A gyerekkor retrós videojátékairól

Aki egy ideje követi a blogot, illetve ismer, annak nem lesz újszerű a dolog, hogy másokhoz hasonlóan jobban oda vagyok a retro videojátszásért. Ennek a bejegyzésnek is már többször nekifutottam az elmúlt 1,5-2 évben, de rendre törlés lett a vége, mert nem igazán volt ihletem, hogy mit is akarok vele, mit is csináljak. Hiába követem Member, Éjjeli Vakond, LGR vagy Civvie-11 videóit, valahogy sose voltam elégedett vele, vagy hamar elvesztettem vagy az érdeklődést az iránt, hogy egyáltalán megírjam, vagy csak szimplán elvesztettem a fonalat egy idő után, mikor részletekben írtam meg, és újraolvasva elég erősen céltalannak vagy zagyvaléknak éreztem az addig írottakat. Most viszont az Otherworld és a Retroshock kis házi kettős projektje végül is adott egy olyan löketet, hogy mégis az eddig oly gondosan elkerült listázós módszerrel hozzam tető alá ezt.

Elöljáróban ehhez annyit, hogy kizárólag azokat vettem elő, kutattam elő az emlékfoszlányaimból, amelyekre határozottan és jól emlékszem, kötnek emlékek, érzelmek, és mindenek előtt, valóban 2000-ig behatárolhatóan játszottam. A bejegyzés alján összeszedtem azok nagyját, amit csak később szereztem meg barátoktól, vagy egyéb módokon (“internet csodái”, CD/DVD-mellékleteken demók és teljes verziók stb.).

age-of-empires_15

Age of Empires

Ezt már iskolába kerülésem tájékán szerezte meg bátyám, és elég hamar kedvelt cucc is lett a történelmi témájával, a városépítgetős formulával, a történelmi kampányok végigjátszásával. Amire a leginkább emlékszem, hogy inkább nyomtam a véletlenszerű pályákat a gépes ellenfelek ellen, mert egyes kampánypályák (különösen a babiloni és a japán néhánya) kifejezetten nehezek voltak. A definitív kiadását vártam, mint a messiást, és nem is kellett benne csalódnom, bár azt meg kell hagyni, szívesen láttam volna még ókori kultúrákat benne, nem csak a demóban lévő hettiták kampányával és a Rise of Rome kiegészítővel karöltve, ha már a második részének definitíve 4 új nemzettel gyarapodott az addigiakhoz képest.

disneys-aladdin_8

Aladdin

Ezt a játékot egy időben nagyon élveztem, amíg meg volt hozzá a lemez. Ugyanis volt egy CD-nk, amin rengeteg régi DOS-os, Amigás, C64 játék foglalt helyet. Amikor ezt a lemezt apám elkótyavetyélte, már csak azzal játszhattam, ami a floopy lemezeken megmaradt, és az nem volt valami túl sok, ráadásul időnként azok is fogytak a kopómatéria miatt, illetve mert apám volt olyan balfék, hogy sokszor elszállt a gép, mert valamibe belenyúlt, amibe nem kellett volna. Így csak az első 3 pályáról vannak emlékeim, utóbbiról is leginkább az, amikor egy az óvárosban lévő ismerősnél játszottunk, és úgy segítettem át a második pályán.

out-of-this-world_3

Another World

Erre emlékszem, hogy Vakond bemutatója mozgatott meg, de csak a sokadik végignézésre és már a második részének bemutatója után jött meg a kedvem, hogy ezt a régi ellenséget legyűrjem. Ellenség volt, mert a szabadulós jelenet után bátyámmal ha nem épp nem haltunk meg, ötletünk se volt, hogy a liftnél tovább hogyan jussunk. És ez rengeteg frusztrációt okozott, többet, mint a gyilkos kukacok a játék elején. Szóval pár évvel ezelőtt úgy döntöttem, leülök elé újra… és meglepően könnyűnek találtam, valamint a leginkább fejbecsapós dolog az volt, hogy a pisztolymechanikára mennyire könnyen rá lehet érezni. Vagyis amire gyerekként sosem sikerült. Külön nagy meglepetés volt a számomra, hogy szinte halál nélkül sikerült elsőre végigvinni… majd’ 20 évvel később.

army-men-toys-in-space_1

Army Men: Toys in Space

Ezt még egy valakitől kapott Gamestar CD-mellékleten szereztük meg demó formájában, és a stratégia miatt ez vált egy ideig a kedvencemmé. De mivel az újrajátszhatóságát nem garantálja az egyetlen vagy legfeljebb pár pálya, amit tartalmazott, elég hamar ki is kopott. Ellenben a nyoma, hogy kis zöld és sárga játékkatonákkal kellett a szobában és egy Hold-szerű terepen játszani eléggé az emlékek közé égett.

chicago-90_6

Chicago ’90

Ezt már az általános iskolában játszottuk főleg az informatika órákon. Volt Doom is azon a gyönyörűséges I: meghajtón akkoriban, de a lövöldözést nem igazán tolerálta a tanár, így a leggyakoribb játékok valami stratégia, autós lehetett, vagy egy névtelen Mario port, ami egyből az első pályára dobott. Arra emlékszem, hogy szabályos versengés volt abból, hogy ki találja meg leghamarabb ebben a kijáratot és tud megszökni a rablókkal. Igen, az általános iskola első évfolyamos informatika órái nálunk még csak ennyivel zajlottak…

command-conquer-red-alert_5

Command and Conquer: Red Alert

Az egyetlen CnC játék, amivel gyerekként volt szerencsém. Ebben az a vicc, hogy ez is úgy került elő, hogy történelminek gondolta apám, mert nem igazán értette a felállását. Azt látta, hogy Sztálin magyaráz és megvannak említve a németek is, Hitler… Csak hogyan szűrte le ezt a következtetést, nem értem. A szövetséges és a szovjet kampányokra nagyon jól emlékszem, különösen arra, hogy a hatodik vagy a hetedik pályánál tovább sosem sikerült jutni, vagyis a játék rendre szinte a győzelem kapujában picsázott ki.

das-boot-german-u-boat-simulation_6

Das Boot: German U-Boat Simulation

Az azonos című könyvből és megkockáztatom, hogy a filmből is jelentősen merítő DOS-os játékból arra emlékszem, hogy gyakorta céltalanul bolyongtunk a pályán keresve az ellenséget, még akkor is, ha eléggé egyértelműen oda volt írva elénk a feladat. A legközelebb egy pálya abszolválásához a norvég fjordosnál kerültünk bátyámmal, de ott sem értünk el átütő sikereket. Talán nem véletlen, hogy a későbbi Silent Hunter szériát is elkerültem, ha ugyan összefutottam velük, annak ellenére, hogy kifejezetten hangulatos az is.

delta-force_14

Delta Force

Ezt is eredetileg egy demóként ismertem meg, ami csak egy pályát tartalmazott: a legelsőt. A rendkívül pixeles táj ellenére elég szépen ki lehetett venni az ellenfeleket, a messzi tereptárgyakat, a lövéseink vonalai látszódtak. Ellenben, ami a játék tényleges erőssége lenne, mint a lopakodás, besunnyogás, csendes kiiktatás gyakorlatilag megoldhatatlan, mert az MI vezérelte társak gyakran kelletlenül riasztják a gépi ellenfelet, illetve az elbújásnak a terepen nincs módja. (Ellenben sokat elmond, hogy a bátyám későbbi eljegyzési buliján is inkább ezzel kockultam, és próbáltam megoldani az egyik családtag gondját és továbbjutását benne.)

f29-retaliator_9

F-29 Retaliator

Egy icike-picike csalás a részemről a szerepeltetése, mert abban sem vagyok biztos, hogy ez volt az a repülős szimulátor, amit játszottam, és csak az Abandonware képei alapján tudtam nagyjából azonosítani. Sok hasonló játék szorult egyébként hasonló sorosra, hogy egy kivehetetlen rövidítéssé sorvadt exe-fájl nevére emlékszem, pár képre, és amíg egy hosszabb felvétellel nem találkozom, fel se tudom ismerni. Az F-29 nem túl szerencsés nevező, mert kinézetében nagyon hasonló címek születtek, ellenben az átvezető képek és a HUD, vagyis a műszerfal képe eléggé megmaradt. És őszintén szólva, ez volt nekem talán az első 3D-s játékélményem.

fatty-bear-s-birthday-surprise_5

Fatty Bear’s Birthday Surprise

Gyerekként valamiért élveztem ezt a játékot, noha végigvinni nem minden alkalommal sikerült. Többek közt azért, mert a minijátékok bevonzottak, vak szinte bármire kattintottál, az csinált valamit, tehát a felfedezésnek éltem az adott játékmenetem, majd elfeledkeztem, hol hagytam abba… Mert igen, ha valamit nem mondott el Vakond a saját bemutatójában, akkor az az, hogy nincs egy vezérfonál,a gyereknek észben kell tartania, hogy mit kell csinálnia a kislány szülinapjára. És eltévelyegni elég könnyű.

heart-of-darkness_14

Heart of Darkness

Bár gyerekkoromban a ragequit fogalma nem igazán volt életben, de ha valamit meg kell feleltetni az élmények közül annak, akkor ez a játék áll hozzá a legközelebb. Máig bennem van egy zsigeri undor a játék láttán, ami részint köszönhető a vizes labirintusos pályának, az előtte lévő hadakozásoknak a szirten (ami egy idő után elég egyszerű a “memorizál-újrajátszik-ismétel” tengelyen megvalósítani), de még a feléig vagy a harmadáig sem sikerült eljutnom egy pillanatra sem. A “kicsit haladok-meghalok-újrapróbálok aztán vagy sikerül vagy nem” miatt elég hamar sikerült ráunnom ennek a nem épp kellemes ízére.

heretic_4

Heretic: Shadows of the Serpent Riders

Ezzel is rengeteget játszottam, bár inkább már áthajlóan a 2000-es évekbe. Apró foszlányokban van meg korábbról, hogy szintén floopyn csücsült, de elindítani ritkán volt alkalom. Mégis, a leginkább emlékezetes pillanat az első játék volt, amikor egy egész fejezetet taroltam végig úgy nehezebb fokozaton, hogy az szó szerint megfeküdte a gyomromat, hányingerem volt az impulzusok miatt – de ez nem akadályozott meg, hogy később visszatérjek hozzá. A folytatásaival már csak a következő évtizedben sodort össze a sors, mint a Hexennel, mit a Heretic 2-vel.

indycar-racing_3

Indycar Racing

Szintén egy olyan cím, amit az Abandonware képeiből raktam össze. Egyike az első autós játékaimnak, amiben külön élvezet volt a pályaszerkesztés is, és gyakorta szórakoztunk ezzel a bátyámmal közösen. Építgettünk pályákat, amit aztán kipróbáltunk, miközben a hagyományos versenyeket is toltuk.

jazz-jackrabbit_12

Jazz Jackrabbit

Bár sokaknak a második rész a definitív játék, nekem a leginkább az elsőhöz vannak szép emlékeim. A színes és lendületes játék, a hatalmas beugrándozható pályák, és amikor még meg se kérdőjeleztük, hogy Jazz miért néz ki úgy, mint egy woodstocki fesztiválról érkező belőtt hippi, mivel a nem konvencionálisan ábrázolt főhős így is többet hozzátett az egyébkénti hangulathoz.

screenshot_1280_720_CWrPWV3

Leisure Suit Larry in the Land of the Lounge Lizards

Egyike azoknak a korai kalandjátékoknak, amikor semmilyen segítsége nem volt az embernek, hogy mi is a célja, mit kell csinálnia, mire fel gyűjt pontokat. Utólag nézve a humora helyenként megmosolyogtató, a felütés elég erősen szexista (hiszen egy nőcsábásszal kell mennünk), és igen csak felnőtt dolgokat benne művelni. De akokr mégis hogy játszhattam vele gyerekként? Nos, nem igazán derült ez ki. Volt benne egy beléptetés védelem, hogy csak 18 év felettieket engedett a program, ha a 60-as és 70-es évek amerikai kultúrájából jól válaszolsz. Így aztán a kérdés válaszolgatás önmagában egy kihívás volt, különösen, hogy internet hiányában kellett kitalálni sokszor a megfejtést. És a kicsi én meg ott ült a gép előtt egy szótárral az ölében és próbálta kitalálni a válaszokat, ha meg bejutott, akkor azt, hogy milyen parancsokat adjon…

A remake-jéhez volt szerencsém, az nagyon hasonlóra sikerült az utolsó számozott Larry játék stílusában (Love for Sail, azaz a 7. etap). de annak valahogy a varázsa nem ugyanolyan, és hasonlóan hiányolom azt a minimális segítséget, mint a sorozat többi címében, hogy egy huzamra játszod ki, vagy vezeted mit tettél meg eddig egy végigjátszás társaságában.

the-lion-king_8

The Lion King

A másik mesefranchise-s cím a listán, ami elég ikonikus volt, ahhoz, hogy rendszeresen újrapróbálkozzunk, az azóta beismerten megnehezített majmos szakasz, amit ha bemutatnak, egyszerű, de ez annak idején kész majomfogónak (pun intended) bizonyult nem csak a korosztályunkban, hiszen még unokanővérem is, aki nem igazán szeretett videojátékkal játszani, szintén megpróbálkozott ezzel, hasonlóan nem sok sikerrel. Pedig, ha végignézzük, valóban nem olyan nehéz, csak na…

outrun_1

Outrun

Szintén egy autós játék, aminek a látványvilága jobban belém égett, mintsem a maga holt egyszerű játékmenete. hogy csak vezetünk és oldal irányosan kell kerülgetni tárgyakat, forgalmat. Bár Keny megjegyezte, hogy neonos remake-et nyugodtan kaphatna (amit személy szerint osztok)… emlékeim szerint van neki, mert láttam valahol pont olyan formában, ahogy azt szeretné (leszámítva a dinoszauruszokat), de most nem emlékszem, hogy az 198X felhozatalán belül volt egy kis szegmensre, vagy teljes értékű indie játékként…

prehistorik-2_12

Prehistorik 2

Ennél az első játék volt az, ami totálisan elkerült és a színesebb, eszelősebb változattal volt szerencsém játszani. Nem mondom, hogy ne lenne könnyebb az első résztől (amit azóta egyébként kipróbáltam), de határozottan van a kettő közte egy leheletnyit zongorázható különbség, hogy ezen egyszerűbb végigmenni.

prince-of-persia_7

Prince of Persia

Nálunk az első játék volt az, amivel rengeteget szórakoztunk a bátyámmal, és olykor kifejezetten arra mentünk rá, hogy az időhatáron belül teljesítsük. Bár a harcok nem voltak nehezek, mivel csak odafigyelést kívántak a párbajok, a végső boss ellen azért sokszor megizzadtunk. Egy kifejezetten kellemes kalandjáték, aminek a második része teljes mértékben elkerült és csak a 3D-s mellétoldással tért vissza hozzám haveri közben járással, hogy aztán folytatódjék a Sands of Time-trilógiával…

putt-putt-goes-to-the-moon_9

Putt-Putt Goes To The Moon

Igaz az otthon melegében más Putt-Putt játékokkal játszottam, de a legélénkebb emlékeim a sorozat kapcsán mégis a szüleim egykori közös munkatársánál a lányai mellett töltve maradtak meg. Nem tudom, hogy pontosan miért: talán mert az összes többi elég szépen egybemosódik, hogy a kutyus szülinapja mellett egy felvonulás, illetve egy állatkert is Kocsifalván játszódik, míg emez a Holdon… Ja, biztos ezért. A készítők egy másik játékához, a Fatty Bearhez hasonlóan ez is kifejezetten gyerekbarát, és bár pofonegyszerűek a feladványok, azért itt is el lehet veszni, ha elfelejted, mi a dolgod.

raptor-call-of-the-shadows_8

Raptor: Call of Shadows

Szintén egy olyan játék, amit bátyámmal rengeteget játszottunk és 2014-ben kapott egy felújított változatot, ami szerencsére nem rondítja el a régi elményt, csak részletesebbé teszi, és bár szerettünk, rendszeresen játszottuk, mégis fel tudott minket húzni, mikor egy-egy rossz fejlesztési döntés miatt buktuk az életeket. És akkor még nem ismertük se a shmup, se a bullet hell kifejezéseket, amik elég szépen leírták volna ezt a számunkra csak “top-down shootert”.

rollercoaster-tycoon_6

Rollercoaster Tycoon

Maga a játék az évtized végén jelent meg, hozzám demóként jutott el, ami egy pályát tartalmazott, amit ha nagyjából megoldottál, akkor kiköpte, hogy ennyi volt, és nagyon nem is folytathatod csak úgy saját kontódra. A teljes játékkal viszont csak évekkel később sikerült játszanom, addigra viszont rájöttem, hogy lehet egy vállalkozás pénzügyileg sikeres…

secret-agent_2

Secret Agent

Egy három részes sorozat első részével játszottunk csupán gyerekként, ez a platformer ügyességi mégis jócskán elszórakoztatott minket. még ha a célját nem is nagyon ismertük, és a blueprintet is “kék tintának” fordítottuk magunk közt nézve, hogy miért kell egy kémnek kék tintát lopnia…

sensible-world-of-soccer-96-97_4

Sensible World of Soccer ’96/’97

Egy focicsapat menedzseléssel egybekötött focizós játék, amelyben a nemzeti bajnokságok mellett helyet kaptak a különféle nemzetközi bajnokságok és kupák is. Ez volt a másik, amit a bátyámmal rongyosra játszottunk, valamint egyike annak a pár sportjátéknak, amit ténylegesen is játszottunk, mint a Lakers versus Celtics and the NBA Playoffs vagy a Rick Davis’s World Trophy Soccer. Arra emlékszem, hogy ha nem épp valamilyen különös megfontolásból próbálkoztunk egy-egy külföldi csapattal (pl. bátyám a Laziot szerette, de próbálta a Barcelonát és a Manchester Uniteddel is tolni), akkor rendre magyarokkal játszottunk, különösen a Ferencvárossal, amivel az elején kifejezetten kihívás volt megnyerni a Newcastle elleni selejtezőt egy rangosabb nemzetközi kupára.

test-drive-iii-the-passion_5

Test Drive 3: The Passion

A Test Drive széria története valahol a Need for Speed előtt indult, és a stafétáját szépen lassan átadta az utóbbi címnek. Annyi különbséggel, hogy míg az NFS versenypályán vitte, a Test Drive korai részei a forgalomban játszódtak. Az első részből a hegyi utak szűkössége maradt meg a gyönyörű cián-rózsaszín-fekete színösszeállítással, míg a harmadik felvonásról az, hogy mivel itt a rendőr is megállíthatott, apám ezt úgy adta be nekünk, hogy KRESZ-oktató. Ennek ellenére időnként elszórakoztunk azzal, hogy tökön-babon átkeltünk, és fel se tűnt, hogy versenyzés van és mérik az időt. Viszont a pályák hatalmasak, az utak szerteágazóak, és bármilyen módon végigmehettél rajtuk, nem voltál egy megadott útvonalra kényszerítve.

tomb-raider_23

Tomb Raider

Ez is az évtized végén csurrant át hozzám egy baráti lemezről, amire a tanárok hívták fel a figyelmünket. Ugyanis történt egyszer talán második osztályban, hogy az egyik informatika tanár azzal házalt az osztályokban, hogy kinek van meg ez az ominózus játék, merthogy epilepsziaveszélyt okoz. Persze, mondani se kell, utána többeknek megvolt, és senki sem értette, hogy mire a felhajtás. Úgy adtuk egymás közt, hogy csak na, és emlékszem, az inkás pályát nagyon éltem, bár kijutni csak egyszer sikerült róla leírás nélkül.

warcraft-ii-tides-of-darkness_6

Warcraft 2: Tides of Darkness

Az első játék rajta volt az iskolai gépen, és nagyon szívesen toltam azt is órákon, de otthon a második játék már jóval megkapóbb volt számomra. Részint mert az irányítás nem volt olyan bonyolult, kidolgozottabb és színesebb a felhozatal, bővült a légi és vízi fronttal is a játék. Mégis, ami miatt máig kaparom az arcom, hogy azon a pályán, amikor a trollokat kell kiszabadítani a fogságból, és a varázskörhöz eljuttatni, képes voltam az egész pályáról leirtani a fákat, mire rájöttem, hogy mi a feladat…

witchaven-ii-blood-vengeance_4

Witchaven 2: Blood Vengeance

Civvie-11 imádja a Capstone-t ekézni, nekem meg az egyetlen emlékem velük kapcsolatban ez a játék. Annak idején messze nem éreztem rosszabbnak, mint a Doomot vagy a Heretic-et, sem pedig nehezebbnek bármivel, viszont a hangulata mégis megigézett és elvarázsolt a dark fantasy összetételből szó szerint értelmezett “dark” résszel.

worms_8

Worms

Bár én magam is a definitív változatnak a Worms Armageddont tartom a régebbiekből, mégis az első játék volt az, amit rongyosra játszottunk bátyámmal felváltva. (Barátokkal egyedül az Armageddont toltuk, amit csak később játszottam.) Ez az, amihez nem nagyon kell mit hozzáfűzni, mert adja magát a játék.


Ezeken kívül még egyet említenék meg így a végén, és azt a fajta a játékot Keny listáján találtam meg: a területfoglalósat. Nem a Volfied volt az a játék, amivel játszottam, mivel annak nyomán több utánérzés született, nekem azokkal vannak emlékeim, és miután ennek a játékműfajnak nincs külön neve (legalábbis az Abandonware nem írja, és hasonlókat sem ajánl), nem tudom szerepeltetni egyiket sem. Placeholdert meg nem akarok belesunnyogni.

Illetve nekem is gyerekkori élmények közé tartozik a Doom, a Lost Vikings, a Missile Command, a Lunar Lander, Pray for Death vagy a Wolfenstein 3D, de miután ezek is azon az Aladdinnál korábban említett elkótyavetyélt lemezen szunnyadtak sok mással egyetemben, nincs lehetőségem a múltidézésre, illetve egy csomó olyan van, aminek az első néhány képkockája maradt meg, de magával a játékkal bővebben nem játszottam, úgy mint a Flashback: The Quest for Identity vagy az 1996-os Asterix and Obelix. Hasonló volt az a kérészvirág életű Atari-klónnal való viszony, amit egy ízben úgy hozott haza apám, hogy TV-játék és próbáljuk ki. Napokkal később meg túladott rajta.

És bár a két felvezetőben említett kezdőlöket listán jócskán volt még cím, amikkel noha játszottam, azokat csak később szereztem be valamilyen úton-módon és tudtam kijátszani. Ilyenek voltak a Resident Evil 2, a Quake, Pharaoh, bármilyen Star Wars játék (abból is főleg a Rogue Squadron 3D, Episode I: Phantom Menace és a Racer), StarCraft, a GTA-széria, a Gorky 17, Driver, Dungeon Keeper… vagy a legutóbbi próbálkozásom, amiről meg is emlékeztem, a Gods.

Oszd meg másokkal is:

8 thoughts on “A gyerekkor retrós videojátékairól

  1. Látom téged is megihletett az OW és Retroshock projektje. 😀 Én is gondolkodtam ezen a témán, de aztán elvetettem, főleg, hogy az orosz zenés cucc minden energiámat lekötötte. Jó látni, hogy van sok olyan játék, ami közös halmazt képez. Mondjuk sok olyan is akad, amiről csak most hallok először, vagy simán csak kimaradt nálam.

    Én még ide tenném a Caesar 3-at, a SimTower-t, a SimCity 2000-et. De a Quake 1-2, vagy a Stunts is élmény volt nekem. Ami a Prehistorik 2-t illeti, én is azt toltam, nekem az első része teljesen kimaradt. Na, meg a Battle Chess még jópofa volt. A Warcraft 1-et én szerettem, érdekes, hogy sokan nem annyira. Kétségtelen, hogy a második rész jobban sikerült, és később én is már főleg azzal játszottam, de azért az első résznek is meg voltak a szépségei. Ott legalább lehetett utakat, falakat építeni. Egyik barátommal szórakoztunk is azon, hogy be tudjuk-e építeni az egész pályát.

    Tomb Raiderből én csak a második résszel találkoztam, de az első pályán sem tudtam tovább jutni, mivel angol tudás nem volt birtokomban, és senki nem mondta el, hogy melyik billentyűvel kell felmászni bárhova is. Aztán meg megöltek a tigrisek. 🙂

    Amúgy az Age of volt nekem az első, és sokáig az egyetlen játék, ami eredetiben volt meg. De szerettem még a Commandos-t is (igaz, a hatodik, vagy hetedik pályánál rendre elakadtam), meg az Imperium Galactica 1-et, aminél meg a másolt CD-k hibájából sose tudtam elkezdeni a harmadik fejezetet.

    1. “Én még ide tenném a Caesar 3-at, a SimTower-t, a SimCity 2000-et. De a Quake 1-2, vagy a Stunts is élmény volt nekem. ”

      Nekem minden Sim kimaradt az első Sim City kivételével, utána a 3000-rel játszottam, de az már a 2000-es évek után volt. A Quake 1-2 szintén, az első még demóban volt meg asszem egy régi Alaplap vagy Chip Magazin lemezről még a könyvtárból. (Kiadták azokat is, és hát rájuk jártam a demók miatt, illetve időnként volt egy-két hasznos program rajtuk, ami felkeltette az érdeklődésemet.)
      A Caesar széria viszont már kései ismeretség, ahogy az is, hogy az általam hiányolt görögös szetting voltaképp a Zeus és a Poseidon kiegészítőjével már egyszer elkészült régen. Pharaoh már jóval később volt ismeretségben, azt hiszem általános iskola végén.

      “Na, meg a Battle Chess még jópofa volt. A Warcraft 1-et én szerettem, érdekes, hogy sokan nem annyira.”

      A Battle Chess-t szerepeltettem volna, de végeredményben két dolog miatt nem tettem:
      1) Máig nagyon béna vagyok sakkban.
      2) Inkább az fogott meg, hogy milyen animációkban ölik meg egymást a figurák.
      Ennek egyébként lett 3D-s remake-je, az se rossz, csak instabil. Bármikor képes úgy dönteni, hogy ő most összeomlik.

      A Warcraft 1-et is szerettem, de mivel azzal nem otthon játszottam, hanem suliban (és nem is vittem haza floppyn, dunno why), így nem is fűződik annyi élmény és arckapargatás hozzá, mint a második részhez.

      “Tomb Raiderből én csak a második résszel találkoztam, de az első pályán sem tudtam tovább jutni, mivel angol tudás nem volt birtokomban, és senki nem mondta el, hogy melyik billentyűvel kell felmászni bárhova is. Aztán meg megöltek a tigrisek. 🙂”

      A másodikkal demóként játszottam, és annak az volt a legnagyobb szépsége, hogy egy Pentium 1-es gépen, egy 2 MB VRAM-os S3 kártya mellett nem voltak textúrái. Minden fehér volt. A tigrisek, a táj, Lara… Csak akkor láttál bármit is, ha elég közel jött a modell. Ez meg aztán hatalmas egy játékélmény lehetett, gondolhatod. 😀

      “Amúgy az Age of volt nekem az első, és sokáig az egyetlen játék, ami eredetiben volt meg. De szerettem még a Commandos-t is (igaz, a hatodik, vagy hetedik pályánál rendre elakadtam), meg az Imperium Galactica 1-et, aminél meg a másolt CD-k hibájából sose tudtam elkezdeni a harmadik fejezetet.”

      Az Age ofokat mi szerettük, és a kiegészítők sose voltak meg, csak az alapjátékok. Aztán egy havertól meglettek azok is.
      A Commandos is a 2000-es évek elején volt inkább nekem előtérben, de nem túlzottan. Jó volt, és bírtam szenvedni a pályákon, de valahogy akkoriban sose feküdt az a módi, és rendre Rambo-üzemmód lett belőle, amibe aztán természetesen beledöglés lett a vége.
      Imperium Galacticával meg sose játszottam. Megvan a második eredetiben a polcon, meg asszem digitálisan is, de talán egyszer indítottam el egy gyors menetre pár hónapja, és akkor félre kellett tennem, mert bele kellene tanulni, arra meg nem volt sajnos időm.

      Eredetiben meg… Nem tudom melyik volt az első, amit megvettem. Rémlik, hogy a 8. osztályos ballagási pénzből vettem hármat is, a Frontline Attacket, Tomb Raider 4-et biztosan, de még volt egy harmadik. Illetve az EA Value Games-ből vásároltam be egyszer, a Saboteur, NFS: Most Wanted, Medal of Honor-szériát az Airborne-ig… De hogy az meg mikor volt, passz, de asszem már 2006 után, mert abban van meg a C&C: Red Alert 3 is. Illetve középiskolában két kiegészítő, a Shivering Isles az Oblivionhoz és a Gothic 2: Night of the Raven. De elég sok megvan, egyszer lehet azokon is végigmegyek valamilyen formában.

      “Kiegészítés, a Wormsnál szerintem lemaradt a bekezdés vége.”

      Ja, valszeg kijelölési hiba miatt visszatörölt valamennyit, de ahogy nézem, csak egyetlen szó hiányzik.

      1. “A Caesar széria viszont már kései ismeretség, ahogy az is, hogy az általam hiányolt görögös szetting voltaképp a Zeus és a Poseidon kiegészítőjével már egyszer elkészült régen. Pharaoh már jóval később volt ismeretségben, azt hiszem általános iskola végén.”

        A Caesar szériából nekem csak a 3 volt meg, sem a görög kiegészítők, sem a külön sorozat Pharaoh. Utóbbi reklámját mondjuk láttam, meg asszem a demója fel volt pakolva a Caesar 3 lemezére (ami szintén gyári), de nem próbáltam ki.

        “A Battle Chess-t szerepeltettem volna, de végeredményben két dolog miatt nem tettem:
        1) Máig nagyon béna vagyok sakkban.
        2) Inkább az fogott meg, hogy milyen animációkban ölik meg egymást a figurák.
        Ennek egyébként lett 3D-s remake-je, az se rossz, csak instabil. Bármikor képes úgy dönteni, hogy ő most összeomlik.”

        Én is béna vagyok sakkban, és engem is általában a figurák kivégzési animációi miatt tudott lekötni a játék. 🙂 Pedig állítólag ennek a mesterséges intelligenciája elég gyenge, több osztálytársam is mondta, hogy nem érti, miért picsáz el engem a gép állandóan. A 3D-s változatot már csak YT-n láttam, különösebben nem izgatott, hogy kipróbáljam.

        “Az Age ofokat mi szerettük, és a kiegészítők sose voltak meg, csak az alapjátékok.”

        Nekem az 1 volt meg gyári változatban, azt szerettem, aztán a 2-t másoltan kaptam meg, de ott is az volt a gond, hogy hibás volt a másolat, így aztán minden nemzetnél egy ilyen szürke-kék torta szerű szögletes valami lett a Wonder, meg összekuszálódtak a népek felszerelésének, épületeinek animációi, ami miatt élvezhetetlen lett a játék. Azóta sem próbáltam újra a dolgot. Főleg, hogy akkoriban már kezdtem kiábrándulni az RTS-ekből, ez csak egy újabb lökés volt. Kiegészítőkkel meg megint csak nem foglalkoztam.

        Mondjuk nálam az RTS műfaj valahol a War 3 magasságában múlt ki. Azt már csak cheattel voltam hajlandó végigtolni, hogy lássam a sztorit, és kb. ennél tovább nem is érdekelt. Utána évekig nem foglalkoztam stratégiával, egész addig, míg rá nem találtam a Rome TW-re.

        “Imperium Galacticával meg sose játszottam. Megvan a második eredetiben a polcon, meg asszem digitálisan is, de talán egyszer indítottam el egy gyors menetre pár hónapja, és akkor félre kellett tennem, mert bele kellene tanulni, arra meg nem volt sajnos időm.”

        Az IG2-nek azért ajánlom, hogy adj egy esélyt. Alapvetően nem nehéz belerázódni, kezdésnek ajánlom, hogy a Kra’hen kampányt told végig, mert ott csak a terjeszkedésre kell figyelni, míg a másik két játszható népnél (Solaren, aka ember, és Antares) már a kémkedésre és diplomáciára is koncentrálni kell. Van két szépséghibája, amelyek azért árnyalják a dolgot. Az egyik, hogy hajlamos crashelni a játék, a másik, hogy a digitális változat nem tartalmazza a magyar nyelvet. Illetve még annyi, hogy random generátor helyezi el a frakciókat a térképen, és futottam bele olyan vicces szituációba, hogy az első rohammal megnyertem a kampányt, mert közvetlen a szomszédomba helyezte a célfrakciót a játék.

  2. Érdekes, hogy most jött rá mindenkire a késztetés, hogy retro game listát írjon. Nekem egyszerű dolgom van, 10 éve abszolváltam ezt a kihívást, méghozzá két részletben, mert túl hosszú lett volna egyben. =D Bár lehet írnom kellene egy part 3-at, mert átfutva a két listát, vannak címek amikről úgy tűnik megfeledkeztem anno.

    A lista nagy részét ismerem én is, szóval inkább azokra térnék ki, amiket nem ismerek / utólag pótoltam.

    Another World – Na ez totál homály nekem.

    Army Men – Ezt utólag pótoltam. Én először az Army Man RTS-el játszottam. Utána jöttem rá, hogy ez egy komplett széria amúgy, aminek több része is van.

    Das Boot: German U-Boat Simulation – Bevallom én az ilyenekhez sohasem voltam elég türelmes. Anno még ha jól emlékszem a legelső Silent Huntert próbáltam ki, de akkor kb semmit se értettem belőle. Nem nagyon sikerült rájönnöm arra, voltaképpen mit is kellene csinálnom.

    Delta Force – Ebből én egyedül a Black Hawk Down-al játszottam.

    Secret Agent – Ezt anno egyik havernál láttam, de én magam sohasem játszottam vele. Nekem akkor nem igazán tetszettek az ilyen grafikájú játékok. Így késztetést se éreztem arra, hogy kölcsönkérjem.

    Witchaven 2: Blood Vengeance – Na ez viszont faszásan néz ki, lehet pótolni fogom. =)

    1. Ha már így előkerült az Army Men, a poén az, hogy csak a létezéséről tudtam, akkoriban még érdekelt is a játék, de sehol nem volt lehetőségem kipróbálni. Viszont képeket láttam belőle. De az igazi csavar az egészben, hogy anno a Toy Story-ról is azt hittem, hogy az ennek a játéknak egy adaptációja (köszönhetően az ostoba, direkt áthallásos, magyar cím fordításnak).

    2. Pedig ahogy az elején írtam, régebb óta szenvedek a témával, mert nem akartam listát, csak aztán “fuck this shit, akkor lista lesz mégis!”. Minél többet próbáltam lefedni eredetileg, átfogóan végigmenni valahogy, de az eredeti elképzelések szerint mindig jött hozzá újabb cím, kivétel-betétel, vagy egy átgondolás, aztán kusza let, gordiuszi csomó, amit azzal vágtam át, hogy fogtam és kukáztam azokat. 😐

      Az Another Worldöt annyiban ajánlom, hogy elég hamar végig lehet nyomni. Ha ráérzel az elején (ami elég könnyű), akkor olyan 40 perc az egész, és egy ponton túl már adja magát a játék, és kész kihívás, hogy egyáltalán meghalj.

      A Das Boot pedig még nem is annyira összetett és sokrétű, mint a Silent Hunter. Sőt… Nagyon könnyen irányítható, célirányosak a pályák, de baromi könnyen meg is tudod magad szopatni, a LOLWUT módon mész benne a vak világba.

      Delta Force-nál nekem az első kettőről és a BHD-ről vannak emlékeim, és az utóbbi kifejezetten nehézre sikerült már. Viszont azzal már középiskolában játszottam, a 2-vel is úgy általános végén játszhattam.

      Secret Agentnél meg kicsit mondhatom, hogy megkímélted magad, mert missziónként van közel 50 dungeon, elég sok szopatós, többször neki kell futni, mire meglesz, hogy mit hogyan és milyen sorrendben (ez különösen igaz, ahol több ugyanolyan színű ajtó van), és ez 3 misszión át, vagyis 150 pálya durván. Kell ahhoz a türelem és a kitartás is.

      Witchaven 2 mellé az egyet is ajánlom, bár azzal szintúgy később ismerkedtem össze.

  3. Oroszlánkirályosnál arra nem jöttünk rá soha, hogyan kell Zordont megölni a végén, tavalyelőtt újrakezdve is csak egyszer sikerült hiába olvastam el, gombleírás nélkül anno esélyünk se volt kitalálni, ehhez a játékhoz pedig nem volt.

    Meg ott volt még a “roar bug” is mikor néha nem töltődött a hangerő így a majmokat nem tudtad átállítani, hogy másfelé dobjon. megoldás: p betűvel pause, pár mp múlva újraindít és egyszer menni fog.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük