Megmondom őszintén, nem erre az előadásra leszek a legbüszkébb. Lehet azt mondani, hogy „lehettem volna felkészültebb”, vagy hogy „lehettem volna nyugodtabb”, mindkettőt el tudom fogadni kritika gyanánt. Eleve egy nehéz terep, mert Toriyama egy elvonultabb alkotó volt: nem csak a magánélet terén, de munkában is. A teljes jegyzetem az az egy kis papír volt, amit a kezemben lehet látni, és aminek az egyik oldala volt csak teleírva. Előbbit noha elmondom az előadásban, abból talán leszűrhető, miért neveztem nehéz terepnek, a munkásságát tekintve csak pár nagyobb címet lehet húzóerőként megnevezni, és azokat sem kell különösebben bemutatni. A kisebb művei terén pedig egyik sem olyan erős, hogy kiemelendő legyen. Véleményezni ezeket konkrétan pedig nem tisztje az előadónak, csak megjegyezheti az adatbázisokban található statisztikát, amihez fűzhet kommentárt. És az a kettő nem ugyanaz.
Utólag belegondolva, lehetett volna interaktívabb is a dolog. Megkérdezni, hogy kinek mi a kedves emléke egyik-másik művéről, hányan látták, ismerik, azonban ezt a berendezés nem igazán tette lehetővé szerintem. Magas volt a színpad, konkrétan le kellett volna ülnöm a szélére, hogy aki kijön vagy kihívok, annak a kezébe tudjam adni a mikrofont. És akkor sem valószínű, hogy megúsztam volna nyújtózkodás nélkül. Az unortodox vagy váratlan megoldásaim miatt pedig már egyszer megkaptam a magamét, többek közt a Fate-idővonalas előadásnál azért, mert ülve tartottam meg a padlón, ezzel kilépve a kamera látószögéből, vagy egy másik esetében, ahol meg sikerült rendszeresen beállnom több kamerának is a vakfoltjába.
Mindegy. Elkövettem, amit minimum elkövethettem.
Még ha a vége az úgy ahogy van, egyetlen hatalmas bullshit… Mert valójában nem tudtam hogyan, tisztességes és illő módon lezárni az előadást, ezért jöttem elő a „művésztől művészien” és „a hirtelenségre reflektáló módon” következő üres diával. Eredetileg valami búcsúzó jellegű rajongói munkát akartam berakni, valamilyen rajzot. Csak mindet giccsesnek és egysíkúnak éreztem. Utóbbit is leginkább azért, mert bár a Dragon Ball volt a legnagyobb munkássága, de nem az egyedüli. Szóval… Ja. Nem a legerősebb performansz és anyag.
Szerintem alapvetően rendben volt az előadás. Persze bele lehetett volna még menni jobban ebbe-abba, de nyilván volt erre egy időkeret, meg ilyenkor ugye nem árt számolni azzal is, hogy vannak olyan részletek, amik egy rajongónak nyilván érdekes adalék infok. Ám aki max annyit tud róla, hogy „ja ő csinálta azt a híres animét, a Dragon Ballt” annak az ilyesmi nem fog sokat mondani.
Amúgy én valahogy úgy voltam vele, hogy a DB előtti munkái között még akadt pár érdekesebb, de utána sajnos a többi valahogy nem tudott megragadni. Ám ennél jobban zavart, hogy jött neki ez a nagy visszatérése a DB-vel, aminek kb. annyi értelme volt, mint Schwarcit visszarángatni a Terminator filmekbe. Persze gondolom kellett a pénz, de ha volt egy tanulsága anno a GT-nek, hát az, hogy ebben a franchiseban ha valamit kezdeni szeretnének érdemben. Akkor kicsit tovább kellene jutni Gokun, az újabb és újabb semmiből jövő asspullokon, meg a nosztalgia kulcs rázáson. Spec az ott lévő múltba tekintős rész a Tsufuru-jin háborúval, adta magát, hogy na ezt az időszakot kellene inkább bemutatni, mert ott voltak ötletek.
Helyette jött ez a Super, amit a DB fanok többsége persze két pofára zabált, de aki kicsit kritikusabban gondolkodott, és többet akart tournament arcoknál, meg olcsó újrahasznosításoknál látni, hát az hamar pofára esett. Szerintem ez nagyobb szégyenfolt az ő életművén, hogy nem tudott nyugton maradni, mint az az amcsi live, amire jószerével már a kutya sem emlékszik, jó okkal. Amikor valaki ott tart, hogy ilyen Golden Frieza szerűségekkel tud már csak előrukkolni, meg kanonizál olyan dolgokat, amiket egy évtizeddel később még nem sokba nézett (Broly) és nem érzi, hogy ez mennyire fantáziátlan szar, ott baj van.
Áh igen, az a kínai bootleg live, anno körbejárt nálunk gimiben. Bevittem egyik nap a számtech terembe, aztán ott röhögtünk rajta a tanárral együtt. =D
Félórám volt, ennek a felét töltöttem ki. Technikailag, ami érdekes lehet, azt belepakoltam, mert hát tényleg eléggé elvonult alkotó volt sokáig. Ez olyan, mintha Nakazawa Kenjiről kellene előadást tartani. Az, ami a szerzőről szólna, az is kábé ennyi lenne. Az ő élete és munkássága nagy részét Hiroshima és az atombomba tette ki, amiből az utóbbi szinte minden művében szerepet kap valahogy, előbbi meg ténylegesen is mindig. Toriyamával szemben úgy vagyok, hogy az ember ennél többet várna, hiszen két nagyobb címet is letett az asztalra, és bele lehetne menni azokba és a műfaji reformokba… De az már tényleg az alkotóról szólna? IMO, nem; de a laikusabb néző nyilván másképp gondolhatja.
A DB-s visszatérésről én nem igazán vagyok hajlandó tudomást venni. Részint azért is, amit leírtál, részint pedig a humorizálás talaján a gyeplő hiánya. Amit aztán állítólag egyre jobban elhagyott a sorozat előre haladtával (legalábbis ismerősök szerint, akik nézték). És most Super itt lesz a Daima, ami… nagyon nem a régi fanoknak készült, úgy érzem, hanem inkább az újabb korosztálynak akar kapu lenni. Amivel nem lenne baj, csak így… „miért?”
Nos igen, ez sokszor probléma, hogy az alkotóról elég nehéz beszélni úgy, hogy az az ő életútjáról szóljon, mintsem a munkásságáról. Eleve van akiről nem sok info lelhető fel, illetve kérdés, hogy mennyire lehet erről úgy beszélni, hogy az tényleg érdekesnek, izgalmasnak hasson. Hisz van akinek az alkotásán túli civil élete, nem valami izgalmas.
Illetve valóban, ott a dilemma, hogy a rajongók inkább kíváncsiak mondjuk a DB születésének körülményeire, műfajra gyakorolt hatására, mintsem önmagában Toriyama életére. Ami persze valahol érthető, hisz alapvetően abba, pontosabban az abból készült feldolgozásba szerettek bele sokan. Az alkotót pedig már azon keresztül ismerték meg, és automatikusan ahhoz kötik.
Humorról annyit, hogy igazából ez már a GT-nél is gond volt, hogy nagyon erőlködött, és inkább már csak a gagyizás ment, meg az arra való bazírozás, hogy a visszafiatalított Goku kellemes, nosztalgikus érzéseket idéz. Na most a Supernek ez még annyira sem ment. Szóval az egész animéből azon a bizonyos mémé vált: „Dont shoot! He is not black.” jeleneten túl, ami főleg az angol szinkronnal nézve ütős igazán, igazából egy olyan jelenet nem jut eszembe, amin tényleg önfeledten szórakoztam volna. S nem kínos feszengést váltott volna ki belőlem. Elsősorban Vegetából sikerült még a megszokottnál is nagyobb balfaszt csinálni.
Jaj a Daima, ne is mond. Szal egyfelől ja, már megint visszatapsolják nekünk a kölyök Gokut, csak most még mindenki másból is gyereket csinálnak. Aztán ez lehetne még talán vicces is, amolyan DD HNK mintára, de a Super „humora” alapján, nem táplálok ez irányba hiú reményeket.