Anime Marathon – 2012. szeptember

Egyetemkezdés előtt igyekeztem ledarálni a sorozataimat, amiket néztem. Jó párat sikerült, de még mindig nem vagyok elégedett, ugyanis még mindig vannak szépszerével megnézendők. Na de akkor lássuk a megemlítésre érdemes darabokat.

Avagy a Kachou Ouji: Hard Rock save the space. A történetünkben egy Oji Tanaka nevű lepukkant életű hivatalnokot követünk végig. Hajdanán rocksztár volt, amire szívesen emlékszik vissza a trágya meló, a zsörtölődő asszony és a rakoncátlan gyerek mellett. Ebbe az életébe csöppen bele Layla, egy rejtélyes szőke nő, aki nem mellesleg földönkívüli és Tanaka különleges gitárnyúzó készsége kell neki, hogy az intergalaktikus háborúban a hangenergiával feltölthessenek egy szuperfegyvert, ami képes egész csillagflottákat megsemmisíteni.

A sorozatban megjelenik a zene iránti odaadás, felfogás a valójáról, valamint a családi dráma is, ahol első látszatra a házasság a holtponton van. Na meg a rockerség, hogy öregen milyen is azt csinálni, amit egykor fiatalon. Szóval egy kellemes, pihentető sorozat.

Inkább olvassátok el Kagamin ajánlóját. Erre a sorozatra én is azt mondom, hogy „priceless”: a humor gyakran túlságosan is fájdalmas, átok perverz, jól adagolt és változatos felhozatallal.

Történet nincs, holt átlagos, sehova sem fejlődő helyzet, csak néhány poénos jelenet halmaz ad valamit. A rajz szép volt azért, de a hangok… meh… Trollkodjatok egy másik sorozattal inkább, s tegyétek ezt a listátok végére.

Noha a sorozat a játékok terén egész változatos volt, a történetet a 10. rész után kezdtem elunni, mert nem igen haladt semmit érdemlegeset sem. A grafika csúnyácska, de megszokható, de olykor inkább röhejes, ahogy a sztori is. A hangok terén meg több idegesítő is volt, egyedül az OP volt hallgatható.

Hogy miért van két értékelés itt? Mert mint adaptáció megbukott, csúfosan. Nyomokban hasonlít csak az eredeti „agyam-farkam eldobom”-szintű történethez, nem nevezhető a megvalósítás még Go Nagai-szerűnek sem. Viszont önálló sorozatként megért egy 7/10-et, noha kismilliárd dolgot átírtak, kiírtak, s ezzel az egész sztorinak másfajta kicsengést adtak. Megnézhető, de a mangát melegebben ajánlom. Egyszer lehet írok mindkettőről bővebben 1-1 terjedelmeset.

Takahashi Rumikótól a legtöbben az Inuyashát ismerhetik, de van egy másik nagy sorozata, a Mermaid Forest, ami egy meglehetősen dark romantikus-fantasy mű. Aki eszik a sellő húsából, az halhatatlan lesz – tartja a legenda, de többen szörnyekké változtak vagy vért hányva belehaltak az ízletes falatba. Sztorink két halhatatlant követ végig: egy 500 éves halászfiút és egy lányt, akik szárazföldi sellők „neveltek”. A sztori 4 részét már OVA formájában láthatta az, aki megnézte azokat, így az összesen 13 részből 9 tartogat valami újat a számunkra. Kicsit borzongató, kellemes éjszakai néznivaló.

Csak néhány szóban: a lányok egy-egy ma is használatos fegyver (többnyire automata gépkarabélyok) megszemélyesítése. Közülük kiemelnek 4-et, így egy fegyverre írt K-On!-t kapunk, s nálam más be is indul a kénköves derpegés. Bemutatták a fegyvereket, történetüket, hibáikat (amik megjelentek a karaktereken is), ami az egész jó oldala volt. De a negatívból több volt: fülsértő OP-ED páros, önmagát megujjazó leszbikus finn tündefegyver (Saka), a Kalashnyikov tömegkarabély a végére, vagyis csak van, de nincs egyértelmű karaktere, a történet hiánya vagy gány tálalása stb-stb.

A földrengéses katasztrófa témája nem volt rossz ötlet, ellenben a katasztrófa megjelenése volt enyhén szólva is… katasztrofális. A híd ugyan úgy mozog, ahogy kellene, de csak házak dőlnek össze, autók zúzódnak és törnek ripityára. Sehol egy eltört gázcső, kidőlt villanyoszlop, szikrázó villanykábel, méteres oszlopos csőtörés, szennyvíz-szökőkút és a károk se egy 8-as erősségű földrengést mutatnak és tsunami sincs. De amúgy minden már rendben, ami az utána lévő dolgokat illeti. Csak valahogy közel se találtam olyan drámainak az utolsó 2 részt, mint amennyire leírták.

Egyszerűen a sztori WOW. Újabb tökös Go Nagai-mű, amiben megint a vallásra és Istenre hivatkozik a szerző, majd egy méretes turhákkal jól szemen is köpi. Az apokaliptikus téma most is nagyon jól áll az egésznek, ahogy a szerelmi háromszög, a vallási tanok és tudás kiforgatása, a harc a belső énnel és az igazsággal. Ezt egy éjszaka alatt végig lehet nézni, engem speckó alaposan lekötött, csak kevés volt még a 9/10-hez. De ami azt illeti, én is nehezen választottam volna Saeko és Saori közt. ^^”

Aki Arthur-legenda feldolgozást várna szóról szóra, töviről hegyire ennek a 30 része alatt, az most tegyen le róla, mert pár jelenet kivételével egy teljesen új sztorit írnak az Atrhur-legendára. Összességében egész jó, korai shounen, a barátságról, igazságról és lovagiasságról, bár a téma miatt eleve szemet hunyunk ezek a sablonok felett, mert ezek voltak az érett középkor és a lovagiasság szellemének alapjai is. Innentől kezdve élvezhetőnek mondható, bár a vége felé jócskán belaposodik.

Ugyanakkor szólok, hogy ehhez csak RAW-videó van, az első része elérhető (talán) még az ARR-től, bár hosszú ideje semmit se hallani ennek fordítása felől. Én meg eluntam a várakozást és megnéztem.

Ha sorrendbe kéne szedni, hogy mit néztem nagyobb élvezettel a Yu-Gi-Oh! szériákból, akkor nekem a GX jutna az eszembe, abból 26 részt letoltam egy nap alatt. Utána foglalna helyet az 5D`s. Bár nem tudom miért lenne igazából csak a második, pedig ennek a sci-fis, sötét jövős hangulata nagyon bejövős. Van börtönös és kínzós párbajok, nem csak a motorozós Riding Duelek, amik pezsdítenek egy csomót. A sorozat ezáltal eddig még élvezhető, bár ahogy hallottam a 3. évadra vagy a 4-re már lesz egy kis savnyelés. De eddig egész decens és élvezetes.

* * *

Ezen kívül szokásomhoz híven OVÁk és mozifilmek sokasága, más sorozatok is ki lettek végezve, mit a Rumiko Takahashi Anthology, Ayakashi, BakaTest 2, Highschool DxD stb. De most csak ezek kerültek a terítékre, bár a R. T. Anthology-t szintén kiemelten ajánlom.