Ezzel az előadással szerintem körbe is értem a távol-keleti animációs iparok történetén, még ha erőteljesen szűkös keretek közt. A japánt ugyanis leszorítottam kizárólag az animációtechnológiára, ezzel jelentősen behatárolva magam. Ez…
Február 18-án volt a téli Fantasy Expo, amit eléggé serény előkészület előzte meg a részemről az előadás miatt. Meg úgy az a napom sem volt épp a lassú mederben csordogálós.…
Hogyan lehet durván 120 év történelmét félórába belesűríteni? Egyszerűen: fókuszáltan, a lényeget kiemelve. Onnantól igazából az ütemen és a technikán múlik minden. Na de, miért pont félórában még így is…
Útban a propaganda felé III. Mielőtt azonban elmélyednénk az animáció korabeli japán kormányzati propagandához való felhasználásában és a háborús kedv felszításában, nem mehetünk el szó nélkül a 20-as és 30-as…
Útban a propaganda felé II. Irányelvek forgatagában A Filmjavaslati Rendszert 1921-es felállítása után az animátoroknak 3 fő területe volt, amelyekben alkothattak: sport, népmesék és nevelő célzatú művek. Ez utóbbit az…
Úton a propaganda felé I. Miután átrágtuk magunkat a nehézkesen kutatható és ingoványos őstörténeten, illetve tettünk egy kitekintést Kína és Korea animációs iparának hajnalára egészen a világháború végéig, ideje visszatérni…
Kína és Korea animációs őstörténete A japán animáció nehézkesen feltárható őstörténete után, de még annak kezdeti felfutása előtt tekintsünk ki kicsit az ebben az időszakban igencsak árnyékvilágba szorult „kistestvéréről”, a…
Ősművek és az ősatyák Az előző számban éppen csak megkarcoltuk 1917-et, amikor az első biztosra vehető művek születtek. Bár Shimokawa Ōten hamar visszavonult az animátori munkától, és az őt foglalkoztató…
A bizonytalan őskorszak A japán animációgyártás története immár több mint 100 éves múltra tekint vissza. Ebben a cikksorozatban fogom körbejárni a különféle korszakait, a behatásokat, a fejlődési szakaszait, míg el…