11. rész: A két Korea (1945-1955)
Bár a koreai animációs ipar megteremtése még mindig jócskán odébb van ahhoz képest, ahol a jelen sorozatban tartunk, azonban célszerű mindenképp szót ejteni a közvetlen és közvetett előzményeiről.
A félsziget kettéosztása
A II. világháború során a szövetséges nagyhatalmak vezetői a konferenciáikon úgy határoztak, hogy idővel mindenképp egy egységes és független Koreát fognak létrehozni. Ennek egyik első felvetése még az 1943-as kairói konferencián történt Franklin Delano Roosevelt, Sir Winston Churchill és Chang Kai-shek között. Bár az amerikai elnök ugyan felvetette az újonnan függetlenné váló állam felügyelet alá helyezését, vezetőtársai nem támogatták az elképzelését. Ennek az ötlete később az 1943-as teheráni, valamint az 1945-ös jaltai konferenciákon is felmerült, amelyeken Sztálin ugyan nem ellenkezett, de azt javasolta, hogy ennek időtartama rövid legyen.
Az 1945. augusztus 8-i szovjet hadüzenetet követően a Vörös Hadsereg behatolt Mandzsúriába, majd rövid időn belül Koreába. A gyors előretörésük aggodalmat ébresztett az amerikai kormányzatban és azonnali hatállyal előirányozták egy amerikai megszállási övezet meghatározását. Ezt a váratlan feladatot két ifjú tisztre bízták, akik a nagy sietségben a National Geographic egyik térképét használva a 38. szélességi fokban határozták meg a megszállási övezetek határát. A döntésüket azzal indokolták, hogy ezzel nagyjából félbevágják a félszigetet úgy, hogy Szöul amerikai befolyás alá kerülhessen. Nagy meglepetésükre a Szovjetunió azonnal elfogadta a javaslatot.
Nobuyuki Abe tábornok és helytartó eközben felvette a kapcsolatot több befolyásos függetlenségpárti koreai politikussal, mintegy előkészítve részükre a hatalom átadását. A képviselői kongresszus szeptember 6-án Szöulban kikiáltotta a Koreai Népköztársaságot. Ennek a rövid életű pártállamnak a létrejöttében nagy szerepet játszottak a kommunisták és azok támogatottjai, akik azonnali függetlenséget akartak a decemberben megtartott moszkvai konferencián elfogadott 5 évig tartó felügyelet alá vonás ellenére. Azonban a szovjetek és a kommunisták egyre nagyobb politikai nyomást igyekeztek kifejteni: az addig támogatásukat élvező, ám a terveiket egyre jobban akadályoztató függetlenségpárti aktivistát, Cho Man-sikot házi őrizetbe helyezve „kivonták a forgalomból”; a népbizottságokat kommunista vezetés alatt újraszervezték, általános sztrájkot, zavargásokat szerveztek; és Kim Il-Sung vezetésével megalapították a Koreai Munkapártot. Ennek hatására a déli országrészben törvényen kívülre helyezték a szélsőbaloldali pártokat, azok tagjait és szimpatizánsait üldözni kezdték (akik sokszor további zavargásokat és felkeléseket szítottak), és az amerikai katonai kormányzat vette át a hatalmat, megszüntetve ezzel a népköztársaságot 1946 februárjában. Ennek a helyét egy ideiglenes kormány vette át.
A kezdetben tervezett egységes állam létrehozására így már nem kerülhetett sor. 1948-ban délen megalakult a Koreai Köztársaság Rhee Syngman, északon pedig a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Kim Il-Sung vezetésével. 1950-ben pedig kitört a máig lezáratlan koreai háború.
Korea kettészakadását követően mindkét országrészben könyörtelen tisztogatások vették kezdetüket. Míg az északi országrészben történtek szélesebb kör számára ismeretesek, addig a déli fél eseményei kevésbé vannak a köztudatban: Rhee Syngman megválasztását követően hozzálátott a politikai ellenvélemény felszámolásához, két év alatt mintegy 30 ezer politikai fogoly került börtönbe. A kommunista és baloldali eszméket követőket átnevelésére létrehozta a Nemzeti Tanácsadói Ligát, a parasztságot pedig kedvezményekkel vették rá, hogy szerződést kössenek a ligával. A zavargásokat és felkeléseket erőszakkal leverték, vérbe fojtották, amelyek közül a legkiemelkedőbbek az 1948-1949-es jejui lázadás, amely során a sziget lakosságának egyötödét ölték meg és az 1948-as yeosu-suncheoni lázadás 3000 halottal. A koreai háború során a hadsereg több mészárlást is elkövetett, a lehetséges felforgatókat gyűjtőtáborokba zárták, kínozták és éheztették őket. A biztonsági kockázatot jelentőket kivégezték. Az amerikai diplomácia önmérsékletre szólította fel a koreai hatóságokat, ám Douglas MacArthur tábornok belügynek tekintette és nem avatkozott közbe. A 2006-ban felállított Igazság és Megbékélés Bizottsága legalább 100 ezerre becsülte a kivégzettek számát, de létezik olyan becslés is, hogy ennek a háromszorosáról is szó lehet.
Észak-Korea animációs iparáról
Talán nem meglepő, hogy erről tudunk a legkevesebbet a távol-keleti országok stúdiói közül. Az első phenjani animációs műhelyt 1948-ban alapították, amelynek feladata a kísérletezéseken kívül propagandaanyagok gyártása volt. A politikai események miatt azonban csak a koreai háború után, 1957 szeptemberében alapították meg a Koreai Április 26. Animációs Stúdiót, amivel elindult az állami vezetésű játékfilmes animációgyártás és ideológiai nevelés. Az 1980-as évekig állítólag több mint 200, elsősorban belföldre szánt művet készítettek, de tényleges címekből keveset ismerünk. A legkorábbi ismert dátummal rendelkező, általuk készített film az 1959-es Uli Dongsan (A mi dombunk). 1997-ben a céget átnevezték SEK Studióra, hogy részt vehessenek egy nemzetközi animációs fesztiválon. A csúcsot a kora 2000-es években élték több mint 1600 munkatárssal, amely évente 60 filmhez adja a nevét belföldön és külföldön egyaránt animációs kiszervezések révén különösen olasz, spanyol, francia, kínai, orosz, japán és közvetetten amerikai stúdióknak.
Az animáció előretörése Dél-Koreában
Az 1950-es évek során nagyon kevés jel mutatkozott a belföldi animációkészítés iránt Dél-Koreában. Ezt az időszakot így a leginkább a nyugati, azon belül is a Disney-művek importálása uralta, amelyeknek különösen az évtized második felére sikerült komoly népszerűséget szerezniük az országban. Ezt különösen az eredetileg 1953-ban, de Koreában csak 1957-ben bemutatott Pán Péter volt képes elérni: a reklámcégek kiemelten hirdették, a mozik mindössze 40 hwanért (Dél-Korea 1953 és 1962 közt használt fizetőeszköze) adták a belépőt a felnőtteknek, míg a gyerekeknek féláron, és még 1970-ben is műsoron tartották.
1961-ben a Daehan Filmszínházban bemutatták a Fleischer-testvérek 1939-es Gulliver’s Travels (Gulliver utazásai, 1939) című művét, majd a következő évben érkezett a koreai mozikba Jack Kinney 1001 Arabian Nights (1001 arab éjszaka, 1959) című rajzfilmje, valamint a Disney-től a Cinderella (Hamupipőke, 1950). 1965-ben a Fleischer-testvérek egy másik régebbi művét karolták fel az újságok és a mozik, mint teljesen új művet, a Mr. Bug Goes To Town (Bogár úr a városba megy, 1941). 1966-ban bemutatásra került a Shōnen Sarutobi Sasuke című 1959-es Toei mozi, amit annak nyugati címével és angol szinkronnal mutattak be, hogy a japán eredetét eltitkolják. Ez a gyakorlat igen csak rendszeresnek volt mondható Koreában: a 80-as évek végén bemutatott Akirát is pl. átnevezték és hongkongi filmként tüntették fel.
Megjelent a Mondo Magazin 2022. októberi számában.