Ezzel az előadással szerintem körbe is értem a távol-keleti animációs iparok történetén, még ha erőteljesen szűkös keretek közt. A japánt ugyanis leszorítottam kizárólag az animációtechnológiára, ezzel jelentősen behatárolva magam. Ez esetben szükséges volt, mert a legjobban dokumentált ázsiai animációs iparként egy laza 3 órás egyetemi előadást is össze lehet hozni, ha nem hosszabbat. A koreait pedig egy történelmi-politikai perspektívába tettem, mert nincs olyan jól dokumentálva, és a belpolitikai behatások nélkül a fejlődése gyakorlatilag értelmezhetetlen. Aztán itt a kínai, ami afféle aranyközépút e tekintetben.
Az előadás anyagát így is megvágtam, különösen a végét. Középsulis történelemtanárom elvét követve, miszerint a közelmúlt eseményeit és folyamatait nehezen lehet objektív szűrőn keresztül szemlélni, a személyes látásmódra fektettem. Ugyan én magam nem nézek annyi donghuát, mint amennyit megkövetelne egy ilyen téma felkarolása, és ha nézek is, akkor olyasmit, ami régi vagy művészi. Viszont ismerek olyanokat, akik jártasabbak a modern donghuák életében, így segítséget is kértem tőlük, hogy ők mit tapasztaltak. Nevezetesen az egyik Astarosubos ismerősömet, Nedrát, és az egyéni fordítóként tevékenykedő Shaolin Bunny-t. Emellett igyekeztem az ipar kapcsán valami rendes szakanyagot is találni a jelenlegi helyzetről, vagy átfogóbb cikket, ha mást nem… De valami hihetetlenül alulinformáltak vagyunk az elmúlt 10 év kínai animációs iparának kérdéséről, és csak feltevéseket és a meglévő ismeretek alapján a megfigyeléseinkből lehet következtetéseket levonni. Ami viszont nem valami sok…
Hogy hogyan sikerült szerintem? Nos, ahhoz képest hétfőn még 39,5 fokos lázzal igyekeztem a lét és nemlét határát felfedezni, még mindig beteg voltam szombatra, illetve az előadást egy dumaparti után tartottuk, ami szintén részt vettem.. Egész jól tartotta magát a hangom. A végére kezdett már csak kaparni a torkom, hogy olajozni kellene, pár köhögés fel-felszakadt. Ugyanakkor a 40 percbe is sikerült kényelmesen beleférnem, maradt a végére egy kérdésnyi idő. A kínai kiejtésem vacak, de legalább nem annyira, mint a koreai volt (amiről továbbra is tartom azt az álláspontot, hogy nem emberi lényeknek készült nyelv a hivatalos latin betűs átírás hiányában, ahol azt írják rendre, hogy „zongora”, de „kefének” ejtik). Amit el akartam mondani, elmondtam, belefértem, poénok is jöttek, előre megírtak és improvizáltak egyaránt – hogy azért mégse legyen száraz.
Érdekes előadás volt. A poénok sajnos kicsit erőltetettek voltak. Ami érdekes lehetett volna még, de hátha egy későbbi írás, előadás témája lesz, a hongkongi animációs ipar.
Talán a legjobban megírt poénom így is a szemléltetős helyzet volt a különféle feldolgozott animációs iparokra. De az is valami hirtelen felindulásból született, ahogy a Mao szájhigiéniája dolog, amibe teljesen véletlenül sikerült belefutnom szerkesztés közben.
A hongkongiakkal semmit nem foglalkoztam, és ahogy nézem, ők nagyon kutatva sincsenek. Csak léteznek, néha csinálnak valami sajátot, de javában kiszervezésekhez asszisztálnak. Kábé mint a mostani helyzet Észak-Koreával.