A filmekből úgy érzem, egy jó ideig nem fogok kifogyni, de azért igyekszem valamennyire érdekesen tartani a válogatásokat egy-egy ilyen poszthoz. Emiatt is van az, hogy ilyen hatalmasak a kihagyások, hiszen sok ilyen összeállításhoz csak 1-2 címet kéne megnéznem, de nincs kedvem kizárólagosan leragadni egy téma vagy aspektus mellett.
Először egy gyilkosság történt 1957-ben, amihez hamar előkerült egy tettes, aki aztán életfogytiglanit kapott. Azonban 7 évvel később újabb eset rázza meg Martfűt és környékét, majd egyre jobban szaporodnak a támadások, eltűnések. A politika ugyan elképzelhetetlennek vallja, hogy Magyarországon a szocializmusban sorozatgyilkosság történjen, ám egyre több és több jel mutat erre. A nyomozók mellett egy fiatal ügyész is igyekszik kézre keríteni a tettest…
Az igaz történet alapján készült Sopsits Árpád filmet annak idején eléggé felmagasztalták, mint az első érdemi magyar thriller, ami egyenesen horrorfilm is. Mondván, mert ilyen megtörtént. Kovács Péter 4 halálos, 2 sérült és 1 nem bizonyított áldozatot követelő története valóban filmre kívánkozott, ám az esetek időbeli közelsége és a még élő családtagok miatt a nevek mellett bizonyos történetelemek is változtak (úgy mint az ügyész nem járt búvárkodni, és az állambiztonsági fekete Volga sem ütötte el). Az akkori kritikák nagyon dicsérték, hogy jó a történetvezetése, a hangulata nyomasztó, illetve a korszakábrázolás mennyire hitelt érdemlő.
Azonban ha túllépünk a shock value-n, amit igazából az elkövető kegyetlenkedéseinek naturista bemutatása tesz ki, akkor mint thriller nem működik. Ahhoz túl lassú, alig építkezik, érezhetőek a hiányosságok és a kivágott tartalom, amiből meg volt bőven. A gyilkosságok formája megbotránkoztató ugyan, de ennyiben ki is fulladnak a jelenetek. Elsősorban ezért korszakfilmként jobban működik, mintsem thrillerként, mivel a 60-as évek politikai közege kapott nagyobb hangsúlyt… de így sem igazán eléggé. A Béres Józsefről szóló A feltaláló ebben a tekintetben jobban működött, mert jobban belevonta a politikai közeget is (amit már önmagában a kéjgyilkosságok is megköveteltek volna). Összességében egy nagy ritkán újranézhető, korrekt film lett A martfűi rém, de sokkal többet ne várjon el tőle az ember, mert inkább csalódás. Talán a 2020-ban félórás kivágott, visszaillesztett anyaggal jobban adja magát, de nem hinném, hogy sokkal többet javítana rajta.
A 2001. szeptember 11-én történt terrortámadást követően egy nap sem kellett a válaszcsapásról döntéshez: egy, a legmodernebb haditechnikára kiképzett elit alakulatot dobnak le az afgán hegyek közé, hogy foglalják el Mazár-e Sarif városát és ezzel vágják el az al-Kaida és a tálibok utánpótlási vonalát, ezzel megbénítva őket. A helyszínen szövetséget kötnek a helyi hadúrral, aki lovakkal segíti a csapatot, ám igyekszik őket távoltartani az akciótól, nehogy kivonuljanak az amerikaiak.
Egy újabb valós eseményeket feldolgozó film Doug Stanton könyvéből, ami a különleges műveleti erők egyik alakulatának bevetését meséli el. Olvastam pár olyan kritikát, hogy nem tudni meg belőle, Bin Laden miért követte el a terrortámadásokat, így amerikai maszatolás csupán a film. Ez egy olyan dolog, ami nem volt elvárható, hiszen azokban a napokban ez a dolog még senkinek sem volt teljes mértékben világos. A pátosz sem igazán erőssége, mert ugyan vannak szemöldököt vonós pillanatai, de semmi kirívó. Katonailag is helytálló, hiszen a szóban forgó város Afganisztán északi részén található az üzbég határhoz közel. A megszerzésével az ország határai körül futó, az ország szívét kitevő hegységet megkerülő országutat elvágják, így hatalmas kerülőre kényszerülnek a logisztikáért felelős egységek. Az ország belseje viszont nehezen járható terep, így lovak és a más hátas állatokon közlekedés máig az egyedüli opció sokfelé. Az már kevésbé, hogy például a stratégiai bombázáshoz közelebb kell menni a pontos koordinátákért, mert ez pont, hogy nem igényli. Egy-két taktikai csapatmozgás is inkább elnagyoltnak hat a látvány kedvéért, de az még elnézhető.
Technikailag szépen filmezett, a panorámafelvételek gyönyörűek (akármilyen kopár is az afgán táj), hangulatosan filmezett belső terek, amiket nem rondít a szükségtelen filterezés. Történetileg és sztorira elég lassú folyású, majdnem egy óra telik el az első akcióig, az is rövid életű. Viszont a tudott érdekes pillanatokkal, jelenetekkel szolgálni, nem feltétlenül csak akciódússal. Tetszetős volt, hogy a háborút nem teljesen fekete-fehérnek ábrázolja, a felek követnek el hibákat, az együttműködés nem teljes körűen működik, a hadúr sokszor elég autonóm módon dönt. Sőt, az amerikai hadvezetés, hogy célt érjen, képes a riválisokat az önös céljaiért versenyeztetni is. Összességében nem egy rossz film, kicsit jobb a közepesnél, de a jótól csak egy hangyányi választja el, ami leginkább amiatt alakul így, mert a témája helyett (az amerikai-afgán háború korai szakaszának története és hibái) az anakronisztikus harcászat kiélezésére fekteti, hogy modern fegyverek ősi technikákkal és korábban nem tapasztalt harcmodorral, helyzetekkel párosulnak.
Larry Talbot visszatér apja wales-i kastélyába és összeismerkedik egy fiatal lánnyal, Jenny-vel. A közeli városka karnevált rendez, ahova a cigányok is megérkeznek. Az egyikük figyelmeztetni akarja őket, míg a jósnő felfedi a lány sorsát, Larry-t pedig egy vérfarkas támadja meg, amit túlél. A városka lakói közt pedig elkezd terjedni a gyanúsítgató szóbeszéd a történtekről, miközben éjszakánként vonyítás töri meg a csöndet a mocsár felől…
Az Universal horrorklasszikusához egy bolhapiaci fogás keretében volt szerencsém, klasszikus magyaros díszdobozos megoldásban (értsétek: egyrétegű színes kartonnal összefogva) a Del Toro- féle remake-kel. Részleteiben már láttam és ismertem a filmet (egy-egy jelenete még az 1983-as The Number of the Beast Iron Maiden-videoklipbe is bele volt vágva, más filmekben ezt nézték a tévén stb.), de meglepett, hogy alig több, mint egy órás film. És meglepően jól pörög, és 40 perc telik el, mire Larry-ből farkasember lesz. Ezt követően érzetre kicsit lelassul, és félóra alatt igyekszik Larry kálváriáját lezárni, aminek utózöngéire (meglepetésemre) egy percet sem veszteget, szemben a mai hasonló filmekkel.
Őszintén szólva, még ha horrornak nem is érződött, inkább csak egy kalandfilmnek, meg kell hagynom: az atmoszférateremtése máig bravúros. A mocsár egy hangulatosan filmezett és bevilágított misztikus hellyé vált, ami tényleg képes volt egyszerre kissé félelmetes, rejtélyes és gyönyörű is lenni. A maszkmunka sem volt rossz, egész ügyesen megoldották, hogy nehezen lehessen észrevenni. Aztán persze a kor színvonalát fémjelző megoldások mai szemmel nyilván megmosolyogtatóak, mint az átváltozás, vagy egy felhergelt kutya adta a farkasemberünk morgó, vicsorító hangját. A játékidő bár aránytalannak tűnhet, de minden puskaporát kellően kihasználja, nem nyújtja felesleges hosszú vergődéssé – emiatt pedig csak ajánlani lehet azoknak, akik szeretik a horrorzsánert, a klasszikusokat, vagy mindkettőt egyszerre.