A szerzői jog és a rajongói fordítások viszonya – 05.

Újabb hét, újabb fejezet, ezúttal elkezdjük a jogi szálakat pedzegetni.

2. A rajongói fordítások szerzői jogi aspektusai

A rajongói fordítások világának áttekintése után az ezek jogi helyzetével kapcsolatos probléma is körvonalazódott: gyakorlatilag a szürkezónába tartozó művek, amelyek csupán etikai védettséget élvezhetnek, míg jogit azonban nem, és legálisnak tekinthetőek, de valójában inkább illegálisak. Ez a kettősség tudata határozza meg a közeg munkáját és bár tisztában vannak vele, hogy a nemzetközi szerzői jogi egyezmények és az azok alapján megalkotott nemzeti jogszabályok tekintetében nem csak kiszolgáltatottak a kiadószervezeteknek, hanem ugyanakkor erősen támadhatóak is a munkájuk közzététele kapcsán.

2.1 A szerzői jog rendelkezései röviden az alkotásokról, alkotókról

A szerzői jog a szellemi alkotásokat hivatott védeni az irodalom, a tudomány és a művészet területén, illetve az egyéni, eredeti gondolatkifejtéseket és azok valamilyen formában való közlését (írott, programozott, hang- vagy mozgóképanyag), amennyiben erőteljesebb individuális jelleg és szubjektivizmus mondható el róla. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi és esztétikai színvonaltól, befejezettségtől, valamint a művet a keletkezésétől kezdve oltalmazza a szerző, alkotó halálát követő hetvenedik évig. Viszont nem foglalja magába az ötletet, eljárást, módszert, elgondolást, tényeket, napi híreket, a hatósági és államigazgatási iratok, jogszabályok szövegeit, a matematikai műveleteket és a népművészeti kifejeződéseit (de az az által ihletett alkotásokat igen).[1]

Alkotónak ismeri el a szerzői jog azt a természetes személyt, aki létrehozza a művet, kizárva ezzel a megrendelőt, befektetőt, mecénást és a támogatót. A szerzőség elismerését ugyanakkor nem köti korhoz, de cselekvőképtelenség esetén lehetőséget teremt a törvényes képviselőnek, hogy ő rendelkezzen az alkotás felett. Különleges jogosultságot gyakorol a munkaviszonyból származó mű esetén a munkáltató és a jogutód, örökös.

Ez annyit jelent, hogy bármely műforma, amelynek létrehozása folyamatban van vagy már létrehoztak és a szerzői jog által védhetőnek minősített, automatikusan élvezi a protekciót az alkotójával, szerzőjével együtt. A legtöbb rajongói fordító viszont tisztában van vele, hogy ők maguk csak részben alkotnak újat, a munkájuk mindössze átdolgozása az eredetinek, amiről viszont másként rendelkezik a jog.

2.2 A szerzői jog rendelkezései általában a fordításokról

A szerzői jog egyedül az alkotónak engedélyezi az átdolgozást, ahogy a nyilvánosságra hozatalét, a többszörözését, terjesztését, mint fűződő jogot. A mindenkori mű átdolgozásának minősül az adaptálás, feldolgozás más médiumra (például játékfilmes vagy színházi előadás, hangoskönyv), és ide sorolható a fordítás is, ami az átdolgozás klasszikus esete.[2] Azonban az átdolgozás joga átruházható egy szerződéssel, ami a szerző, alkotó beleegyezését és hozzájárulását jelenti.

Egy fordítás viszont kettős jelleget hordoz: egyszerre származékos mű és átdolgozás. A hatályos magyar Szerzői Jogi Törvény 4. § (2) bekezdése szerint védelmet élvez más szerző egyéni, eredeti jelleggel bíró átdolgozott, feldolgozott vagy fordított műve is, az eredeti szerzőt megillető jogok sérelme nélkül. Ez a bekezdés a származékos művet létrehozó szerző, alkotó oldaláról szemléli a kész alkotást, valamint a hangsúlyt az ő védelmére helyezi.[3] Ellenben a 17. § f) pontja, a 29. § és a 47. § (1) bekezdése már az átdolgozott mű szerzőjének oldaláról nézi az alkotást. A 17. § f) pontja felhasználásnak minősíti az átdolgozást és a 29. § alapján a szerző kizárólagos jogának nevezi, amit más csak és kizárólag az ő engedélyével végezhet el, míg a 47. § (1) a felhasználási engedélyt kifejezett kikötés esetére terjeszti ki, vagyis az átdolgozás joga vagyoni jogként tételezett és átruházható.[4] Az átruházása és az engedély pedig felhasználási szerződést igényel, ami csak a védelmi idő lejártával válik szükségtelenné.[5]

Továbbá a fordítás az átdolgozásnak egy sajátos formáját képviseli: szemben az általános művekkel, a bizonyos támasztott engedmények nem élnek. Ezek pedig az minőségi és az esztétikumi függetlenségre való kitételek. Egy hagyományos alkotás esetén a védettség ezektől nem függ, viszont a fordításokkal szemben támasztanak pár további alapkövetelményt.

Az egyik ilyen a nyers-, tükör- illetőleg napjainkban egyre jobban teret hódító webes fordítás kizárása egy irodalmi mű esetében. Az ilyen eljárással fordított művek a 13/1976. számú vélemény kijelentése alapján azért, mert a nyersfordítás nélkülözi a fordítói találékonyságot.[6] A gépi (webes) fordítás pedig a hatályos Szerzői Jogi Törvény első paragrafusa okán záródik ki. A másik kitétel a 2/1972. számú peren kívüli állásfoglalás által kijelentett döntés, hogy a fordítói színvonaltól és jellegtől függ a fordítás oltalma.[7] Egy műfordítás esetén az oltalom kétséget kizáró, míg szakfordításnál csak a terminológia helyes használata jelentheti az oltalom megszerzését, de az államigazgatási iratok, közlemények fordításai a művek mivoltából nem részesülhetnek belőle.

Így elmondható, hogy a fordításnak, mint átdolgozásnak nem csak a mű egészét, annak eredeti jellegét kell visszaadnia, hanem részben, a kifejezések és a fordítói leleményesség által relatíve új művet is létre kell hoznia, szoros, közeli kapcsolattal az eredeti műhöz. A fordítások esetén ugyanakkor kötelező a mű eredeti szerzőjét megnevezni a 12. § (2) és (3) bekezdései alapján, a fordító kiléte ilyenkor szerzőségi melléktétellé válik.

[1] A hatályos magyar Szerzői Jogi Törvény 1. §-a nyomán.
[2] Gyertyánffy Péter: A szerzői jogi törvény magyarázata (2000, KJK-KERSZÖV, Budapest), p. 38.
[3] uo.
[4] Gyertyánffy Péter: A szerzői jogi törvény magyarázata (2000, KJK-KERSZÖV, Budapest), p. 39.
[5] uo.
[6] Gyertyánffy Péter: A szerzői jogi törvény magyarázata (2000, KJK-KERSZÖV, Budapest), p. 40.
[7] uo.