Tezuka Osamu színre lép 1. rész
Tezuka Osamuról külön könyvet lehetne írni, olyan szinten meghatározó alak. Nem csak a munkássága révén, hiszen olyan kultikus címek megalkotója, mint a Tetsuwan Atom, Dororo vagy a Black Jack; illetve olyan mangakákat inspirált, mint Toriyama Akira, Monkey Punch, Katsuhiro Otomo, illetve segédkezett Nagai Gō és Ishinomori Shōtarō befutásában is. Sokszor emlegetik emellett a „a manga atyjának”, „keresztapjának”, olykor még „istenének” is, mivel technikai úttörő szerepe mellett több műfajt ő értelmezett újra, vált annak meghatározójává. Most inkább az animációs iparbeli tevékenységét tekintjük át.
Tezuka eredetileg a Tōei berkein belül kezdte az animációs munkákat. Bár az 1960-os Saiyūkit és a két évvel későbbi Arabian Night: Sinbad no Bōkent tető alá hozta, és a munkatársaival jó kapcsolatot is ápolt, hamar megalapította inkább saját animációs stúdióját, eleinte 5, majd egy évvel később 20-30 fővel – vagyis a Tōei akkori munkavállalóinak tizedével, akik javarészt a cégben kialakult fizetési, képviseleti és munkakörülményi problémák miatt váltottak. Ez volt a Mushi Production.
Hogy mennyire is csábító volt Tezuka új stúdiója, a később rendezőként befutott Rintarō visszaemlékezéseiből derülhet ki a legjobban: a korábbi 8 ezer jenes fizetése helyett 21 ezer jent ajánlott neki. Ugyanakkor Tezuka fizette az étkezésüket, fejenként napi 100 jenes büdzsével, ami kifejezetten jó térítés volt ekkoriban.
A Mushi Production első műve az Aru Machikado no Monogatari volt (1962, Egy utcasarok története), ami kísérleti filmként igyekezett szembemenni a Disney által lefektetett irányzattal: modernista művészi megvalósítással és párbeszédeket, monológokat teljes mértékben mellőzve. A grafikai megoldásai egyszerre voltak stílus és tartalom, amelyhez olyan nevek társultak, mint a korábbi cikkekben említett Yamamoto Eiichi és Sugii Gisaburō. Ugyanakkor ez a mű egyben apróbb részleteiben előre is vetítette a stúdió későbbi problémáit: noha Tezuka vezette a gyártási folyamatot és rendezte a művet, gyakran képtelen volt teljesíteni a saját maga által támasztott határidőket, és a kreatív döntéseket inkább a stábnak kellett meghoznia a hiányában, amiért később ő aratta le a babérokat. Ez azért is fontos, mert a boldog békeéveket, majd a katonai diktatúrát és a környék pusztulását megélő címszereplő utcasarok története plakátokon keresztül kerül elmesélésre afféle stílusgyakorlatként, váltogatva a különféle irányzatok közt. Számos hiányossága és problémája van a műnek, a repetitív és korlátozott animációtól, a sokszor idegesítő és újra meg újrajátszódó zenei betéteken át a háborúellenes üzenet egyszerű és szájbarágós mivolta miatt korában nem osztott nagy sikert, noha az 1962-es Ōfuji Noburō-díjat elnyerte.
A szóban forgó filmet, illetve az Osut (1962, Férfi) és a Tetsuwan Atom pilot epizódját a szélesebb közönség a tokiói Ginza kerület Yamada Halljában tekinthette meg először a Mushi Pro Showcase eseményen 1962 novemberének elején. Az esemény körülményei kicsit kaotikusak voltak, hiszen eredetileg Tezuka az első két epizódot szerette volna bemutatni a jövő év januárjában induló sorozatából, csakhogy a hangsáv nem volt megfelelően lejátszható, a mixelés sem sikerült megfelelően, ezért egy külön kazettáról kellett elindítani. Emellett a lejátszás sebessége is változó volt, ami így azt eredményezte, hogy a hangok és a jelenetek nem mindig kerültek szinkronba. Ennek ellenére a hatalmas várakozás kezdte el övezni a Tetsuwan Atomot, ami 1963 újév napján a televíziók képernyőjére került, ezzel új fejezetet indítva az animék történetében.
Tudtad-e, hogy a Tetsuwan Atom januári 1-i kezdetére vezethetjük vissza annak az okát, hogy az animeszezonok egy hónapos csúszásban vannak a naptári évszakokhoz képest?
Azonban ezt a sikert nem mindenki fogadta jól. Miyazaki Hayao Tezuka 1989-es halála után írt munkájában például „olcsó pesszizmustól és a Disney iránti irigységétől vezérelt, bizonytalan flótásnak” írta le. Miyazaki írta ezt mindannak a tudatában, hogy a szerző-alkotót országszerte dicsőíteni fogják a halálhírekben, illetve őt magát „a tezukai hagyaték” egyik zászlóvivőjének fogják titulálni. Hogy pontosan miféle „hagyatékról” is lehet szó, arra csak ugyanebből az írásából következtethetünk: külön kiemeli, hogy az alkotó nem volt rá hatással, mégis gyakorta égette el azokat a rajzait, amelyek túlságosan is hasonlítottak az övére. Továbbá azt is megjegyzi, hogy a forradalmi újításokat sem köthetjük a nevéhez, hiszen „ha ő nem hajtja végre, akkor majd más teszi meg”. A szövegkörnyezetből kiragadva ezek a megjegyzések durva támadásként, becsmérlően és tiszteletlenül hatnak, azonban arról van szó összességében, hogy Miyazaki igyekezett magát minél távolabbra helyezni Tezukától minden tekintetben. Érdekességként megjegyezhető, hogy Sugii Gisaburō megjegyzi ezzel az írással kapcsolatban, hogy „azok a régi szép idők valójában nem léteztek a Tōeinél, hiszen az üzleti modell tarthatatlan volt, és Miyazaki, Tezuka kritikusa, a Tetsuwan Atom sikerének köszönheti, hogy gyakorlatilag még az iparban dolgozhat”.
Mert lényegében a sorozat eredetileg sem a Mushi Production stúdiónál fogant meg, hanem a Tōeinél. Tezuka még nagyban a Saiyūkin dolgozott, mikor arról folytak a tárgyalások, hogy a stúdió lehetőséget biztosít az elkészültére, és erre minden inspirációt és lendületet megad. A projekt sikerével viszont kétségek sora merült fel: egyfelől a televíziós műsorszórásból származó haszon és befektetés megtérülése miatt (ne felejtsük el, ekkoriban még elég alacsony azon háztartások aránya, ahol a tévékészülék jelen volt), másfelől egyes alkotók kifejezetten nevetségesnek, vagy egyenesen lehetetlen vállalkozásnak tartották az iparág teljes állományának bevonása mellett is. Ezért az ötletet elvetették, a Tetsuwan Atom pedig egy 65 részes, némi animált betétekkel dolgozó élőszereplős sorozatként debütált 1959 márciusában. Tezuka viszont csak nem adta fel az álmát, annak ellenére sem, hogy Yamamoto Eiichi kollégájának számítása szerint a Tōei minőségű animációval rendelkező, hetente megjelenő 30 perces epizódok mintegy 3000 főt igényelnének, valamint 60-70 millió jenes költségvetést. Továbbá a tévétársaságok sem fizetnének érte, hiszen emiatt rendkívül magas áron kell eladniuk a műsorukat. Az egyedüli járható út a korlátozott minőségű animáció készítése volt, amiről például nyugaton a Hanna-Barbera vált ismertté.
Habár ezekkel a számokkal lehetne vitatkozni, és Jonathan Clements az Anime: A History könyvében meg is teszi. Ellenpéldának hozza fel Mochinaga Tadahito 1961-es The New Adventures of Pinocchio (Pinokkió legújabb kalandjai) című sorozatát, fele olyan hosszú részekkel és pár tucatnyi munkatársával sikeresen megvalósította ezt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az említett sorozat a Dentsū és az amerikai Rankin/Bass Productions közös, stop-motion animációval készült szériája, ami eredetileg 5 perces epizódokat tartalmaz, és ötösével küldték adásba, hogy kitöltsék a félórás műsorblokkot. Sőt, korabeli szokáshoz méltóan a japán alkotókat fel sem tüntették a stáblistán. Végső soron így azt mondhatjuk, hogy Yamamoto Eiichinek igaza volt a számításokkal, hogy abban az elképzelt formában, a kor adottságai közt ténylegesen lehetetlen vállalkozásnak minősült a Tetsuwan Atom elkészítése. Ha a projektet meg kívánják valósítani, akkor az csakis komoly költségcsökkentések árán tehető meg.
Megjelent a Mondo Magazin 2023. decemberi számában.
Ezt olvastam volna hosszabban. Oké, hogy ezeket a cikkeket eredetileg újságba szántad, és ott korlátozott a terjedelem, de itt igazán bővíthetnéd egyik-másikat, mint például ezt is. Érdekelt volna például részletesebben, hogy Miyazaki Hayao miért és milyen körülmények között mondta azt, amit leírtál, mert igazán homályos maradt számomra a magyarázat. Szintén érdekelt volna, hogy dolgozott Tezuka, mert ezt is csak egy villanás erejéig ismerhettem meg. Sőt, igazából ez az egy fejezet szerintem egy egész sorozatot megérdemelt volna. 🙂
A hiányérzetek ellenére egy izgalmas, remek írás volt. Eddig csak kb. annyit tudtam Tezukáról, hogy meghatározó alakja a japán animációs iparnak, most már kicsit többet is megismerhettem a munkásságából.
Pont azok a kérdések a következő rész(ek) tartalma(i). 😀 Tezuka korai animációs munkásságáról simán könyvet is lehet írni, nemhogy könyvfejezetet, mert a Tetsuwan Atom létrejöttéről pl. van is egy (és a birtokomban e-könyvként).
Sajnos elég hülye helyen kellett megvágnom ezt a „mini”-ívet, ami 3 felvonásos. Igazából jobb lenne ezeket egyben kitenni, de egyfelől rettenetesen hosszúak lennének egyszerre, másfelől akkor az azt jelentené, hogy hónapokig semmit se halad a sorozat (itt helyben legalábbis, ami egy 3 felvonásos esetén félév – és a szuperfegyveres is ott van, ami ja, áll, mint szamár a hegyen). Bővíteni meg lehetne, mint a kísérleti rövidfilmjeivel is (Jumping, Genesis, Drop), viszont ezek olyanok, hogy ha egyről írtál, akkor mindről is, és voltaképp a nagyobb korai kísérleti műveinél is ez vehető észre.
Cserébe nagyon sokat fogok elidőzni a Tetsuwan Atom körülményein. Pl. a második része ennek szinte teljes egészében az animációs büdzsécsökkentésről szól és a technikai kényszermegoldásokról, míg a harmadik már gazdasági és pénzügyi oldalról közelíti meg ugyanezt a kérdést, majd egy füst alatt lerusholom a Mushi Production csődbe meneteléig, leginkább azért, mert utána egy olyan jelenség üti fel a fejét, amit tényleg csak röviden lehet ismertetni, hogy létezett és volt, de magukat a műveket csak mutatóba éri meg, hogy „ezek mind ekkor voltak”. Viszont az egyik ilyenhez fixen lesz kis bővítés, mert a kiotói mangamúzeumban volt szerencsém elolvasni a mangaváltozatát, és tartogatott némi nyalánkságot. Illetve keretes „tudod-e?” részekbe lett szorítva néhány érdekesebb részlet ott is, mert… érdekesnek érdekes, csak épp nem sok köze van a témához. Majd meg fogod látni az adott résznél.
Illetve menet közben is szerzek információkat, mert tervben volt a Tezuka Múzeum Osakában, ahova ismerős ment csak el, de megtette nekem azt a szívességet, hogy füstölgő szenes romhalmazzá fotózta a helyet.