Egyetemi pillanatok

Az egyetemistákat sokszor nem értem, miért hiszik lustának… pedig vannak szorgosok és furfangosak egyszerre. Bár tanszék, egyetem és szakirány válogatja, de egyre megy a lényeg. S most akkor álljon alább néhány történet arról, hogy az élelmes egyetemista nem csak egyszerűen beíratja a jegyét (akár jó, vagy nem jó) az indexbe, hanem igenis, kemény agymunkával jár a dolog. Mielőtt mennének a konspirálások, ezeket mind én magam követtem el…

A vizsgára nem volt papír, amire jegyzetelhessünk, így magunknak kellett hozni. De ez ott helyben derült ki, így nekem még tollam se volt. Csak a laptopom volt nálam, amin ott volt a tételsor. Amire becsülettel egy dekát se tanultam, mert enyhén egzakt volt az egész anyag, s sokszor egyébként a tételhez irreleváns adat vagy bekezdés is szerepelt. Vizsgázni meg csak kell, de nem adhatom úgy a bőröm, hogy „tanárúr, írja be kérem az elégtelent”. Minden a szerencsémen múlt…

Bementem, s kihúztam a tételt. Képformátumokról volt szó, ami annyiban jobb volt, hogy informatikai előtanulmányoknak hála (illetve szerves gyakorlat a házi archiválás terén) voltak fogalmaim, adataim, de koránt sem voltak elégségesek, hogy mit miért tartanak fontosnak információtudományi szempontból. Így felvázoltam a tanárúrnak a helyzetet: tollam és papírom híján írhatom-e a laptop jegyzettömbjébe. Hallgatott, mélyen, egészen mélyen, így hangos konstatálással annyit mondtam, hogy „hallgatás, beleegyezés”, s leültem. Majd a tételből kimásoltam a kellő részeket, s onnantól kezdve már csak fel kellett olvasnom. A vizsgát egy 5-össel abszolváltam, valamint egy kis vitával, hogy a GIF-fájlok azok animáltak-e, vagy még a régi max. 8 színt ismerő formátum. Ebben frissítettem a tanárúr tudását, miszerint a GIF-ek már rég nem 8 színt ismernek.

Erre se tanultam, a tételek egyenként voltak 5-10 oldalasak, s voltak 19-en összesen. Mondani sem kell, megint tele haszontalan információval, amivel az ember semmit se tud kezdeni, leszámítva, hogy egy kvízműsorban mint kérdés előferdülhet. Mikor megtudtam, hogy kis időre elfordul, addig szabad a tételturi, így elkezdtem egyet megtanulni. A legutolsó, ami önmagában 15 oldal, s hazai sajtótörténet az 1848-as szabadságharctól 1944-ig. Először kettővel előtte lévő tételt húztam, majd a tanár elfordult, hogy kikeresse a szemináriumi dolgozatom a szecessziós könyvművészetről, addig én turiztam, s harmadikra a kezembe s akadt.

Sorra kerültem, elmondtam a tétel első 3 bekezdését, a Bach-korszakig, majd elegáns ugrással és huszárvágásos átvezetővel az I. világháborúval folytattam, de onnantól kezdve daráltam, olyan kevésbé fontos dolgokat is, mint, hogy Móricz Zsigmond miért ment Hódmezővásárhelyre cikkezni 1922-ben egy könyvesboltról, vagy melyik könyv volt az első, amit bezúzattak itthon, mint „zsidó szellemi hulladék”. Mivel a vizsgák történetében először feleltek ebből a tételből, 4-es kaptam, amúgy a durva kihagyás miatt 3-as lett volna.

OCR-eztünk egy napló részletet, s ki kellett egészíteni egy korabeli újság tartalmának kijegyzetelésével, minden egyes fontosabb cikk címével, rovatokkal, rádió és tévé műsorokkal, plusz az előtte és az utána lévő napét is. Igen ám, de elfeledkeztem erről a feléről, így csak a webes megoldás készült el, de az anyaggyűjtés nem. Buktam volna a tárgyat, amire csütörtökön jött a válasz. Én pénteken délután közepén olvastam. A határidő vasárnap este volt. Két nem egész nap alatt kellett világot váltanom. Gyakorlatilag életet vertem a barátnőmbe, hogy nyomás fel Pestre Battáról. Igen ám, de járat minden esetben óra múlva jött volna, de du. 5-re sikerült feljutni, annak ellenére, hogy késett a vonat is. Az OSZK-ban az este 8-as zárás előtt egy órával végeztem egy újsággal, s azt hittem jó lesz, de tévedtem.

Rosszat jegyzeteltem ki. A következő tennivaló az volt, hogy szombaton nyitáskor már ott leszek, s a déli zárás előtt még befejezem. Mentem, jó helyre tekertem, kiírtam a gépre, nyűgölődtem pár kört, de 11-re meglettem 3 nap kijegyzetelésével. Hazafelé raktam össze végleges formába a buszon, így csak el kellett küldenem. Leírva egyszerű, mi? Ahhoz képest, hogy a tanár szerint ez nem két napos meló, s mégis 24 óra se kellett hozzá. Így meglett az 5-ös.

A tanszékvezető professzor úr órája volt ez, amire nem jártam be. Kötelező nem volt, de túl későn volt az óra sajnos, s az idő rész az aznapi első órám után pedig elviselhetetlenül nagy (10:30-kor végeztem, az óra meg 16:30-kor kezdődött és tartott este 6-ig). Sz’al jobb híján, nem látogattam az órát. Azt tudtam, hogy a konkrétumokat kellene leírnunk a szóbeliben, amit átnéz és átenged (vagy nem), vagy felelsz még nála a jobb jegyért. Az első turnus kijött, megtudtuk, hogy a cetlikre szabályosan vésve voltak a számok, így könnyű tudni mit húzol. Na, nekiálltam a modern tudománytörténetet magolni, amit két kocsmázós parti (kártyajáték, ha valaki nem ismerné) következett, amit sorra megnyertem, pedig először játszottam ilyet. Majd tanultam még egy kicsit, végül bementem. Kihúztam, papír, toll elő, s mint a gép úgy kezdtem írni. Ketten lementek a gyorsabbik körből, majd én döntöttem úgy, hogy oldom a feszültséget. Kimentem, leadtam, olvasta, feltett 3 kérdést, feleltem, index, jegybeír: 5-ös.

Szóval vannak itt olyan példák, mint a viccben, mikor az egyetemistát kérdezik, hogy milyen gyorsan lehet megtanulni kínaiul, mire az: „miért, holnap ZH?”. S voltak olyan merész húzások, mint a Filozófia Tanszék városi legendája, amiről senki se tudja, hogy megtörtént-e: dolgozatot kellett írni abból a témából, hogy mi a bátorság, s a lelkes hallgató csak ennyit írt rá, s úgy adta be: „Ez.” és állítólag átment vele, de erről konkrétan már nem szól a fáma, ahogy arról sem, hogy hányast kapott.