16 tonna koboldhulla: Goblin Slayer

Bár lassan Dunát lehet rekeszteni a fantasy címekkel (pláne ha beleszámoljuk az isekai címeket), kimondottan sötét és komor darabot ritkán kapunk, és azok sem szólnak úgy, ahogy annak kéne. A 2016-os Berserk és a rá következő évben a folytatása enyhén szólva nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, és első blikkre a Goblin Slayer egy tuti nevezőnek tűnik. De vajon tényleg így van-e?

goblin_slayer_022

A Koboldgyakó élő legendája

Egy olyan fantasy világban járunk, ahol kalandorok jönnek szerte a messzi földekről, hogy csatlakozzanak a Céhhez munkáért és a haszon reményében. A történetünk egyik főszereplője, a tapasztalatlan Papnő itt kerül össze egy kezdő csapattal, akik hívják koboldot irtani. A sors fura fintora talán, hogy a dolog a visszájára sül el: a rémecskék könnyedén és hamar felszámolják a társulatot válogatott kegyetlenségek közt. A Papnő noha sértetlenül túléli, de ez csak egy rejtélyes páncélos megmentőjének köszönheti, aki határtalan gyűlölettel és elképesztő szakértelemmel irtja gond nélkül a kis szörnyeket. Őt csak mindenki úgy ismeri: a Koboldgyakó…

A történet innentől a kettejük kalandjait és közvetlen környezetüket követi végig a szörnyvadászat mindennapos munkájában és azon kívül is.

Goblin-Slayer-ugly-goblins

A szörnyvadász anatómiája

Azt már most szögezzük le: a műhöz való hozzáállást nagyban befolyásolja, hogy milyen élményt fogunk kapni. Dark fantasy-hoz képest nem elég sötét és kidolgozott, sem pedig morális kérdéseket feszegető, összetett és komplex karakterek sorát felvonultató mű. Felesleges a történetelemekre és a megvalósításra hagyatkozni: a vér és az erőszak csupán a szörnyvadászatok során eszköz, hogy elhitesse magáról, hogy szeretne ez a műfaj lenni, de azon kívül akár egy könnyed isekai- vagy fantasy-slice of life is lehetne a komédiázásával és szituációival. A Battle Royale című regényhez tudnám hasonlítani: ez pszicho-thriller kíván lenni, ellenben megfojtja a cselekmény gyors sodrása, a történések sorozata, emiatt nem tud elmélyedni nemhogy a karakterekben és motivációikban a kegyetlen gyilkolászásra, de még a főszereplő személyében sem. Így jobbára csak a kinézet különbözteti meg a szereplőinket, és ugyanez érhető tetten a Goblin Slayerben is.

A címszereplőt ugyanis semmi más nem hajtja, mint a bosszú egy gyerekkori tragédia miatt. A koboldok ugyanis feldúlták és felégették a faluját, akit lehet megöltek, a nőket pedig elvitték, jobb szó híján tenyészkocának. Emiatt más sem jár a fejében, mint ezeknek a szörnyeknek a kiirtása minden lehetséges eszközzel. Nem vállal más munkát (még az őt körüldongó nők sem tudják érdekelni), ha nincs benne legalább egy kobold, akinek a vérét onthatja. A többi szereplőről pedig még ennyit se lehet elmondani.

GobSlay_01_2

Sokan ezt a jellemtelenséget annak tudják be (tévesen), hogy senkinek sincs neve, csak a foglalkozása az ő megszólítása. A kettő vázlatosság össze sem hasonlítható, ugyanis ez egy írói fogás. Láttunk már ilyet a Maoyuu Maou Yuusha esetében is, azonban az egy fórumszerepjátékból nőtte ki magát, ahol a formátuma miatt sokkal egyszerűbb volt ezzel az eszközzel nyomon követni a cselekményt. A Goblin Slayer light noveljének szerzője, Kagyuu Kumo ellenben úgy érezte, hogy nem tud egy ütős, tényleg tökös és egyedi nevet adni a címszereplőnek, és ha már neki nincs, akkor már egyiknek se legyen. Teljesen érthető és világos álláspont, ha úgy érzi, a karakter misztikusságát ezzel megölné.

A sorozat anatómiája

Hogy emiatt azonban rossz lenne a Goblin Slayer? Tekintve, hogy az első rész tartalma körül éppen csak nem égett fel az internet minden bugyra, okkal hihetnénk abban, ez egy komoly mű lesz. Komolynak komoly is lesz, de a szónak nem abban az értelmében. Az első részben nem is a vér és az erőszak borzolta a kedélyeket, hanem az az aprócska pillanat, amikor a megtört Harcoslányt a koboldok megkínozzák és megerőszakolják (persze, nem premier plánban mutatják, de a legkevésbé sem magyarázható félre, hogy más történik a képernyőn). Ez a „shock value”-nak használt pár másodperc borította a bilit, mivel az amerikai streamelésért felelős Crunchyroll rossz korhatár-besorolást adott a műnek. Akit viszont ennek a híre eltántorítana, hogy a továbbiakban is ilyen lesz, azt most megnyugtatom, hogy a sorozatban ez egy egyszeri pillanat. Viszont ennyi és efféle szintű brutalitást rég láttunk TV-sorozattól.

delsubs_goblin_slayer_pembasmi_goblin_-_04_720p_de600ced-mkv_snapshot_01-04_2018-10-28_18-20-19

Az animációért és a grafikáért a White Fox felelt, akiknek köszönhettük a második Utawarerumono évadot, illetve mindkét Steins;Gate szériát, hogy nevesebb a munkáikat említsem. A véleményem szerint egész jó munkát végeztek, a használt cellshaded CGI jól beleillik a rajzolt környezetbe, és bár észrevehető a használata, nem üt el teljesen tőle. A harcok kellően dinamikusan vannak összerakva, könnyen követhető, hogy mikor mi történik.

Hangok tekintetében már nem vagyok annyira elhűlve. Bár a szinkrongárda hétpróbás veteránokból áll: a Papnő szerepében a mindig esetlen és szende vagy loli karaktert alakító Ogura Yui, vagy a Koboldgyakóéban Umehara Yuuichirou (Ginga Eiyuu Densetsu remake-ből Kircheis, a Young Black Jackből Hazama Kuroo). De itt van még Iguchi Yuka (a Monogatarikból Araragi Tsukihi vagy épp Index a To aru-szériákból), Touyama Nao (Chitose a Nisekoiból), és így tovább. Mind hozzák a kötelezőt, és egész jó munkát is végeznek, azonban az elégedetlenségem inkább a zenékben keresendő. Az opening és az endinget mindvégig túl könnyednek találtam hozzá: az előbbi képtelen volt arra, hogy ráhangoljon a sorozatra, az utóbbi meg mintha csak azért lenne, mert muszáj. Ehhez hozzájön az OST, aminek semmilyen átütő dallama nincs, az egyedüli hangulatfestés a 2016-os Doom játék zenéjét idéző Tesco gazdaságos metál (bár inkább gitárhúrverés).

goblin_slayer_005

Damoklész kardja helyett…

Hogy összességében egyébként rossz lenne a Goblin Slayer? Nem, mivel amolyan bűnös élvezetnek jófajta gagyiság, ha az ember úgy ül le elé, hogy valami sötétebb fantasy kalandra kíváncsi, és ettől többet teljesen felesleges belelátni. Egyetlen hibája, hogy az első rész az erőszakossága és a shock value miatt felüdítő tud lenni, de a továbbiakban egyszerre vesz vissza hirtelen a gyeplőből, és kezdene lassanként ellaposodni, ha nem lenne még megölhető kobold a világon. De van, és ezek a munkák képesek megmenteni a sorozat hangulatát.

A cikk a Mondo Magazin 2019. februári számában jelent meg.

Oszd meg másokkal is:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.