami igyekezett megnyirbálni az elnöki hivatal hatáskörét és parlamentáris rendszert vezetett be, illetve vizsgálóbizottság foglalkozott a masani eseményekkel.
A Második Koreai Köztársaság nem volt hosszú életű, ugyanis a politikai válságot kihasználva a katonaság 1961. május 16-án államcsínyt követett el, felállítva ezzel egy katonai kormányt (junta), a Nemzeti Újjáépítés Legfőbb Tanácsát. A mezőgazdaság és a könnyűipar mellett a kereskedelmet is élénkítették, a pénzmosást elkerülendő, visszanyesték a frissen bevezetett won árfolyamát, és nyugatnémetekhez küldött ápolónőkkel és bányászokkal segítették a nehézipar fejlődését. A juntát az 1963-ban oszlatták fel, miután Park Chung-hee katonai tanácselnök a leszerelése után civilként indult az elnöki pozícióért, és a demokratikus választásokat egy hajszálnyi előnnyel ugyan, de megnyerte… Ezzel kikiáltva a Harmadik Koreai Köztársaságot. A gazdasági és oktatási programok folytatódtak, az ország végre tényleges fejlődést tudott felmutatni.
A koreai animációs ipar létrejötte
Talán nem meglepő, hogy a Pán Péter kitörő fogadtatását követően a késő 50-es években és a kora 60-as években leginkább reklámok tekintetében beszélhetünk csak dél-koreai animációról. Ennek egyik első példája a The Lucky Toothpaste 1956-os animált termékbemutató, ami a cím sugallata ellenére nem egy szerencsés fogkrémről szól, hanem az 1953-ban piacra dobott Lucky fogkrémmárka népszerűsítése. Ezt a rövid reklámfilmecskét Mun Dal-bu, a HLKZ (ma KBS) televíziótársaság akkori művészeti igazgatója teljesen egymaga készítette mindennemű előképzettség nélkül az animációkészítést illetően.
Egy másik ekkoriban készült kiemelendő animált reklámot a Jinro szeszgyár készítette, akik 1960-ban mutatták be a mozikban a mind grafikai, animációs, technikai (24 képkocka/másodperc, előre rögzített hangsávra animált szájmozgás) és zenei értelemben Disney stílusát imitáló Jinro Soju kisfilmüket, amivel a tömény alkoholos italukat népszerűsítették. Külön érdekessége ennek a műnek, hogy több mint 30 évvel később, 1998-ban az ország 78 mozijában újravetítették. (Itt megtekinthető.)
Azonban a reklámok nem kifejezetten irányozták elő a koreai animációs ipar fejlődését, noha a külföldi művek sikerei alapján lett volna rá igény. Az alkotóknak és a stúdióknak csupán a fennmaradást segítették, kimondott bevételük szinte alig volt ezekből a munkákból. Az első komolyabb áttörés Han Seong-hak, Park Yeong-il és Jeong Do-bin összefogásából született Gaemiwa Bejjangi (A tücsök és a hangya) című 5 perces kísérleti animációs filmje jelentette 1961-ben, amit 80 ezer wonból valósítottak meg 35 mm-es filmszalagra. Az elkészítése is kissé gyötrelmes volt: mindössze 240 celluloid lapot tudtak szerezni, ami átlagosan 10 másodpercnyi anyag rögzítését tette lehetővé. Ezeket a lapokat aztán lemosták, hagyták megszáradni, és így folytatták a rajzolási munkálatokat 4 hónapon keresztül.
1962 januárjában az új kormányzat hatályba léptette a rendkívül szigorú szabályokat és követelményeket támasztó Filmtörvényt, aminek célja a stúdiók számának mérséklése volt. A korábban létező 71 kis társaság száma az év végére 16-ra csökkent, ám még ennyien sem voltak képesek megugrani rendesen az előírásokat, így 1963 júniusára mindössze 4 stúdió üzemelt már. Ez utóbbi évben készült el az I Am Water című animált társadalmi célú hirdetés mellett a Catch That Rat is, amelyben Kim Yong-hwan párkockás képregényének központi alakja, Kojubu szerepelt. Továbbá Shin Neing-kyun (ismertebb nevén Nelson Shin) ugyanebben az évben készült el a Green Froggal, ami egy anyjára sosem hallgató béka tragikus népmeséjét dolgozta fel.
Az 1965-ben bemutatott Even the Sky is Sad című gyermekdráma hatalmas kasszasiker lett a mozikban, csak Szöulban több mint 270 ezren váltottak rá jegyet 8 hét leforgása alatt. Ezzel elindult a gyerekfilmek hulláma, ami két évvel később érett be igazán: az Ujugoein Wangmagwi (Wangmagwi, az űrszörny), Daekoesu Yonggari (Yonggari, az óriásszörny) filmek mellett ekkor mutatták be az első egész estés koreai animációs filmet is, a Hong Gil-dongot illetve a Hopi wa Chadolbawit (Hopi és Chadolbawi)), amit hamarosan az első stop-motion animáció is követett, a Heungbu wa Nolbu (Heungbu és Nolbi). Ezek sikerét senki sem látta előre, a filmek pedig sorjáztak egymás után, legjavában népmese, valamint gyerek- és ifjúsági irodalmi adaptációk. Azonban még egy meglepetést tartogatott ez a dömping: idővel a közönség egyre jobban kezdett megfogyatkozni ezekre, ami évtizedekre stagnálásba kényszerítette a frissen életre kelt koreai animációs ipart.
További érdekességek ebből az időszakból:
- Rhee Syngman másik 1956-os kihívója, Cho Pyong-ok Amerikába ment gyomorműtétre, ahol szívinfarktusban elhunyt, így Rhee lényegében komoly politikai ellenfelek nélkül maradt az 1960-as választásra.
- Azért ne legyenek illúzióink az elnevezéssel, a Harmadik Koreai Köztársaság nem parlamentáris köztársaság volt, mint a Második, hanem katonai diktatúra alatt működő unitárius elnöki köztársaság, ami gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a junta maradt, de egy látszatdemokráciát tartott fenn.
- A Lucky idővel nem csak fogkrém lett, hanem háztartási vegyszereket és kozmetikumokat is gyártott, ami a koreai nők közkedvelt márkájává lett.
- Érdekesség, hogy a Lucky kozmetikum- és a Goldstar Factory elektronikai gyártókat ugyanaz hozta létre: Koo In-hwoi, és a két cég gyakran népszerűsítette egymás termékeit, amíg 1995-ben össze nem olvadtak, létrehozva az LG-t.
- A kezdeti koreai reklámok még mozis vetítéseket kaptak, mivel a televízió 1961 decemberéig nem volt általánosan elterjedtnek nevezhető az országban.
- A 1962-es Filmtörvény továbbá komoly cenzúrát is előirányzott: az obszcenitásnak tartott részleges meztelenség mellett a kommunista és baloldali eszmékkel való szimpátia kifejezése miatt is lefoglalhatták az elkészült műveket.
- Kim Yong-hwan alapította az első koreai képregénymagazint 1948-ban, a Manhwa Haengjin A koreai háború alatt ebben futott a „The Soldier Todori”, ami a dél-koreai katonák helytállását mutatta be.
Megjelent a Mondo Magazin 2022. decemberi számában.