“Ha Isten velünk, ki ellenünk?”: The Journey

A jelen alany különlegessége elég sok mindenben rejlik: egyszer abban, hogy a szaúdiak finanszírozták, az arab hagyományokra és történelemre épít, a Korán egy szeletét dolgozza fel, a bemutatója egy évet csúszott a koronavírus-járvány miatt, és idén ősszel a Crunchyroll kínálatába is bekerül.

 

Bűnösből hős

Mekkára dél felől nagy veszély leselkedik: Abraha seregei sorra foglalják el az arab városokat, kényszerítik megadásra annak lakóit, vagy ha ellenállnak, rabszolgasorba hajtják azokat. A tábornokuk célja a Kába szentély lerombolása, ezáltal pedig az arab vallás megsemmisítése. A lakosság egy része harcolni akar, mások menekülnek. Aws bin Jubair (vagy magyarosan Jubair fia Aws) is fegyvert ragad, hátha bűnterhes múltja alól végleg feloldozást nyerhet Allahtól, a teremtő istentől.

 

A 105. szúra valósága

Mint írtam a felvezetőben, a film a Korán egy szeletét dolgozza fel, egész pontosan a 105. szúrát, ami az Al-Fil (vagyis Az elefánt) címre hallgat. Ez egy 5 vers hosszúságú részlet, ami annak az évnek egy kulcspillanatát örökíti meg, amikor a hagyomány szerint Mohamed is született. Ez időszámításunk szerinti 570-571. évet jelentheti, azonban a régészeti leletek alapján ezt a legtöbb történész inkább az 568-569. évre teszi inkább, míg mások legkorábban 552-re.

Ekkor történt, hogy az akszúmiak (a mai Etiópia) egyik tábornoka és Dél-Arábia alkirálya, Abraha al-Ashram hadjáratot indított a magukat Ábrahám leszármazottainak valló Kurajs-törzs és a Hidzsáz térség ellen 13 harci elefánttal megtámogatva. Erről a hadjáratról egyedül a himjarita (dél-jemeni) iratok adnak tanúságot, ugyanis a 105. szúra konkrétan nem említi a támadást, csak utal az eseményre, kiemelve az Allah által kimért büntetést. Egyes történészek pedig azt is kiemelik, hogy harci elefántokat ekkor már 600 éve nem használtak a régióban.

Mennyire vallásos így a film?

Kicsit érdemes erről is beszélni, mielőtt rátérnék arra, miként valósították meg technikai szempontból. A filmről szerencsére nem mondható el, hogy erőszakosabban tolná a nézők arcába az iszlám tanításait akármilyen formában. Inkább ez egy történelmi korszakba helyezett kissé fantasy jelleget öltő kaland film, még ha a befejezése az egy az egyben megegyezik a 105. szúra egészével is. A karakterek hithű jellemét három történet révén igyekszik megtámogatni: egy az özönvízhez, egy a zsidók egyiptomi kivonulásához, egy pedig „a homoktenger Atlantiszának” is nevezett Oszlopos Iram pusztulásához kötődik. Ezek szerepe azért sem elhanyagolható, hiszen tanításaikat nézve a kitartás, a lélekjelenlét megőrzése, a mások megsegítése és a közösséget előtérbe helyező gondolkodást erősíti, ami a közelgő harcban vagy annak befejeztét várva van jelentősége, aminek leginkább a tetteikre és a párbeszédeikre van kihatása.

A produkcióról

A filmért két stúdió felelt: a japán Toei Animation és a szaúdi Manga Production. Nem ez az első közös munkájuk, hiszen a 2020. tavaszi szezonban futott az Asatir: Mirai no Mukashi Banashi, amelyben a jövőbeli Rijádban egy nagymama mesél a gyerekeinek régi arab népmeséket. A gyártási munkálatok egyszerre zajlottak Tokióban és Rijádban 3 éven, aminek költségei 10-15 millió dollárra rúgtak. Eredetileg 2020-ban mutatták volna be elsőként a Cannes-i Filmfesztiválon, azonban a világjárvány miatt ez elmaradt, és egy évet csúsztattak a megjelentetéssel. A japán mozik mellett párhuzamosan a Közel-Keleten és Észak-Afrikában is bemutatták arab szinkronnal 2021-ben, majd 2022. áprilisában a hollywoodi Grauman’s Chinese Theaterben is. Az észak-amerikai bemutató napján a Crunchyroll bejelentette, hogy ősztől a kínálatukban is megtalálható lesz angol szinkronnal.

A megvalósítás

Grafikai és animációs szempontból bizony panaszra nincs okunk. A látvány rendkívül impozáns: határozott és erőteljes, realizmus felé hajló vonások a karakterdizájnban, részletes és igényesen festett hátterek, amelyeken a színhasználat is sokat emel. Sivatagi táj rég volt ennyire hangulatosan ábrázolva animében. Az animáció pedig folyékony, folyamatos, kidolgozott. Csak pár pillanata lóg ki, a filmnek, ez pedig a cikk közepén említett tanítások, amelyek állóképekből és egy rávetített második rétegből állnak, amelyek előtűnnek és elhomályosulnak. Maga a megoldás még így is megjelenésében hozza a korábbi minőségi szintet, viszont a Powerpointban készített prezentációs jellege miatt inkább untatóan stimuláló, mintsem érdekfeszítő.

A zenei rész egész érdekes választások vannak, amelyek igyekeznek a kultúrkörhöz és a tájegységhez is igazodni, jellemző arab tónusokkal és dallamokkal. A szinkronhangok terén is elég komoly nevek szerepelnek: Aws-t például Furuya Toru szólaltatja meg (Ray Amuro a Mobile Suit Gundam szériákból, a Dragon Ball Yamchája és a Sailor Moonból Chiba Mamoru/Tuxedo Mask), Zurarát Kamiya Hiroshi (Fate-szériákból Matō Shinji, Yato a Noragamiból vagy az Shingeki no Kyōjinból Levi), és további számos olyan nevet kerítettek a gárdába, akik minimum 20, ha nem 40-50 éve adják már szerepek sokaságának a hangjukat.

A történet és a karakterek maguk már kevert érzéseket kelthetnek a nézőkben. Való igaz, hogy az alap, amire az egészet felhúzták, nem több 5 többszörösen összetett mondatnál a Korán lapjain, ami önmagában kevés, ezért jórészt a történetírói hagyományokból egészíti ki magát. Ellenben teszi ezt határozott fókusszal, amelyből egyedül a tanítások lógnak ki, mint lendületet megakasztó magyarázatok. A karaktereket is joggal érheti a vád, hogy sekélyesek, nincsenek megírva, a jellemük is hiánycikk számba megy, azonban itt inkább az a mesélési metódus mutatkozik meg, ahol a szereplők lénye nem számít. A legtöbb vallási történet, legenda, mítosz vagy krónikás feljegyzés ilyen, hogy inkább a tetteik és a cselekedeteik beszélnek, a narratíva által adott kereten belül értelmezhetők.

Az igehirdetés ideje

Maga a film egy kifejezetten érdekes alkotás lett, amire megéri rászánni azt a 2 órát. Kellemes érzés volt végre egy kicsit komolyabban vett közel-keleti történetet is látni, ezzel is kiszakadva a nagyvárosi Japán vagy sokadik+1 módjára indigózott isekai világ bűvöletéből. Emellett üdítő az is, hogy nem veszi teljesen komolyan magát, hagy egy kis shōnenes fogást magán, hogy az ember könnyebben befogadhassa. Az egyetlen problémám a tanítások jeleneteivel volt, hiszen azokat én is szívesebben néztem volna rendesen meganimálva, és kicsit pörgősebbre véve, bár azért megértem a vizuális döntés okát: hogy markánsan elkülöníthetőek legyenek ezek a részek.

Megjelent a Mondo Magazin 2022. októberi számában.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük