Volt már szó közösségről és vezetésről, egyénről és attitűdről. Mivel a blog részint magával a fansub ágazataival is foglalkozni kíván, pár helyen komolyabban is érintette ennek a közönségi felét, érdemes…
„Mert a főnök csak dirigál, meg felpolcolja a lábát az asztalra, és nézi, miként dolgoznak a beosztottai.” – gondolják egyesek, és valahol közel vannak az igazsághoz. Annyiban legalábbis, hogy nézi,…
Egyeseknek lehet újdonságnak fog hatni a dolog, hogy a csapatvezetéshez bizony kellenek bizonyos adottságok. Van, akinek természetéből vagy felfogásából fakad, és sok esetben nem tudatosul benne ez a képesség, mások…
Visszatértem négy újabb állítással, amit – hasonlóan az előző cikkhez – vagy megerősítek, vagy pedig cáfolok. Ebben a posztban már kicsit inkább a kisebb csapatokra helyezem a hangsúlyt. Olyanokra, akik…
Mint azt már a blognyitó poszt szövegében is felvezettem, az egyik kardinális kérdésünk az egyéni attitűd lesz. Most ezt venném kicsit górcső alá, elsősorban kapcsolat, viszony, felelősség szempontjából. Azonban a…
Oszd meg másokkal is:
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem