A bizonytalan őskorszak
A japán animációgyártás története immár több mint 100 éves múltra tekint vissza. Ebben a cikksorozatban fogom körbejárni a különféle korszakait, a behatásokat, a fejlődési szakaszait, míg el nem jutunk napjainkhoz. Ehhez nem csak egyetlen fogalmi rendszert fogok használni, ami kizárólagos szemszögből vizsgálja ezt a tárgyat: rajzolt, CGI, papírmasé vagy bábanimáció; Japánon kívül kitekinteni a kínai és koreai animációs iparra; a szerény kezdetektől egészen az anime-szerű ábrázolással és történetmeséléssel rendelkező művekig. Ez az út bizony hosszú lesz, de valahol el kezdeni…
Gyors kikacsintás
Kezdésnek szögezzük le, hogy arra a kérdésre, hogy mit is értünk anime alatt, nem adható semmiféle definitív válasz. Nobuyuki Tsugata történész már nem egyszer próbált a cikkeiben erre megoldást találni, sőt Jonathan Clements is az egyik könyvében cirka 20 oldalas fejezetben igyekszik valamiféle keretbe foglalni a kifejezetten japán animációs ipar termékeire ernyőként használt fogalom minden aspektusát. Ezt a problémát gordiuszi csomóként átvágva a korai animációs műveket azok animációs stílusa szerint fogom nevezni, szépen lassan építve fel a ma ismert fogalmakat és értelmezési skáláikat.
Az animációs ipar előtt
Kezdésnek érdemes leválasztani egy kifejezést és kicsikét megmagyarázni. Az animálás már a cinematográfia, azaz a mozgófényképezés tudománya és művészete előtt is létezett és számos megjelenési formája volt az árnyjátéktól kezdve a laterna magicán („bűvös lámpás”) keresztül a stroboszkópig. Érdekességként kiemelendő, hogy a távol-keleti régióban a történeti források szerint már az első században beszélhetünk mozgóképművészetről. Ding Huan, a Han-kori kínai mérnök ugyanis egy olyan szerkezetet készített, amivel „különös madarakat és más lényeket keltett életre”. Hogy ez pontosan mi is volt, arról megoszlanak a vélemények: egyes történészek egyfajta zoetrópként tartják számon, másik valami bonyolultabb mechanizmussal mozgatott figurát sejtenek mögötte.
Az animáció iparrá fejlődéséről csak 1888 után beszélhetünk, a Charles-Émile Reynauld által készített Théâtre Optique, vagyis az „optikai színház” megjelenésével. A némafilmes időszakban a zongorakíséret, a párbeszédek előadása valamint egyes hangeffektek a vetítés élő elemei voltak. Bár Reynauld próbálkozásai sikeresek voltak, az igazi áttörést mégis 1895-ben a Lumière fivérek kinematográfja hozta el, ami egyben a mozi megteremtését is okozta.
A balladai homály
Hogy a Távol-Keletre bár a mozi egész gyorsan megérkezett, az animációs ipar megjelenéséhez olykor évtizedeknek kellett eltelnie – a jelen ismereteink szerint. A kínai ipar ugyanis csak az 1920-as években indult útnak, a koreairól pedig szinte semmi fogalmunk nincs egy 1936-os művet leszámítva. Japánba, a térség korabeli domináns és még jócskán nyugatiasodó hatalmába viszont sokkal hamarabb – azonban ennek kezdete is forráshiány és elveszett művek miatt elképesztően hézagos.
A legkorábbi időszakot mi sem jelzi jobban, hogy nem is igazán szokták a korszakoláskor számon tartani, és a kezdő dátumról is megoszlik a vélemény (? vagy 1912 vagy 1917), ahogy annak záródátumáról is (1921 vagy 1923 – az első filmgyárak megjelenése vagy nagy kantói földrengés). A kezdés dátuma két okból bizonytalan: az egyik a már említett forráshiány, a másik a világháború pusztítása miatt és az egyéb módokon elveszett vagy megsemmisült művek, dokumentumok. Időről időre egy-egy kópiája időnként csodával határos módon kerül elő régiségboltokból vagy bolhapiacokról. Ilyen volt a 2004-ben, egy kiotói antikváriumból előkerült tekercs, a megtalálója, Matsumoto Natsuki után „Matsumoto-töredéknek” is nevezett Katsudō Shashin (szó szerint Mozgókép), amely jelen ismereteink szerint a legrégebbi japán animációs mű, aminek az 1907-es készítési dátuma bizonytalan, javarészt a megtalálójának feltételezése valamint az Asahi Shinbun és a China Daily 2005-ös cikkeinek eme állítást kész tényként való bemutatása miatt elfogadott, bár elképzelhetően öregebb. A címét is arról kapta, hogy a teljes 3 másodperce során a piros tányérsapkás és matrózruhás fiú ezt írja fel egy táblára, a valódi ugyanis nem ismert.
Ezen kívül egy másik, korszakos problémával is szembe kell néznünk: sokszor az sem biztos, hogy egy művet valóban a Távol-Keleten készítettek vagy egy korai amerikai mű címének fordításáról van szó, ugyanis sok esetben a források (pl. a korabeli napilapok moziműsora, fennmaradt plakátok, hirdetmények) ezeket nem jegyzik. Ami bizonyos, hogy 1907-ben a tokiói Yachiyo-kan filmszínházban már vetítettek animációs műveket (vélhetően James Stuart Blackton Humorous Phases of Funny Faces művét Kimyō-naru Bōrudo, vagyis „A bizarrá váló tanács” címen). Az első tényleges rajzfilm említése viszont 1912-es Nipparu no Henkei (A kisfiú átváltozása), ami feltehetően Émile Cohl 1911-es Exploits de feu follet művének átkeresztelése.
Az 1912-es dátumot a Dekobō (Deko, a kölyök) sorozat miatt szokták emlegetni, amivel visszacsábították a nézőket, ámbár még mindig nem önálló japán animációs műről beszélhetünk, mindössze különféle külföldi művek részeivel toldozott-foltozott sorozat. Mégsem mehetünk el mellette, mivel több ekkori japán animátornak ez jelentette a kezdőlöketet, az ihlető forrást.
A politika közbeszól
A mozi megjelenésével nagyjából egy időben jelentek meg a szocialista és a berendezkedésellenes eszmék korai irányzatai, amikkel párhuzamosan a japán belpolitika hamar felismerhette az új médium jelentette népterelő hatalmat. Az 1907-es második japán szocialista pártkonferenciát követően a baloldal radikálisabb agitátorai röpiratokkal sürgették a női jogok mellett a munkatörvények és a császári rendszer gyökeres átalakítását. Az 1908-as „Vörös Zászló-ügy” után a kormányzat egyre keményebben lépett fel a szocialista mozgalmakkal szemben, ami az 1910-es „Kōtoku-üggyel” terebélyesedett ki. Az Oktatási Minisztérium (Monbushō) innentől kezdte el a kormányzat figyelmét felhívni arra, hogy saját film- és animációs ipart kell teremteniük, ha az ekkori uralkodó irányelvet, a zendōt („igaz út”) szeretnék tovább népszerűsíteni a lakosság körében.
Az első japán rajzolt filmek
A legkorábbi japán művekre Émile Cohl gyakorolt hatást miután szakított a Gaumont stúdióval. Az egyik első követője Shimokawa Ōten (1892-1973) politikai karikaturista volt, akit gyakorta emlegetnek a korai japán animáció egyik úttörőjének. Összesen 5 darab 1917-es munkát jegyez, amelyek különféle technikákkal kísérletezgetve készültek, reprodukálva Blackton és Cohl módszereit. Ezen megoldások egyike volt a fekete táblára fehér krétával vagy viasszal rajzolás, majd kidörzsölve és újrarajzolva az animálandó részeket. Azt már kevésbé tudni, hogy munkatársainak kritikája és megjegyzéseinek hatására vagy a saját művével való elégedetlenség miatt egy úgy gyártási metódussal rukkolt elő, ahol már fekete tintával fehér lapra festett, majd letakarta az újrarajzolandó részt. Erre a korai trükközésre a celluloid cellek (acetátlapok) ritkasága, ebből fakadó magas ára és importigényessége miatt volt szükség, hogy ne csak a gyártási, de az anyagköltségeket és készítési időből is faraghassanak. Mégis, az első tényleges japán animációs terméknek az Imokawa Mokuzō Genkanban no Makit tekinthetjük tőle, amit japán filmszínházban is nyilvánosan vetítettek. A karrierjét krónikus egészségügyi problémái miatt fel kellett adja, helyette tanácsadóként és szerkesztőként folytatta a 30-as és 40-es évekig, a háború utáni életéről nem tudunk sokat.
A cikk a Mondo Magazin 2021. februári számában jelent meg.
Érdekességek a korszakról:
- Japán első filmszínháza, a Denki-kan 1903-ban nyitotta meg a tokiói Asakusában kapuit. Később a Nikkatsu, végül a Shochiku mozija lett 1976-os bezárásáig. Történelmileg hű makettmása megtekinthető az Edo-Tokyo Múzeumban.
- Az 1908-as „Vörös Zászló-ügy” egy ünnepelt politikai aktivista és anarchista, Yamaguchi Koken szabadon bocsátása okán tört ki. Az örömdemonstrációnak rendőrségi roham és oszlatás vetett véget, letartóztatva 10 jelentős aktivistát.
- Az első japán filmmagazint, a Katsudō Shashin Kait 1909-ben adták ki, címlapján híresebb színész helyett egy benshivel, azaz némafilmes narrátorral.
- Az 1910-es „Kōtoku-ügy” a szocialista-anarchista mozgalom Meiji császár elleni merényletkísérletére derített fényt, aminek folyományaként tömeges letartóztatások kezdődtek és a következő évben 12 összeesküvéssel vádolt foglyot kivégeztek.
- 1916-ra országszerte mindössze 300 filmszínház működött Japánban.
- Kínában 1918-ig nem vetítettek animációs filmet. Az első Max Fleischertől az Out of the Inkwell volt.